Ugrás a tartalomhoz

Bevezetés a szociológiába

Andorka Rudolf (2006)

Osiris Kiadó

MAGYARORSZÁGI HELYZET

MAGYARORSZÁGI HELYZET

Társadalmi szerkezet a két világháború között

Az 1945 előtti magyar társadalom szerkezetéről és a fennálló egyenlőtlenségekről megközelítő fogalmakat alkothatunk abból az osztályonkénti és rétegenkénti évi egy főre jutó jövedelembecslésből, amelyet az 1930/31. gazdasági év adatai alapján Matolcsy Mátyás (1938) készített (5.2. táblázat). A táblázatban a korabeli forrásban szereplő megnevezéseket használom, azért, hogy az akkori magyar társadalomtudományoknak a magyar társadalom szerkezetéről alkotott képét szemléltethessem. Figyeljünk fel arra, hogy Matolcsy megkülönbözteti a gazdasági cselédeket (tehát azokat a föld nélküli mezőgazdasági munkásokat, akik egész évre szerződtek, legnagyobb részben nagybirtokokra, ezért nagyrészt majorokban laktak, nem saját házban és nem a faluban) és a mezőgazdasági munkásokat (akik rövidebb időre, fél évre, aratásra, cséplésre vagy napszámba szerződtek, rendszerint falvakban és saját házban laktak). A kisbirtokos parasztságon belül a 10 holdas birtoknagyságnál vonja meg az elválasztó vonalat a kisbirtokosok és a középbirtokosok között. Más korabeli források az 1-5 holdas parasztokat nevezték törpebirtokosoknak, ezeknek túlnyomó része kénytelen volt bérmunkát is vállalni, az 5–10 holdasokat kisbirtokosoknak, a 10-25 holdasokat pedig középparasztoknak nevezték.

5.2. táblázat - 5.2. táblázat ♦ A magyar társadalom szerkezete és az egyes osztályok és rétegek évi egy főre jutó jövedelme, 1930/1931.

Társadalmi osztály, réteg

Népességszám (ezer fő)

A népesség megoszlása %

Egy évre jutó jövedelem pengő

Mezőgazdasági munkások

1250

14,4

183,4

Gazdasági cselédek

600

6,9

204,6

1-10 holdas kisbirtokosok és kisbérlők

1750

20,1

227,2

10-100 holdas kisbirtokosok és kisbérlők

746

8,6

431,7

Bányászati és kohászati munkások

112

1,3

427,3

Az ipar, közlekedés stb. munkásai és egyéb segédszemélyzete

1903

21,9

376,4

Kis jövedelmű önálló kisiparosok

468

5,4

319,5

Napszámosok, véderő, ismeretlen

224

2,6

250,0

A lakosság többi része

1634

18,8

1587,1

Együtt

8688

100,0

533,6


A 25 vagy 30 hold fölött kezdődik az akkori fogalmak szerint a jómódú vagy gazdag parasztság, arányuk igen kicsi volt, 1949-ben a 25 és több holdas parasztbirtokosok aránya az összes birtokos paraszt között 3,5 százalék volt. Figyelmet érdemel az is, hogy Matolcsy – a korabeli országos statisztikáknak megfelelően – nem különbözteti meg a szakmunkásokat és a szakképzetlen munkásokat, viszont külön kategóriaként kezeli a bányászokat és kohászokat, akiknek egy főre jutó jövedelme a többi munkásénál magasabb volt. A „lakosság többi részén” belül a szöveges elemzésben különválasztja a lakosság 0,6 százalékát, 36 ezer személyt kitevő legmagasabb adófizető réteget és a tág értelemben vett középosztályt, ahova a tisztviselők túlnyomó többségét, a kereskedőket és a magasabb jövedelmű kisiparosokat sorolja. Az említett 0,6 százaléknyi legnagyobb adófizető réteg összetételéről nincs pontos adatunk, csak szemléltetésként jelzem, hogy a gyáripar és a bankok vezető nagytőkés családjainak száma 50 volt, az ezer holdnál nagyobb birtokú nagybirtokosok és bérlők száma a családtagokkal együtt 1000 körül volt, a 10–100 munkást foglalkoztató ipari és 3-20 alkalmazottat foglalkoztató kereskedő közép- és kistőkések száma körülbelül 12 ezer, a 100 és 1000 hold közötti birtokú középbirtokosok és bérlők száma 11 ezer körül volt. Ide tartozott ezenkívül a magas beosztású államhivatalnokok pontosan nem definiálható csoportja.

Az adatokból levonható számos következtetés közül a következőket emelném ki:

1. Az ország lakosságának fele a mezőgazdaságból élt, mivel az iparosodás még csak viszonylag kezdeti szakaszában volt.

2. A „középosztálynak” vagy középrétegeknek nevezhető rész viszonylag kicsi volt, legfeljebb az egész társadalom egyötödét alkotta.

3. A társadalom legszegényebb rétegei a mezőgazdasági munkások, a mezőgazdasági cselédek és a kisbirtokos parasztok voltak.

4. A jövedelemegyenlőtlenség igen nagy volt, Matolcsy Mátyás kimutatása szerint sokkal nagyobb, mint a korabeli Egyesült Államokban és Németországban.

A két világháború közötti magyar társadalom szerkezetére vonatkozó érdekes, de nem számszerűsített képet fogalmazott meg Erdei Ferenc (1980). Szerinte kettős társadalom létezett ekkor Magyarországon, egymás mellett élt egy „történelmi nemzeti” (ma azt mondhatnánk: rendies jellegű) társadalom és egy „modern polgári” társadalom. Az előbbiekhez tartoztak az egyházak, az államhivatalnokok, a nagybirtokosok és a történelmi arisztokrácia, az úri középosztály és a nemzeti kispolgárság. Az utóbbihoz tartoztak a kapitalista vállalkozók, a polgári származású arisztokrácia, a kapitalista kispolgárság, a kisipar és kiskereskedelem, a szabad értelmiségiek, a polgári középosztály, valamint a munkásság. A parasztság és a mezőgazdasági munkásság Erdei felfogása szerint a „társadalom alatt” élt.

