Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

11. fejezet - 11. fejezet│CSALÁD

11. fejezet - 11. fejezet│CSALÁD

Az emberi társadalmakban nem a „nagy” vagy „makrotársadalmi” struktúrák állnak szemben az egyes emberekkel, hanem közöttük mintegy közvetítő szerepet játszva a társadalmi intézmények helyezkednek el. A szociológia társadalmi intézménynek nevezi a normák és értékek valamilyen egymással összefüggő tevékenységekre vonatkozó elfogadott rendszerét, amelyek a társadalmi életet szervezik olyan módon, hogy a társadalom tagjai a társadalom számára szükséges funkciókat ellássák. Ilyen társadalmi intézmények: a család, az oktatási rendszer, a gazdasági rendszer (vállalatok stb.) és a kormányzat, a politikai intézmények. Némelykor ide sorolják a vallást is. Az intézmények lényegét tehát a normák és a mögöttük álló értékek alkotják.

Ezek a normák szerepeket definiálnak, amelyeket a különböző státusokat betöltő személyek mintegy el kell hogy játsszanak. Ilyen státus például az anya, a gyermek, a munkás, a diák, a tanár stb. státusa. Egy személy egyidejűleg több státust tölt be, több szerepet játszik. A társadalom tehát intézményekre támaszkodik, ezek az intézmények státusokat határoznak meg, és hozzájuk kapcsolódó szerepelvárásokat definiálnak. Mint az 5. fejezetben már tárgyaltuk, a státus és szerep fogalmát némelykor a társadalmi struktúra szociológiájában is használják.

Az emberi társadalmak intézményei közül a legfontosabb a család. Minden általunk ismert társadalomban létezett család. A családok a társadalom számára létfontosságú feladatokat látnak el. Ezért érthető, hogy a család a szociológia érdeklődésének egyik kitüntetett tárgya, és a családszociológia a szociológia egyik legfejlettebb ága.

ALAPFOGALMAK

Csoportok

A család a társadalmi kiscsoportok egyike. Csoportnak nevezzük az egyéneknek olyan együtteseit, amelyeket bizonyos közös ismérvek jellemeznek, kötnek össze. Ilyen értelemben a csoport az osztálynál és rétegnél általánosabb fogalom, más szóval az osztály és a réteg is csoportok, a csoportokról szólva azonban legtöbbször a kiscsoportokra gondolunk.

Kiscsoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeknek tagjai olyan kis létszámúak, hogy egymást személyesen ismerik és egymással többé-kevésbé szoros kapcsolatban vannak. Ilyenek tehát a munkahelyi és lakóhelyi (szomszédsági) közösségek, iskolai osztályok, kis egyesületek, körök, klubok, baráti közösségek, a rokonság és a család.

Meg szokás különböztetni elsősorban a szervezetszociológiában a formális és informális csoportokat. Formális csoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeket a szervezeti szabályok definiálnak. Ilyen például a vállalat egy-egy osztálya. Informális csoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeket nem formális szabályok definiálnak, hanem személyes kapcsolatok, szimpátiák, közös érdekek és azok képviselete tart össze. Ilyen például egy baráti csoport vagy klikk a vállalaton belül.

A kiscsoporttal rokon, de azzal nem teljesen azonos, annál szűkebb fogalom az elsődleges csoport. Az elsődleges csoport olyan kiscsoport, amelyben a csoporttagok teljes személyiségükkel (tehát például nem csak mint munkatársak vagy mint szomszédok) vesznek részt, ezért a kapcsolatok sokoldalúak (például nemcsak a munkára, hanem a szabadidő eltöltésére is kiterjedjenek), továbbá érzelmileg színezettek. Az elsődleges csoportokban az egyes csoporttagok érzelmi biztonságot, segítséget várnak és kapnak, ezek a kapcsolatok elősegítik személyiségük fejlődését, gazdagodását. Az elsődleges csoportokban megy végbe a gyermekek szocializációja, személyiségük fejlődése. Az elsődleges csoportok tagjai közötti kapcsolatok nyújtanak segítséget a felnőtt embernek lelki egészsége fenntartásában, a felnőtt élettel járó feszültségek, lelki problémák megoldásában. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az elsődleges csoportok többi tagjától kapott pozitív visszajelzések, szerető elfogadás és elismerés szükséges ahhoz, hogy az egyénben saját magáról reális énkép alakuljon ki. A legfontosabb elsődleges csoportok a család, a tágabb rokonság és a baráti, közöttük a kortársi kiscsoportok.

