Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

ELŐSZÓ AZ ELSŐ KIADÁSHOZ

ELŐSZÓ AZ ELSŐ KIADÁSHOZ

1931-ben születtem, így a második világháború és a totalitárius szocialista rendszer súlyos társadalmi következményeit előbb eszmélő tudattal, majd tudatos felnőttként éltem át. Családomat és életemet ezek a politikai események közvetlenül érintették: apámat mint polgári liberális világnézetű politikust mind a Gestapo, mind az ÁVH letartóztatta, megjárta előbb a mauthauseni koncentrációs tábort, később az Andrássy út 60. börtönét, majd a kistarcsai internálótábort és a váci börtönt. Én magam voltam kitelepített a Szolnok megyei Besenyszög faluban, munkaszolgálatos katona, a forradalmi tömeg tagjaként részt vettem az 1956-os forradalomban, ezt követően öt hónapi börtönbüntetésre ítéltek. Miután a politika ilyen mélyen áthatotta életemet, ennek természetes folyománya ez irányú elkötelezettségem.

A rendszerváltásig megvalósulhatatlan álom maradt számomra a politikusi pálya, ennek ellenére 1989-ben tudatosan döntöttem úgy, hogy mégsem leszek politikus. A politikai és ezekkel összefüggő társadalmi és gazdasági kérdések iránti tudományos érdeklődés érthetően következett múltamból és beállítottságomból. A társadalomtudósi hivatást úgy képzeltem el, hogy abba egyaránt beletartozik a társadalmi valóság feltárása, az oktatás, a tudományos ismeretek népszerűsítése és – nem utolsósorban – mindezen keresztül hozzájárulás a magyarországi állapotok megjavításához.

Amikor 1949-ben leérettségiztem, természetesen a tudományos pálya is elérhetetlen ábrándnak tűnt. Segédmunkásként tudtam csak elhelyezkedni. A reményt, hogy valaha társadalomtudományi munkát végezhessek, soha nem adtam fel. 1962 őszén szerződéses állást kaptam a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában, igaz, először napi négyórás munkaidőben. Úgy éreztem, az első lépés megtörtént az olyannyira áhított tudományos munka felé vezető úton.

Az ötvenes években nem szociológiai pályára készültem. Az igazat megvallva nem is igen tudtam a szociológia tudományának létezéséről. Ez a tény is jól jellemzi azt az intellektuális tudatlanságot, amelyben abban az időben Magyarországon éltünk. Varga István polgári közgazdászprofesszor, valamint néhány közgazdaságtani könyv, elsősorban Heller Farkas és Joseph Schumpeter, valamint John Maynard Keynes műveinek olvasása felkeltette érdeklődésem a közgazdaságtan iránt. Esti hallgatóként az ELTE jogi karán fél évig hallgattam Varga István demográfiai előadásait is. A KSH Könyvtárában kerültek először a kezembe külföldi szociológiai munkák, az akkor ugyancsak ott dolgozó Szelényi Iván tanácsára kezdtem azokat figyelmesen tanulmányozni. Amikor 1963- ban a KSH Népességtudományi Kutató Intézetének immár főállású munkatársa lettem, elsősorban szociológiai témákat, az alkoholizmust, majd a társadalmi mobilitást és az idős emberek helyzetét kutathattam. Ebben az időszakban alakult ki tudományos együttműködésem és barátságom az ugyancsak a KSH-ban dolgozó Cseh-Szombathy Lászlóval, aki még az 1949-ben feloszlatott Szalai Sándor-féle szociológiai tanszéken szerzett igen alapos szociológiai műveltséget.