„Két osztály és egy réteg”

1945-től kezdve – húsz éven keresztül – a történelmi materializmus keretében kidolgozott „két osztály és egy réteg" modell uralkodott a magyar társadalomtudományokban. Ezt Sztálin fogalmazta meg, ezért szoktuk sztálini modellnek is nevezni. Eszerint a szocialista társadalmak szerkezetét és rétegződését úgy lehet leírni, hogy abban a termelőeszközökhöz való viszony alapján két osztályt lehet megkülönböztetni, a munkásosztályt (amely az állami tulajdonon keresztül részesül a termelőeszközök tulajdonában) és a termelőszövetkezeti parasztságot (amely a szövetkezeti tulajdonon keresztül részesül a termelőeszközök tulajdonában), és egy réteget, az értelmiséget vagy szellemi réteget.

Mellettük még olyan kisebb „maradék” kategóriákat határoltak el, mint a kisiparosokét, az 1950-es évek elején pedig a „kulákokat”. 1960 után a megmaradt egyéni gazdálkodó parasztság is ilyen kis „maradék” kategóriává vált.

A magyar társadalmi szerkezet ilyen leegyszerűsítő felfogása azonban nyilvánvalóan nem volt alkalmas az 1960-as évek magyar társadalmának vizsgálatára. Egyrészt azért, mert 1960-ban már a társadalomnak több mint a fele a munkásosztályhoz tartozott, és egy ekkora – ténylegesen erősen differenciált – tömeg együttes kezelése, átlagos jellemzőinek megragadása szükségképpen figyelmen kívül hagyott sok lényeges társadalmi különbséget. A társadalmi különbségek továbbá csak kisebb részben mutatkoznak e három nagy kategória között – valójában az egyenlőtlenség közöttük az 1960-as évek eleje óta csökkent -, sokkal inkább azokon belül, egyrészt a vezető és értelmiségi réteg, másrészt a többi szellemi foglalkozású között, valamint a szakmunkások és a szakképzetlen munkások között. Ezért a „két osztály és egy réteg” modellnek nyilvánvalóan apologeti- kus funkciója volt.

Rétegződésvizsgálatok

A „két osztály és egy réteg” modellnek a magyar társadalom reális elemzésére való alkalmatlanságát felismerve Ferge Zsuzsa (1968) egy másik modellt dolgozott ki a magyar szociológia újjászületése utáni egyik első rétegződési felvételéhez. Mivel ebben a társadalmi kategóriákat a munkajellege (fizikai-szellemi, a szükséges iskolai végzettség, mezőgazdasági és nem mezőgazdasági munka) alapján definiálta, munkajellegcsoportoknak nevezte őket. A következőket különböztette meg:

1. vezető és értelmiségi,

2. középszintű szellemi (technikus stb.),

3. irodai,

4. szakmunkás,

5. betanított munkás,

6. segédmunkás,

7. mezőgazdasági fizikai (mindenki, aki mezőgazdasági fizikai munkát végez) vagy egyszerűbben paraszt,

8. nyugdíjas.

Szembetűnő a hasonlóság e munkajellegcsoportok és az 1960-as években és később a nyugati szociológiában általánosan használt „weberiánus” szerkezetmodellek között. Később a magyar szociológiában ezt a Ferge Zsuzsa-féle modellt és annak némileg továbbfejlesztett változatait, amelyek a foglalkozások jellege alapján különítettek el társadalmi kategóriákat, rétegmodellnek, a kategóriákat pedig rétegeknek nevezték. Az elnevezés gyakorlati célja az volt, hogy ezt a fogalmat megkülönböztessék a marxista szociológiában használt osztályfogalomtól.

A munkajellegcsoport-, illetve rétegfogalmak bevezetése a magyar társadalom vizsgálatába kezdetben heves ellenállást váltott ki a hivatalos marxista társadalomtudósok, elsősorban a filozófusok oldaláról. A hivatalos ideológia támadásai nem annyira Ferge Zsuzsát, mint inkább Hegedűs Andrást (1977) érték, aki a Ferge Zsuzsáéhoz hasonló szerkezetmodellt javasolt, empirikus adatok elemzése nélkül, de ezt a modellt a marxista osztálymodellel elméletileg egyértelműen szembeállította. A munkajellegcsoport- vagy rétegfogalmak azonban annyira nyilvánvalóan alkalmasabbak voltak az empirikus vizsgálatok céljára, hogy használatuk feltartóztathatatlanul elterjedt a magyar szociológiában.

Ferge Zsuzsa rétegződésvizsgálatából és a későbbi szociológiai adatfelvételekből, egyebek között a KSH családijövedelem-felvételeiből kitűnt (5.3. táblázat), hogy 1. a magyar társadalomban lényeges jövedelemegyenlőtlenségek vannak, 2. a szellemi foglalkozásúak kategóriáján belül lényegesek a különbségek a vezetők, az értelmiségiek és az irodai foglalkozásúak között, 3. a munkásságon belül lényegesek a különbségek a szakmunkások és a szakképzetlen munkások között, 4. a társadalmi rétegek hierarchikus sorrendje az egy főre jutó átlagos jövedelem terén nagyon hasonlít a Nyugaton megfigyelt jövedelmi hierarchiához, habár a rétegek közötti jövedelemkülönbségek Magyarországon valamivel kisebbek.