Család, családmag, háztartás

Családnak nevezzük a szociológiában az olyan együtt élő kiscsoportot, amelynek tagjait vagy házassági kapcsolat, vagy leszármazás, más szóval vérségi (kivételes esetben örökbefogadási) kapcsolat köti össze. A statisztika családdefiníciója ennél valamivel szű- kebb: csak a szülőket (vagy egyedülálló szülőt) és velük együtt élő nem házas gyermekeiket számítja a családhoz. Ennek alapján három családtípust különböztet meg: a házaspárt, a házaspárt gyermekkel, továbbá egy szülőt gyermekkel.

Ezt szokás családmagnak vagy nukleáris családnak is nevezni. A néprajztudomány viszont a szociológiánál is tágabb családfogalmat használ: nem csupán az együtt lakó, együtt étkező családtagokat számítja a családhoz, hanem azokat is, akik – bár külön laknak, esetleg külön háztartást vezetnek, sőt külön is gazdálkodnak – egymással szoros kapcsolatban élnek. Továbbá családhoz számítják a családjukkal együttélő nagyszülőket és más rokonokat.

A családtól meg kell különböztetni a háztartás fogalmát. Ez az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó (étkező, tartós javakat közösen használó) emberek csoportja, akik általában, de nem szükségképpen rokonok.

Attól függően, hogy kik élnek együtt a háztartásban, különféle háztartástípusokat szokás megkülönböztetni. A különféle tipológiák közül itt a PeterLaslett (1972) angol társadalomtörténész által kidolgozottat ismertetjük. Eszerint vannak:

1. nukleáris családi háztartások, ezekben egyetlen nukleáris család tagjai élnek együtt;

2. kiterjesztett családi háztartások, ezekben egy nukleáris család tagjain kívül más, ehhez a családmaghoz nem tartozó rokonok (leggyakrabban az özvegy szülő vagy egy nem házas testvér) élnek együtt;

3. több családmagból álló háztartások, ezekben több családmag él együtt, legtöbbször a szülők és házas gyermekük házastársával; ezen belül megkülönböztethetünk több sajátos típust: a törzscsalád-háztartást, ezen belül a szülők egyetlen házas gyermekükkel (legtöbbször a legidősebb, néha a legfiatalabb házas fiúgyermekükkel) élnek együtt; a házas szülőkből és több házas gyermekükből álló háztartást, általában erre gondolnak, amikor „nagycsaládról” beszélnek; végül a házas testvérek együttélését egy háztartásban. E három főtípuson kívül ritkábban még másfajta többcsaládos háztartás is előfordul. A kiterjesztett és a többcsaládos típust szokás együtt összetett háztartásnak nevezni;

4. olyan háztartások, amelyeknek tagjai közül senki sem tartozik ugyanazon családmaghoz, például két egyedülálló, nem házas unokatestvér együttélése egy háztartásban;

5. egyszemélyes háztartás.

Ezeknek a típusoknak a definíciója egyértelmű, a konkrét adatfelvételekben azonban – különösen, ha történeti forrásokat, régi összeírásokat dolgoznak fel – nem könnyű eldönteni, hogy ténylegesen milyen típusú háztartásról van szó, például nehéz eldönteni, hogy az egy telken lévő, két különálló házban lakó idős szülők és házas gyermekük egy többcsaládmagos háztartást vagy két külön nukleáris családi háztartást alkot-e, vagy hogy a két szomszédos telken álló házban lakó, de együtt gazdálkodó házas testvérek egy több családmagból álló háztartást vagy két külön nukleáris családi háztartást alkotnak. Az együttlakásnak, együttes fogyasztásnak és az együttes gazdálkodásnak ugyanis különböző fokozatai fordulnak elő.

A fent említetteken kívül a háztartásokhoz tartozhatnak szolgák, gazdasági vagy háztartási cselédek és más lakók. Őket a fenti tipológiában nem veszik figyelembe, csupán kimutatják, hogy a háztartások mekkora részében élnek ilyen helyzetű személyek.

Ennél egyszerűbb a háztartások azon tipológiája, hogy hány nemzedék tagjai (nagyszülők, szülők, gyermekek) élnek együtt, így meg lehet különböztetni egy, két, három és több nemzedék tagjaiból álló háztartásokat.