Ahogyan egyre jobban elmélyültem a szociológia szakirodalmának tanulmányozásában, úgy erősödött bennem az a törekvés, hogy szociológus szeretnék lenni. Nemcsak azért, mert a szociológia ad lehetőséget a társadalmi-gazdasági-politikai összefüggések legszélesebb körű megismerésére, tehát a társadalom megértésére, hanem valószínűleg azért is, mert a szociológiához eredendően hozzátartozik a szegények, elnyomottak, hátrányos helyzetűek melletti elkötelezettség, mely sem a közgazdaságtanban, sem a demográfiában nem található meg. Miért olyan fontos számomra ez? Három eltérő jellegű motívumot szeretnék megemlíteni. Fiatal korom óta a keresztény (azon belül evangélikus) hit tanításai szerint nevelkedtem, és így azonosultam Jézusnak a szegények és elnyomottak melletti nagyon határozott állásfoglalásával. Másrészt életemnek az a tizenegy éve, amelyet munkások és parasztok között éltem le, maradandó emlékeket hagyott bennem a magyar társadalom szegényeiről és elnyomottairól. Becsületes, keményen dolgozó, szilárd erkölcsi elveket követő és egymás iránt – hozzáteszem, irántam is – szolidáris embereket ismertem meg bennük, akik közül néhánnyal a mai napig tart a barátság. Végül családom is és magam is voltam szegény, olykor nagyon szegény, továbbá a hatalomnak kiszolgáltatottja, ezért nagyon is jól tudom, mit jelent szegénynek és elnyomottnak lenni.

Végső soron mélyen gyökeret vert bennem az a meggyőződés, hogy a szociológus igen sokat tehet a társadalmi viszonyok őszinte feltárásával. Amikor életpályámat terveztem, mindig magyar szociológus akartam lenni, maradni, tehát nem gondoltam az ország elhagyására annak ellenére, hogy sokat publikáltam külföldön (a külföldi ismeretség bizonyos védelmet biztosított Magyarországon is).

Szociológiai pályafutásom – 1962-től 1983-ig a Központi Statisztikai Hivatalban, majd 1984-től a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen – befolyásolta szociológiai felfogásom két olyan alapvető jellemzőjét, amelyet e tankönyv olvasója nyilván észre fog venni, és amelyet ezért érdemes itt világosan előre elmondani. Az első az, hogy nem voltam marxista. Sem a fent leírt intellektuális hatások, sem az 1970-től fokozatosan kiépülő külföldi tudományos kapcsolataim, barátaim nem vittek a marxizmus felé. Hozzáteszem, az amerikai strukturalista funkcionalizmus felé sem. Ha a világ szociológiájában intellektuális rokonokat kell megneveznem, akkor a neoweberiánus és az empirikus szociológusokra utalhatok. A neoweberiánus elméleti orientáció és az empirikus munka legtöbb esetben összekapcsolódik a hozzám közel álló szociológusoknál. Ezt a lazán körvonalazható irányzatot a dogmatizmus teljes hiánya és készség jellemzi arra, hogy a valóság megismerése alapján nézeteiket módosítsák.

Abból a tényből, hogy nem voltam marxista, következik talán az, hogy Marxot ma is nagyon fontos szociológusnak tartom, akinek fogalmait és nézőpontjait hatalmas tévedései ellenére sem lehet a mai szociológiából kiküszöbölni. Persze Max Weber még inkább „benne van” a mai szociológiában.

A KSH-ban 20 évig elsősorban a valósággal kellett foglalkoznom. Ez nagyon is megfelelt elképzeléseimnek. A valóságfeltárás elsődlegességéről ma is meg vagyok győződve, noha az egyetemi oktatásban szükségképpen nagy figyelmet fordítok az elméletekre. Az utóbbiaknak azonban az a funkciójuk, hogy hozzásegítsenek ahhoz, hogy jól megfogalmazott kérdéseket tegyünk fel az empirikus kutatásban.

A tankönyvírás, különösen a Bevezetés a szociológiába típusú tankönyvek írása nem tartozik a legnagyobb presztízsű tevékenységek közé a szociológusok körében. A fent leírtak talán megértetik az olvasóval, hogy miért tekintem ezt a tankönyvet mégis életem fő művének. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szociológus egyetemi hallgatók és általában minden egyetemi és főiskolai hallgató jól érthető, tanulható könyvből sajátítsa el a szociológiai alapismereteket. Nem titkolom azt a reményemet, hogy ezt a könyvet más érdeklődésű olvasók is kézbe fogják venni, így hozzájárulhatok ahhoz, hogy széles körben közismertté váljék, hogy mit tud a szociológia a magyar társadalomról mondani. A könyv ugyanis – különösen a magyarországi helyzetről szóló fejezetek – megpróbálja összefoglalni, hogyan látja a magyar szociológia, vagy hogyan látom én a mai és közelmúltbeli magyar társadalom jelenségeit, sokszor súlyos problémáit és változási tendenciáit.