Ferge Zsuzsa további lényeges megállapítása ennek az adatfelvételnek az alapján az volt, hogy az egyéb dimenziókban megállapítható társadalmi egyenlőtlenségek nagyobbak voltak, mint a jövedelmi különbségek, éspedig minél inkább haladunk az anyagi jellegű dimenzióktól a nem anyagi, elsősorban kulturális jellegű dimenziók felé, annál nagyobbak ezek a különbségek. A lakásviszonyokban megfigyelt különbségek nagyobbak a jövedelmieknél, a tartós eszközök (személygépkocsi, televízió) terén megfigyelhető különbségek nagyobbak a lakásviszonyok különbségeinél, végül mindezeknél nagyobb egyenlőtlenségeket lehet megfigyelni a művelődés (például könyvek olvasása) terén.

A Ferge Zsuzsa által bevezetett rétegmodell jelentősége a létező egyenlőtlenségek kimutatása mellett az volt, hogy ezzel a magyar szociológia olyan társadalmiszerkezet- modell birtokába jutott, amelynek segítségével nemcsak a magyar társadalmat tudta elemezni, hanem a vizsgálati eredményeket olyan fogalmakkal írta le, amely a világ szociológusai számára érthető és teljesen elfogadható volt. Ez a modell tette mintegy „piacképessé” a magyar szociológiát a nemzetközi szociológiai fórumokon.

5.3. táblázat - 5.3. táblázat ♦ Az átlagos havi egy főre jutó jövedelem társadalmi rétegenként, forint

A háztartásfő

társadalmi helyzete

1962

1967

1972

1977

1982

1987

Vezető és értelmiségi

1265

1597

2384

3321

4304

6568

Középszintű szellemi

1050

1389

1827

2523

3610

5844

Irodai

983

1260

1718

2266

3338

4909

Szakmunkás

899

1172

1588

2316

3344

5374

Betanított munkás

778

1050

1418

2171

3114

4625

Segédmunkás

678

974

1265

2001

2853

4241

Paraszt

719

1147

1672

2435

3214

4742

Nyugdíjas

689

921

1312

2132

3308

4965

Összesen

823

1138

1586

2333

3385

5262


5.4. táblázat - 5.4. táblázat ♦ Az intézményes kiutalás (tanácsi, szolgálati lakás kiutalása, öröklakás kiutalása) útján lakáshoz jutottak aránya társadalmi rétegenként, 1978

A háztartásfő társadalmi rétege

Első

lakás

Jelenlegi

lakás

Vezető és értelmiségi

25,8

29,3

Középszintű és egyszerű irodai

15,5

26,7

Szakmunkás

9,7

17,0

Betanított munkás

10,9

13,3

Segédmunkás

12,5

11,4

Mezőgazdasági fizikai

,0

7,0

Nyugdíjas

14,0

14,8

Együtt

13,6

16,8


A későbbi szociológiai vizsgálatok különösen nagy figyelmet fordítottak a lakáshoz jutás módjában mutatkozó egyenlőtlenségekre. Szelényi Iván (1972) kimutatta, hogy Magyarországon egymás mellett két lakáshoz jutási rendszer él: a magántulajdonú lakások vásárlásának és építésének piaca és az állami (tanácsi, vállalati) lakáskiutalás. Az állami lakáskiutalási rendszeren keresztül sokkal olcsóbban lehet lakáshoz jutni (mert kiutalás esetén egyáltalán nem kellett vételárat fizetni, az öröklakás-kiutalás is viszonylag alacsony áron juttatta lakáshoz a vásárlókat), mint a magánlakás-építésen és -vásárláson keresztül. Egy 1978. évi felvétel (Vajda–Zelenay 1984) pedig egyértelműen kimutatta, hogy a privilegizált helyzetű rétegek tagjai nagyobb arányban jutottak első és még inkább jelenlegi lakásukhoz az olcsóbb kiutalási rendszeren keresztül, mint a hátrányosabb helyzetű rétegek tagjai (5.4. táblázat). Még lényegesebbek a különbségek a főváros, a vidéki városok és a községek között. A falvakban az új lakáshoz jutásnak szinte egyetlen lehetséges módja volt a családiház-építés.

A szocialista rendszerben tehát számos rejtett mechanizmus működött, amely a privilegizált rétegeket még privilegizáltabbakká tette, a hátrányos helyzetűek hátrányait pedig növelte.

A rétegződésmodell egyik nem elhanyagolható előnye, hogy a korábbi népszámlálások közölt adatai alapján viszonylag könnyen ki lehet számítani a rétegekbe tartozók létszámát az aktív keresők között. Így több évtizedes tendenciákat lehet kimutatni a magyar társadalmi szerkezet alakulásában (5.5. táblázat).

A rétegek arányszámai első ránézésre a más fejlett országokban is megfigyelt tendenciákat mutatják. A gazdasági fejlődéssel párhuzamosan nő a szellemi foglalkozásúak, azokon belül különösen a vezetők és értelmiségiek aránya; nő a munkások, azokon belül elsősorban és különösen az utolsó évtizedekben a szakmunkások aránya, miközben előbb a segédmunkások, legújabban a betanított munkások aránya csökkenni kezd; végül a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya fokozatosan csökken.

Az arányszámok alaposabb elemzése azonban kimutat legalább két lényeges eltérést a fejlett piacgazdaságoktól: azoknál lényegesen kisebbre zsugorodott az önálló kisiparosok és kiskereskedők aránya, és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak túlnyomó többsége állami gazdasági munkás és termelőszövetkezeti paraszt volt, tehát a nem mezőgazdasági munkásokhoz hasonló társadalmi helyzetben volt, és csak egy elenyésző kisebbség maradt önálló paraszt. Mindkét jelzett különbség a szocialista rendszer azon ideologikus politikai célján alapult, hogy a magántulajdont visszaszorítsák. A rendszerváltás után ez a két anomália a magyar társadalom szerkezetében fokozatosan megszűnt.

