Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

16. fejezet - 16.fejezet │KULTÚRA, ÉRTÉKEK ÉS NORMÁK, SZOCIALIZÁCIÓ

16. fejezet - 16.fejezet │KULTÚRA, ÉRTÉKEK ÉS NORMÁK, SZOCIALIZÁCIÓ

Számos szociológiai tankönyv nem a társadalmi egyenlőtlenség és szerkezet tárgyalásával kezdődik, mint ez a könyv, hanem a kultúra tárgyalásával. Ez a tény érzékelteti, hogy a szociológia egészét nemcsak abból kiindulva lehet kifejteni, hogy a társadalomnak struktúrája van, a társadalom tagjai különböző – egyenlőtlen – pozíciókat foglalnak el a struktúrában, hanem abból is ki lehet indulni, hogy minden társadalomnak szükségképpen van saját kultúrája, amely meghatározza, hogy a társadalom tagjai a társadalmi érintkezésben, együttműködésben hogyan kell hogy viselkedjenek. A kultúra tehát a szerkezethez hasonlóan központi fogalma a szociológiának.

ALAPFOGALMAK

A szociológiában használt kultúrafogalom a hétköznapi fogalomnál sokkal tágabb. A szociológia – a kulturális antropológiához hasonlóan – a kultúra fogalmába tartozónak tekinti nemcsak és nem is elsősorban az irodalmi, művészeti, zenei alkotásokat, azok ismeretét és élvezetét, hanem egyrészről az emberek alkotta tárgyakat (például épületeket, bútorokat), másrészről és főképpen a társadalom viselkedési szabályait, normáit, az azokat alátámasztó értékeket, a hiedelmeket, a vallást, továbbá a hétköznapi és tudományos ismereteket, végül magát a nyelvet. Tehát a kultúra anyagi, kognitív és normatív elemekből áll, vagyis tárgyakból, tudásból, továbbá értékekből, normákból. Fontos különbség a mindennapi gondolkodás és a szociológiai fogalomhasználat közt az is, hogy a hétköznapi beszédben szokás egy-egy népről azt mondani, hogy műveletlen vagy művelt, ezzel szemben a szociológiai felfogás szerint minden emberi közösségnek van kultúrája, mert szükségképpen vannak ismeretei, használ bizonyos tárgyakat és követ bizonyos viselkedési szabályokat. Ebből a szemléletből az következik, hogy például az afrikai pigmeusok ugyanannyira „kulturáltak”, mint az amerikai társadalom tagjai.

Noha a szociológus minden emberi közösséget kulturáltnak tekint, mégsem mondhatjuk azt, hogy közömbös, hogy valamely társadalom kultúrája milyen. Ellenkezőleg, a kultúra a külső környezethez való alkalmazkodás eszköze, és ha a kultúrában az alkalmazkodásnak előnytelen mintái alakulnak ki, akkor az alkalmazkodás sikertelenné válhat, és ez végeredményben a közösség elpusztulásához, széteséséhez, eltűnéséhez vezethet.

Kultúra, szubkultúra, kulturális pluralizmus

Minden emberi társadalomnak van kultúrája, de ezek az emberi kultúrák nagyon eltérőek, ugyanazon emberi szükséglet kielégítésének más-más módját írják elő. Elég arra utalni, hogy a népességreprodukció, a gyermekekről való gondoskodás, a szocializáció alapvető emberi szükségleteinek ellátására szolgáló család intézményének mennyi különféle formája fordult elő a történelem folyamán különböző társadalmakban, s mennyire különböznek ma is. A család jó példa arra is, hogy a kultúra folyamatosan változik. Ahogy a szükségletek változnak, úgy módosul lassan a kulturális alkalmazkodás is. A konkrét szükségletek, a természeti-gazdasági-társadalmi körülmények változása általában gyorsabb, mint a kultúra, más szóval a kultúra elmaradhat a külső feltételek változása mögött. Ilyenkor szokás kulturális késésről (cultural lag) beszélni. A mai világból vett példa erre: a nukleáris energia felszabadításának és felhasználásának módját évtizedekkel ezelőtt felfedezték, de az emberiség, azon belül a nukleáris energiát felhasználó, a nukleáris fegyverekkel rendelkező társadalmak még távol állnak egy olyan kultúra kialakításától, amely a felhasználást szabályozná és a nukleáris katasztrófák (nukleáris háború, erőmű-katasztrófák) elkerülését biztosítaná.

