Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

MAGYARORSZÁGI HELYZET Háztartásnagyság és háztartástípusok

MAGYARORSZÁGI HELYZET Háztartásnagyság és háztartástípusok

Csak az 1960. évi népszámlálás óta vannak Magyarországon népszámlálási adatok a háztartásokról. (Korábban nem volt úgynevezett háztartási adatfelvétel a népszámlálások alkalmával.) Azóta a háztartások nagysága, átlagos taglétszáma lassan csökken: 1960-ban az átlag 3,10, 1970-ben 2,96, 1980-ban, 2,79, 1990-ben 2,60.J

A II. József által elrendelt első magyarországi népszámlálás alkalmával is sor került háztartás-összeírásra, ennek alapján tudjuk, hogy az akkori egész országban átlagosan 5,28 személy élt egy háztartásban. Ennek alapján két évszázados távlatban az átlagos háztartásnagyság lényegesen csökkent.

A magyar háztartásoknak a Laslett-féle tipológia szerinti megoszlását a 11.1. táblázat mutatja be.

Az 1990-ben Magyarországon összeírt 3 millió 890 ezer háztartásnak és a bennük élő 10 millió 124 ezer személynek (további 251 ezer ember úgynevezett intézeti háztartásban élt) megoszlása mutatja, hogy a háztartásban élők 19,2 százaléka, közel 2,0 millió ember él ma is olyan háztartásban, ahol több rokon családmag (legtöbbször szülők és házas gyermekek) található, vagy a családmagon kívül más rokon (legtöbbször egyedülálló idős szülő) is él. Ennek oka, hogy a fiatal házasok – lakáshoz jutási nehézségeik miatt – sok esetben évekig az egyik házasfél szüleivel közös lakásban élnek, és hogy a megözvegyült szülő elég gyakran egyik házas gyermekéhez költözik. A háztartásoknak 11,8 százaléka a Laslett-féle „kiterjesztett” és 10.1

„többcsaládmagos” típusába tartozik.[10]

11.1. táblázat - 11.1. táblázat ♦ A háztartásokban élő népesség és a háztartások megoszlása háztartástípusok szerint, 1990

Háztartástípus

Személyek

Háztartások

százalékos megoszlása

Egy személyből álló háztartás

9,3

24,3

Többszemélyes háztartás,

amelyben nincs egy család sem

3,2

3,9

Egy család rokon nélkül

68,3

60,0

Egy család rokonnal

13,8

9,2

Két család egyenes ági kapcsolatban

4,9

2,4

Két család oldalági kapcsolatban

0,2

0,1

Három család

0,3

0,1

Összesen

100,0

100,0


A XVIII. század közepéről, második feléről és a XIX. század elejéről szórványosan fennmaradt népesség-összeírások, amelyek lehetővé teszik a Laslett-féle tipológia szerinti csoportosítást, falvanként és városonként nagy eltéréseket mutatnak, de mindenesetre előfordultak olyan falvak, ahol a kiterjesztett és több családmagos háztartások együttes aránya sokkal nagyobb volt, az 50 százalékot is megközelítette. Évszázados és évtizedes távon is ezeknek a háztartástípusoknak a csökkenése az átlagos háztartásnagyság csökkenésének egyik összetevője.

A háztartásnagyság csökkenésének másik összetevője, hogy csökkent a három- és annál több gyermekes családok aránya (6,5 százalék), és hosszú távon nőtt a „házaspár gyermek nélkül” típusúaké (34,3 százalék). Az utóbbinak azonban nem az az oka, hogy több az élete végéig gyermektelen házaspár (ténylegesen kevesebb, mint régen), hanem az, hogy az élettartamuk meghosszabbodása és a szüléseknek a fiatal évekre összponto- sulása következtében egyre több az olyan család, amelyből már eltávoztak a felnőtt gyermekek.

Nyugat-Európával és Észak-Amerikával összehasonlítva mégis a kiterjesztett és a több családmagos háztartások viszonylag nagy arányával tűnünk ki, és ennek következtében az átlagos háztartásnagyság is valamivel nagyobb Magyarországon, mint Nyu- gat-Európában és Észak-Amerikában.

