Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

ÖSSZEFOGLALÁS

ÖSSZEFOGLALÁS

A XX. század második felében a társadalmi változások különösképpen felgyorsultak. Különösen viharos változásokat élnek át a kelet-közép-európai országok. Ugyanakkor a szociológiában elterjedt az a felismerés, hogy a szociológia nem képes a társadalmi változások évszázados irányait előre látni, azok elméleteit megfogalmazni. A társadalmi változásokat nem irányítják determinisztikus törvényszerűségek, hanem a társadalom tagjai, az „aktorok” tevékenysége és céljai nagymértékben befolyásolják azt, hogy egy adott társadalomban és korszakban milyen változások történnek.

Ma a világban, különösképpen a kelet-közép-európai országokban végbemenő változások értelmezési kereteként felhasználható elméletek közül jól használhatónak látszik a modernizáció elmélete. Eszerint a társadalom gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális alrendszerében egymással párhuzamosan mennek végbe a modernizációs változások, azok egymást erősítik. Ha valamelyik alrendszerben nem történik modernizáció, akkor ez meggátolja az egész társadalom modernizációját. A modernizáció azt jelenti, hogy hatékony piacgazdaság jön létre, amely magas életszínvonalat tesz lehetővé; a társadalom integrálódik, nem szakítják szét éles osztálykülönbségek, nincsenek a modernizáció hasznaiból kirekesztett társadalmi rétegek, nincs szélsőséges és tartós szegénység; többpártrendszerű versengő demokrácia jellemzi a politikát; végül a társadalom tagjainak nagy többségét modern mentalitás jellemzi. Abban a kérdésben, hogy mi a modern mentalitás lényege, melyek a modern kultúra alapvető értékei, milyen a modern személyiség, különféle elméleti megfogalmazásokat lehet a szociológiai irodalomban találni. Münch (1984) szerint például ezek az alapértékek vagy eszmék: a szolidaritás, a szabadság, a racionalitás és a környező világ aktív alakítása. A szolidaritás és az egyéni szabadság értékének összekapcsolódását nevezi intézményesített individualizmusnak, a racionalitás és az aktív világalakítás összekapcsolását módszertani-racionális aktiviz- musnak. Mások az egyéni felelősségvállalást, újításra való készséget emelik ki.

A magyar történelmet 1825-től 1945-ig a kudarcba fulladt modernizációs kísérletek sorozataként értelmezhetjük. Ezek az egymást követő kísérletek: a reformkor, a kiegyezés kora, és a két világháború közötti korszak. A szocialista korszakot is felfoghatjuk úgy, mint a szovjet modell alapján álló modernizációs kísérletet. Ez a kísérlet azonban szintén kudarcba fulladt és látványosan összeomlott, mert bebizonyosult, hogy piac, politikai demokrácia és modern mentalitás nélkül nem lehet a gazdaságot és a társadalmat modernizálni. Bár a gazdasági kudarc volt a leglátványosabb, meg lehet fogalmazni azt a hipotézist, hogy a szocialista korszak legsúlyosabb öröksége az alatta fokozatosan kifejlődött elidegenedés- és anómiaválság.

A rendszerváltás után a magyar társadalom újra a modernizációra tett kísérletet, ezúttal a magántulajdonon alapuló piacgazdaság, a demokratikus politikai rendszer és a modern gondolkodásmód elterjesztése alapján. Az 1990 óta eltelt években végbement változások azonban nem mind mutatnak a modernizáció irányában. A gazdaság súlyos válságba süllyedt, úgyszintén az életszínvonal is, nőtt a szegénység és a jövedelemegyenlőtlenségek, fennáll annak a veszélye, hogy a társadalom szétszakad egy nagy hatalmú és igen gazdag szűk elitre, lesüllyedő és gyengülő középrétegekre és nagy tömegű szegénységre. Az emberi erőforrások terén a beiskolázási arányszámok növekedése az érettségihez vezető középiskolákban és a felsőfokú tanintézetekben a modernizáció irányába mutat, az egészségi állapot romlása pedig legalább megállni látszik. A politikai rendszer demokratikus, bár stabilitását veszélyeztetheti az állampolgárok politikai passzivitása és a választói preferenciák kevéssé kikristályosodott volta. Nehéz megítélni, hogy az elidegenedés- és anómiaválság enyhült-e, bár bizonyos jelek ebben az irányban mutatnak.