A jelen tankönyv több mint húszéves oktatási tapasztalat terméke, és ennek alapján több könyv alakú előzménye van. Az 1970-es évek első felében az ELTE népművelés szakos hallgatóit oktattam egy féléves Társadalomstatisztika nevű kurzus keretében, ehhez írtam ilyen című jegyzetet. A tárgy és a jegyzet elnevezését oktatáspolitikai megfontolások indokolták, de ez a tárgy és jegyzet is „bevezetés a szociológiába” volt, erős empirikus orientációval (Andorka 1973). Sok éven keresztül adtam elő a TIT József Attila Szabadegyetem keretében a mindenfelől jött érdeklődőknek egy hasonló tantárgyat, ennek anyaga jelent meg immár Bevezetés a szociológiába címmel, és az előző jegyzetnél lényegesen több elméleti résszel (Andorka 1981). Amikor 1984-től a BKE Szociológia Tanszékére kerültem, magamra vállaltam a minden hallgató számára kötelező „Bevezetés a szociológiába” előadás-sorozatot. Ennek anyagát foglaltam írásba a Bevezetés a szociológiába jegyzetben, először 1990-ben, majd továbbfejlesztett formában 1992-ben (Andorka 1992). Az újraírás folyamán nemcsak a jegyzet terjedelme bővült és nemcsak mindig újabb és frissebb szociológiai kutatási eredmények kerültek bele, hanem fokozatosan bővültek az elméleti és nemzetközi összehasonlító részek is. A jelen tankönyv lényegesen továbbfejleszti az utóbbi jegyzetet. Mindenekelőtt szerepelnek benne a rendszerváltás után végzett legfontosabb szociológiai vizsgálatok eredményei. Két teljesen új fejezetet írtam: az etnikum, nemzetiség, nemzet témájával foglalkozót, és a társadalmi változásokról szóló fejezetet. Ezzel – a hadsereg és a háború kivételével – lefedem a társadalmi jelenségeknek azt a körét, amely például A. Giddens hasonló tankönyvében és számos más tankönyvben szerepel. Azt merném mondani, hogy ezzel „teljessé” vált a bevezetés a szociológiába. A korábbinál sokkal részletesebbek az elméleti alfejezetek és a szociológia történetével foglalkozó fejezet is.

E könyvnek – és a megelőző jegyzeteknek – megírásakor messzemenően felhasználtam hasonló külföldi tankönyveket. Elsőként említem Giddens Szociológiáját (1995), amelyet már magyar nyelvű megjelenése előtt ismertem. E tankönyv és Giddens könyve, számos szemléletbeli és tartalmi hasonlóság mellett, egy tekintetben alapvetően különbözik. Giddens, sok más nyugati tankönyvhöz hasonlóan, a mikroszociológiai jelenségekkel kezdi könyvét és azoktól halad a makroszociológia felé, más szóval a kultúrával és viselkedéssel indítja a társadalom bemutatását, és az intézményekkel fejezi be azt. A jelen tankönyv viszont a makroszociológiától halad a mikroszociológia felé, a társadalmi szerkezet és az egyenlőtlenségek tárgyalásából indul ki, és az emberi viselkedés és a kultúra jelenségeivel fejezi be a szociológiai jelenségek bemutatását. Ennek az az oka, hogy az 1960-as évek eleji újjászületése után a magyar szociológia figyelme is először a struktúrák felé fordult, ezeknek kutatásában érte el a legjelentősebb eredményeket, és csak később erősödött meg a mikrojelenségek és a kulturális, valamint tudati jelenségek kutatása.

Giddens könyvének említett rám gyakorolt hatása ellenére igyekeztem ebben a tankönyvben minél kisebb mértékben megismételni azt, amit a magyar olvasó Giddens könyvében is megtalálhat. Ezért remélem, hogy a két hasonló jellegű tankönyvet együtt, párhuzamosan lehet használni az oktatásban és a tanulásban. Giddens munkájából meg lehet ismerni egy nyugat-európai szociológus látásmódját, az enyémből pedig azt, hogyan látja ezeket a társadalmi jelenségeket egy magyar szociológus, különösen pedig azt, hogy a Giddens által világméretekben vizsgált jelenségek hogyan jelentkeznek Magyarországon.