A korábbi évszázadokban és évezredekben egy-egy társadalom kultúrája többé-kevés- bé egységes volt. A mai egyre nagyobb társadalmakban, főképpen ha a történelem folyamán népességük erősen keveredett vagy ha a nagy nemzetközi vándorlások miatt nagy tömegű más kultúrából származó személy él egy társadalomban, a kultúra távolról sem egységes. A társadalmakon belül többé-kevésbé különálló szubkultúrák élnek. A szubkultúra a társadalom többségének kultúrájától eltérő kultúra. A legegyszerűbb esetek a különböző anyanyelvű, különféle etnikumokhoz tartozó, különböző vallású társadalmi csoportok szubkultúrái. A mai fejlett társadalmakban más elválasztó vonalak mentén is differenciálódnak a különböző csoportok kulturálisan: például életkor szerint (kialakulnak ifjúsági szubkultúrák), nemek szerint (például egy női szubkultúra kialakulásának jelei látszanak). Egészen különlegesek a deviáns szubkultúrák (a bűnözők bizonyos csoportjai, a kábítószer-fogyasztók stb.). Több kultúrának egy társadalmon belüli együttélését nevezik kulturális pluralizmusnak, az ilyen társadalmat pedig multikulturális társadalomnak.

A különféle kultúrákhoz tartozó emberek között az emberiség kezdetei óta voltak enyhébb vagy súlyosabb ellentétek. Az adott kultúra tagjai önmagukat a „mi” kategóriába sorolták, a másik kultúra tagjait pedig az „ők” kategóriába, és „minket” sokszor jobbnak, erkölcsösebbnek, okosabbnak tartottak „őnáluk”. A kultúrák közötti összeütközések szélsőséges esetekben a kisebbségek üldözéséhez (például pogromokhoz, polgárháborúkhoz), sőt országok közötti háborúkhoz vezettek (gondoljunk a keresztes háborúkra). A mai nagyméretű fejlett társadalmakban, ahol több szubkultúra él a többségi kultúra mellett, a konfliktus lehetőségei még nagyobbak és gyakoribbak. A közelmúltban S. Huntington (1995) amerikai politológus azt jósolta, hogy miután a nagy ideológiai konfrontációk véget értek, a jövő nagy háborúi, világháborúi a különféle kultúrák között fognak lezajlani. Mindenképpen megfogalmazhatjuk azt a következtetést, hogy a jövőben az egyes társadalmak és az egész emberiség meg kell hogy tanulja a különféle kultúrájú, szubkultúrájú emberek békés együttélését.

Normák

A kultúrának a szociológia szempontjából különösen fontos elemei a normák és értékek. Ahhoz, hogy egy kisebb társadalmi közösség vagy egy nemzeti társadalom, sőt az egész emberiséget átfogó világtársadalom működőképes legyen, tagjainak követniük kell bizonyos viselkedési szabályokat, normákat, máskülönben viselkedésük a társadalom többi tagja számára kiszámíthatatlanná válik, és ezáltal lehetetlenné válik az együttműködés. A norma megszegését mindig valamilyen szankció bünteti.

A társadalomban nagyon sokféle norma érvényesül egymás mellett. Vannak jogi normák, amelyeknek megtartásáról az állam végső esetben kényszerrel gondoskodik, illetve amelyeknek megszegését kényszereszközökkel torolja meg. Vannak erkölcsi szabályok, amelyeknek megszegését a társadalom többi tagja többé-kevésbé egyöntetű és erős rosszallással, megvetéssel bünteti. Ezeken belül vannak valláserkölcsi normák, amelyeknél a szankció nemcsak a többi ember ítélete, hanem valamilyen természetfeletti, esetleg halál utáni életben bekövetkező negatív következmény is. Vannak továbbá szokások, illemszabályok, divatszabályok, ezek megszegésének büntetése a társadalom többi tagja részéről megnyilvánuló erősebb-gyengébb helytelenítés.

A normákkal kapcsolatban öt nagyon fontos tényre kell felhívni a figyelmet:

1. Egy adott társadalomban is ellentmondásban lehetnek a normák. Előfordul például, hogy a büntetőjog büntet olyan cselekményeket, amelyeket a népesség többsége nem helytelenít erkölcsileg. Továbbá ellentétbe kerülhetnek a különböző osztályok és más (például vallási vagy etnikai) csoportok által elfogadott normák.

