Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

TÁRSADALOMPOLITIKA

TÁRSADALOMPOLITIKA

A sztálini szocializmus korszakában a hivatalos ideológiában és a politikai gyakorlatban az a nézet uralkodott, hogy az államnak kell a központi gazdasági tervet meghatározni és tervutasításain keresztül az egész gazdaságot irányítania. A gazdasági mechanizmus 1968. évi reformja után némileg csökkent az állam közvetlen beavatkozása a gazdaságba, de továbbra is lényeges maradt. A magyarországi társadalomtudományokban szinte általánosan elfogadott vélemény szerint ez az állami beavatkozás akadályozta azt, hogy hatékony piacgazdaság alakuljon ki. A rendszerváltás után az ellentétes, általában neoliberálisnak nevezett felfogás vált uralkodóvá, hogy az állam tartózkodjék a gazdasági életbe való beavatkozástól.

Nem vonom kétségbe, hogy a magántulajdonon alapuló piacgazdaság hatékonyabban működik, mint a részben vagy teljesen állami tulajdonon alapuló tervgazdaság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az államnak, a politikának semmilyen szerepe sincs vagy legyen a gazdasági életben. Mindenekelőtt csak az állam képes jogszabályaival a magántulajdonban lévő gazdasági egységek működéséhez elengedhetetlenül szükséges keretfeltételeket megteremteni és fenntartani. Ezektől a jogszabályoktól függ, hogy a magántulajdonban lévő vállalatok milyen szabályok, elvek szerint gazdálkodnak. Különösképpen kiemelném a mai magyar viszonyok között a privatizációra, a külföldi vállalatok magyarországi beruházásaira és a magyar állampolgárok által létesíthető vállalatokra vonatkozó jogszabályokat. Nem kétséges, hogy a magyar gazdaságban a fentiekben leírt „rekombináns” tulajdoni struktúra az érvényes jogszabályok adta lehetőségek következménye.

Minden állam, akár központi gazdasági tervezést folytat, akár kapitalista piacgazdaság mellett működik, folytat bizonyos gazdaságpolitikát. A kibocsátott pénzmennyiségen, a devizaárfolyamon, az állami költségvetés hiányán és a költségvetési kiadások elosztásán, végül az adókon keresztül befolyásolja a gazdaság egészét és az egyes gazdasági egységeket. Az elmúlt évtizedekben az állami gazdaságpolitika egyik nagy vitakérdése az volt, hogy a magasabb munkanélküliség, lassabb gazdasági növekedés árán az árstabilitás, vagy pedig nagyobb infláció árán kisebb munkanélküliség, gyorsabb gazdasági növekedés alternatíva közül melyiket próbálják a gazdaságpolitikával elősegíteni. Míg az 1950-es és 1960-as években a teljes foglalkoztatást és gyorsabb növekedést, az 1970-es évek második fele óta inkább az árstabilitást tartották a fontosabb célnak. Legújabban egyre többen vonják kétségbe azt, hogy a mérsékelt infláció elősegíti a munkanélküliség csökkenését. Az Egyesült Államokban úgy látszik sikerült alacsony infláció mellett viszonylag alacsony szinten tartani a munkanélküliséget, igaz csökkenő reálbérszint mellett. Nyugat-Európa nagy részében tartósnak látszik a magas munkanélküliség, viszont nem csökkent a reálbér. A munkanélküliség okozta anyagi problémák súlyossága nyilvánvalóan erősen függ attól, hogy az állam a szociálpolitikáján keresztül mekkora összegű és milyen hosszú támogatást nyújt a munkanélkülieknek.

Nem lenne helyes megfeledkezni a szociológusok hagyományos javaslatairól a munkahelyek „humanizálását” illetően. Ez a törekvés sokszor látszólag összeütközésbe kerül a gazdaságosság követelményeivel. A fentiekben bemutatott szociológiai vizsgálatok azonban arra engednek következtetni, hogy a munkavégzés feltételeinek és a munkahelyi légkörnek a javítása, a dolgozók bevonása a munkafeltételek kialakításába, a munkacsoportok önállóságának növekedése, általában a munkahelyi viszonyok demokratizálása azon kívül, hogy a munkával való elégedettséget növeli, rövidesen vagy hosszabb távon a munkateljesítményeket is emeli.