Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

Hazai tendenciák

Hazai tendenciák

Elméleti modellek A gazdasági rendszerváltás időszakában alig születtek a társadalom szerkezetének átfogó leírását célzó elméleti modellek. Több olyan elemzés is született azonban, amelyek hipotéziseket és elméleti kereteket fogalmaztak meg a rendszerváltás társadalmi hatásaira vonatkozóan. A piaci átmenettel kapcsolatos korai szociológiai elméletalkotás egy markáns álláspontja szerint az átmenet kezdetben jövedelemeloszlást csökkentő hatással járhat. Abból a korábban Szelényi Iván munkásságához köthető megfogalmazásból kiindulva, miszerint az sajátságosan rá jellemző egyenlőtlenségeket létrehozó államszocialista újraelosztás korrigálása a piaci viszonyok térhódításától várható, Victor Nee (1989, 1991) azt a hipotézist fogalmazta meg, amely szerint a piacgazdaságra történő átmenet a jövedelemegyenlőtlenségek csökkenéséhez fog vezetni. Ez az elmélet azonban a gyakorlati eredmények és empirikus tapasztalatok fényében nyilvánvaló korrekciókra szorult. Szelényi és Kostello (1996, 1998) alapvetően ezért javasolták azt, hogy a piac terjedésének efféle egyenlőtlenség-csökkentő hatása attól függ, hogy a teret hódító piacok (a szó Polányi Károlyra visszavezethető értelmében) mennyire „beágyazottak”. Ha már a piacok válnak dominánssá, akkor a redisztribúció veszi át az egyenlősítés szerepét. Kolosi Tamás (2000) ezzel szemben arra a következtetésre jutott, hogy az átmenet lényegében a piac és a redisztribúció egy bizonyos arányával jellemezhető intézményi berendezkedés felől egy másik aránnyal jellemezhető intézményi berendezkedés felé történő elmozdulást jelent. Az átmenet társadalmai ebben az értelmezésben a teljes állami redisztribúció és a teljes piacgazdaság ideáltípusai közötti folyamatos átmenet bizonyos állomásain állnak. Legújabban Ferge Zsuzsa társadalomszerkezettel foglalkozó írásaiban (Ferge 2000, 2002) azt emeli ki, hogy a piacgazdaságban kulcskérdéssé a magántulajdonhoz és a szabad szerződéshez való jog, és az ezeken az alapokon kialakuló munkaerő-piaci és tulajdoni viszonyok lettek. Szerinte tehát az államszocializmusban jellemző hatalmi viszony helyét az „újkapitalizmusban” a tőkeviszony vette át. Mind a tőketulajdonnal nem rendelkezők csoportján belül, mind a tőketulajdonosok között jelentősekké váltak azonban az egyenlőtlenségek, és munkaerőpiaci kötődéseik erőssége szerint számos alcsoportra oszthatók. Végül a tőketulajdonlás léte/nemléte mentén létrehozott két csoport belsőleg tovább osztható a hatalom/tekintély, illetve a piacon értékesíthető tudás szintje mentén.

A rendszerváltásnak a társadalom szerkezetére gyakorolt hatásáról vita folyik a magyar szociológiában. Jól példázza ezt az a tény, hogy a Magyar Szociológiai Társaság 2002. évi kongresszusa „A magyar társadalom szerkezeti-működési sajátosságai és a szociális integráció” címet viselte és a plenáris ülés résztvevői (Ferge Zsuzsa, Kemény István, Kolosi Tamás és Szelényi Iván közreműködésével) a folyamatokat elméletileg leíró modelleket igyekeztek megfogalmazni.

Adatforrások A magyarországi társadalomszerkezet-kutatás forrásainak vonatkozásában számos változás állt be a kilencvenes években. Miközben korábban egy-egy nagyobb adatfelvétel segítségével lehetett képet formálni a társadalomszerkezet tendenciáiról, a későbbiekben több ok miatt sem jött létre átfogó társadalomszerkezet-vizsgálat. Ezért a források tekintetében több egymástól eltérő módszertannal végzett kutatás alapján alkothatunk képet a rendszerváltás időszakának társadalomszerkezeti változásairól. 1992 és 1997 között a BKE Szociológia Tanszéke, a Tárki és egyes években a KSH közös kutatási programja volt az ún. Magyar Háztartás Panel vizsgálat. Ebben az időszakban ez volt a társadalmirétegződés-vizsgálatok forrása, majd amikor ez a longitudinális (ugyanazt a mintát évről évre nyomon követő) vizsgálat megszűnt, a Tárki Háztartás Monitor vizsgálata szolgáltatott éves rendszerességgel adatokat a magyar társadalom jövedelmi, munkaerő-piaci rétegzettségéről (Szívós-Tóth 2004). Ezeknek az adatfelvételeknek a kis mintája (mintegy kétezer háztartást kérdeztek az egyes adatfelvételek során) miatt azonban a kapott adatok hibahatára nagyobb volt, mint a korábbi rétegződésfelvételeké.