Házasságkötés

A nyers házasságkötési arányszám, az ezer fő népességre jutó házasságkötések száma a második világháború utáni első tíz évben általában 10 fölött volt, azóta lassan csökkent, 1995-ben már csak 5,2 volt.[11] Ez az arányszám azonban még mindig a közepesek közé tartozik a fejlett országok közt. Ha családi állapot szerint és életkoronként vizsgáljuk a házasságkötési arányszámokat, akkor azt látjuk, hogy elsősorban az elvált nők házasságkötésének gyakorisága csökkent, bár a hajadonok és a (kisszámú) fiatal özvegyek arányszámai is csökkentek.

Ugyanakkor a nők első házasságkötésének átlagos életkora ma is meglehetősen alacsony (1995-ben 22,2 év). Ez az életkor 1950-ben még 23 év fölött volt, a XVIII. század végén és a XIX. század elején azonban – legalábbis az ország egyes részeiben – 20 év körül lehetett.

Az első házasságot kötő férfiak átlagos életkora 25 év, a férjek és feleségek közötti átlagos korkülönbség 2,8 év.[12]

A 40-44 éves nők között a hajadonok aránya alapján vizsgálhatjuk meg, hogy a hajadon nők mekkora része nem házasodik meg szülőképes életkora végéig. Ez az arány a két világháború közötti népszámlálások idején még 7-8 százalék volt, 1970-re lecsökkent 5,1 százalékra, 1990-ben 4,5 százalékra.[13] Ez az arány meg sem közelíti az egyes északnyugat-európai országokban megállapított és ott a mai fiatalabb női nemzedékek 50 éves életkorára előrebecsült sokkal magasabb arányokat.

Nem tudunk pontos adatot mondani arról, hogy milyen gyakorisággal fordul elő hazánkban a házasságon kívüli tartós együttélés. Fel lehet ugyanis tételezni, hogy az 1990. évi népszámlálás során kimutatott 116 ezer nőnél (a 15 éves és idősebb nők 2,7 százalékánál) többen élnek ténylegesen élettársi kapcsolatban, de ezt nem közölték a népszámlálási összeírás alkalmával. A nyugat-európai tendenciáktól eltérően, ahol a házasságkötés előtti együttélés gyakori, Magyarországon elsősorban elvált és özvegy nők élnek élettárssal. A hajadon nők élettársi kapcsolatainak kimutatott alacsony aránya a lakáshiány következménye is lehet, a fiatal élettársak ugyanis csak nagy nehézségek árán tudnak önálló közös lakáshoz jutni.

Válás

A nyers válási arányszám, vagyis az ezer lakosra jutó válások száma a válásra vonatkozó jogszabályok és joggyakorlat változásával párhuzamosan először 1945 után emelkedett fel 1,0 fölé, majd az 1950-es évek közepétől újra emelkedni kezdett, és az 1970-es évek közepe után 2,6-2,8 között ingadozott, az utolsó években csökkent (1995-ben 2,4).[14] Mivel az utolsó években a házasságkötési arányszám visszaesett, a válások és házasságok egymáshoz viszonyított aránya nőtt, 1995-ben 2,4/5,2 = 0,46. Ennek alapján lehet azt a durva becslést megkockáztatni, hogy a házasságoknak 46 százaléka előbb-utóbb felbomlik.

A válások gyakoriságának pontosabb mutatója az ezer fennálló házasságra jutó válások száma, ez 1995-ben 10,5 volt. Ebből – ismét igen durva becsléssel – arra lehet következtetni, hogy a házasságkötéstől számított 40 éven belül a házasságok 42 százaléka (40 x 10,5 = 42,0) bomlik fel válás következtében.

A válások száma azonban nem mutatja pontosan a ténylegesen felbomló házasságok számát, hiszen feltehetően elég nagy számban vannak az olyan házaspárok, amelyek ténylegesen külön élnek (külön lakásban vagy esetleg egy lakáson belül), de jogilag nem váltak el. A ténylegesen különélők száma a múltban is elég nagy lehetett.