5.5. táblázat - 5.5. táblázat ♦ Az aktív keresők százalékos megoszlása rétegek között 1949-1990

Társadalmi réteg

1949

1960

1970

1980

1990

Vezető és értelmiségi

1,8

3,0

5,1

7,8

11,0

Középszintű szellemi és irodai

8,0

13,7

20,7

22,5

22,4

Önálló kisiparos, kiskereskedő

8,1

2,4

1,6

1,5

4,2

Szakmunkás

11,2

15,5

19,5

23,2

25,7

Betanított munkás

5,2

13,1

16,6

20,8

18,1

Segédmunkás

12,1

14,0

13,0

7,7

5,9

Önálló paraszt

46,7

19,9

1,6

0,6

1,1

Mezőgazdasági munkás

6,9

18,4

21,9

15,8

11,6

Összesen

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0


Noha a rétegmodellt széles körben használták és használjuk ma is a magyar társadalom elemzésére, az 1970-es és még inkább az 1980-as években egyre több kritika és fenntartás fogalmazódott meg vele szemben a magyar szociológusok részéről. Az alábbiakban röviden bemutatom a rétegmodellel kapcsolatos kritikákat, amelyek a magyar szakirodalomban előfordultak, valamint az ennek alapján kidolgozott módosítási és új- rafogalmazási kísérleteket.

A leghatározottabb bírálat a „vezető és értelmiségi" réteget érintette, mondván, hogy a két réteg együttes kezelése teljesen elhibázott, mert a vezetők (vagy hatalmi elit) egészen más társadalmi helyzetben vannak, mint a nem vezető beosztású értelmiségiek. Ez a kritika kifejezetten vagy hallgatólagosan a Gyilasz-féle újosztály-koncepcióra támaszkodott.

Nem kétséges, hogy a kisebb vagy nagyobb hatalom birtokában lévő vezetők társadalmi helyzete sok tekintetben eltért az értelmiségétől. Ennek bizonyítására az 1977. évi háztartásijövedelem-felvétel adataiból idézek, amely az egyedüli ilyen felvétel volt, ahol a vezetőket rétegekre bontva kimutatták:

5.6. táblázat -

Egy főre jutó háztartási jövedelem

Felső szintű vezető

3976

Középszintű vezető

3580

Alsó szintű vezető

3194

Felső szintű irányító

3013

Alsó szintű irányító

2632

Felső szintű szakember

2847

(értelmiségi)


Láthatjuk, hogy a felső szintű vezetők (főhatóságok vezetői főosztályvezető-helyettesig bezárólag, egyetemi tanszékvezetők, nagyvállalatok igazgatói, főkönyvelői stb.) és középszintű vezetők (főhatóságok osztályvezetői, főiskolai tanszékvezetők stb.) egy főre jutó jövedelme lényegesen magasabb az értelmiségiekénél. Ugyanakkor az ilyen beosztású személyek száma az adatfelvételekben szükségképpen kicsi, például az említett felvételben, amelyben a népesség fél százalékát, 17 ezer háztartást kérdeztek meg, 61 háztartást soroltak a felső szintű és 153 háztartást a középszintű vezetők közé. Ezek a számok olyan kicsik, hogy belőlük csak a legnagyobb óvatossággal szabad következtetéseket levonni. Ha a minták kisebbek – mint az a legtöbb szociológiai felvételnél történni szokott -, a felső és középszintű vezetők esetszáma olyan csekély, hogy egyáltalán nem szabad adataikból következtetéseket levonni.

A másik kérdés Konrád Györgynek és Szelényi Ivánnak (1989) a hetvenes évek közepén írott az értelmiségnek az osztályhatalomhoz vezető útjáról szóló könyvével kapcsolatban merülhet fel. Konrád és Szelényi szerint ugyanis – szemben a külföldi szakirodalomban elterjedt „újosztály”-elméletekkel, amelyek az állami bürokráciát és a gazdasági vezetőket látták az „új osztálynak” – a magyar társadalomban az értelmiség közeledik afelé, hogy háttérbe szorítsa a bürokratákat és uralkodó pozíciót foglaljon el. Ezáltal azokhoz a külföldi elméletekhez hasonló tételt fogalmaztak meg, amelyek a tudásban keresik a hatalom forrását a modern társadalmakban. Hangsúlyozni kell, hogy nem azt állították, hogy az értelmiség már ténylegesen a hatalmat birtokló osztály, csakhogy „úton van” ebben az irányban. Továbbá hozzá kell tenni, hogy Szelényi Iván (1990) később „önkritikájában” úgy fogalmazott, hogy ez az előrejelzésük nem következett be, mert a bürokráciának sikerült uralkodó pozícióját megőriznie. A rendszerváltás után (Szelényi 1996) azonban felvetette annak a lehetőségét, hogy mégis uralkodó pozícióba jut az értelmiség.

Egy másik kritika a munkásság belső rétegzettségét hangsúlyozta, azt, hogy a szakmunkások, betanított és segédmunkások megkülönböztetése nem képes ezt a belső rétegzettséget kimutatni. Ennek a kritikának első képviselője Kemény István volt, aki Csepelen, majd Pest-környéken végzett munkásságvizsgálatai alapján jutott arra a következtetésre, hogy a különböző szakmájú szakmunkáscsoportok és betanított munkások életkörülményei és életmódja lényegesen eltérőek. Ezt az eltérést egyszerűen abban lehet összefoglalni, hogy a különböző foglalkozási alcsoportok eltérő mértékben folytatnak háztáji gazdálkodást. Ez természetesen összefügg lakásviszonyaikkal, a falusias környezetben, családi házban élők sokkal gyakrabban és nagyobb mértékben gazdálkodtak, mint a városias környezetben bérházakban élők. Mélyebb oka azonban az, hogy a privilegizáltabb szakmákban lényegesen kevesebb a parasztszármazású munkás, mint az egyszerűbb és hagyományosabb szakmákban (Kemény 1972; Kemény–Kozák 1971).

