Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

NEMZETKÖZI TENDENCIÁK Az iskolai végzettség és a beiskolázási arányszámok növekedése

NEMZETKÖZI TENDENCIÁK Az iskolai végzettség és a beiskolázási arányszámok növekedése

A fejlett országokban az 1950-es évektől az 1970-es évekig valóságos „oktatási robbanás” következett be. A közép- és felsőfokú iskolába járó tanulók addig lineáris növekedési tendenciája exponenciálisba ment át. Ez csak részben volt annak a következménye, hogy a háború utáni „gyermekhullámhegy” nagy létszámú nemzedékei kerültek a középiskolás, majd a felsőfokú iskolás életkorba. Ennél lényegesebb szerepet játszott az, hogy erősen megnőttek a beiskolázási arányszámok. Az 1980-as években egyes országokban és iskolatípusoknál a növekedés lelassulása látszik, a következő években a tanulólétszámok esetleges csökkenésére is számítanak. Ez azonban elsősorban annak a következménye, hogy az 1965 utáni „gyermekhullámvölgy” nemzedékei kerülnek a megfelelő életkorba. A beiskolázási arányszámok nem csökkentek, sőt nőttek, habár lassabban, mint azt megelőzően.

A fejlett országokban az általános iskolák szintjén lényegében 100 százalékot ér el a beiskolázás, a középfokú oktatásban Nyugat-Európában és Észak-Amerikában 85 százaléknál magasabb, a felsőfokú oktatásban – országonként jelentős eltérésekkel – 20 és 40 százalék között helyezkedik el, egyes országokban – többek között Dániában, Svédországban, Belgiumban, Japánban – 50 százaléknál magasabb.

E. Denison (1967) kimutatta, hogy az iskolai végzettség emelkedése lényegesen hozzájárult a fejlett országok gazdasági fejlődéséhez, nemzeti jövedelmének emelkedéséhez. Az amerikai gazdaságnak 1929 és 1957 közötti átlagosan évi 2,93 százalékos növekedéséből 0,67 százalék, tehát a teljes növekedésnek majdnem az egynegyede volt annak köszönhető, hogy a munkaerő iskolai végzettsége emelkedett. Hasonló nagyságú hatást becsült előre az 1960-1980 közötti időszakra, illetve amikor a gazdasági növekedés meggyorsítására tett konkrét javaslatot, azon belül is az iskolai végzettség emelésére helyezte a hangsúlyt.

Az iskolai végzettség hatása az életpályára

A társadalmi mobilitási adatfelvételek (lásd a 7. fejezetet) minden fejlett országban azt állapították meg, hogy az elért iskolai végzettség hatása a foglalkozási életpályára egyre erősebbé válik. Ebben az értelemben a fejlett társadalmak egyre meritokratikusabbakká válnak.

Ez azonban a legtöbb országban nem jelenti azt, hogy a társadalmi származás meghatározó ereje csökkent, csupán azt, hogy a társadalmi származás nem közvetlenül, hanem az elért iskolai végzettségen keresztül befolyásolja az elért társadalmi helyzetet. Az elért iskolai végzettség ugyanis változatlanul erősen függ a szülők társadalmi helyzetétől.

Az oktatás magas fokú kiterjesztése egyébként sem járt azonban minden tekintetben a várt kedvező eredményekkel. Ezért egyre inkább hangot kapott a szociológiában is a csalódás és a kritika.

Kimutatták ugyanis, hogy a fejlett országokban lényegében minden gyermek részt vesz az alapfokú oktatásban és így – népszámlálási értelemben – senki sem analfabéta, ténylegesen azonban a fiatal felnőtteknek nem jelentéktelen része nem képes olvasni, illetve az olvasott szöveget megérteni. Ezt nevezik funkcionális analfabetizmusnak.