Már az 1973. évi jegyzet megírásakor is erősen támaszkodtam az először 1955-ben megjelent Leonard Broom és Philip Selznick-féle (1968), Amerikában használt Szociológia új kiadásoknál továbbfejlesztett változataira (Broom-Bonjean-Broom 1990), egy kevéssé ismert másik amerikai tankönyvre, John M. Shephard (1981) könyvére, valamint Eugene és Franchon Mead (1965) munkájára, amelyekre annakidején külföldi kapcsolatokon keresztül és utazásaim során hozzájutottam és használhatóaknak találtam.

A legújabb szociológiai elméletek és kutatások figyelembevételéhez igen nagy segítséget nyújtott nekem Smelser munkája (1994). Egyes fejezetek, különösen a társadalmi változás megírásánál sokat merítettem Guy Rocher (1968) háromkötetes bevezetéséből.

Végül a lengyel és a magyar szociológia hasonló helyzete, hasonló politikai és társadalmi környezete miatt igen tanulságos volt számomra egy lengyel tankönyvnek több egymást követő kiadása (Dyoniziak et al. 1978; Dyoniziak et al. 1994). Ez a lengyel tankönyv – az enyémhez hasonlóan – a korabeli lengyel társadalom megismertetését helyezi a középpontba, és ehhez fűzi az elméletek bemutatását, továbbá a társadalmi szerkezet tárgyalásából indul ki, és a viselkedés tárgyalásával zárja le a könyvet.

A jelen tankönyv, elődeihez hasonlóan, ugyanúgy, mint az általam előadott „Bevezetés a szociológiába” kurzusok azon a koncepción alapul, hogy az egyetemi hallgató – akár szociológia szakos, akár valamely más szak hallgatójaként, például a BKE-n közgazdászként – elsősorban a mai magyar társadalmat, annak jellemzőit, problémáit, változási tendenciáit ismerje meg belőle. Ezért a mai és a közelmúltbeli magyar társadalomra vonatkozó empirikus adatok, táblázatok nagy helyet kaptak benne. Ezek a vizsgálati eredmények szemléltetésre szolgálnak, érzékeltetik a hallgatóval, hogyan dolgozik az empirikus szociológus. Arra próbálják az olvasót ösztönözni, hogy maga is gondolkozzék el a bemutatott kutatási eredményeken, próbálja azokat maga is – esetleg e tankönyvtől eltérően – értelmezni. Más szóval a hallgatóknak az adatokat nem kell megtanulniuk, csak a legfontosabbak nagyságrendjét (például azt, hogy mekkora a születések és a halálozások évi száma, vagy hogy hány szegény van Magyarországon) szükséges ismerni. Viszont az adatok alapján feltárt problémák és összefüggések ismeretét elvárjuk a vizsgán a hallgatótól, azzal a kiegészítéssel, hogy nem kell egyetérteniük a leírt magyarázatokkal és értékelésekkel. Természetesen a jegyzetet használó előadók sem fognak minden kérdésben egyetérteni a magyar társadalomról adott magyarázataimmal, értékeléseimmel. A teljes egyetértés nemcsak nem szükséges, hanem hasznos sem lenne, mert a szociológia úgy halad előre, ha különféle véleményeket ütköztetünk egymással. Ezért azon se csodálkozzék az olvasó, hogy az e tankönyvben kifejtett nézeteim esetleg némileg eltérnek a korábbi műveimben leírtaktól, vagy ha a jövőben meg fogom változtatni véleményemet bizonyos jelenségekről. Ez különösképpen vonatkozik a jelenlegi magyarországi társadalmi változások elemzésére, itt ugyanis szinte minden év új meglepetéseket tartogat számunkra.