Az 1981–1982. évi rétegződésvizsgálat eredményeit megkíséreltük egy, az eredeti ré- tegmodellnél lényegesen több réteget és alréteget megkülönböztető modell szerint feldolgozni. Az eredményekből ízelítőt ad az 5.6. táblázat. Látható, hogy nemcsak a szakmunkásokon, hanem az értelmiségen és a szakképzetlen munkásságon belül is nagyon eltérő helyzetű foglalkozási alrétegek különülnek el. Bár a különböző kiválasztott életkörülmény- és életmódmutatók az alrétegek némileg eltérő sorrendjét mutatják ki, óvatosan levonhatjuk például azt a következtetést, hogy az értelmiségen belül az orvosok, valamint a jogászok-közgazdászok, a szakmunkások között pedig a műszerészek, gép járműszerelők, valamint a nyomdászok-laboránsok a réteg átlagánál lényegesen jobb helyzetben lévőnek tűnnek.

5.7. táblázat - 5.6. táblázat ♦ A háztartások életszínvonalának és életmódjának kiválasztott mutatói a megkérdezett aktív kereső férfi társadalmi-foglalkozási helyzete szerint 1981-ben

Réteg, alréteg

A lakásban vízvezeték van,%

A családnak nyaralója, üdülőtelke van, %

A családnak személygépkocsija van, %

A lakásban színes tv van,%

A lakásban 300 v. több könyv van, %

A megkérdezett az előző évben külföldön

3

T3

:p

Vezető

96

26

76

25

87

35

Orvos

100

14

94

44

81

78

Jogász-közgazdász

100

31

79

17

90

28

Mérnök

95

17

68

16

84

29

Tanár

97

12

62

16

90

47

Üzletvezető

86

14

79

29

29

21

Szellemi irányító

92

8

40

12

56

20

Termelésirányító

95

10

57

13

46

16

Középszintű műszaki

96

14

51

13

55

30

Tanító

69

15

38

15

77

8

Irodai

89

11

50

11

57

21

Műszerész, gépjárműszerelő szakmunkás

84

8

53

9

38

13

Nyomdász, laboráns, meós

83

11

56

6

39

11

Kereskedelmi, szolgáltatási szakmunkás

84

7

57

13

39

12

Közlekedési szakmunkás

75

2

55

8

36

10

Vasas szakmunkás

75

5

35

7

31

9

Bányász és más nehéz fizikai szakmunkás

78

3

33

7

30

7

Könnyűipari szakmunkás

68

3

32

4

21

4

Építőipari szakmunkás

73

2

27

6

26

8

Mezőgazdasági

szakmunkás

54

2

30

2

10

5

Műszerész, gépjárműszerelő betanított munkás

84

5

37

10

14

11

Egyéb nem mezőgazdasági betanított munkás

55

3

17

3

13

3

Nem mezőgazdasági segédmunkás

51

4

19

3

14

5

Mezőgazdasági betanított és segédmunkás

33

1

14

2

6

1

Kisiparos, kiskereskedő

84

5

68

18

34

18

Egyénileg gazdálkodó paraszt

38

0

14

5

2

1


Ezt a részletes alrétegmodellt azóta nem alkalmazták, mert a hozzá szükséges nagy mintán alapuló adatfelvételre nem került sor, noha a rétegeken belüli differenciálódás minden bizonnyal nőtt.

Végül itt említem meg azt a magyar szociológiát és társadalomstatisztikát évtizedek óta foglalkoztató, de megnyugtatóan meg nem oldott kérdést, hogy az egyéneket (aktív keresőket) vagy a családokat-háztartásokat soroljuk-e be különböző osztályokba, rétegekbe vagy más elnevezésű társadalmi kategóriákba. Elvileg minden bizonnyal indokoltabb a családok együttes besorolása. Ebben az esetben azonban felmerül a kérdés, hogy a két vagy több aktív keresős családokat melyik kereső alapján soroljuk be. A statisztikában hagyományosan alkalmazott besorolási elv, amely a háztartásfő, legtöbbször (házaspárt tartalmazó háztartásokban) a férj alapján dönti el a háztartás réteghez tartozását, a nők foglalkoztatásának növekedésével és főképpen az értelmiségi és irodai foglalkozású nők számának növekedésével egyre kevésbé látszik elfogadhatónak. (Vajon indokolt a szakmunkás férjből és értelmiségi feleségből álló háztartást a szakmunkások közé sorolni?) A mindkét (vagy némely esetben még több) aktív kereső figyelembevételével történő besorolás viszont igen nagyra növeli a kategóriák számát.

Az 1981–1982. évi rétegződésfelvétele alapján Kolosi Tamás a fentieknél sokkal nagyobb újítást vezetett be a társadalmi szerkezet kutatásába. Abból az elméleti alapállásból indul ki, hogy nemcsak és nem elsősorban a foglalkozás határozza meg az egyén vagy a család társadalmi helyzetét, hanem az életkörülmények és az életmód nagyobb számú dimenziójában elfoglalt együttes hely. Ezzel lényegében következetesen alkalmazta azt a szakirodalomban megtalálható véleményt, hogy a rétegződés sokdimenziójú jelenség. Az 1981–1982. évi adatfelvételből rendelkezésre álló adatok alapján hét dimenzióban jellemezte minden megkérdezett személy (egy másik változatban család) helyzetét, 7-től (nagyon kedvező) 1ig (nagyon kedvezőtlen) terjedő pontszámmal. A hét dimenzió a következő:

1. Fogyasztás: a kedvező státuspontszámhoz hozzájárult, ha a család gyakran fogyasztott húst, sajtot, különleges fűszereket, déligyümölcsöt, fodrászhoz, kozmetikushoz, étterembe járt, nem vásárolt használt vagy leszállított árú ruhát, a családtagoknak viszonylag újtélikabátjuk volt, vendéget hívtak, a gyermekek születésnapján összejövetelt rendeztek, a gyermekeket különórára járatták.