A kilencvenes évek során a KSH 1993-ban az egyes társadalmi rétegek közötti felemelkedést és lesüllyedést a kutatás fókuszába állító társadalmimobilitás-vizsgálatot, 1995-ben jövedelemfelvételt, 1999-ben pedig a társadalom tagjainak időfelhasználását vizsgáló életmód- és időmérleg-vizsgálatot folytatott. Mindegyik vizsgálat számos kiegészítő információval szolgált a magyar társadalom rétegzettségével kapcsolatosan, átfogó rétegződésvizsgálat azonban nem történt a nyolcvanas évek óta. Fontos forrást jelentett azonban a szóban forgó időszakban a KSH által lefolytatott két népszámlálás (1990-ben és 2001-ben). A legfontosabb változásokat ezeknek a felvételeknek a segítségével tekintjük át.

Az egyenlőtlenségi rendszer átalakulása A piacgazdaságra történő átmenet időszakában a társadalom tagjai között nőttek, átalakultak és láthatóbbá lettek a vertikális különbségek, miközben a gazdasági rendszerváltás a nem hierarchikus (horizontális, csoportokon belüli vagy azokat átfedő) csoportképződések tekintetében erőteljesebb differenciálódáshoz vezetett. Az átalakulás alapvetően változtatta meg azokat a peremfeltételeket, amelyek között a társadalom szerkezeti jellemzői formálódnak. A legfontosabb ilyen változás a szó szélesebb értelmében vett privatizáció folyamata volt. Ennek csak egyik vonatkozását jelentette a korábban elsöprő többségben állami tulajdonnal jellemzett gazdaság tulajdonosi szerkezetének átalakulása azáltal, hogy privatizációban a termelő javak jelentős része szó szerint vett eladás révén került magánkézbe. Ezen kívül azonban számos területen teret nyert egyes szolgáltatások kiszerződése (állami szabályozás, esetleg tartós koncesszió keretei között a szolgáltatási jog magánkézbe adása) is és az erőforrások igénybevétele, fogyasztási javak előállítása és kereskedelme tekintetében a döntési és rendelkezési jogok magánosítása. A munkaerő- és a tőkepiac szabályozott magángazdasági rendbe történő átalakulása az állam szerepvállalásán belül felértékelte a jóléti újraelosztási szerepvállalást is. Összességében a rendszerváltás folyamatában a piac és a redisztribúció arányai megfordultak, a nyolcvanas évekre jellemző egyhar- mad-kétharmados arány nagyjából kétharmad-egyharmadosra alakult át (Kolosi 2000).

A piacgazdaság térnyerése a folyamat elején jelentős foglalkoztatottság-visszaeséssel járt együtt. Csökkent a foglalkoztatottság és növekedett a munkanélküliség, de a munkájukat elvesztők jelentős része nem munkanélkülivé vált, hanem tartósan elhagyta a munkaerőpiacot (inaktív lett vagy valamilyen szociális ellátórendszer keretei között részesedett az állami gondoskodás valamilyen formájából). A munkaerőpiacon maradók között számottevő ágazati átalakulás is végbement a foglalkoztatottság szerkezetében. Jelentősen nőtt a foglalkoztatottság a szolgáltatásokban, azon belül is elsősorban a pénzügyi és a humán szolgáltatások területén, míg drasztikusan esett a foglalkoztatottság a szocializmus idején hagyományosan preferált nehéziparban, illetve a mezőgazdaságban. Mindez a gazdasági szerkezet általános modernizációjával járt együtt, miközben egy viszonylag gyors ütemű termelékenységnövekedés (a foglalkoztatottakra jutó fajlagos kibocsátás-emelkedéssel) is bekövetkezett. A gazdaságban a korábban jellemző nagyvállalati szerkezetet felváltotta egy lényegesen több, kisebb szereplőből álló vállalatszerkezet, párhuzamosan azzal, hogy a külföldi tőkebeáramlás révén jelentősen megnőtt a nagy multinacionális vállalatok szerepvállalása is a magyar gazdaságban.

