Ugrás a tartalomhoz

Büntetőeljárási jog

Király Tibor (2003)

Osiris Kiadó

17. fejezet - XVII. FEJEZET – A TÁRGYALÁS ELŐKÉSZÍTÉSE

17. fejezet - XVII. FEJEZET – A TÁRGYALÁS ELŐKÉSZÍTÉSE

I. CÍM A TÁRGYALÁS ELŐKÉSZÍTÉSÉNEK JELENTŐSÉGE ÉS FORMÁI

[584]

1. A tárgyalás előkészítésének jelentősége A büntetőeljárás bírósági szakaszának önálló része a tárgyalás előkészítése, amely a vádiratnak, magánvádas ügyben a feljelentésnek a bírósághoz való érkezésével, vagy a pótmagánvád elfogadásával kezdődik. A tárgyalás előkészítésének jelentősége garanciális jellegében rejlik: feladata annak biztosítása, hogy törvénysértő vád ne kerüljön bírósági tárgyalásra, hogy a bíróság ne vonjon hatáskörébe vagy illetékességébe hozzá nem tartozó ügyet, és hogy az ügy alapos előkészítése nélkül ne állítsák a terheltet a bíróság elé.

A vádirat benyújtása után az eljárás bírósági szakaszának nincs ugyan a terhelt más – nem büntetőjogi, illetőleg büntetőeljárási – jogaira lényeges hatása (következmények inkább az előzetes letartóztatáshoz és nem a bíróság elé állításhoz fűződnek), az eljárás bírósági szakaszának a terhelt és az ügy szempontjából mégis jelentősége van: a terhelt vádlottá vált, ami azt is jelenti, hogy a nyomozásban összegyűjtött és az ügyész által hitelt érdemlőnek és alaposnak elismert bizonyítékok bűnösségre utalnak. A nyilvános tárgyalás a vádlott terhére rótt cselekményt szélesebb körben ismertté teheti, és olyan közvélemény kialakulását segítheti elő, amely a terhelt bűnösségét elismeri. A tárgyalás a vádlottnak további pszichikai megterhelését idézheti elő, hiszen az újabb kihallgatása, a bizonyítási eljárás, az ítéletvárás mind-mind újabb megpróbáltatás. A törvény mindettől meg akarja kímélni azt a személyt, aki ellen a bíróság nem hozhatna bűnösséget megállapító ítéletet, hanem a tárgyaláson fel kellene őt mentenie (például mert a cselekmény nem bűncselekmény), vagy ellene az eljárást meg kellene szüntetnie (például mert elévült). A tárgyalás előkészítésének tehát garanciális jelentősége van, elsőrendű feladata megakadályozni a büntetőeljárás folytatását akkor, ha a vád nem törvényes.

A tárgyalás előkészítésének a garanciális jelentősége mellett technikai és pergazdaságossági jelentősége is van, mert a tárgyalás zavartalan lefolyását hivatott biztosítani.

A Be. 287. §-a szerint a bíróságnak minden ügyet lehetőleg megszakítás nélkül kell befejeznie. A bíróság e törvényi követelménynek csak meghatározott feltéte-

lek esetén tehet eleget. Ezeknek a feltételeknek nagy részét már a nyomozás során és a vádirattal biztosítani kell. E feltételek közé tartozik például, hogy a terhelt tartózkodási helye ismert legyen, hogy az ügy kellően fel legyen derítve, és a bizonyítékok rendelkezésre álljanak; a hatáskör, illetékesség elbírálásához szükséges adatok ismertek legyenek, egyes előzetes kérdések (például a személyes mentesség) eldönthetőek legyenek; mindazok, akiknek a tárgyaláson jelen kell lenniük, idézhetők vagy értesíthetők legyenek.

A bíróság a tárgyalás előkészítése során vizsgálja meg a tárgyalás megtartásának a feltételeit, és megteszi a szükséges intézkedéseket. A Be. felhatalmazza a bíróságot olyan határozatokra és intézkedésekre, amelyek biztosítják a tárgyalás megtartását (a védő kirendelése, idézés stb.), és amelyeknek a tárgyalás feltételeinek előzetes megteremtésére irányulnak. A tárgyalás előkészítése a leírtakra tekintettel a büntetőeljárásnak nélkülözhetetlen része.

[585]

2. A tárgyalás előkészítésének formái Az európai kontinentális jogrendszerekben a tárgyalás előkészítésének egyik legjelentősebb formája a vádtanácsban történő előkészítés volt. A vádtanács feladata elsősorban az, hogy döntsön az ügyész vádjának törvényességéről és megalapozottságáról, és vagy vád alá helyezést mondjon ki, vagy az eljárást szüntesse meg. A vádtanács összetételében a tárgyaló bíróság tanácsától különálló szervként működött. A vádtanács intézménye azonban ma már inkább csak történelmi emlékként él.

