Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

VÁLTOZÁSOK AZ EZREDFORDULÓN

VÁLTOZÁSOK AZ EZREDFORDULÓN

(Kapitány Balázs)

A kilencvenes évek változásai kapcsán ismételten fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az életmód esetén alapvetően a hazai szociológiához kapcsolódó fogalomról van szó, az életmód szociológiája hazánkon kívül nem tekinthető önálló szakszociológiának, tárgyalt témái országonként és korszakonként a szociológia más-más területéhez kapcsol- hatóak.

A következőkben két, az életmód kérdéséhez kapcsolható nemzetközi szociológiai irányzatot említünk meg, (a fogyasztásszociológiát, és a társadalomszerkezet életstílus alapú megközelítését), ezután néhány friss hazai kutatási eredményt tekintünk át. A hazai időmérleg-vizsgálatok eredményeinek ismertetésekor egy kitekintés erejéig visszatérünk majd európai összehasonlító adatokra is.

Nemzetközi tendenciák

Nagy-Britanniából és Skandináviából kiindulva angolszász nyelvterületen a 90-es évekre a fogyasztás szociológiája (Sociology of Consumption) egy önálló, és sokat vitatott szociológiai irányzattá vált. A fogyasztásszociológia tárgya az anyagi javak fogyasztási és használati módjainak vizsgálata. Az irányzat az egyéni fogyasztásnak elsősorban azért tulajdonít nagy jelentőséget, mivel úgy véli, hogy a modern jóléti társadalmakban a fogyasztás az egyéni identitás és önmeghatározás egyre fontosabb formáját jelenti. A fogyasztás identitásteremtő ereje értelemszerűen nemcsak a termékek kiválasztásán és magán a vásárláson keresztül teremtődik meg, hanem ennek kapcsán előtérbe kerül a megvásárolt javak használata (az életmód kérdése) is.

Ez a szakszociológia, noha természetesen nem előzmények nélküli, azonban több szempontból is szakít sok szociológiai hagyománnyal, illetve radikálisan újraértelmezi azokat. A szociológia klasszikusai (részben a marxi tradícióra támaszkodva) az anyagi javak előállításának társadalommeghatározó jelentőségét hangsúlyozták, és úgy vélték, hogy a termelési és az ehhez kapcsolódó foglalkoztatási viszonyok alapvetően meghatározzák az egyes egyének helyzetét. Így a fogyasztás általában csupán mint egy mellékes, más területek által meghatározott jelenség került előtérbe, a fogyasztó pedig passzív (és sok esetben manipulált) személyként került bemutatásra.

Ezzel szemben a fogyasztásszociológia azt állítja, hogy a tömegkultúra fogyasztója egyáltalán nem passzív szereplő, és közelebbről szemügyre véve láthatóvá válik, hogy mennyire kreatív szerep a fogyasztóé, aki – például a megvett tárgyak használati módján keresztül – képes identitásformáló eszközökként használni a tömegtermelés különböző tárgyait. A használati módok vizsgálatán át fény derül például arra, hogy mennyire cso- portfüggően töltenek be funkciókat tipikusan személytelennek gondolt nagyvárosi terek (pl. gyorséttermek), vagy hogy hányféleképpen nézhető egy szappanopera. Sőt, egy akár sokezres sorozatban gyártott mobiltelefon vagy egy autó is átalakítható, illetve használható olyan egyéni módokon, amelyek nagyon finom társadalmi jelzéseket adhatnak. Gondoljunk például a csengőhangokra vagy arra, hogy mi mindent jelezhet az autóra ragasztott országjelző matrica. Ezek a vizsgált fogyasztói „praktikák” persze többféleképpen értelmezhetőek, például úgy is, hogy a gyakorlatban rámutatnak a „mindennapi ember” ellenállására, arra, hogyan képes éppen a fogyasztáson keresztül ellenállni a fogyasztói társadalom kényszereinek. Ennyiben tehát a fogyasztáskutatás éppen úgy hordoz társadalomkritikai potenciált, mint a társadalmi viszonyokat más alapon vizsgáló irányzatok.