2. A normák a társadalmak történeti fejlődése során változnak. Egyszerű példája ennek a homoszexualitás büntetőjogi és erkölcsi megítélésének változása az európai társadalmakban.

3. A különböző társadalmakban egymástól eltérő normákat fogadnak el. Jó példája ennek a vérbosszú, amelyet egyes társadalmakban kötelezőnek tartanak vagy tartottak, más társadalmakban viszont a legsúlyosabban büntetnek.

4. Az a tény, hogy valamilyen normát egy társadalomban elfogadnak, nem jelenti azt, hogy ez a norma feltétlenül előnyös az adott társadalom fennmaradása és fejlődése szempontjából. Nagyon egyszerű példa erre a tehenek levágásának tilalma a hindu vallásban.

5.A társadalmi fejlődés egyik fontos összetevője az, hogy a normák változnak. Ezért a szociológusnak mindig óvakodnia kell attól, hogy minden további nélkül negatívan értékeljen valamilyen jelenséget vagy viselkedést csak azért, mert az adott társadalom normáival ellentétes, vagy egyszerűen azért, mert a büntetőjog szabályaiba ütközik.

Mégis felmerülhet a kérdés, hogy nincsenek-e olyan normák, amelyek minden társadalomban és minden korszakban érvényesek. Ilyen például az adott közösséghez tartozók megölésének és súlyos bántalmazásának tilalma, vagy a szülői és gyermeki szeretet. Vannak olyan erkölcsi normák, amelyeket legalábbis minden világvallás magáénak vall. Például a híres aranyszabály: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanezt cselekedjétek velük” (Máté 7,12).

Értékek

A normakövető viselkedés létrejöhet egyszerűen annak következtében, hogy az egyes emberek félnek normaszegésük hátrányos következményeitől, a társadalmi szankcióktól. Nyilvánvalóan sokkal előnyösebb azonban, ha a társadalom tagjai állandó külső ellenőrzés hiányában is értékesnek tekintik a normákat, s ennek megfelelően élnek. Az értékek olyan kulturális alapelvek, amelyek kifejezik azt, hogy az adott társadalomban mit tartanak kívánatosnak és fontosnak, jónak vagy rossznak. Az értékek és azok sorrendje társadalmanként és korszakonként eltérő lehet. Európában például a feudalizmus évszázadaiban a nemesség a kézitusában való ügyességet, erőt, bátorságot igen magasra értékelte. Az iparosodás és a kapitalizmus kifejlődése után a harciasság értéke háttérbe szorult, és az üzleti ügyesség vált az egyik leginkább értékelt tulajdonsággá. Társadalmi osztályonként is nagy különbségek lehetnek. Például a műveltség vagy a művészi tehetség a korábbi évszázadokban csak egy szűk rétegben számított nagy értéknek.

Szocializáció, szerep, státus

A szocializáció fogalmát a szociológia és a pszichológia egyaránt használja. Azon az empirikus megfigyelésen alapul, hogy tartós és intenzív emberi kapcsolatok hiányában a csecsemők és kisgyermekek nem fejlődnek teljes mértékben emberi személyiségekké és nem képesek felnőttkorukban a társadalmi életben részt venni. Ezt igazolja az a néhány eset, amikor egy-egy gyermek csecsemő- és kisgyermekkorában el volt zárva az emberi kapcsolatoktól, és később a szokásos emberi környezetbe kerülve már nem volt képes elsajátítani azokat az ismereteket, viselkedési formákat, amelyeket az ember lényegéhez tartozónak tekintünk, például nem vagy alig tanult meg beszélni, nem tudott másokkal szerető emberi kapcsolatokat létesíteni (Kipling Maugli-története a legismertebb, amelynek valóságalapja volt, az indiai őserdőből előjött valódi Maugli azonban nem vált igazán emberi személlyé). A csecsemőkben tehát megvannak a képességek, hogy emberré fejlődjenek, de ezek a képességek csak akkor bontakoznak ki, ha megfelelő emberi környezetbe kerülnek.

A szocializációt többféleképpen definiálhatjuk. Az egyik definíció szerint az a folyamat, amelynek során az emberi személyiség kialakul. Ezt a definíciót inkább a pszichológia használja. A másik definíció szerint a szocializáció az a folyamat, amelynek során a gyermekek megtanulják, hogyan lehetnek társadalmuk hasznos tagjai, hogyan kell a társadalomban élniük. Ebben az értelemben a szocializáció során a gyermek megtanulja a környező társadalom kultúráját, normáit, értékeit.