Magyarországon a vádtanácsot az 1896. évi Bp. vezette be. A vádtanács a vizsgálóbíró felügyelő és fellebbviteli bírósága volt, irányította és ellenőrizte a vizsgálatot, és határozott a vád alá helyezésről. A vádtanács járásbírósági ügyekben nem működött, csak egyes törvényszéki ügyekben. A vád alá helyezés a vádtanács által fakultatív volt, csak akkor következhetett be, ha a terhelt a vádirat ellen kifogást emelt. Ha a terhelt nem tett kifogást, ügye a vádtanács eljárása nélkül került tárgyalásra. Minthogy a terhelt jogi-szakmai ismeretei a kifogások megtételéhez szükségesek lettek volna, valamint hogy a vádtanács eljárása az eljárást a terheltre nézve általában hátrányos módon meghosszabbította, és ugyanakkor a vádtanács nem szívesen vállalt felelősséget az eljárás megszüntetéséért, a vádtanács ritkán járt el, és valóságos szerepe viszonylag jelentéktelenné zsugorodott.

A vádtanács működését későbbi jogszabályok tovább korlátozták, mígnem az 1946. évi XIV. törvénycikk végleg megszüntette, minthogy a vádtanács a kitűzött garanciális szerepet az említett okok miatt nem tölthette be. A későbbi törvények mind egyeztek abban, hogy az ítélő tanácstól különálló tanácsot – vádtanácsot – a vád alá helyezés céljára nem jelölnek ki. A vádirat benyújtása után a tárgyalás előkészítése a tanács elnökének vagy a tanácsnak a dolga, amely majd az ügyet tárgyalni fogja. Ennek következtében nagyobb felelősséggel tud állást foglalni az eldöntendő kérdésekben, és nem törekszik áthárítani a felelősséget a döntésért egy másik tanácsra.

Az itt vázolt törvényhozói gyakorlatnak és megoldásnak azonban kétségtelenül vannak bizonyos veszélyei. Ezek abban állnak, hogy a bíróság, amely a vádat törvényesnek találta, és ennek alapján a tárgyalásra az ügyet kitűzte, sajátjává teheti a vádban kifejezett álláspontot, vagyis elfogulttá válhat az ügyben. Ezt is figyelembe véve a bíróság szerepét a tárgyalás előkészítésében nem abban kell látnunk, hogy a bíróság a vád megalapozottságát mérlegeli, hanem abban, hogy megvizsgálja, van-e törvényes akadálya annak, hogy az ügyet tárgyalásra kitűzze.

Ezzel a kérdéssel összefügg az a kérdéskör is, hogy mikor következik be a vád alá helyezés.

[586]

3. A vád alá helyezési eljárás Az a kérdés, hogy az általános szabályoknak megfelelő tárgyalás-előkészítés tekinthető-e vád alá helyezési eljárásnak, egyben annak a kérdése is, hol van a büntetőeljárásban a választóvonal az eljárás két fő szakasza, az előkészítő és a bírósági szakasz között. Ez a választóvonal felfogásunk szerint: a vádirat benyújtása a bírósághoz. Ezzel a vád megtörtént, és ami utána következik, az nem vád alá helyezés, hanem a vádirat előzetes vizsgálata és a tárgyalás előkészítése. A pótmagánvádló fellépése esetén a vádindítvány elfogadása a bíróság részéről ugyancsak nem tekinthető vád alá helyezésnek, hanem annak a megállapításával egyenértékű, hogy a vádnak nincs törvényes akadálya.

Az az álláspont, amely a cezúrát a vádirat benyújtásához köti, elméleti és gyakorlati következményekkel jár, és alkalmas arra, hogy félreértéseket eloszlasson.

Ha a vád és a vád alá helyezés a vádirat benyújtásával megtörtént, akkor a vádhatóság az ügyész. Ha azonban a vád alá helyezési eljárást mint külön eljárást elismernénk, és ennek következtében a vád alá helyezést a bíróság aktusának tartanánk, akkor a vád és az ítélkezési funkció egy kézben, vagyis a bíróság kezében egyesülne, ami természetesen ellentétes a büntetőeljárási jogban elismert eljárási funkciók megosztásának elvével.

Azzal, hogy a bíróság a tárgyalás elrendelésével vagy kitűzésével elismerte a vád törvényességét és tárgyalásra való alkalmasságát, nem tette a vádat sajátjává, nem vette át azt. A vád ezután is változatlanul az ügyész (magánvádló, pótmagánvádló) vádja, amely meghatározza a bíróság tevékenységének a kereteit.

A tárgyalás elrendelése vagy kitűzése nem azonos a terhelt bűnösségének a megállapításával, és e tekintetben a bíróság döntése nem fogható fel előzetes döntésnek. A bíróság csak arról döntött, hogy megvannak-e a per előfeltételei, illetőleg hogy nincs-e a további eljárásnak törvényes akadálya.