Ugrás a tartalomhoz

CSILLAGÁSZATI FÖLDRAJZ

Dr. Gábris Gyula, †dr. Marik Miklós, dr. Szabó József

NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ

A FÖLD NAP KÖRÜLI KERINGÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI

A FÖLD NAP KÖRÜLI KERINGÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI

Általános jellemvonások

A keringés következményei tulajdonképpen csak a tengelyforgás figyelembevételével tárgyalhatók eredményesen. Először tehát azt az alapvetően fontos tényt kell leszögezni, hogy a Föld forgástengelye a keringés során nem változtatja meg (vagy csak jelentéktelenül) az irányát. A forgástengely az ekliptika síkjával 66° 33'-es szöget zár be, tehát az Egyenlítő ekliptikához viszonyított helyzete ennek pótszöge, 23° 27'. A tengely irányának változatlansága szemléletesen azt jelenti, hogy a keringés során önmagával párhuzamosan tolódik el. Ezt és a következőkben vizsgálandó jelenségeket az 56. ábra mutatja.

Vizsgáljuk meg most az éves periódusú keringés következményeit, úgy, hogy a pálya ellipszisalakjától eltekintünk, s azt körnek vesszük.

Az 56. ábra a Föld helyzetét negyedéves időközökben szemlélteti. A Föld és a Nap középpontját összekötő egyenes – a vezérsugár – az év folyamán változó helyeken metszi a Föld felszínét. (Természetesen ez a metszéspont a tengelyforgás miatt naponta is körbejár a Földön.) A vezérsugár földfelszíni metszéspontján (talppontján) álló megfigyelő a Napot a zeniten látja. A talppont földrajzi szélessége mindig megegyezik a Nap dátum szerinti deklinációjának értékével. A deklináció kb. ±23,5° közötti változása következtében a zenitben a delelés helye (talppont) az év folyamán minden ±23,5° közötti földrajzi szélességen végigvándorol.

56. ábra - A Föld helyzete a Nap körüli pályán a napfordulók és napéjegyenlőségek idején

kepek/42294_1_V_056.jpg


A talppont az északi félteke nyarán az Egyenlítőtől legtávolabb június 22-én kerül. Mivel a Nap ilyenkor a Földről a Rák () csillagkép irányában látszik, azt a szélességi kört, ahol ezen a napon a Nap zenitben delel, Ráktérítőnek hívják. Június 22-ét követően a talppont földrajzi szélessége, s így a Nap deklinációja is csökken. A Ráktérítő tehát fordulatot jelent a Nap látszólagos évi járásában, a Napot képletesen szólva az Egyenlítő felé téríti. Innen az elnevezés másik fele. Mivel a Nap deklinációja – ha nem is túl nagy mértékben – egyetlen tengelyforgási periódus alatt is változik, így a napfordulat helye és ideje tulajdonképpen egyetlen ponthoz köthető, ez a napfordulati vagy szolszticium pont.

Fél év múlva a vezérsugár felszíni talppontja a déli szélesség 23,5°-án lesz. Ekkor a Nap a Bak () csillagkép irányában látszik, ezért ez a szélességi kör a Baktérítő nevet kapta, a december 22-i dátum pedig a téli napforduló (szolszticium) napja lett.

A két napforduló közötti időben a vezérsugár talppontja kétszer is átmegy az Egyenlítőn, ilyenkor a Nap deklinációja 0°. Az évnek ez a két napja március 21. és szeptember 23. Előbbi esetben a Nap a Kos (), utóbbinál a Mérleg () csillagkép irányában látszik.[1] Mint már tudjuk, az égboltnak ezeket a helyeit tavasz-, illetve őszpontnak nevezzük. Maga a Föld ilyenkor az ún. napéjegyenlőségi vagy ekvinokcium pontokban van (az elnevezés magyarázata később következik!).

Ha így végigkövettük a Napnak a Föld keringéséből következő látszólagos évi járását, most még azt is megállapíthatjuk, hogy március 21-től szeptember 23-ig a Nap deklinációja pozitív, vagyis ekkor az északi féltekén nagyobb horizont feletti magasságokban delel, mint a délin. Sugarai az északi féltekét nagyobb szögben érik, s több energiát adnak. Ezért ez az időszak az északi féltekén a nyári, a délin pedig a téli félév. Szeptember 23-ától március 21-ig a helyzet természetesen fordított.