2. Kultúra, életmód: iskolai végzettség, kulturális intézmények látogatása, olvasási szokások, a házikönyvtár nagysága, üdülés.

3. Érdekérvényesítés: társadalmi és politikai szervezetekben betöltött funkciók, munkahelyi beosztás, munkahelyi jutalom, üdülés beutalóval, valamint annak szubjektív megítélése, hogy munkahelyi hátrányokat ki tudna-e védeni; elképzelhetőnek tartja-e, hogy munkahelyéről elbocsátják, és ebben az esetben mennyi idő után tudna elhelyezkedni.

4. Lakás: a lakás nagysága, komfortossága, lakberendezési tárgyak.

5. Lakókörnyezet vagy más néven terület: a település fejlettsége és a lakóövezet jellege (például városi zöldövezet), valamint ellátottsága kereskedelmi és más intézményekkel.

6. Anyagi színvonal: jövedelem és olyan vagyoni elemek, mint a nagy összegű takarékbetétkönyv, nyaraló, személygépkocsi, tartós fogyasztási eszközök.

7. Munkamegosztás: a foglalkozási kategóriák átlagos iskolai végzettségéből és keresetből, valamint a nemzetközi presztízsskálából számított foglalkozási pontszám, valamint a munkakörülmények különböző jellemzői, mint az egészségi ártalom, műszakbeosztás, a munka nehézségének, egyhangúságának, önállóságának stb. szubjektív megítélése.

Az egyes személyek és családok hét indexpontszáma alapján matematikai-statisztikai módszerek segítségével állapította meg, hogy mely egyének, illetve családok vannak hasonló helyzetben a hét index együttes figyelembevételével. Az így kapott „klasztereket” nevezte státuscsoportoknak. Az indexértékek alapján adott neveket nekik.

A családok 12 státuscsoportja a következőképpen jellemezhető:

1. Az elit családok életkörülményei minden tekintetben a legkedvezőbbek közé tartoznak, különösképpen kiemelkedik azonban kedvező munkamegosztási helyzetük, magas műveltségi indexük és az érdekérvényesítés terén elfoglalt kedvező helyzetük.

2. A városias felső réteg lakáshelyzete lényegesen rosszabb az eliténél, de más dimenziókban megközelíti azt.

3. A falusias felső réteg viszont a lakóhely környezete tekintetében marad el lényegesen az elittől.

4. A fogyasztói magatartású középréteg anyagi és érdekérvényesítési helyzete átlag alatti, viszont fogyasztása eléri az elit szintjét.

5. A városias jómódú munkások anyagi és lakáshelyzete, valamint lakóhelyi környezete kedvező, a fogyasztási és a művelődési mutatók terén azonban lényegesen lemaradnak az előző csoportoktól.

6. A rossz anyagi helyzetű középcsoport az anyagi színvonal és a fogyasztás tekintetében elmarad az átlagtól.

7. A falusias középcsoport viszont a lakásviszonyok és a lakáskörnyezet terén van az átlagosnál hátrányosabb helyzetben.

8. Az érdekérvényesítő alsó csoport minden más tekintetben viszonylag hátrányos helyzetben van, de meglehetősen kedvezően ítélte meg helyzetét az olyan kérdésekre adott válaszokban, amelyek azt tudakolták, hogy ki tudná-e védeni az esetleges munkahelyi stb. hátrányokat.

9. A jó anyagi helyzetű falusias alsó csoportba azok a nagyrészt községben lakó családok tartoznak, akik igen nagy többletmunkájuknak (elsősorban a háztáji és kisegítő gazdálkodásnak) köszönhetően viszonylag magas jövedelmet érnek el, ezért anyagi helyzetüket javítani tudták, de minden más tekintetben, különösen az érdekérvényesítés és az életmód terén az átlagnál jóval rosszabb helyzetben vannak, más szóval az igen nagy munkabefektetés egyelőre meggátolta, hogy annak anyagi eredményét kulturáltabb és több pihenést biztosító életmód alakítására használják fel.

10. A városias alsó csoport lakókörnyezete viszonylag kedvező, minden más vonatkozásban lényegesen átlag alatti körülmények között él.

11. Az enyhén deprivált családok lakókörnyezete is igen kedvezőtlen, fogyasztási színvonaluk viszont valamivel jobb, mivel a saját szükségletüket kielégítő mezőgazdasági kistermelésből az átlag körüli fogyasztást engedhetnek meg maguknak

12. A deprivált helyzetű családok minden státusdimenzió tekintetében lényegesen leszakadtak a többi csoporttól, náluk tehát a különféle hátrányok – az alacsony műveltség, rossz anyagi és lakáshelyzet, az érdekek érvényesítésére való képtelenség stb. – halmozódnak.