A szocializációt úgy is lehet értelmezni, hogy annak során az egyén elsajátítja azokat a társadalmi szerepeket, amelyeket élete folyamán be kell töltenie. A szerep viselkedési mintákból, jogokból és kötelességekből áll. Különböző státusokhoz különböző szerepek tartoznak. A státus egy, a társadalomban elfoglalt pozíciót jelent. Státus például a tanár, az apa és az anya, az egyesületi tag pozíciója. Egy embernek természetesen több státusa van párhuzamosan. A tanártól elvárják, hogy diákjait lelkiismeretesen és magas színvonalon oktassa, az órákon pontosan megjelenjen, igazságosan osztályozzon stb. Meg lehet említeni olyan tanári szerepelvárásokat is, amelyek kevésbé kézenfekvőek és általánosan elfogadottak, de a környezet egy részében legalábbis élnek. Ilyen például az az elvárás, hogy a tanár ne létesítsen szerelmi kapcsolatot diákjával. A társadalom e felfogás szerint úgy épül fel, hogy különböző státusokból áll, a társadalom tagjai kiválogatódnak ezekre a szerepekre, és a státusok betöltői nagy részben megfelelnek a státusokból adódó szerepeknek (Linton 1936). Ha a társadalom valamely tagja nem felel meg a státusából eredő szerepeknek, ebből komoly konfliktusok származnak, és ezek végső soron azzal járnak, hogy az egyén elveszti adott státusát, például válás útján elveszíti házastársi státusát, fegyelmi eljárás útján elveszíti foglalkozási státusát.

Pszichológusok szerint a szocializáció szempontjából döntő életszakasz a gyermekkor. Bizonyos különbségek vannak a különböző pszichológiai iskolák között. A pszicho- analitikusok, Freud tanításait követve, a csecsemőkorra helyeznek nagy súlyt, a gyermek kognitív fejlődését, tehát gondolkodásának fejlődését kutató iskola Piaget nyomán a gyermekkor későbbi szakaszait látja döntő fontosságúnak, amikor a gyermek elsajátítja a fogalmakat, a gondolkodás szabályait. Ismét mások a serdülőkort tartják döntő szakasznak.

Bár a gyermekkor vitathatatlanul döntő a szocializáció szempontjából, sok pszichológus és szociológus rámutatott arra, hogy a szocializáció az egész élet folyamán folytatódik, például szocializálja az egyént a munkahelye, a felnőttkori családja. Beszélnek arról is, hogy a felnőttkorban reszocializáció következhet be, a gyermekkorban elsajátított normák és értékek helyére a felnőttkori szocializáció során más értékek és normák léphetnek, vagy a gyermekkorban nem kellőképpen elsajátított normák megerősítést kaphatnak a felnőttkorban. Különösképpen a deviáns viselkedést mutató fiataloknál és felnőtteknél, például bűnözőknél, alkoholistáknál szokás a reszocializáció lehetőségéről beszélni. Szociológusok sokszor rámutattak arra is, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben elzárva töltött évek egyáltalán nem kedveznek a reszocializációnak.

A szocializáció legfontosabb intézménye a gyermekkori család. A gyermek elsősorban a szüleitől, továbbá testvéreitől és más rokonaitól sajátítja el a normákat és értékeket, a társadalom kultúráját. Egyes szociológusok felhívják a figyelmet, hogy a modern társdalomban, ahol a gyermekeknek a szülőkkel együtt töltött ideje, a közöttük végbemenő interakció csökken, a szocializáció más színterei növekvő szerephez jutnak. Ilyen mindenekelőtt az iskola. Nagy kérdés azonban, hogy az iskola képes-e a szülői család szocializációs szerepének akár csak egy kisebb részét átvállalni. Az iskola mellett az azonos életkorú barátok játszhatnak nagy szerepet. Ez a szerep lehet negatív, ha ez a baráti csoport galeri jellegű, vagyis deviáns értékekre és normákra szocializálja a gyermeket vagy serdülőt. Szocializálnak a modern társadalmakban a tömegkommunikációs eszközök is, különösen a televízió.

A szocializációval összefüggő fogalom az internalizálás. Az internalizálás azt a folyamatot jelenti, hogy az egyén olyan mértékben sajátítja el, teszi magáévá az értékeket és normákat, hogy akkor is azoknak megfelelően viselkedik, ha nem számít külső negatív szankcióra a norma megszegése esetén, más szóval ha valaki belső meggyőződésből viselkedik a normáknak megfelelően, mert a normakövető viselkedést igen értékesnek tartja.