Vizsgálataiban a fogyasztásszociológia értelemszerűen elsősorban kvalitatív módszereket használ (megfigyelés, interjú), és kevésbé támaszkodik kvantitatív kérdőíves adatgyűjtésekre. Részben e módszerek, részben a „hagyományos” szociológia elutasító magatartása miatt ez az irányzat (pl. Daniel Miller) egyre inkább az antropológiához kötődik, illetve egy interdiszciplináris tudomány, a fogyasztáskutatás (Consumption Studies) megalapítására tesz kísérletet (Miller 2001).

A fogyasztásszociológia részben újszerű megközelítési módjai ellenére azonban értelemszerűen támaszkodik is a szociológia klasszikus szerzőinek munkásságára, bár részben újraértelmezi, újraértékeli életművüket. A fejezet korábbi részében már tárgyalt Weber, Bourdieu, és Veblen mellett nagy figyelemmel fordul Simmel (lásd a 2. fejezetben) munkássága felé. A hagyományos szociológusokon kívül a fogyasztásszociológia több szálon kötődik a globalizáció és a posztmodern a 90-es években a szociológiában is divatossá váló témaköreihez is. (Jelen könyvben a Társadalmi változás című fejezetben lesz ezekről szó.)

A német nyelvterületen az előbbitől alapvetően eltérő megközelítés került előtérbe. Itt az életmód vizsgálatához kapcsolható életstílus-kutatás a 90-es években a társadalmi struktúra új elméletévé próbálta kinőni magát. Ez az irányzat alapvetően hasonló alapokból indult ki, mint a fogyasztásszociológia (az életmód társadalmilag kevéssé kötött elemeinek felértékelődése a jóléti társadalmakban), de az életstílus-vizsgálatok immár a társadalom makrostruktúráját kívánták az életmód segítségével leírni, mondván napjainkban az életmód kérdései váltak a legfontosabb társadalmi differenciáló tényezővé. Ennyiben tehát az életstílus-vizsgálatok egyértelműen konkurenciát jelentenek a hagyományos foglalkozásalapú osztály- és rétegelméletekkel szemben. (Lásd 5. fejezet.)

Míg tehát a fogyasztásszociológia a különböző társadalmi csoportok eltérő (vagy éppen egységesülő) fogyasztói magatartásával, életmódjával foglalkozik, az életstílusvizsgálatok alapfeltevése szerint a rendek, osztályok, foglalkozási csoportok helyett, maguk a közös életstílussal jellemezhető életstíluscsoportok váltak a társadalom alapvető rétegeivé. Ennyiben tehát ezen vizsgálatok célja nem az életmód, hanem a társadalmi szerkezet leírása, és a társadalmi szerkezet leírásához használják fel az életmódot magyarázó változóként. Ennek ellenére – a fejezet korábbi felépítésének logikáját követve – nem a rétegződéssel foglalkozó 5. fejezetben, hanem itt, az életmódnál foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel.

A 90-es években Németországban tucatszámra készültek ilyen, a társadalmat életstíluscsoportokra vagy miliőkre bontó vizsgálatok (a két fogalom viszonya tisztázatlan, mi nem teszünk különbséget közöttük, a témához lásd Hradil 1995), amelyek különbségeik ellenére több lényegi hasonlóságot mutattak. A fejezet korábbi részében ismertetésre került már két ilyen modell az elsősorban politikai és piackutatási igényekből a 80-as évek elején kifejlesztett SINUS miliőtipológia, illetve Anette Spellerberg életstíluscsoportjai. Az ezredforduló után jelentős mértékben módosított (immár nemcsak a volt nyugatnémet területekre érvényes) SINUS miliőtipológia jól bemutatja ezeknek a vizsgálatoknak azt a jellegzetességét, miszerint társadalomképük nem hierarchikus, nagy hangsúlyt fektetnek a horizontális társadalmi különbségekre. A hagyományos vertikális különbségek mellett (társadalmi rétegződés) ezzel egyenértékű hangsúlyt kapnak más jellegű különbségek, például a SINUS tipológia esetén az értékrend, Speller- berg esetén a kulturális beállítódások. Így az egyes kialakított csoportok a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyük alapján nem rendezhetőek egyértelműen sorba.

