Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

18. fejezet - 18. fejezet │ VALLÁS

18. fejezet - 18. fejezet │ VALLÁS

Azon gondolati rendszerek között, amelyek a társadalmaknak normákat ajánlanak és a normákat alátámasztó értékeket kínálnak, a vallások a legfontosabbak. Ha a vallás tág definícióját fogadjuk el, tehát vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára vonatkozó válaszokat fogalmaz meg (akkor is, ha nem hivatkozik Istenre), akkor azt mondhatjuk, hogy minden emberi társadalomban volt vallás. Vallástörténészek (Eliade 1994-1996) és kulturális antropológusok valóban az ősemberi társadalmak óta minden emberi társadalomban kimutatták valamilyen vallás létezését. Durkheim (1925) szerint a társadalom és a vallás szinte elválaszthatatlanok egymástól. A vallásoknak az emberi társadalmakban meglévő fontossága fejeződik ki abban is, hogy a szociológiának meglehetősen elkülönült és intézményesült (külön nemzetközi társasággal rendelkező) ága a vallásszociológia.

ALAPFOGALMAK

Vallás és vallásosság

Durkheim (1925) definíciója szerint a vallás a szent dolgokra vonatkozó hitek és gyakorlatok egységes rendszere. Megkülönböztette a profán és a szent dolgokat. Profán mindaz, ami az adott társadalomban mindennapos, szokásos, adottnak vehető. A szent dolgok viszont nem hétköznapiak, hanem mintegy „földöntúliak”, meghaladják a közvetlen léttapasztalatokat. A vallás szociológiai definíciója Yinger (1970) megfogalmazásában: „olyan hit- és gyakorlatrendszer, amelynek segítségével valamely embercsoport az emberi élet végső kérdéseivel birkózik”. Ilyen végső kérdések, amelyekre a vallások válaszokat adnak: Mi az ember életének értelme? Miért van szenvedés? Mi történik az emberrel halála után? Van-e az emberi életnek valamilyen nagyobb célja? Gauguin híres festményének címe is ezeket a kérdéseket fogalmazta meg: „Honnan jövünk? Miért vagyunk? Hova megyünk?” E definícióval kapcsolatban megjegyzem, hogy nem foglaltatik benne az Isten létébe vetett hit, bár a legtöbb vallás és vallási funkciót ellátó más gondolatrendszer (például szabadkőművesség) tartalmaz valamilyen istenképet. Elvileg elképzelhető, hogy egy teljesen ateista filozófiának is vallásfunkciója legyen.

A vallásosságnak több dimenziója van. Ezek:

1. hit bizonyos vallási tételekben,

2. bizonyos rituálék gyakorlása, bennük való részvétel (istentisztelet, imádság stb.),

3. vallási ismeretek (például a Biblia ismerete),

4. vallási élmények (Istennel való személyes kapcsolat),

5. a vallás által előírt erkölcsi normák megtartása.

Ezeknek a dimenzióknak az elkülönülését azért kell hangsúlyozni, mert ugyan általában együtt járnak egy-egy embernél, de nem szükségképpen. Elképzelhető, hogy hívő ember nem vesz részt istentiszteleten, vagy hogy az istentiszteleteken részt vevő ember egyáltalán nem tartja meg a vallás által előírt normákat. Sőt a különböző vallások is eltérő súlyt helyeznek ezekre a dimenziókra, van, ahol a rituálék, máshol az erkölcsi normák megtartása a vallásosság legfontosabb alkotóeleme.

Egyház, szekta, felekezet, kultusz

A vallás általában többé-kevésbé erős szervezetet, közösséget hoz létre. E. Troeltsch (1981) múlt század végi német vallásszociológus óta a vallásszociológiában megkülönböztetik e szervezetek két típusát, az egyházat és a szektát. Újabban kibővítették ezt a tipológiát azzal, hogy bevezették a felekezet (denomination) és a kultusz (cult) fogalmát.

Az egyház nagyobb létszámú társadalmi szervezet, a tagság nagyrészt beleszületik, elkülönült és képzett papsága van, továbbá az egyház a tanítást, az intellektuális elemeket hangsúlyozza. A négyes tipológia használói ezen kívül az egyház ismérvének mondják azt is, hogy az adott társadalom teljes vagy majdnem teljes népessége hozzátartozik, és ezáltal az egyház összekapcsolódik az állammal.

A szekta kisebb létszámú, a tagsághoz egyszeri felnőttkori csatlakozás, megtérés szükséges, többnyire nincs specializált papsága, az érzelmi elemeket, a vallásos élményeket hangsúlyozza. Más egyházak és szekták tagjait általában nem tartja vallásosnak, hívőnek, ezért azok megtérítésére törekszik. Egyes vallásszociológusok olyan tendenciát látnak, hogy a szekták vagy eltűnnek, vagy felekezetté alakulnak át, tehát közelednek az egyházi szervezethez.

A felekezet félúton van a szekta és az egyház között. Azt lehet mondani, hogy a felekezet olyan egyház, amely elfogadta, hogy többvallású társadalomban él, toleráns a többi felekezettel szemben. A modern társadalmak Greeley (1972) szerint felekezeti társadalmak. Ez azt jelenti, hogy a felekezetek egyrészt függetlenek az államtól, másrészt több felekezet él együtt a társadalomban

A kultusz fogalma, amely újabban jelent meg a vallásszociológiában, olyan formátlan vallási vagy nem vallási csoportosulást jelent, amely valamely hit vagy rituálé körül alakul ki. Ilyen például a satanizmus és a boszorkányhit.

Új vallási mozgalmaknak (new religious movements) nevezik a közelmúltban megjelent szekta és kultusz jellegű mozgalmakat. Egy részük eltér attól, amit a köznyelvben vallásnak nevezünk, legfeljebb csak a vallás fenti tág definíciója szerint tekinthető vallásnak.

Civil vallás

A civil vallás fogalmát – bár régen ismerték – R. Bellah (1967) amerikai szociológus vezette be a szociológiában. A civil valláson azt értette, hogy az amerikai állampolgári kultúrának vannak olyan elemei, amelyek vallási tartalmúak, mindenki által elfogadottak, de nem kapcsolódnak egy meghatározott egyházhoz. Minden amerikai elnök például első beszédében utalt Istenre, a hálaadás napjának ünnepe kifejezetten az imádság és hálaadás ünnepe, s az amerikai dolláron az „Istenben bízunk” mondat szerepel. Bellah szerint a civil vallás lényeges szerepet játszott (játszik talán ma is) az amerikai társadalom integrációjában.

Fundamentalizmus

Fundamentalistának nevezik azokat a vallási mozgalmakat, csoportokat, közösségeket, amelyek erősen ragaszkodnak néhány – sokszor leegyszerűsített – hittételhez, és ezeket a tételeket hajlamosak ráerőszakolni a tágabb társadalmi környezetükre, a tételektől való eltérést a hitetlenség megnyilvánulásának, eretnekségnek tekintik. Ilyen tétel például a világteremtés Ótestamentumban leírt történetének szó szerinti értelmezése és ennek következtében az ember származására vonatkozó tudományos elméletek elutasítása.