Az Egyesült Államokban, ahol hosszú idő óta rendszeresen mérik – standardizált tesztek segítségével – a tanulók képességeit (olvasási, írási, matematikai stb. képességeit), 1965-ig folyamatos emelkedést lehetett kimutatni, azóta viszont romlanak a teszteredmények. T. Husén (1979) svéd oktatáskutató szerint a legtöbb fejlett országban nem lehet ilyen romlást kimutatni. Azt sem lehet tudni, hogy mi lehet a romlás oka az Egyesült Államokban. Vannak, akik az oktatás színvonalának süllyedését okolják, mások viszont a televízió-műsorok nézésére fordított idő erős növekedésében látják az okot.

Amikor a közelmúltban nyilvánvaló volt, hogy Japán gyors ütemben éri utol az Egyesült Államokat gazdasági fejlettség tekintetében, és a nemzetközi gazdasági versenyben sok területen felülmúlja Amerikát, amerikai társadalomtudósok ennek okait kutatva a japán és az amerikai oktatás különbségeire is rámutattak. A japán tanulók rendszeresen jobb eredményeket érnek el az ismeretek felmérésére szolgáló nemzetközi összehasonlító vizsgálatokban. Ezt egyesek azzal magyarázták, hogy a japán iskolákban sokkal nagyobb a verseny, a teljesítménykényszer vagy a motiváció a kiváló iskolai teljesítményre. Különösen éles a verseny a felsőfokú oktatási intézményekbe való bejutást eldöntő felvételi vizsgáknál. A japán családok nagy anyagi és időbeli áldozatokat hoznak annak érdekében, hogy gyermekeiket minél jobban felkészítsék ezekre a felvételi vizsgákra. Mások szerint azonban az ezáltal okozott lelki stressz súlyos károkat is okoz a japán fiatalok körében.

Az oktatás eredményességének romlása és az oktatással kapcsolatos lakossági elégedetlenség különböző okaira mutattak rá. Az oktatásra fordított költségvetési kiadások nem tartottak lépést a létszámok növekedésével. Az igen nagy tanulólétszámok oda vezettek, hogy a hagyományos tanár-diák viszony elszemélytelenedett, egy-egy tanulóra kevesebb időt lehetett fordítani, az oktatás színvonala romlott. Ugyancsak a tömeges iskolázással függ össze az oktatás elbürokratizálódása.

A felsőoktatás problémáira, az egyetemi hallgatók elégedetlenségére különösen drámain mutattak rá az 1968-ban és a következő években Amerikában és Nyugat-Európá- ban jelentkező egyetemi hallgatói mozgalmak, közöttük is leglátványosabban az 1968-as párizsi diáklázadás. R. Boudon francia szociológus (1969; 1973) ezeknek a tapasztalatoknak befolyása alatt fogalmazta meg azt a matematikai modellekkel alátámasztott elméletét, hogy a beiskolázási arányszámok emelkedése – elsősorban a felsőoktatásban – nagy csalódást okozhat a felsőoktatásban részt vettek számára, ha a gazdaság fejlődése nem biztosítja a felsőfokú végzettséget igénylő munkahelyek számának azonos ütemű növekedését. Ebben az esetben ugyanis hiába jár egyre több munkás- és parasztszármazású fiatal középiskolába és egyetemre, mégsem csökkennek a származás szerinti egyenlőtlenségek a foglalkozási életpályán, mert ezeknek a fiataloknak nem jut kellő számú magas társadalmi pozíciót biztosító munkahely, kénytelenek olyan munkahelyekkel megelégedni, amelyekhez korábban alacsonyabb iskolai végzettség is elég volt, miközben a felső rétegekből származó fiatalok – a magasabb presztízsű főiskolák elvégzése révén és társadalmi kapcsolataikon keresztül – náluk sokkal nagyobb arányban kerülnek kedvező társadalmi-foglalkozási pozíciókba. Ez lényeges elégedetlenséget, sőt kudarcérzést okozhat a tanulók és a pályakezdő fiatalok körében, mert nagyobb iskolai erőfeszítéseik ellenére sem változik relatív helyük a társadalmi hierarchiában. Arra is rámutat, hogy az oktatott létszámok erős emelkedésének következtében értéküket veszthetik a kérdéses iskolai végzettségi szintek (például az érettséginek megfelelő középiskolai diplomák).