Az életstílus-kutatások másik jellegzetessége, hogy a modellek képzésében általában igen nagy szerepet kapnak az úgynevezett puha változók. (Például a SINUS miliők képzése kizárólag érték- és attitűdkérdések segítségével történik, míg Spellerberg attitűdkérdések, médiahasználati, szabadidő-eltöltési, lakás és ruházkodási szokások alapján képezte csoportjait.)

A létrehozott társadalmi nagycsoportok kapcsán továbbá sok esetben lényeges az a feltevés, hogy az életstíluscsoportok nem csupán mesterségesen létrehozott statisztikai aggregátumok, hanem „valós” társadalmi nagycsoportok, ahol az egyes csoportokon belül sűrűbbek a társadalmi kapcsolatok, ahol az életstílus része az egyes személyek identitásának, ahol az egyes csoportok között társadalmi törésvonalak, konfliktusok figyelhetőek meg stb.

A 90-es évek második felétől a hagyományos, a teljes társadalmat leíró életstílus- modellek mellett egyfelől egyre több speciális életstílus-tipológia készült (egy-egy területre, korcsoportra, egy-egy speciális társadalmi jelenség magyarázatára) másfelől több, egy modell leírásán túllépő szintetizáló igényű munka született (pl. Hartmann 1999).

Az ezredfordulót követően egyre több megalapozott kritika merült fel az irányzattal kapcsolatban, amely német nyelvterületen sem tudott uralkodó paradigmává válni. A felmerülő kritikák többek között az életstílus-alapú megközelítések jelentős módszertani hátrányaira mutattak rá, arra, hogy a csoportok képzése összetett, sok változót igénylő feladat, a különböző vizsgálatok eredményei nehezen vethetőek össze. A különféle modellek empirikus magyarázóerejét összevető vizsgálatok arra hívták fel a figyelmet, hogy a sok, gyakran több tucat változó alapján (általában klaszteranalízis segítségével) létrejött életstílus-alapú társadalmi nagycsoportok (miliők) magyarázóereje nem feltétlenül nagyobb, mint a hagyományos rétegződési megközelítéseké. Ráadásul a létrehozott életstíluscsoportok sok esetben igen erősen kötődnek kemény demográfiai változókhoz, elsősorban a nemhez és az életkorhoz (Otte 2005).

Forrás: www.sinus.de.

15.1. ábra ♦ Sinus miliőtipológia 2005

Mindezen jogos kritikák ellenére jelenleg úgy tűnik, hogy a német társadalomkutatásban tartósan fennmaradhat a hagyományos rétegződésalapú és az életstílus-alapú megközelítés kettőssége, egymást részben kiegészítő, egymással részben konkuráló együttélése.

Hazai tendenciák

Valójában – bár az életstílus-alapú társadalmi nagycsoportok hazánkban is megjelentek a társadalmi struktúra kutatásában (pl. Fábián et al. 2000, Bukodi et al. 2005) – a két fentebb vázolt irányzat közül semelyik sem kapcsolódik a rendszerváltás előtt komoly teljesítményekkel rendelkező hazai életmód-szociológia két irányzatához, a „hagyományos” életmódkutatásokhoz, és a részben magyar „találmánynak” számító időmérleg-vizsgálatokhoz. A kilencvenes évek hazai szociológiájában a hagyományos életmódkutatás visszaszorult, a társadalmi rétegek változó életmódjának leírásában más társadalomtudományok elsősorban a kulturális antropológia és a néprajz jeleskednek. A Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor szerzőpáros (2000) például a középosztály változó lakáskultúráját kulturális antropológusként a résztvevő megfigyelés segítségével vizsgálta, lakásvásárlóként térképezve fel több száz lakás felszerelését, a benne élők térhasználatának módját.

