Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

TÁRSADALOMPOLITIKA

TÁRSADALOMPOLITIKA

A nők hátrányai mérsékelésének lehetőségei

A nőknek a férfiakkal szembeni hátrányait nem könnyű mérsékelni, mert azok részben abból a tényből következnek, hogy a nők szülik a gyermekeket és csak az anyák képesek a csecsemők gondozását ellátni. Ahogy azonban a gyermekek felnőnek, az apák fokozottabban tudnak részt vállalni a gyermekek gondozásából és neveléséből.

A nők foglalkozási és jövedelmi helyzetének javítására a legkézenfekvőbb út a leányok iskolai végzettségének emelése a fiúkéhoz hasonló szintre. Ez megvalósult Magyarországon. Az iskolai végzettség típusok szerinti összetétele azonban ma is erősen eltérő. A csak a középfokú oktatásig eljutó fiúk közül sokkal többen szereznek szakmunkásképzettséget, ezért a fiúk között több lesz szakmunkás, míg a leányok közül többen maradnak betanított munkások. Az egyetemek és főiskolák szintjén még inkább mutatkozik olyan tendencia, hogy a leányok elsősorban az alacsonyabb keresetet ígérő képzettséget nyújtó egyetemekre és főiskolákra járnak.

Nehezebb társadalompolitikai eszközökkel elérni, hogy az azonos foglalkozású nők a férfiakkal azonos fizetést kapjanak, és hogy a nők előmenetele a férfiakéhoz hasonló legyen.

A nők helyzetét alapvetően javítja minden olyan eszköz, amely megkönnyíti számukra a foglalkozási és az anyai funkció párhuzamos ellátását. Ezeknek az eszközöknek köre igen tág és változatos: az óvodai ellátástól a részmunkaidős foglalkoztatáson keresztül a háztartási munkát könnyítő eszközökig.

A magyar nyugdíjrendszer problémái

Az idős emberek anyagi helyzetének kulcskérdése a nyugdíjrendszer. A Magyarországon kialakult nyugdíjrendszer sok tekintetben rendkívül rosszul működik. Tömören úgy lehet jellemezni a hiányosságait, hogy túlságosan sokaknak, túlságosan korán, túlságosan kevés nyugdíjat ad. A „túlságosan sokaknak és korán” azt jelenti, hogy a nyugdíjkorhatár – e tankönyv megírása idején, 1996 végén a férfiaknál 60, a nőknél 55 év – más fejlett országokhoz viszonyítva alacsony. A fejlett országok nagy részében a nyugdíjkorhatár ennél magasabb (férfiaknál 65 év, a nőknél 60 és 65 év között), sok helyütt, például Németországban, a férfiak és nők nyugdíjkorhatára azonos. Továbbá a legtöbb országban időről időre emelik a nyugdíjkorhatárt. A magasabb nyugdíjkorhatár indoka az, hogy az idős emberek munkaképessége legalább 65 éves korig nem vagy csak alig csökken, az idős nők egészségi állapota, ezzel kapcsolatban a munkaképessége jobb, mint a férfiaké. Magyarországon már a rendszerváltozás előtt is, azóta pedig még inkább sokan mennek nyugdíjba a nyugdíjkorhatár előtt, részben korkedvezményes nyugdíjazási lehetőségek útján, részben pedig rokkantnyugdíjasként. Mindennek következtében Magyarországon kivételesen kevés – 1,9 – aktív kereső jut egy nyugdíjasra. Más szóval 1,9 aktív kereső társadalombiztosítási járulékaiból kell egy nyugdíjas nyugdíját kifizetni. „Túlságosan kevés” pedig azt jelenti, hogy a nyugdíjba vonuláskori nyugdíj kiszámításának képlete ugyan kedvező, ezért a kezdő nyugdíjas viszonylag magas nyugdíjat kap, annak összege azonban nincs „indexálva”, tehát nem emelkedik automatikusan az inflációval párhuzamosan, ezért mindig fennáll annak a veszélye, hogy a nyugdíj évről évre értéktelenedik. A parlament, illetve a kormány döntéseitől függ, hogy az adott évben mennyire emelik a nyugdíjakat, tehát hogy azoknak reálértéke megmarad-e vagy csökken. A legtöbb nyugdíj reálértéke ténylegesen csökkent az elmúlt években. Mivel a legalacsonyabb nyugdíjakat általában valamivel nagyobb mértékben emelik, mint az átlagos nyugdíjemelés, a legalacsonyabb – a létminimumhoz közeli vagy annál is alacsonyabb – nyugdíjak reálértéke általában kevésbé csökken, mint a magasabb nyugdíjaké.