Végül Kolosi a 12 státuscsoportnak a hét dimenzióban mért átlagos pontszáma alapján többdimenziós skálázást végzett. Ennek alapján a mai magyar társadalomnak egy olyan képe rajzolódott ki, amelyben messze kiemelkedik a többi csoport közül az elit (7,2 százalék), és messze leszakad a többiektől a deprivált csoport (14,4 százalék). A többi tíz csoport sem tömörül azonban az átlag körül, tehát nem lehet valamilyen „közép felé konver- gálási”, egyes külföldi szociológusok által a tőkés országokra vonatkozóan feltételezett „középosztályozódáshoz” hasonló tendenciát látni, hanem egy viszonylag nagy tömb, a 2–5. státuscsoportok (28,8 százalék) lényegesen az átlag fölött, és egy másik még nagyobb tömb, a 8-11. csoportok (32,2 százalék) lényegesen az átlag alatt helyezkednek el, és csak viszonylag kevesen, a 6-7. csoportok (17,0 százalék) vannak többé-kevésbé középső helyzetben.

A státuscsoportmodellt eredetisége és a belőle nyerhető fontos új információk ellenére nem használták a továbbiakban a magyar szociológiában, elsősorban azért, mert igen részletes adatfelvételt igényel az életkörülményekről és életmódról, továbbá meglehetősen nagy minta szükséges hozzá. Ilyen méretű vállalkozásra a magyar szociológiának az 1980-as évek eleje óta nem voltak meg az anyagi erőforrásai.

Elméleti modellek

Az 1980-as években két kifejezetten elméleti modell is született a magyar társadalom szerkezetéről (Szelényi 1990; Kolosi 1987). Mindkettő abból indul ki, hogy a második gazdaság és a piac fokozódó szerepe lényegesen megváltoztatta a magyar társadalom szerkezetét. Végül mindkét modellben visszacseng Erdei Ferenc hajdani „kettős társada- lom”-koncepciója, Szelényi erre kifejezetten utal is.

Szelényi Iván, aki Konrád Györggyel közösen írott, már említett könyvében (Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz) kifejezetten osztályfogalmakat használt, ezt követően a magyar társadalom szerkezetének egy olyan osztálymodelljét írta le, amely mintegy két egymás mellett lévő, egymást részben átfedő háromszögből áll: a nagyobb háromszög, amelynek csúcsa is magasabban van, az állami redisztribúció elvei szerint működő gazdaságon alapul, a másik, kisebb háromszög pedig a piaci gazdaságon, ezen belül a második gazdaságon (5.1. ábra). Az előbbiben inkább rendi jellegű hierarchia érvényesül, csúcsán a káderbürokrácia áll, az utóbbi inkább osztályjellegű hierarchiát mutat, csúcsán a magánvállalkozók állnak.

5.1. ábra ♦ A magyar társadalom szerkezetének „két háromszög”-modellje Szelényi szerint

5.2. ábra ♦ A magyar társadalom szerkezetének „L-modellje” Kolosi szerint

Kolosi Tamás ugyanezt a felismerést fogalmazta meg L-modelljében. Ebben a függőleges tengely mentén mérte a társadalmi kategóriák elhelyezkedését az állami redisztribúció dimenziójában, a vízszintes tengely mentén pedig elhelyezkedésüket a piaci viszonyokban. Ezeket a kategóriákat strukturális csoportoknak nevezte, hogy megkülönböztesse őket a státuscsoportoktól, rétegektől, osztályoktól (5.2. ábra).

Mindketten utaltak arra, hogy a magyar társadalom fejlődése abban az irányban halad vagy haladhat, hogy a piaci „háromszög” vagy „dimenzió” fontossága megnő, viszont az állami redisztribúcióé csökken.

Sem Szelényi, sem Kolosi nem kísérelte meg javasolt modelljét empirikus vizsgálatokban felhasználni. Ténylegesen nagyon nehéz is lenne az empirikus adatfelvételekben megvizsgált egyéneket vagy családokat valamilyen objektív kritériumok alapján akár a Szelényi-féle osztályokba, akár a Kolosi-féle strukturális csoportokba egyértelműen besorolni. Továbbá mindkét modell egy átmeneti állapotot írt le, amely a vártnál sokkal rö- videbb ideig tartott. A mai magyar társadalom értelmezéséhez valószínűleg más elméleti modelleket kellene felhasználni.

A jövedelmi és életkörülmény-különbségek növekedése a rendszerváltozás óta

A rendszerváltás után a Tárki végzett rétegződésvizsgálatokat, közülük a BKE Szociológia Tanszékkel együttműködve a Magyar Háztartás Panel felvételeket. Ezek a felvételek a korábbiaknál sokkal kisebb mintákat használták (az anyagi erőforrások hiánya miatt), továbbá a jövedelmi adatok kikérdezése és ellenőrzése valamivel kevésbé részletes, mint a KSH háztartásijövedelem-felvételeinél történt. Elhangzanak olyan kritikák is, hogy a bevallott jövedelmi adatok nem megbízhatóak. Kétségtelen, hogy a KSH makro- jellegű jövedelmi adatai (a lakosság összes jövedelme országos méretekben) és a Magyar Háztartás Panel mikrojellegű jövedelmi adatai közül az utóbbiak alacsonyabbak. Más jövedelmi adat azonban egyelőre nem áll rendelkezésünkre a rendszerváltás utáni évekből. Úgy ítéljük meg tehát, hogy a társadalmi rétegek egymáshoz viszonyított helyzetének vizsgálatára alkalmasak az adatok (Bedekovics–Kolosi–Szívós 1994).