5.10. táblázat - 5.9. táblázat ♦ A magyar népesség összetétele a lakhely településtípusa, legnagyobb iskolai végzetség és munkaerő-piaci helyzet szerint 1990-ben és 2001-ben (%)

1990

2001

Lakóhely településtípusa

Budapesti

19

17

Városi

47

48

Községekben élő

33

35

Legmagasabb befejezett iskolai végzettség

A 15 év fölöttiek között legalább alapfokút végzett

78

89

A 18 év fölöttiek között legalább középfokút végzett

29

38

A 25 év fölöttiek között legalább felsőfokút végzett

10

13

Munkaerő-piaci státus

Foglalkoztatott

44

36

Munkanélküli

1

4

Inaktív kereső

26

32

Eltartott

30

27


Forrás: KSH Népszámlálási adatok

A foglalkoztatottak száma tartósnak bizonyult és egy darabig még a gazdasági növekedés beindulása után sem visszaforduló csökkenése mélyreható következményekkel járt a társadalom szerkezetére vonatkozóan. A társadalmi rétegződés foglalkoztatotti státusra épülő modelljei egyre kevesebb embert tudnak leírni, hiszen megnövekedett a tartósan inaktívak és a munkanélküliek aránya. A gazdaságilag inaktívakon belül elsősorban a nyugdíjasok száma növekedett, de jelentőssé vált a (különösen az egyébként aktív korbalevő) nem kereső inaktívak száma is (5.9. táblázat). Ez önmagában is az alkalmazott társadalomszerkezeti kategóriák finomítását, kiegészítését tette szükségessé (Spéder 2000a, 2000b). Mindezt kiegészítette az a tény, hogy elsősorban az iskoláztatás kiterjesztése miatt fokozatosan kitolódott az az életkor, amikor a pályakezdők belépnek a munkaerőpiacra és így a népességen belül megnövekedett a tanulók aránya. A munkaerőpiacon bekövetkezett szelekció eltérő módon érintette a különböző iskolázottságúakat: a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők lényegesen kisebb valószínűséggel váltak munkanélkülivé, vagy kényszerültek a munkaerőpiac elhagyására, mint az alacsony iskolázottsá- gúak. Budapesten és az ország nyugati felében kisebb volt a munkanélküliségi kockázat, mint általában vidéken, különösképpen pedig az ország keleti/északkeleti részeiben (hozzátéve persze, hogy a nagy régiókon belül is számottevőkké váltak az egyenlőtlenségek).

A foglalkoztatási szerkezet átalakulása egyben azzal is járt, hogy jelentősen átalakult a társadalom foglalkozási csoportok szerinti rétegződése. A magángazdaság természetéből adódóan megnövekedett a vállalkozók és a szakképzett vezetői rétegek aránya, miközben jelentősen csökkent a szakképzetlen és mezőgazdaság munkások népességbeni aránya (5.10. táblázat).

Részben ennek az átalakulási folyamatnak a dinamikája, részben pedig a férfiak és nők közötti hagyományos szerepmegosztás következtében a női foglalkoztatottak között elsősorban a rutin szellemi és az alsó szintű hivatalnoki foglalkozások részaránya magasabb, míg a férfiak nagyobb arányban foglalják el általában a vezetői és a vállalkozói pozíciókat.

5.11. táblázat - 5.10. táblázat ♦ A foglalkoztatottak foglalkozási csoportok közötti megoszlása a nők és a férfiak körében (%)