A rendszerváltás előtti évtizedeket jellemző olyan szociológiai kutatások helyett, melyek kizárólagos céljukként az életmód vizsgálatát tűzték ki maguk elé, előtérbe kerültek az egyéb célból készülő sok esetben alkalmazott kutatások (fogyasztáskutatások, az információs társadalom vizsgálata stb.) melléktermékeként készülő életmódvizsgálatok.

Természetesen a hagyományos szociológiai vizsgálatok is sok érdekes információt képesek adni a lakásviszonyok átalakulásáról. Például a KSH lakásvizsgálata hagyományos kérdőíves formában is gyűjtött anyagokat, elsősorban az életmód témakörébe sorolható témákról (lakberendezési elképzelések, lakáshasználati módok) (Lakáskultúra... 2002). Ez a felmérés mutatott rá arra, hogy falun és városon mindmáig eltér a domináns lakáshasználati mód. Míg a falvakban sok esetben a családi együttlét legfőbb helyszíne a megfelelően nagy alapterületű konyha, és a szobák társas használata ritkább, addig a városokban ezt a funkciót szinte kizárólag a szoba – ahol van, ott -, elsősorban a nappali tölti be.

A legjelentősebb adatforrás az ezredforduló életmódviszonyairól azonban az 1999/ 2000-ben a KSH-ban végzett Életmód-időmérleg vizsgálat. Ez módszertanában illeszkedik az 1986-os időmérleg-vizsgálathoz, így lehetőséget nyújt az időfelhasználás változásainak az áttekintésére, ugyanakkor nemzetközi összehasonlításokra is lehetőséget ad. A vizsgálat megfelelően nagy elemszáma, és a felvételhez kapcsolódó életmódra vonatkozó adatgyűjtés lehetőséget teremt részletes vizsgálatokra is. Az adatokat átfogó módon már többen feldolgozták (pl. A népesség. 2002; Falussy 2004; Altorjai et al.

2003).

Az időmérleg-vizsgálat eredménye megmutatja, hogy a rendszerváltás után össztársadalmi szinten jelentősen csökkent ugyan a keresőmunkával töltött idő, de ez a csökkenés nem egyenletes módon következett be az egyes társadalmi csoportokban. A csökkenés mögött az áll, hogy lényegesen kevesebben dolgoznak, de akinek van munkája, az gyakorlatilag ugyanannyit dolgozik, mint 1986-ban.

Az adatok szerint 1986 óta kevesebb mint felére csökkent a mellékállásokban eltöltött idő és ugyanilyen mértékben esett vissza a saját gazdaságban végzett mezőgazdasági munkával töltött idő mennyisége is! Ezek az eredmények arra utalnak, hogy az ezredfordulóra felszámolódott a szocialista társadalom egyik legfontosabb jellemzője: miszerint az emberek a hagyományos foglalkozásuk mellett igen sok időt és erőfeszítést fordítottak egyéb jövedelemszerző tevékenységekre (háztáji munka, „maszekolás” stb. lásd az 5. fejezetet is). Hasonló arányban, szintén kevesebb mint felére csökkent a másoknak nem pénzért végzett munka mennyisége.

A mellékes jövedelemforrások visszaszorulása nem jelentette azonban a túlzott munkaidőben önmagát kizsákmányoló csoport megszűnését. Az időmérleg-vizsgálat adatai szerint, a foglalkoztatottak ötöde csaknem 12 órát tölt naponta keresőmunkával! A több munka azonban egyáltalán nem biztos, hogy kedvezőbb anyagi helyzetet eredményez.

Az igen sokat dolgozó csoportban ugyanis mindenféle foglalkozású, korú, lakhelyű és anyagi helyzetű emberek találhatóak, bár valamennyivel átlag feletti arányban vannak alacsonyabb iskolai végzettségűek, szakmunkások, akik – minden valószínűség szerint – a túlmunkával próbálják kompenzálni gyöngébb munkaerő-piaci helyzetüket. Ezen rétegspecifikus különbségek ellenére Harcsa István arra hívja fel a figyelmet (A népesség... 2002), hogy a munkaidő hossza az ezredforduló Magyarországán olyan önálló rétegképző tényezőnek fogható fel, amely keresztülmetszi a hagyományos rétegződési dimenziókat.