Mindennek következtében a válások arányszámának növekedése lehet egyszerűen annak a következménye is, hogy a tényleges különválást a korábbinál nagyobb arányban követi a válás jogi aktusa. A válási arányszám növekedéséből még kevésbé vonhatjuk le minden további nélkül azt a következtetést, hogy ma több a rossz házasság, mint régen. A növekedés oka lehet az is, hogy megváltozott a válások jogi szabályozása (könnyebbé vált a válás), és az is, hogy a korábbinál kevesebb kötelék (anyagi szempontok, a közvélemény rosszallása) tartja össze az elromlott házasságokat. A válások gyakoriságának megítélésekor azt is figyelembe kell venni, hogy a régebbi múltban a nagyobb halandóság miatt a házasságok átlagos tartama lényegesen rövidebb volt. Ma az első házasságkötés átlagos életkorában lévő (25 éves) férfi átlagosan 44 évnyi további átlagos élettartamra, egy, az első házasságkötés átlagos életkorában lévő (21 éves) nő pedig 55 évnyi további átlagos élettartamra számíthat, így az első házasság átlagos időtartama 40 év körül lehet.[15] 40 év alatt pedig nyilvánvalóan kétszer akkora a válás előfordulásának valószínűsége, mint korábban, amikor a házasság átlagos tartama 20 év lehetett.

Házasságon kívüli születés

A házasságon kívüli születések aránya az összes élveszületések között 1945 után először lecsökkent a két világháború közötti időszakhoz képest (1960-ban 5,5 százalék), majd lassan növekedni kezdett, és 1995-ben 20,7 százalékot ért el.[16] Tehát az utóbbi években erősen nő, de még mindig sokkal alacsonyabb, mint egyes észak-európai országokban. Úgy látszik, hogy a magyar társadalomban elsősorban az alacsony iskolai végzettségű nők körében fordul elő a házasságon kívüli szülés. Alig látszik annak jele, hogy ez a jelenség olyan mértékben elterjedne a magasabb iskolai végzettségű nők között, mint Nyugat-Európa egyes országaiban.

Összefoglalva a fenti tendenciák alapján levonható következtetéseket: nem állíthatjuk, hogy a magyar társadalomban a házasság általános válságba jutott. Az elmúlt 10-15 évben mutatkoznak ugyan bizonyos változások abban az irányban, hogy a házasságban élés valamivel kevésbé válik általánossá, de ezek a változások meg sem közelítik az egyes más fejlett országokban a közelmúltban megfigyelteket. Nem tudjuk megmondani, hogy ennek az-e az oka, hogy bizonyos időbeni késéssel jelentkeznek nálunk a változások Nyugat-Európához viszonyítva; vagy hogy mások nálunk a gazdasági feltételek (a lakáshoz jutás), mint Európa más országaiban; végül hogy a magyar társadalomban mások a családdal és a házassággal kapcsolatos normák és értékek, mint az említett országokban.

A családok életciklusának változásai

Alapvető változások történtek a családok életében. Ezek közül a legkézenfekvőbb és legegyértelműbben bizonyítható a családi életciklus változása a demográfiai változások következtében. Meghosszabbodott ugyanis a várható élettartam. Ebből következik, hogy egy 20-25 éves korban házasságot kötő pár – ha nem válik el – 40-45 évig élhet együtt házasságban, szemben a 100-200 évvel ezelőtti átlagosan 20-30 évig tartó házasságokkal. A házasságok nagy többségében a házasság első öt évében megszületnek a gyermekek (az átlagosan két gyermek), ezek tehát a házasság 25. éve körül elhagyják a szülői családot. Tehát 15-20 évig tart az „üres fészek” időszaka, vagyis a házaspár együttélése a gyermekek eltávozása után. Végül, mivel a férfiak átlagos első házasságkötési életkora 3 évvel magasabb a nőkénél, és mivel a férfiak átlagosan 9 évvel korábban halnak meg, a nők átlagosan 12 évi özvegy életre számíthatnak.