A nappalok és éjszakák hosszának változása

A Földforgás és a keringés szoros összefüggését az a tény is mutatja, hogy bár a nappalok és éjszakák váltakozása elsődlegesen a forgás következménye, a kérdéskör csak a keringés ismeretében tárgyalható.

Közismert dolog, hogy a Földnek a Nap felé forduló oldalán van nappal. Pontosabban azt kell mondanunk, hogy a nappali és éjszakai féltekét (a megvilágított és az árnyékos oldalt) mindig egy olyan sík választja el, amely az adott pillanatban a vezérsugárra merőleges és átmegy a Föld középpontján. E sík földfelszíni metszete mindig egy legnagyobb gömbi kör (ortodróma). Ezt a nappali és éjszakai félgömböt elválasztó körvonalat terminátornak nevezzük.

E vonal azonban csak a légkör nélküli Föld – vagy bolygó – esetében jelölné ki a nappal és az éjszaka határát. A terminátor ugyanis kb. 3/4°-kal eltolódik a sötét félteke rovására. Részben azért, mert a Nap nem pontszerű égitest égboltunkon, hanem 1/4 szögfoknyi sugara van; részben pedig azért, mert a légkör refrakciója még kb. fél fokkal megemeli a Napot. A megvilágított és árnyékban levő felszínek nem éles, határozott vonal mentén válnak el egymástól – mint pl. a légkör nélküli Hold esetében –, hanem a napsugarak légkörbeni szóródása következtében kb. 18° szélességű félárnyékos, fokozatosan sötétedő gömbi övezet alkotja a határterületet az éjszaka felé. Ebben az övezetben szürkület van. Szürkületkor csak a szórt napsugarak egy része éri el ezt a felszíndarabot. A szürkület tartamát az álláspont földrajzi szélessége és a Nap deklinációja határozza meg. A szélesség növekedésével a szélességi körök átmérője csökken, a kisebb átmérőjű szélességi körnek pedig nagyobb része van a szürkületi övben, mint egy nagyobb átmérőjű körnek. A szürkület tartama tehát a földrajzi szélesség növekedésével hosszabb lesz, s e hosszabbodás mértéke a nyári félévben nagyobb, mint a téliben. A Nap deklinációjának növekedésével csökken a szélességi körök és a terminátor (ezzel együtt a szürkületi öv) hajlásszöge (90° – δ). Minél kisebb szögben metszi egy szélességi kör ezt az övezetet, annál hosszabb íve megy át rajta. Ezért ugyanazon a földrajzi szélességen a deklináció növekedésével a szürkület időtartama általában nő.

Nézzük meg kissé alaposabban a terminátor helyzetét a Földön az év különböző szakaszaiban. Az 57. ábra mutatja, hogy június 22-én a terminátor síkja a Föld tengelyével 23,5°-os szöget zár be. Ennek az a következménye, hogy a terminátor a sarkköröknél (±66,5°-nál) magasabb szélességű helyeket nem érinti. Ezek a 23,5°-os sugarú poláris sapkák vagy teljes egészében megvilágított (északi félteke), vagy teljes egészében árnyékos helyzetben vannak. Ezeken a területeken a tengelyforgás nem eredményezi a nappalok és éjszakák váltakozását. A Nap itt cirkumpoláris (alsó, illetve felső). Ettől a szélességi körtől az Egyenlítő felé haladva viszont mindenütt van a szélességi köröknek megvilágított és árnyékos része, vagyis ott már a nappalok és éjszakák minden 24 órás körforgás során váltakoznak. A december 22-i állapot a júniusinak tükörképe. Ekkor a déli poláris sapka területén lesz nappal, az északin pedig éjszaka.

Gondoljuk most végig a következőket: e két nap kivételével az év minden napján kisebb lesz a földtengely és a terminátor síkja által bezárt szög 23,5°-nál. Ez viszont azt jelenti, hogy a terminátor egyre magasabb szélességeket ér el, egyre jobban megközelíti a pólust, egyre kisebb lesz az a gömbsapka, ahol a Nap még cirkumpoláris. Pontosabban szólva a cirkumpoláris gömbsüvegeket határoló szélességi kör értéke mindig a Napdeklináció pótszögével (90°– δ) azonos. A Nap cirkumpolaritásának tehát az a feltétele, hogy φ + δ ≥ 90°. (Ez az összefüggés az „állócsillagok” esetében is igaz, mivel azonban a csillagok deklinációja az év során változatlan, cirkumpolaritásuk csak a megfigyelő földrajzi szélességétől függ.)