Házasságtípusok

Házasságkötésnek mondjuk a szociológiában azt a cselekményt, amellyel felnőttek házastársi-családi kapcsolatot létesítenek egymás között. Házasságon értik sok esetben nemcsak a kapcsolat létesítését, hanem magát a kapcsolatot, tehát annak egész folyamatát a létesítéstől a megszűnéséig. A magyar és más fejlett országok társadalomstatisztikájában házasságnak nevezik azt a jogi cselekményt, amelynek során egy férfi és egy nő a jogszabályoknak megfelelően házastársi kapcsolatot létesít („elmegy az anyakönyvvezetőhöz”). Szociológiai értelemben házasságnak lehet mondani az említett jogi cselekmény nélküli tartós családi együttélést is. Ezt szokás élettársi kapcsolatnak nevezni.

A házasságnak – és ennek következtében a családnak – igen sok fajtáját lehet az emberiség történelme folyamán és a mai társadalmakban is megkülönböztetni. Monogám házasságnak nevezik egy férfi és egy nő házas együttélését. Poligám házasságnak nevezik azokat, ahol egy férfinak vagy nőnek több házastársa van. Poligíniának nevezik azt az esetet, amikor egy férfinak több felesége van, poliandriának pedig azt, amikor egy nőnek több férje van. Csoportházasságnak nevezik azt az esetet, amikor több férfi és több nő él együtt közösen házas kapcsolatban.

A legutóbbi időben egyes fejlett országokban felmerült az a kérdés, hogy azonos nemű felnőttek házasságszerű együttélését nem kellene-e házasságként jogilag is elismerni. Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat számos emberi társadalomban elfogadott volt, de nem tekintették házasságnak, illetve családnak. Mivel az egyneműek házasságszerű együttélése ellátja a család az alábbiakban felsorolt funkciónak egy részét, a családszociológia témakörébe értelemszerűen beletartoznak ezek az együttélések is.

Az emberi társadalmak általában meglehetősen szigorúan szabályozták, hogy tagjaik kivel házasodhatnak, és még inkább, hogy kivel nem házasodhatnak. A házassági tilalmak közül a leghatározottabb a vérrokonok házasságkötésének tilalma. A vérrokonok tiltott házasságát, illetve a vérrokonok közötti tiltott szexuális kapcsolatot nevezik incestusnak. Az incestustilalom ismereteink szerint teljesen általános az emberi társadalmakban (a ritka kivételek közé tartozott a fáraók és leánytestvéreik közötti – különben szintén ritka – házasság). A tilalom azonban társadalmanként és korszakonként a rokonok eltérően széles körére terjed ki (például csak az első unokatestvérekre, vagy a második unokatestvérekre is, vagy még szélesebb körre).

Endogámiának nevezik a csoporton (törzsön, klánon, falun) belüli házasságkötést, exogámiának a csoporton kívülivel kötött házasságot. Az endogámiára és exogámiára vonatkozóan kevésbé szigorú szabályok érvényesültek az emberi társadalmakban, de némelykor határozottan előnyben részesítették vagy az endogámiát, vagy az exogámiát. Ennek szabályozásában szerepet játszott az a tény, hogy a házasság a különböző csoportok közötti szövetségek kötésének eszköze is volt.

Homogámiának nevezik az egy adott társadalmi osztályon, rétegen, felekezeten, etnikumon belüli házasságkötést, heterogámiának azt az esetet, amikor a vőlegény és a menyasszony más-más osztály stb. tagja.

A válás a házasság felbontása, a két házastárs különválása. A magyar és más fejlett országok társadalomstatisztikájában válásnak tekintik azt, amikor a bíróság a fennálló jogszabályok értelmében kimondja a válást. Ettől meg kell tehát különböztetni a tényle

ges különélést, a különválást. A házasság megszűnhet az egyik házasfél halála, vagyis özvegyülés következtében is.

A statisztikában négyféle családi állapotot különböztetnek meg:

  1. 1. nőtlen, illetve hajadon

  2. 2. házas

  3. 3. elvált

  4. 4. özvegy.

Mivel azonban a tényleges helyzet nem szükségképpen azonos a jogi helyzettel, amelyet a statisztika általában figyelembe venni képes, az alaposabb szociológiai vizsgálatokban, ha lehetséges, célszerű az alábbi részletesebb családi kategóriákat megkülönböztetni:

1.nőtlen, hajadon

1. 1. egyedül él

1.2. élettárssal él

2. házas

2.1. együtt él házastársával

2.2. külön él házastársától, egyedül él

2. 3. külön él házastársától, élettárssal él

3. elvált

3.1. egyedül él

3. 2. élettárssal él

4. özvegy

4.1. egyedül él

4.2. élettárssal él.