Megnevezés

1973

1983

1992

2000

Férfiak

Felső- és középvezető, felső szintű értelmiségi, felső szintű hivatalnok

5,5

10,6

10,0

11,2

Alsóvezető, alsó szintű értelmiségi, alsó szintű hivatalnok

8,5

9,3

10,2

11,4

Rutin szellemi

3,9

2,5

1,8

2,5

Nem mezőgazdasági vállalkozó

1,7

2,5

6,2

9,6

Mezőgazdasági vállalkozó

0,7

1,2

1,5

2,6

Szakmunkás

34,1

36,6

37,2

32,2

Szakképzetlen munkás

32,1

28,9

26,5

26,0

Mezőgazdasági munkás

13,6

8,5

6,6

4,5

Összesen

100,0

100,0

100,0

100,0

Nők

Felső- és középvezető, felső szintű értelmiségi, felső szintű hivatalnok

2,3

6,0

5,6

8,1

Alsóvezető, alsó szintű értelmiségi, alsó szintű hivatalnok

9,9

20,3

23,4

26,4

Rutin szellemi

22,9

16,5

19,6

17,1

Nem mezőgazdasági vállalkozó

1,0

1,4

3,6

6,2

Mezőgazdasági vállalkozó

0,4

0,2

0,4

0,7

Szakmunkás

8,9

14,5

11,7

11,9

Szakképzetlen munkás

37,6

32,2

31,6

28,2

Mezőgazdasági munkás

17,0

8,9

4,2

1,4

Összesen

100,0

100,0

100,0

100,0


Forrás: 1973–1992: KSH társadalmimobilitás-vizsgálatok, 2000: KSH Életmód- és időmérleg-vizsgálat alapján Bukodi–Harcsa–Vukovich 2004, 24. p.

A foglalkoztatottság szűkülése és a gazdaságban lezajlott ágazati-technológiai átrendeződés egyben a munkaerő iránti kereslet átrendeződését is eredményezte. Mivel gazdaságban növekedett a tudás- és technológiaintenzív iparágak részaránya, erőteljesen növekedett a kereslet a magas iskolázottságúak iránt, ami különösen azoknak kedvezett, akik az előretörő szektorok által értékelt diplomákkal hagyták el a felsőoktatást. Ezáltal a munkaerőpiacon jelentős kor-kereseti átrendeződés ment végbe, az egyes generációkon belül megnövekedtek (alapvetően a képzettségi szint és a kompetenciák tartalmi elemei mentén) a kereseti különbségek és ezzel párhuzamosan az azonos iskolázottságúak körén belül leértékelődött a munkaerő-piaci tapasztalat szerepe (Ker- tesi-Köllő 2002; Kézdi 2002).

Mindezek a változások megmutatkoztak a társadalom vertikális differenciálódásában is. Kolosi Tamás és Róbert Péter (2004) arra tettek kísérletet, hogy a társadalmi státust

négy viszonylag jól mérhető vertikális dimenzióban (jövedelem, lakáskörülmények, vagyoni helyzet és életkörülmények) előállított indexek segítségével mérjék. A jövedelmet az egy főre jutó háztartási jövedelem segítségével, a lakáskörülményeket a laksűrűség, a lakás infrastrukturális ellátottsága, a lakáshátrányok és a lakberendezés mérhető jellemzőivel mérték. Az anyagi-vagyoni helyzet indexébe a megtakarításokkal, ingatlan- vagyonnal, tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságot és az üdülési szokásokat vették tekintetbe. Minden egyes index kiszámításánál nem csak arra voltak tekintettel, hogy egy adott háztartás rendelkezik-e az adott jellemzővel (pl. videomagnóval vagy mosogatógéppel) hanem azt is, hogy az adott jószág mennyire elterjedt a magyar társadalomban (így ha valaki videomagnóval rendelkezik, az kisebb súllyal került az indexbe, mint az, akinek mosogatógépe van). A vertikális differenciálódásra vonatkozó eredményeik szerint 2003-ban Magyarországon minden tekintetben a nagyvállalkozók és a közepes vállalkozók, valamint a szabadfoglalkozású értelmiségiek társadalmi helyzete a legjobb. Vagyon és fogyasztás tekintetében az átlagnál sokkal jobb még a gazdálkodók, a felső- és középvezetők, valamint a beosztott értelmiségiek helyzete, lakáskörülményeiket illetően viszont a felső- és középvezetők, valamint az egyéni vállalkozók vannak az átlagosnál jobb helyzetben. Mindhárom dimenzióban a leginkább leszakadt rétegekhez az inaktívak, a nagyon rövid vagy semekkora foglalkoztatási előtörténettel nyugdíjazottak, valamint a szakképzetlen és mezőgazdasági fizikai munkások tartoznak. A többi réteg esetében több-kevesebb státusinkonzisztenciát mutattak ki.

Ezek alapján Kolosi Tamás és Róbert Péter egy olyan összevont osztálysémát hoztak létre, amelyet egyfelől a foglalkozási pozícióra, másfelől pedig a társadalmi státushierarchiában elfoglalt helyre alapoztak. Elemzésükben a következő öt csoportot különböztették meg:

1. Elit (3%). Ide tartoznak a nagy- és közepes vállalkozók, valamint státusindex felső tizedébe tartozó felsővezetők és értelmiségiek.