Az adatok elemzéséhez a korábbi rétegmodellt némileg módosítottuk és kibővítettük (5.7. és 5.8. táblázat). Mindenekelőtt különválasztottuk a vezetőket és az értelmiségieket; annak érdekében, hogy az alsóvezetők mutatói ne húzzák le és torzítsák a vezetők átlagadatait, megkülönböztettük a felső- és középvezetőket, valamint az alsóvezetőket és művezetőket. Így sem tudjuk külön kimutatni a társadalmi hierarchia csúcsán álló nagy hatalmú és igen jó anyagi helyzetű szűk politikai és gazdasági vezető réteget, de legalább sikerült egy olyan felső- és középvezető réteget elkülöníteni, amely az adatok szerint egyértelműen jobb helyzetben van minden más rétegnél. Nem választottuk külön egyelőre az önálló parasztokat és a mezőgazdasági munkásokat, mert az előbbiek száma igen csekély volt a mintákban. Összevontuk a betanított és segédmunkásokat, mert az utóbbiak száma ma már igen alacsony. A kis módosítások ellenére ez a modell változatlanul nagyon közel áll az amerikai és nyugat-európai „weberiánus” modellekhez.

5.8. táblázat - 5.7. táblázat ♦ Az egy főre jutó átlagos évi háztartási jövedelem társadalmi rétegenként, 1993–1995

Társadalmi réteg

Egy főre jutó jövedelem az országos átlag1 százalékában

1993

1994

1995

Felső- és középvezető

162

184

211

Értelmiségi

140

156

163

Alsóvezető és művezető

114

138

137

Irodai

120

118

124

Önálló iparos, kereskedő

122

121

131

Szakmunkás

100

96

93

Szakképzetlen munkás

90

88

83

Paraszt, mezőgazdasági munkás

85

83

84

Öregségi nyugdíjas

96

101

95

Özvegyi nyugdíjas

96

78

75

Rokkantnyugdíjas

87

80

78

Gyermekgondozási díjon és segélyen lévők

83

70

76

Munkanélküli

78

74

68

Háztartásbeli

69

68

62

Egyéb eltartott

69

68

60

Összes 16 éves és idősebb

100

100

100


1 A 16 éves és idősebb megkérdezettek átlagos egy főre jutó jövedelmének százalékában.

5.9. táblázat - 5.8. táblázat ♦ Lakásfelszereltség, egyes tartós eszközök birtoklása és külföldi utazás, 1994

A lakásban nincs

A háztartás birtokában nincs

Társadalmi réteg

vízvezeték

vízöblítéses

vécé

fürdőszoba

telefon

autó

automata mosógép

színes tévé

személyi

számítógép

Az elmúlt évben nem járt külföldön

Felső- és középvezető

2,8

0,0

0,9

42,6

százalék

23,8

16,2

6,6

72,0

43,1

Értelmiségi

1,6

1,6

1,6

36,7

34,5

21,1

7,5

72,3

54,8

Alsóvezető és művezető

3,2

0,0

3,6

65,0

32,4

35,2

2,3

84,8

64,8

Irodai

1,4

1,8

1,0

53,0

38,0

33,6

8,6

83,7

73,4

Önálló iparos, kereskedő

2,3

1,6

2,3

45,7

26,9

27,3

6,4

79,9

64,8

Szakmunkás

7,1

6,4

7,1

71,4

44,7

51,9

14,9

87,6

76,7

Szakképzetlen munkás

10,3

12,9

11,9

80,1

60,7

69,3

26,9

93,5

88,4

Paraszt, mezőgazdasági munkás

19,5

20,9

18,4

83,0

41,0

77,1

24,5

95,3

93,3

Öregségi nyugdíjas

14,3

16,8

17,3

71,2

73,0

75,5

36,2

97,4

89,4

Rokkantnyugdíjas

16,5

15,0

20,2

78,0

63,4

74,2

35,7

95,2

91,5

Özvegyi nyugdíjas

22,9

25,2

29,8

83,1

85,8

85,0

51,5

100,0

96,6

Gyermekgondozási díjon és segélyen lévők

11,9

13,0

15,2

75,4

48,5

54,3

23,1

92,6

89,9

Munkanélküli

15,8

15,5

19,7

77,8

65,5

66,5

32,6

91,2

81,7

Háztartásbeli

31,0

18,7

29,4

81,2

67,7

80,9

33,5

95,1

89,2

Egyéb eltartott

21,5

16,5

21,1

81,7

65,4

73,6

36,5

93,5

86,4

Összes 16 éves és idősebb

11,5

11,1

12,9

68,4

55,9

59,1

25,0

90,0

80,4


Mivel a jövedelem és az életkörülmények adatait egyénenként (és persze háztartásonként is) dolgozzuk fel és mutatjuk be, valamilyen ésszerű kategóriákat kellett kialakítani a nem aktív keresők számára is, akiknek száma a népességben igen nagy. Megkülönböztettük a szabályos öregségi nyugdíjasokat, továbbá az özvegyi nyugdíjasokat és a rokkantnyugdíjasokat, mert az utóbbi két kategória lényegesen hátrányosabb helyzetben van az öregségi nyugdíjasok átlagához képest. Egy további inaktív kereső kategóriát alkotnak a gyermekgondozási díjban és segélyben részesülők, őket ugyanis indokolatlan lenne valamely másik kategóriába sorolni. Végül megkülönböztettünk három egyértelműen „hátrányos” kategóriát: a munkanélkülieket, a háztartásbelieket és az egyéb eltartottakat (akiknek sem keresetük, sem nyugdíjuk nincsen).

Mind a jövedelmi (5.7. táblázat), mind az életkörülmények adatai (5.8. táblázat) lényeges különbségeket mutatnak a rétegek között. Minél drágább a kérdéses lakásfelszereltségi elem és tartós eszköz, és minél újabb (minél távolabb áll a telítettségtől), annál nagyobbak a különbségek. Az egy főre jutó jövedelmi adatok azt is jól mutatják, hogy a jövedelem rétegek szerinti differenciálódása 1993-tól 1995-ig nőtt. Azt mindenesetre meg lehet állapítani, hogy a magyar társadalmi szerkezetben jelenleg lényeges változások mennek végbe. A 19. fejezetben visszatérünk arra a kérdésre, hogy ezek a változások milyen irányúak.