A munkával töltött idő ilyen egyenlőtlen eloszlása rányomja bélyegét a szabadidő eltöltésének a módjára is. A sok szabadidővel rendelkezők között jelentős arányt alkot az a két csoport (munkanélküliek és idősek), amelynek tagjai anyagi és egyéb okokból csak egyoldalúan tudják felhasználni a felszabadult szabadidőt: tévézéssel. A 15-74 éves népesség „átlaga” egy „átlagos” napon 1999/2000-ben 162 percet töltött fizetett munkával és 161 percet tévézéssel! Persze az átlagos értékeknek önmagukban nincs sok értelme, a két tevékenyég eloszlása jóval egyenlőtlenebb, míg fizetett munkát kevesen – és ők sem a hét minden napján – végeznek, addig a társadalom túlnyomó többsége a hét minden napján tévézik valamicskét. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy társadalmi szinten a televíziózás dominálja a szabadidőt. Az ezredfordulón immár a szabadidő 58 százalékát a televíziókészülékek előtt töltik a kérdezettek. A szabadidőn belül a „nagy vesztes” az olvasás, amely az alacsonyan iskolázottak és a fiatalok körében csökkent igen nagy mértékben.

A háztartási munkában a nemek közötti különbség csökkent, a férfiak a 80-as évekhez viszonyítva többet, míg a nők kevesebb időt töltenek háztartási munkával. A különbség azonban továbbra is jelentős, a nők több mint 3,5-ször annyi időt töltenek a szűken vett háztartási munkával, mint a férfiak! (Részletesen lásd a 9. fejezetben.)

Érdekes megfigyelni, hogy a háztartások modernizációja nem minden területen vezetett a háztartási munkával töltött idő csökkenéséhez. Egyértelmű időnyereséget az automata mosógépek elterjedése jelentett, így a mosással töltött idő mintegy negyedével csökkent, ugyanakkor főzésre, mosogatásra, takarításra gyakorlatilag ugyanannyi időt fordítottunk 2000-ben, mint 1986-ban.

A gyerekszám csökkenése ellenére nőtt a gyermekekre fordított idő, de lényegesen több időt szánunk testi higiéniára (pl. fürdés, öltözködés), sétára, testedzésre és a háziállatokra is.

Altorjai et al. (2003) cikke megmutatja, hogy az időmérlegadatok elemzése az életmód átalakulásának milyen apró, de igen jellemző következményeinek feltérképezésére is alkalmas. Olyasmiket is megfigyelhetünk, hogy mely csoportokra jellemző a délutáni szieszta, vagy általában hogyan alakultak át alvási szokásaink a kilencvenes években, hogy mennyivel többet vagyunk egyedül 2000-ben, mint 1986-ban.

Az EUROSTAT koordinálásban összehangolták az ezredforduló környékén Európában zajló időmérleg-kutatásokat. Az ebben az időszakban időmérleg-vizsgálatot folytatott 21 államból tíznek, köztük Magyarországnak a leglényegesebb adatai már hozzáférhetőek (How Europeans... 2004; Comparable... 2005). Ez a harmonizált adatforrás gazdag információkat nyújt nemcsak az európai életmódról, de a hazai jellegzetességekről is.

15.3. táblázat - 15.3. táblázat ♦ 20–74 évesek átlagos szabadidős tevékenységei az ezredforduló környékén tíz európai országban (óra és perc naponta)