57. ábra - A nappali és éjszakai félgömb helyzete a nyári napforduló idején (a vonalkázott rész az éjszakai oldal). ε az Egyenlítő és az ekliptika által bezárt szög (23,5°). Az ábráról a Nap delelési magasságának a póluson, a sarkkörön, a térítőkön és az Egyenlítőn mérhető értékei is leolvashatók

kepek/42294_1_V_057.jpg


Végül március 21-ig, ill. szeptember 23-ig érve, a terminátor eléri a pólusokat, s ekkor sehol sem lesz cirkumpoláris a Nap.

Magukon a pólusokon a helyzet így alakul: az Északi póluson március 21-én féléves alsó cirkumpolaritás után éppen felkel a Nap, hogy megkezdje a horizont feletti ugyancsak féléves időtartamú felső cirkumpoláris spirális pályáját. Magassága június 22-ig folyton emelkedik (23,5°-ig), majd csökkenni kezd, és szeptember 23-án bukik a horizont alá. A Déli póluson az események hasonlóak, de fordított sorrendben játszódnak le.

A fentiekből levonható az a következtetés, hogy a ±66,5°-os szélességi körök a Nap lehetséges cirkumpolaritásának határkörei. Ezeket a szélességi köröket ezért külön névvel jelöljük, és Északi-, illetve Déli-sarkkörnek nevezzük.

A két sarkkör közötti széles zónában tehát a nappalok és éjszakák egész évben szabályosan váltakoznak. A szabályos váltakozás azonban nem jelenti azt, hogy a nappalok és éjszakák hossza is változatlan. Az 57. ábráról az is leolvasható, hogy a nappalok tartama a földrajzi szélességtől és a Nap deklinációjától (vagyis a mindenkori dátumtól) függ.

A június 22-i helyzetet mutató 57. ábrán világosan látszik, hogy a terminátor csak az Egyenlítőt felezi, az összes többi szélességi körnél eltérő az árnyékos és a megvilágított ívek hossza, tehát a nappalok és éjszakák időtartama. Az északi féltekén az egyenlítői napéjegyenlőséget a magasabb szélességek felé egyre hosszabb nappalok váltják fel, s a sarkkörön elérkezünk a 24 órás nappalhoz (éjféli nap). A déli féltekén hasonló módon az éjszaka időtartama nő, s a Déli sarkkörön a Nap alsó cirkumpolárissá válik.

58. ábra - A Nap útja a horizont felett az Egyenlítőről (φ = 0°) nézve a napfordulók és a napéjegyenlőségek idején

kepek/42294_1_V_058.jpg


59. ábra - A Nap útja a horizont felett a Ráktérítőről (φ = 23,5°) nézve a napfordulók és a napéjegyenlőségek idején

kepek/42294_1_V_059.jpg


60. ábra - A Nap útja a horizont felett 45° szélességről nézve a napfordulók és a napéjegyenlőségek idején

kepek/42294_1_V_060.jpg


61. ábra - A Nap útja az Északi-sarkkör (φ = 66,5°) horizontjához viszonyítva a napfordulók és a napéjegyenlőségek idején

kepek/42294_1_V_061.jpg


62. ábra - A Nap útja az Északi-pólusról (φ = 90°) nézve a napfordulók és a napéjegyenlőségek idején

kepek/42294_1_V_062.jpg


Ha a Nap deklinációja csökken, a nappalok és éjszakák időtartama közötti különbség is mérséklődik, s 0°-os deklináció esetén (márc. 21., szept. 23.) a terminátor minden szélességi kört felez (nemcsak az Egyenlítőt!), ezért az egész Földön napéjegyenlőség lesz. Innen származik az ekvinokciumpontok elnevezése.

Összefoglalva megállapítható, hogy valamely féltekén a nyári félévben a nappal tartama a deklinációval együtt nő, a téli félévben pedig csökken. A nappal hosszának évi ingadozása magasabb szélességek felé fokozódik, az Egyenlítőn azonban állandó napéjegyenlőség van.

A Nappálya és a horizontsík kölcsönös helyzetét az 58–62. ábrák szemléltetik különböző földrajzi szélességű helyeken a napfordulók és a napéjegyenlőségek idején.