A bemutatott empirikus vizsgálati eredmények megértéséhez és kritikai értékelésükhöz szükséges, hogy alapvető ismereteink legyenek az adatgyűjtések és -elemzések módszereiről. Ezért a 4-19. fejezetben röviden leírom, hogy a fejezet témájában milyen adatforrások állnak rendelkezésre, hogyan lehet adatokat gyűjteni és milyen módszerekkel lehet azokat elemezni. A módszerek – a közelmúltbeli magyarországi kutatásokat követve – a legegyszerűbb adatoktól és kereszttábláktól a többváltozós matematikai-statisztikai adatokig terjednek. Az utóbbiaknak természetesen csak a lényegét tudom ismertetni.

A mai magyar társadalmi jelenségek megértéséhez segítséget nyújt, ha tudjuk, mit tártak fel ezekről a jelenségekről a szociológiai vizsgálatok más országokban, elsősorban a fejlett országokban. A magyarországi és a fejlett országokban megfigyelt jelenségek és tendenciák sok tekintetben hasonlítanak, ilyenkor jó tudni, hogy nemcsak magyar, hanem általánosabb jelenséggel, tendenciával van dolgunk, amelynek eltérő alakulására nem nagyon számíthatunk. A hasonlóságoknál még érdekesebbek azok az esetek, amikor a Magyarországon megfigyelt sajátosságok (például a férfiak halandóságának romlása, az igen magas öngyilkossági arányszám) nem jellemzőek más fejlett országokra, ilyenkor ugyanis a speciális magyarországi okok feltárása nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi szociológia számára is igen érdekes következtetésekhez vezethet.

A magyar szociológiai kutatások természetesen nem folytak és folynak „elefántcsonttoronyban”, hanem szorosan összekapcsolódnak a magyarországi társadalmi problémák, például a szegénység, a deviáns viselkedések orvoslására való törekvéssel. Ezért a 4-19. fejezetek végén röviden utalok arra, hogy a tárgyalt problémákat hogyan lehet társadalompolitikai eszközökkel befolyásolni.

A szociológia természetesen nem maradhat meg a tények leírásánál, az adatok elemzésénél. Meg kell próbálnia azokat elméleti keretbe rendezni. A konkrét empirikus kutatások összefoglaló magyarázata mellett az elméletnek az is szerepe, hogy a jövőbeli empirikus kutatások számára kérdéseket fogalmaz meg. Ezért a 4-19. fejezetekben a nemzetközi és a magyarországi helyzet bemutatása előtt ismertetem a kérdéses jelenségre vonatkozó elméleti kérdéseket, a jelenség magyarázatára előadott különböző elméleteket. Igyekszem több, sokszor ellentétes elméleti megközelítést bemutatni. Ezzel érzékeltetni kívánom, hogy a szociológia nem végső igazságként kezeli az elméleteket, hanem egy adott társadalmi jelenség magyarázatára szolgáló kísérletként. Az empirikus vizsgálatok alapján dönthetjük el, hogy melyik elmélet áll a legközelebb a valósághoz.

Általában jelzem azt is, hogy én melyik elméletet fogadom el, de az olvasót arra szeretném ösztönözni, hogy maga is gondolkozzék el azon, neki melyik elmélet látszik a legel- fogadhatóbbnak.

Az olvasó és a könyvet tanuló hallgatók kritikai gondolkodásának ösztönzésére tettem fel a fejezetek végén a vitakérdéseket. Ezeken elgondolkozhat önmagában, de még jobb lenne, ha ezeket a hallgatók egymást közt vitatnák meg.

A továbbgondolkodáshoz ad útmutatást a fejezetekhez csatolt ajánlott irodalom. Ebben nemcsak a legújabb magyar szakirodalom legfontosabb műveit igyekeztem megemlíteni, hanem lehetőleg a különböző álláspontokat képviselő szerzőket is felvettem. A könyv végén megadott bibliográfia a szövegben hivatkozott műveket is tartalmazza, egyben segítséget nyújthat egy-egy téma alapos megismeréséhez, nem utolsósorban annak külföldi szakirodalma alapján.

Minden fejezet elején definiáltam a benne használt alapfogalmakat. Ezeknek és a fontos szakkifejezéseknek a definícióját az olvasó a könyv végén betűrendben is megtalálja.