A házastársak kiválasztása

Bár teljesen bizonytalanok azok a hipotézisek, hogy az elmúlt évszázadokban az érzelmek teljesen alárendelt szerepet játszottak a párválasztásban, mégsem lehet tagadni azt, hogy ma a gazdasági és általában tágabb értelemben vett anyagi-vagyoni szempontok kisebb szerepet játszanak a házastárs kiválasztásánál, legalábbis a népesség egyes rétegeiben, mint 1945 előtt.

Ebben lényeges szerepet játszik az a tény, hogy régebben a családok jelentős része – legalábbis az egyénileg gazdálkodó parasztcsaládok és az önálló kisiparosok és kiskereskedő-családok – különálló gazdasági egységek voltak, amelyeknek működéséhez majdnem mindenképpen szükséges volt egy-egy felnőtt férfi és nő, ezzel szemben ma a felnőttek túlnyomó többsége a háztartási kereteken kívül végzi keresőtevékenységét, továbbá a nők nagy része is kereső munkát végez, ezért egy egyedülálló felnőtt férfi vagy nő, valamint az „egy szülő gyermekkel” típusú háztartások sokkal könnyebben képesek megélni, mint a korábbi időszakokban. Ezért a házasságkötés és a házasságban való élet sokkal kevésbé gazdasági szükségszerűség, a házasság felbomlása nem teremt szinte megoldhatatlan gazdasági problémákat (elsősorban a nők számára). Ennek következtében az érzelmek jelentősége valószínűleg megnőtt mind a házasságkötésnél, mind a házasság fenntartásában. Mivel az érzelmek a gazdasági adottságoknál lényegesen változékonyabbak, a 40-45 évig tartó házasság folyamán a korábbinál gyakrabban állhat elő olyan helyzet, amikor az érzelmek már nem képesek a házastársakat együtt tartani, ezért különélésre vagy válásra kerül sor.

Nem egyértelmű a homogámia csökkenésének tendenciája, azaz az azonos társadalmi helyzetű vőlegények és menyasszonyok összeházasodásának csökkenése. A hetero- gámia elsősorban azokban a rétegekben nagy, ahol lényeges férfitöbblet (például szakmunkás férfiak) vagy nőtöbblet (egyszerű szellemi foglalkozású nők) alakult ki. Csökkent a homogámia a mezőgazdasági fizikai férfiak és nők körében, elsősorban azért, mert a községi népességben erősen megnőtt a nem mezőgazdasági munkások száma. Ezzel szemben az értelmiségi férfiak és még inkább nők között igen magas és tovább növekszik a homogámia.

A család funkcióinak változásai

Ha azokat a funkciókat vizsgáljuk, amelyeket a család korábban és a mai társadalomban betölt, a kétségtelen változások mellett erősebben kidomborodik néhány fontosabb családi funkció változatlansága.

Az iparosodás előtti társadalmakban a termelés túlnyomó részben családi keretben (például a feudalizmusban jobbágygazdaságokban, kisipari műhelyekben) történt. Ma a termelés túlnyomórészt a családon kívül, nagyvállalatok, termelő- és szolgáltatóegységek keretében folyik. Nagy tévedés lenne azonban a családok mai termelő funkcióit lekicsinyelni. A mezőgazdasági termékek körülbelül egyharmadát ma is családi gazdaságokban (háztáji és kisegítő gazdaságokban a főmunkahelyen töltött munkaidőn túl végzett munka segítségével, kis részben egyéni gazdaságokban) állítják elő. Igen jelentős a családi keretben „házilagosan” végzett lakásépítés, továbbá a mindenféle „csináld magad” alapon végzett munka értéke. Újabban terjed az a szemlélet, hogy a háztartási munkát is figyelembe kellene venni a nemzeti jövedelemben (hiszen például a vendéglőben elfogyasztott étel elkészítését vagy a mosodában végzett mosatást beleszámítják a nemzeti jövedelembe). Mindezek a tételek együttesen már igen lényeges részben hozzájárulnak a lakosság anyagi jólétéhez. Van olyan felfogás is, hogy ez a rész a jövőben növekedni fog.