2. Felső-középosztály (8%). Az előbbi kategóriából kimaradt felsővezetők, a státusidex felső tizedébe tartozó középvezetők, egyéni gazdálkodók és vállalkozók, valamint a státusindex 6-9. tizedébe tartozó értelmiségiek.

3. Középosztály (31%). Ez a kategória az eddigiekbe nem sorolt középvezetőket, egyéni vállalkozókat, gazdálkodókat és értelmiségieket, valamint rajtuk kívül az alsóvezetőket és az egyéb szellemi foglalkozásúakat, továbbá a státusindex felső három tizedébe tartozó szakmunkásokat tartalmazza.

4. Munkásosztály (38%). Az eddig be nem sorolt szakmunkások, valamint a szakképzetlen és mezőgazdasági munkások közül a státusindex 4. vagy annál magasabb tizedébe kerültek.

5. Depriváltak (20%). A státusindex alsó három tizedébe tartozó szakképzetlen és mezőgazdasági fizikai munkások.

Az osztályozásból (mivel az erősen épít a foglalkozási pozícióra) kimaradtak azok, akiknek sohasem volt foglalkozásuk. A nagy- és közepes vállalkozók, valamint a szabadfoglalkozású értelmiségiek az elitbe, a felsővezetők és az értelmiségiek elsöprő többsége pedig az elitbe és a felső középosztályba tartozik. A középosztályt az értelmiségiek előbbi kategóriákba nem sorolt 18 százaléka mellett a középvezetők, egyéni gazdálkodók és vállalkozók mintegy háromnegyede mellett a szakmunkások és az alsóvezetők és irodai dolgozók felső negyede alkotja. A munkásosztályba a szakmunkások háromnegyede, a szakképzetlen munkások fele és a mezőgazdasági fizikai dolgozók mintegy 40 százaléka tartozik. A depriváltak kategóriájába a szakképzetlen munkások fele és a mezőgazdasági fizikai munkások mintegy 60 százaléka tartozik.

Az életkor és a háztartási életciklus A rendszerváltás legfontosabb folyamatai történelmi léptékkel mérve viszonylag rövid idő alatt játszódtak le Magyarországon és általában a kelet- és közép-európai országokban. Még akkor is, ha Magyarországon a rendszerváltás időszakát tágan értelmezzük és kezdetét a nyolcvanas évek harmadik harmadára (nagyjából 1987-88-ra, amikor a politikai változások felgyorsultak, a gazdaságban újtársasági törvény rakta le a piacgazdaság alapjait és új adórendszert vezettek be), végét pedig nagyjából az uniós csatlakozás idejére tesszük, mintegy tizenöt éves folyamatról beszélhetünk. Ez az időszak az emberi aktív életpályának csak egy szakasza és attól függően hogy az egyes társadalmi csoportok tagjai életpályájuk melyik szakaszában voltak, nagyon eltérő mértékben hathatott rájuk a gazdasági rendszer megváltozása.

Kolosi Tamás és Róbert Péter (2004) ebben az értelemben négy csoportot különböztetett meg a 2003-ban legalább 16 évesek között. „Elveszett nemzedéknek” nevezték azokat, akik 1988-ban már nem voltak aktívak a munkaerőpiacon (mintegy 16 százalékra becsülték az arányukat) és „kilépő nemzedéknek” azokat, akik az 1988 és 2003 közötti időszakban elhagyták az aktívak munkaerőpiacát (kb. 33 százalék). „Aktív nemzedéknek” azokat tekintették, akik (legalábbis életkoruk és az időszak kezdetén és végén betöltött munkaerő-piaci státusuk szerint) végig aktívak voltak (kb. 27 százalék) és „belépő nemzedéknek” azokat, akik a szóban forgó időszakban váltak aktívvá (kb. 18 százalék). Rajtuk kívül mintegy 6 százalék tartozott azoknak a körébe akik az adatfelvétel időszakában még tanulók voltak, így természetesen nem tudtak „aktivizálódni”. Eredményeik szerint társadalmi státusuk szerint a legjobb helyzetben az aktív nemzedék tagjai voltak, különösen azok, akik végig jelen tudtak lenni a munkaerőpiacon. Közöttük a munkaerőpiac széleire kerülés (hosszabb-rövidebb munkanélküliségi periódusok) egyben a depriváció megnövekedett veszélyét is jelentették. Az „elveszett nemzedék” tagjai zömmel folyamatos lecsúszást éltek meg, közöttük mintegy kétharmadnyian voltak azok, akik a társadalmi státushierarchia alsó részében helyezkedtek el. A „kilépő nemzedék” tagjai közül sokan kerültek a depriváltak csoportjába, függetlenül attól, hogy demográfiai okokból (életkoruk előrehaladása miatt) vagy munkaerő-piaci okokból szorultak ki. A „belépők” élethelyzete nagyon heterogén képet mutat: összességében nem olyan jó a társadalmi státusindexük, mint a végig aktívaké, de ebben számos olyan ok játszhat szerepet, amelyek relatív súlyát csak később lehet majd meghatározni, hiszen csak később derül ki, hogy időleges lemaradásról vagy az életpálya egészében fennálló hátrányról beszélhetünk.