E tankönyv első három fejezete – a szociológia tudományáról, történetéről és módszertanáról – minden egyes korábbi változatban bővült, elsősorban azért, mert a tanszéki viták során kollégáim ezt az igényt kifejezték, az elmélettörténet és a módszertan fejezetei még így is szükségképpen vázlatosak, ezekkel külön-külön tankönyvek szoktak foglalkozni. Az 1. fejezetben – ebben a tankönyvben először – megpróbáltam olyan kérdéseket felvetni, amelyek nemcsak minket, magyar szociológusokat, hanem a világ minden táján dolgozó szociológusokat szükségképpen erősen foglalkoztatnak, mert végső soron arra vonatkoznak, hogyan kell a szociológiát művelni.

A Függelék rövid tájékoztatást ad a magyarországi szociológia műhelyeiről az 1996 végi állapotnak megfelelően. Azt a célt szolgálja, hogy az olvasót informálja: hol lehet szociológiát tanulni, hol lehet kutatásokat végezni, publikálni stb.

Egy ilyen átfogó könyv létrejöttében, különös tekintettel arra, hogy tulajdonképpen tudományos életpályám első évei óta fokozatosan íródott meg új és új változatokban, szükségképpen nagy szerepet játszottak azok a kollégák és barátok, akikkel együtt dolgoztam, kutatási eredményeket, társadalmi jelenségeket vagy akár a tankönyv korábbi változatait újra és újra megvitattam. Az alábbiakban igyekszem azokat megemlíteni, akikkel való együttgondolkodásból e könyv megírásánál különösen sokat merítettem.

A Cseh-Szombathy Lászlóval való tudományos együttműködés és barátság kutatópályám első hónapjaitól a mai napig mindig igen intenzív volt. Egyes időszakokban nagyon fontos volt számomra a Szelényi Ivánnal való eszmecsere, még akkor is, ha többször évekre megszakadt és ha nem minden kérdés megítélésében értettünk egyet. A társadalmi jelenségek pszichológiai összetevőinek megismerésében nagy hatással volt rám Buda Béla. Az 1980-as évek eleje óta igen termékeny a tudományos együttműködés köztem és Kolosi Tamás között.

A Központi Statisztikai Hivatalban töltött hosszú időszakban Harcsa Istvánnal való együttműködésünket látom a legfontosabbnak, sok kutatást végeztünk együtt, sok műnek voltunk társszerzői, de ezen túlmenően is alapos valóságismerete sokszor volt számomra nagy segítség. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Szociológia Tanszékén igen intenzív volt a műhelymunka. Alapvető szociológiai kérdéseket vitattunk meg Gazsó Ferenccel és Lengyel Györggyel, a deviáns viselkedések kutatásában együtt dolgoztam Elekes Zsuzsával, a szegénység egyes vonatkozásainak kutatásában Gyenei Mártával, értékkutatásokban Balázs Jánossal. Két korábbi tanítványom, majd kollégám és társszerzőm, Tóth István György és Spéder Zsolt az 1990-es években vált fontos és szoros munkatársammá. Mindannyiuk segítségét megköszönöm, kutatási eredményeik és gondolataik benne foglaltatnak ebben a könyvben. Ne lepődjenek meg, ha egy-egy megállapításnál visszaemlékezhetnek arra, hogy ezek az ő gondolataik voltak, ők mondták a szerzőnek valamikor évekkel ezelőtt.

Végül szeretném megemlíteni a családomat. Köszönet illeti családom minden tagját azért, mivel türelmesen elviselték, hogy jelentős időt fordítok a szociológia művelésére, e könyv írására, és még inkább azért, mert általuk a különböző egyéni és társadalmi kérdések megvitatásában igen sok tapasztalatot szereztem a magyar társadalomról. Nézeteiknek nagy hatásuk volt arra, ahogyan az életet, a társadalmat látom.

Ez a könyvem nem jöhetett volna létre Gyurgyák János igen gondos, szinte a társszerzőségig emelkedő szerkesztőmunkája nélkül, valamint Pethesné Mohácsi Ilona nagyon gondos, többszöri gépelési, hibajavítási és Hegedűs Rita szöveg-ellenőrzési munkája nélkül. Mindannyiuknak köszönöm az igen fontos segítséget e könyv megírásában.

1997

Andorka Rudolf