A nyugdíjrendszer problémáinak gyökere azonban az a demográfiai változás, hogy – elsősorban az 1960 óta született nemzedékek alacsony létszáma következtében – a járulékot fizető aktív keresők száma nem nő, sőt az utolsó években (a munkanélküliség következtében) csökkent, viszont a nyugdíjasoké folyamatosan nő. Ebben a helyzetben a nyugdíjrendszer pénzügyi egyensúlyát csak úgy lehet fenntartani, ha emelik a nyugdíjkorhatárt, vagy emelik a társadalombiztosítási járulékot, vagy csökkentik a nyugdíjakat. Mind a három megoldás nyilvánvalóan nagyon fájdalmas következményekkel jár az érintettekre nézve.

A problémát nem oldja meg a kirovó-felosztó nyugdíjrendszerről a tőkefedezeti nyugdíjrendszerre való teljes vagy részleges áttérés sem. Az átmenet éveiben ugyanis egyszerre kellene a befizetett járulékokból tőkefedezetet teremteni – tehát azok nem használhatóak arra, hogy belőlük folyó nyugdíjkifizetéseket teljesítsenek – és valamilyen más forrásból a fennálló rendszer szerinti nyugdíjfizetéseket teljesíteni.

Megfogalmazódott az a javaslat is, hogy háromszintű nyugdíjrendszert kellene bevezetni. Eszerint minden magyar állampolgár kapna bizonyos minimális nyugdíjat, amely a létminimumhoz közeli megélhetését biztosítja, és amelyet adókból fedeznének; az eddigi kötelező nyugdíjbiztosítási rendszerben a nyugdíjra jogosultak kapnának viszonylag szerény összegű (a korábbi befizetésekkel arányos) nyugdíjat, amelyet a korábbinál alacsonyabb kötelező társadalombiztosítási járulékokból fizetnének; továbbá mindenki köthetne tetszése szerint magán-nyugdíjbiztosítást, amely a tőkefedezeti elv szerint működne. Ettől lényegesen eltér az a javaslat, hogy a magánpénztárakba történő nyugdíjjárulék befizetése kötelező legyen. Az ilyen rendszerre való átállás szintén jelentős átmeneti többletkiadásokkal járna.

Az idős emberekről való gondoskodásnak a nyugdíjon kívül számos más eszköze van, házi gondozásuktól az idősek napközi otthonán keresztül a szociális otthonokig. A szocialista időszakban létrehozott szociális otthonok többnyire rossz színvonalúak voltak. Elképzelhető lenne az idős emberek számára különleges lakásokat, lakótelepeket építeni, ahol önállóan lakhatnak, de rendszeres gondozásban részesülnek. Igen súlyos problémákat okoz a rossz egészségi állapotú, elesett idős emberek egészségügyi ellátása is. A várható élettartam növekedésével párhuzamosan számítani kell az ilyen egészségügyi ellátásra szoruló idősek számának lényeges növekedésére.

Az idős emberek gondozásában jelenleg is lényeges szerepet játszik a család és a rokonság. Kívánatos lenne olyan formákat kialakítani, amelyeken keresztül az állam támogatja az idős tagjaikról gondoskodó családokat, mert az ilyen gondoskodás az idős emberek számára sokkal emberségesebb, mint az állami gondoskodás, azonkívül feltehetően sokkal kevésbé lenne költséges az állam számára, mint az igen drága kórházi ellátás.