A fogyasztás (étkezés, tartós eszközök használata stb.) ma is túlnyomó részben családi keretek között történik, a néhány évtizeddel ezelőtti várakozások a közétkeztetés terjedéséről, általában a közösségi fogyasztás szélesedő köréről nem valósultak meg.

A család szerepe a gyermek szocializációjában, úgy látszik, egyáltalán nem csökkent, talán még nőtt is. A pedagógiai szakirodalomban lépten-nyomon olvashatunk arról, hogy a mai iskolák mennyire kevéssé nevelnek. A régebben a nevelésben részt vevő más társadalmi intézmények – a tágabb rokonság, szomszédsági csoportok, különféle ifjúsági egyesületek – szocializációs szerepe pedig inkább gyengült, mint erősödött. Ahol a család nem tud a helyükre lépni – és ennek éppen a családra minden oldalról nehezedő terhek az okai -, ott sokszor az „utcasarki csoportok” negatív szocializáló hatása érvényesül. A család szocializációs szerepének jelenleg szinte pótolhatatlan voltát igazolja, hogy a kényszerűségből állami gondozásba vett gyermekek mennyi hátrányt szenvednek a család hiánya miatt.

A különböző deviáns viselkedéseket mutató fiataloknál és felnőtteknél is gondos vizsgálattal általában ki lehet mutatni, hogy gyermekkorukat megkeserítették a szülői család különféle problémái, konfliktusai, amelyek szocializációjukat megzavarhatták.

Hasonlóképpen inkább nőttek, mint csökkentek a család másik hasonló fontos funkciója, a felnőttek lelki támogatásával szemben támasztott igények. A mindennapi életben felmerülő feszültségek és kudarcok elviselésére a család nyújtja a legjobb segítséget azáltal, hogy az egyén számára biztos szerető és megbecsülő hátteret nyújt. Az idős emberek és betegek gondozása terén nem sikerült a családot szükség esetén pótló egyenértékű társadalmi intézményeket kifejleszteni. Mivel a többi elsődleges csoport az utolsó évtizedekben hazánkban erőteljesen háttérbe szorult, a családok szinte egyedül kénytelenek e feladatok ellátását vállalni.

A családok ilyen testi és lelki gondozó, támogató szerepének jelentőségét bizonyítja, hogy mindenféle társadalmi szempontból problematikus viselkedés (bűnözés, alkoholizmus, mentális betegség, öngyilkosság) gyakoribb a nem házasok, mint a házasok körében. A Magyar Háztartás Panel felvételben kérdezett szorongás- és anómiaszimptó- mák (gyakran ideges, levert, gondjai vannak, tehetetlennek érzi magát stb.) gyakoribbak a 30 éves és idősebb nem házasok, mint a velük egykorú házasok között. A magyar társadalomban a család tehát igen fontos feladatokat lát el még a termelés és a fogyasztás területén is, még inkább a gyermekek szocializációjában és a felnőttek lelki egészségének védelmében.

A családra vonatkozó társadalmi normák

Az 1990-es években két adatfelvétel volt Magyarországon, amely a családdal kapcsolatos értékeket kutatta. 1993-ban a szülőképes korú női népesség és hasonló korú férfiak mintájától kérdezték meg, hogy nyolc állítás közül melyikkel ért egyet (Cseh-Szombathy 1995). A két állítás közül az egyik a XX. század elején elterjedt normát fejezte ki, a másik az utolsó évtizedekben a fejlett országokban elterjedő („posztmodern”) normát. Többnyire a hagyományos értéket és normát tükröző állítást helyeslők voltak többségben: a családtagok egymásért hozott áldozatát fontosnak tartották, egyetértettek a tekintély szerepével a gyermeknevelésben stb. Az egyes kérdéseknél a posztmodern állítást elfogadók általában nem nyilatkoztak hasonlóképpen a posztmodern álláspontot kifejező más kérdéseknél, ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a posztmodern értékek és normák a család vonatkozásában jelen vannak, de még nem rendeződtek össze következetes ideológiává.