Magyar

ország

Belgium

Észt

ország

Finn

ország

Nagy-

Britannia

Német

ország

Szlové

nia

Svéd

ország

NŐK

Tévé és videó

2:37

2:09

2:11

2:02

2:09

1:41

1:44

1:40

Társas időtöltés

0:40

0:50

0:37

0:54

1:00

1:09

0:57

1:07

Olvasás

0:22

0:26

0:38

0:47

0:25

0:38

0:23

0:35

Sportolás

0:13

0:15

0:17

0:28

0:11

0:28

0:26

0:25

Pihenés

0:22

0:28

0:18

0:20

0:23

0:20

0:30

0:25

Hobbi és játék

0:08

0:14

0:06

0:13

0:15

0:25

0:07

0:19

Önkéntes mun-

0:08

0:10

0:13

0:16

0:14

0:15

0:06

0:12

ka és segítség Kultúra és laká-

0:03

0:09

0:05

0:05

0:06

0:14

0:04

0:06

son kívüli szórakozás Egyéb

0:07

0:09

0:10

0:11

0:10

0:09

0:10

0:09

Összesen

4:40

4:50

4:35

5:16

4:53

5:19

4:27

4:57

FÉRFIAK Tévé és videó

2:49

2:23

2:39

2:25

2:37

1:59

2:12

1:58

Társas időtöltés

0:49

0:42

0:36

0:50

0:50

1:03

0:59

0:57

Olvasás

0:27

0:31

0:39

0:44

0:26

0:37

0:23

0:30

Sportolás

0:21

0:22

0:28

0:37

0:18

0:29

0:36

0:32

Pihenés

0:25

0:26

0:22

0:24

0:17

0:17

0:38

0:22

Hobbi és játék

0:14

0:25

0:09

0:20

0:24

0:41

0:16

0:30

Önkéntes mun-

0:13

0:11

0:17

0:16

0:10

0:17

0:11

0:12

ka és segítség Kultúra és laká-

0:04

0:11

0:06

0:06

0:07

0:14

0:05

0:05

son kívüli szórakozás Egyéb

0:08

0:12

0:13

0:13

0:11

0:09

0:12

0:11

Összesen

5:30

5:23

5:29

5:55

5:20

5:46

5:32

5:17


Forrás: How Europeans... 2004.

Megjegyzések: A hobbi és játék kategória része a nem munka célú számítógép-használat.

A nemzetközi összehasonlításban feltűnő egyik ilyen jellegzetesség a női fizetett munka különösen egyenlőtlen eloszlása Magyarországon. Ha a 20-74 éves korosztályokat általában nézzük, függetlenül attól, hogy a kérdezett státusa milyen (tanul vagy dolgozik stb.), akkor Magyarországon az egy fő által egy napra jutó fizetett munkavégzés az európai átlagnak felel meg. Mivel azonban Magyarországon kevesen dolgoznak, egy foglalkoztatottra vetítve már az átlagosnál több időt töltenek pénzkereső munkával a magyarok. Mivel nálunk a női részmunka csaknem ismeretlen, különösen jellemző ez a női munkaidő esetén, így a foglalkoztatott nők munkával töltött ideje Magyarországon a legmagasabb a vizsgált tíz országban.

Magyarországon a szabadidő eltöltése is speciális mintát mutat: az összes szabadidő mennyisége átlagos, de ezen az időszakon belül a magyarok tévéznek, videóznak a legtöbbet, így egyéb szabadidős elfoglaltságokra nagyon kevés jut. A közvélekedéssel ellentétben már nem jellemző az, hogy a magyarok sokat olvasnak, az olvasással (ideértve mindenféle olvasást) töltött átlagos napi 24 perc (ebből 9 percnyi könyvolvasás) a 20-74 évesek körében alacsony értéknek számít. De nemzetközi összehasonlításban kevesen és kevés időt töltenek a magyarok házon kívüli kulturális tevékenységekkel is (színház, mozi, múzeum).

Az előbbi adatokkal összefüggésben megfigyelhető az is, hogy a magyarok számítanak a leginkább otthonülőnek az e tekintetben vizsgált nyolc országot tekintve. A nap 24 órájából a 20-74 éves magyar nők csaknem 19, a férfiak több mint 16 és fél órát a lakásukban töltenek. Ez például napi 2-2 órával több annál, mint amennyit a finn nők és férfiak lakásaikban tartózkodnak.

Ezek az eredmények is rámutatnak a nemzetközi összehasonlítások jelentőségére az életmód vizsgálatakor. Sok hazai társadalmi jelenség ugyanis csak akkor válik feltűnővé, ha más országok eredményeivel összevetve vizsgáljuk őket.