Családpolitika

A gyermekek és gyermekes családok anyagi helyzetét befolyásolja a családpolitika, az, hogy a jóléti rendszer keretében milyenfajta és mekkora anyagi támogatást kapnak. Magyarországon a közelmúltig a családi támogatások fő formái a következők voltak: 1. a családi pótlék, 2. a gyermekgondozási díj, amely a gyermek kétéves születésnapjáig járt, és a korábbi fizetés meghatározott százalékával volt egyenlő, 3. a gyermekgondozási segély, amely a gyermek harmadik születésnapjáig járt, és a minimális bérhez hasonló fix összeg volt (időnként a gyermek sorszáma szerint differenciálva), 4. a szülési szabadság, amelynek idején az anya teljes fizetését megkapta, 5. a gyermeknevelési támogatás, amelyet az egy bizonyos igen alacsony jövedelemszint alatt élő családokban a 3 vagy több gyermekét otthon nevelő anya kapott a legkisebb gyermek 8 éves életkoráig.

Ezek a családi támogatások az 1970-es és 1980-as években lényeges segítséget jelentettek a családoknak. Az utolsó években, a gazdasági válsággal és az állami költségvetés hiányának növekedésével párhuzamosan vesztettek értékükből. A kétszülős-kétgyer- mekes családok 1994 januárjában havi 3750 Ft családi pótlékot kaptak. 1991 óta, figyelembe véve a három év alatti összesen 79 százalékos inflációt, a családi pótlék reálértéke 24 százalékkal csökkent. A családi pótlék értéke a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nettó keresetéhez viszonyítva is csökkent. A kétszülős-kétgyermekes családokban egy gyermekre jutó családi pótlék 1991-ben a nettó kereset 14,5 százalékával, 1994-ben 11,2 százalékával volt egyenértékű.

1996 tavaszától pedig a családi pótlékot csak egy meghatározott, egy főre jutó jövedelemhatár alá eső családoknak fizetik. Ezt a változtatást a pénzügyi kormányzat azzal indokolta, hogy a családi pótlékot elsősorban a legjobban rászorulóknak, a legszegényebbeknek kell fizetni. Az első adatok szerint viszonylag kevés gyermekes család (körülbelül 20 százalék) nem kap 1996-ban családi pótlékot. A családi pótlék jövedelmi határhoz kötésének legnagyobb veszélye az, hogy ha nem emelik a jövedelmi határt évről évre az inflációval vagy a keresetekkel arányosan, akkor egyre több gyermekes család fog kiesni a támogatási rendszerből. 1996-tól megszűnt a gyermekgondozási díj.

Elfogadható az az érvelés, hogy a jelenlegi családi támogatási rendszert célszerű megreformálni. Például, hogy a jelenlegi igen nehéz gazdasági helyzetben valóban a szegény gyermekes családokra kell összpontosítani a támogatást. Ennek azonban jobb technikái is vannak (például a családi pótlék gyermekszám szerinti differenciálása vagy a szemé- lyijövedelemadó-alapba való bevonása), mint a jövedelmi határhoz kötés, amely a jövedelemigazolások miatt adminisztratív munkával és költségekkel is jár. Nem lehet azonban egyetérteni azzal a nézettel, hogy a családi támogatásokat le kell építeni. Ez ugyanis a jelenleginél is nagyobb mértékben veszélyeztetné a gyermekes családokat a szegénységbe süllyedéssel, továbbá minden valószínűség szerint tovább csökkentené a már amúgy is igen alacsony gyermekszámot, ezáltal fokozná hosszú távon a népesség korösszetételének öregedését és az ebből adódó problémákat (többek között a nyugdíjrendszer egyensúlyhiányát), végül növelné a népességszám fogyásának ütemét.

A gyermekes és a fiatal családok helyzetét a családok pénzbeli támogatásán kívül számos más eszközzel is lehet javítani. Ide tartozik ma a fiatalok munkanélküliségének csökkentése, munkába állásuk segítése. Mivel a munkanélküliség az alacsonyabb iskolai végzettségű fiatalok között sokkal magasabb, a fiatalok magasabb iskolai végzettséghez való hozzásegítése (nyitott felvételi politikával, ösztöndíjakkal) lényegesen javítja jövedelmi helyzetüket. A lakáshoz jutás elősegítése kedvezményes kölcsönökkel a fiatalok lakásproblémáinak megoldását segítené elő.