Korábban szó volt arról, hogy a rendszerváltás időszakában a munkaerőpiacon jelentős életkori-kereseti átrendeződés zajlott le. Mindez nyomon követhető volt a háztartások jövedelmi helyzetének alakulásában is (Tóth 2005). A háztartásfők jellemzői alapján három életkori csoportot és négy iskolázottsági kategóriát különböztethetünk meg. Ennek megfelelően vizsgálható, hogy az egyes életkori/iskolázottsági csoportok (például fiatal alacsony iskolázottságúak, idősebb középfokú végzettségűek stb.) átlaghoz mértjövedelmi helyzete miképpen változott 1987 és 2003 között. (5.11. táblázat). Megállapítható, hogy

1. az azonos életkori kohorszokon belül jelentősen nőttek az egyes iskolai végzettségi szintekkel elérhető jövedelmek különbségei;

2. az azonos iskolázottsági szinteken belül a változások eltérően érintették az egyes életkori kohorszokat;

3. az alacsonyabb iskolázottságúak között a fiatalok helyzete romlott, a magasabb iskolázottságúak között pedig éppen hogy a fiatalok helyzete javult a leginkább;

4. összességében mindez azzal járt, hogy az alacsonyabb végzettségű háztartásfők csoportjában meredekebb lett az életkor-jövedelem profil (két alapfokú végzettségű háztartásfő között nagyobb különbség volt az idősebb javára 2003-ban, mint 1987- ben), a felsőfokú végzettségűek között pedig csökkentek az életpálya-különbségek (tehát kisebb lett a különbség az idősebbek és a fiatalabbak között).

5.12. táblázat - 5.11. táblázat ♦ A relatív jövedelmi pozíció változása 1987 és 2003 között a háztartásfők életkori és iskolázottsági kombinációival jellemzett háztartásokban

A háztartásfő életkora

A háztartásfő befejezett iskolai végzettsége

alapfokú

szakmunkás- középfokú felsőfokú képző

együtt

Az egyes csoportokba tartozók jövedelmeinek átlaga a népesség átlagának százalékában, 1987-ben X = mt/m)

35 év alatt

74

92

99 107

91

36-59 év

102

99

117 137

109

60 év és fölötte

78

101

108 122

85

Összesen

91

96

111 129

Az egyes csoportokba tartozók jövedelmeinek átlaga a népesség átlagának százalékában, 2003-ban X = mk/m)

35 év alatt

64

82

106 153

92

36-59 év

65

94

117 174

106

60 év és fölötte

75

94

104 155

92

Összesen

68

91

112 168

Az adott csoportba tartozók átlagjövedelmeinek növekedése: a 2003. évi relatív érték az 1987-es érték százalékában

35 év alatt

86

89

107 143

102

36-59 év

64

95

100 127

97

60 év és fölötte

96

93

96 126

108

Összesen

75

95

102 130


Megjegyzés: személyi ekvivalens jövedelmek, OECD ekvivalenciaskála alapján. Forrás: Tóth 2005, 202. p.

Fontos megjegyezni, hogy ehhez hasonló társadalmi osztályozási kísérleteket más adatok és módszerek alapján is lehetne készíteni, továbbá az így kapott osztályozás számos elemmel finomítható lenne. Ki kell itt még emelni azt is, hogy a társadalmi szerkezetvizsgálatok hangsúlyozni szokták, hogy a társadalom hierarchikus, vertikális tagolódása mellett egyre nagyobb jelentősége lesz a horizontális csoportképződéseknek. Ezekre a kérdésekre a könyv más fejezeteiben (különösképpen a társadalmi mobilitással és az életmóddal kapcsolatos részekben) még részletesen visszatérünk.