A társadalomtudományokban több, a normákkal és értékekkel rokon fogalmat használnak. A szükséglet fogalmát újabban a fejlődő országokra vonatkozó szegénységkutatásban alkalmazzák, mondván, hogy vannak az embernek bizonyos alapvető szükségletei, mint az élelmiszer, a ruha, a lakás, az ivóvíz stb. Emögött a társadalomstatisztikában az az utolsó 15-20 évben elterjedő felismerés húzódik meg, hogy az életszínvonal sokdimenziós fogalom, nem lehet egyszerűen az egy főre jutó jövedelemmel mérni. Ha az életszínvonal vagy a jólét különböző dimenzióit együttesen vizsgáljuk, akkor rögtön felmerül az értékek kérdése, ugyanis e különböző dimenziókhoz értékek kapcsolódnak, és összevetésük esetén óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy melyik dimenziót értékelik többre vagy kevesebbre az adott társadalomban. (Egy kézzelfogható példával: a száz főre jutó személygépkocsi-állomány vagy a csecsemőhalandóság szintje fontosabb?)

Az élet minősége

Azon a felismerésen, hogy az embernek nemcsak anyagi szükségletei vannak, alapul az élet minősége fogalmának bevezetése a szociológiai kutatásba az 1970-es években. Ez azt jelzi, hogy az anyagi szükségletek kielégítettségének magas szintje még nem jelenti szükségképpen, hogy a társadalom tagjai „jól élnek”, a javakkal való ellátottság tekintetében is jól érzik magukat. Ehhez kapcsolódik a „jólét” (welfare) és „jóllét” (wellbeing) megkülönböztetése. A jóléten általában az anyagi javakkal való ellátottságot értik, míg a jólléten azt, hogy a társadalom tagjai nemcsak az anyagi javak tekintetében, hanem a különböző szellemi – pénzben nem mérhető – javakkal való ellátottság tekintetében is jól érzik magukat. A jólléthez hasonló a boldogság fogalma, ezt is szokás vizsgálni szociológiai adatfelvételekkel.

Kulturális szakszociológiák

A világ szociológiájában eddig nem alakult ki olyan egységes kutatási terület, amely lefedi az ebben a fejezetben tárgyalt jelenségeket. A kultúra szociológiájáról mint konkrét kutatási területről nem beszélhetünk. Inkább a kulturális antropológia képviselőinél látszik egy olyan igény, hogy ne csak a nem modern társadalmak, hanem a modern társadalmak kultúráját is kutassák (Niedermüller 1994).

Az utolsó években megerősödött az empirikus értékszociológia. A konkrét kérdőíves adatfelvételekben ez sokszor összekapcsolódik az életminőség-vizsgálatokkal. Az életminőség kutatása azonban kérdésfeltevésében közelebb áll az életszínvonal kutatásához, mint az értékek kutatásához.

A társadalom tagjainak műveltségi színvonalát, művelődési szokásait vizsgálja a művelődésszociológia. Elsősorban azt kutatja, hogy milyen televízió-műsorokat néznek, rádióműsorokat hallgatnak, könyveket olvasnak, filmeket néznek, múzeumokat látogatnak stb. A szociológia ezen ágának van piackutató célja is, hiszen a kulturális javakat előállító és szolgáltatásokat nyújtó intézmények számára fontos annak ismerete, hogy mi iránt van kereslet, és a társadalom mely rétegei részéről jelentkezik ilyen kereslet. A műveltség fent említett fontossága miatt azonban a gazdaság és társadalom egészének fejlődése számára ennél sokkal általánosabb jelentősége van a vizsgálatoknak.

A szociológiának külön ágazatai az irodalom, a művészet és a zene szociológiája. Ezek a műalkotások létrejöttének és befogadásának társadalmi meghatározó tényezőivel foglalkoznak. Az ilyen irányú szociológiai kutatások egyik legkiemelkedőbb képviselője a világon a magyar Hauser Arnold (1980; 1982) volt.

Meg kell említeni a divatszociológiát is. Egyrészt a divat is a szociológiai értelemben vett kultúra alkotórésze (bár a kultúra más elemeinél gyorsabban változik), másrészt a divat szociológiai megismeréséhez még több üzleti érdek fűződik.