1991-ben egy nemzetközi adatfelvétel keretében kisgyermekes anyákat és apákat kérdeztek meg a gyermekvállalással kapcsolatos attitűdökről, normákról és értékekről (Pongrácz-Molnár 1994). Nyolc különböző családi életformáról kérdezték az értékítéleteket. 1-től (nagyon elítélő) 5-ig (nagyon helyeslő) terjedő skálán lehetett választ adni. A válaszok átlagát 0-100 fokú skálára számították át az egyszerűbb bemutatás érdekében (11.2. táblázat). Messze a legpozitívabb értékelést kapta a „házastárssal és gyermekkel élni” családforma. Közepes az élettársi kapcsolat gyermek nélkül és gyermekkel családformák értékelése. Igen negatívan értékelték az egyedül élést és a tényleges együttélés nélküli partnerkapcsolatot, amelyben gyermek van

11.2. táblázat - 11.2. táblázat ♦ Kisgyermekes anyák és apák átlagos véleménye arról, hogy mennyire tartanak pozitívnak különböző családi életformákat (100 = igen pozitív, 0 = igen negatív)

Családi életformák

Anyák véleménye

Apák véleménye

Házasságban élni gyermekkel

98

99

Élettársi kapcsolatban élni gyermek nélkül

49

60

Élettársi kapcsolatban élni gyermekkel

54

52

Egyedül élni gyermekkel

31

31

Egyedül élni

16

16

Lakóközösségben élni barátokkal

41

41

Partnerkapcsolatban élni, de nem együtt lakni, a gyermekek nevelését megosztva végezni

17

16

Szülőkkel lakni, partnerrel vagy partner nélkül, gyermekkel

20

10


Sokatmondó az is, hogy a megkérdezett fiatal gyermekes szülők nagy többsége (az anyák 89 százaléka, az apák 84 százaléka) azt mondta, hogy a gyermekeseknek jobb az életük, mint a gyermekteleneknek. Ugyanakkor a megkérdezetteknek valamivel több mint a fele (az anyáknak 58 százaléka, az apáknak 53 százaléka) úgy nyilatkozott, hogy a dolgozó nőnek jobb az élete, mint a nem dolgozó nőnek. A megkérdezettek többsége tehát a gyermekvállalást és az anya munkavállalását kombináló életstratégiát tartotta előnyösnek.

Figyelmet érdemel, hogy a család- és gyermekbarát válaszok gyakorisága a legnagyobb volt a vizsgált országok (Oroszország, Lengyelország, volt Nyugat- és volt Kelet-Német- ország) között. Úgy tűnik tehát, hogy a magyar társadalomban a hagyományos családi értékek erősebben élnek, mint számos más európai társadalomban.



[10] A 2001-ben összeírt 3 millió 863 ezer háztartásban 9 millió 945 ezer személy élt, további 250 ezer személy intézeti háztartásban élt, illetve fedél nélküli hajléktalan volt. 1990-hez képest a leglényegesebb változás, hogy nőtt az egyszemélyes háztartások aránya (26,2 százalék), amelyben a teljes népesség 10,2 százaléka élt.

[11] 2004-ben a nyers házasságkötési arányszám 4,3 volt.

[12] 2004-ben a nők átlagos életkora első házasságkötésükkor 26,5 év volt, a férfiaké pedig 29 év.

[13] Ezt követően némileg emelkedett, a 2001-es népszámláláskor 6,1 százalékon állt.

[14] 2004-ben a nyers válási arányszám 2,4 volt.

[15] 2004-ben az első házasságkötés átlagos életkorában (29 év) lévő férfi átlagosan 40,8 évnyi további élettartamra, egy, az első házasságkötés átlagos korában (26,5 év) lévő nő pedig 51,2 évnyi további élettartamra számíthat.

[16] 2004-ben a házasságon kívüli születések aránya 34,05 százalékot ért el.