A szoláris éghajlati övek kialakulása

A Föld egyes területeinek éghajlatát döntő módon a Napból érkező energiamennyiség határozza meg. Természetesen minden terület valódi klímájának kialakításában még sok egyéb módosító tényező is szerepet játszik, például a légkör és mozgásjelenségei, a domborzat, a felszíni kőzetek minősége, a növénytakaró jellege, a talaj stb. Mindezek és még más elemek bonyolult kölcsönhatása eredményezi az időjárás változását, és összességében az éghajlat jellegzetességeit. Ha azonban csak a Nap sugárzását és a Föld bolygótulajdonságait – vagyis alakját, tengely körüli forgását, tengelyének ferdeségét és a Nap körüli keringését – vesszük figyelembe az éghajlat területi különbségeinek kialakulásában és a többi földi tényezőtől eltekintünk, akkor szoláris klímáról beszélünk. Ez a csillagászati földrajz tárgykörébe tartozik, szemben a klimatológiával és a meteorológiával, amelyek a többi földi elem dinamikus hatását is bevonják vizsgálódásaik körébe.

63. ábra - A napsugárzás beesési szöge a földrajzi szélesség függvénye

kepek/42294_1_V_063.jpg


A Nap – mint energiaforrás – távolsága olyan nagy a Földtől, hogy a hozzánk érkező sugarait párhuzamosaknak tekinthetjük. A gömbi alak következménye az, hogy amikor pl. a Nap deklinációja 0°, vagyis az Egyenlítőre merőlegesen érkezik a napsugár (az Egyenlítőn zenitben delel a Nap), a Föld felszínére jutó energia mennyisége közvetlenül a földrajzi szélesség függvénye. Alacsonyabb szélességeken a sugarak hajlásszöge nagyobb, magasabb szélességeken viszont a szög kisebb, és a szöggel arányosan változik a felület- és időegységenként beérkező energia mennyisége is (63. ábra).

A beérkező eneriga mennyiségét, tér- és időbeli eloszlását a tengely körüli forgás is meghatározza. Egyrészt úgy, hogy a megvilágított részek a besugárzás, míg a sötétben maradók a kisugárzás területei, s így a forgás sebessége ezek ritmusát szabályozza. Amikor pl. a Nap az Egyenlítőn zenitben delel, akkor a besugárzás és a kisugárzás időtartama minden földrajzi szélességen egyenlő. Másrészt a hajlásszög a napszakok során is változik.

Ha az előbbi föltétel az egész év során érvényesülne, vagyis a Nap deklinációja állandóan 0° lenne, akkor egész évben egyenlő hosszúak lennének a nappalok és éjszakák, és az érkező eneriga mennyisége az egyes földrajzi szélességeken az év folyamán változatlan maradna. Az energia évi megoszlását csupán egy másik tény befolyásolná, az, hogy a Föld ellipszispályájának következtében napközelben, naptávolban kisebb energiamennyiség érkezik bolygónkra, hiszen a sugárzás intenzitása négyzetesen függ a távolságtól.

A forgástengely ferdesége és változatlan iránya miatt azonban a Napból érkező sugárzás mennyisége földrajzi szélességenként évszakos változást mutat, és a besugárzás naponkénti időtartama is változik az évszakokkal. A Nap deklinációjának szabályos változása határozza meg a Nap zenitben delelésének helyét, vagyis földrajzi szélességét – ami a legerősebb sugárzás helyét jelenti – és az egyes szélességi körökön a napsugarak hajlásszögét, valamint a nappalok hosszát, ezzel együtt természetesen az egyes földrajzi szélességekre érkező évi összes sugárzási energiát és annak időbeli (évszakos) megoszlását is.

A Nap látszólagos napi és évi járásának két olyan sajátossága van, amely nem figyelhető meg valamennyi szélességen. Az egyik a Nap delelése zenitben, a másik pedig cirkumpoláris volta. A Nap kizárólag a két térítő között delelhet zenitben, viszont csakis a két sarkkör és a pólusok közötti területen figyelhető meg cirkumpolárissága. A térítő és a sarkkör közötti területen a Nap nem cirkumpoláris, s a zenitben sem delel. Tehát a Nap járásának e két fontos sajátossága alapján az egész Földtekét három övezetre lehet osztani: az Egyenlítő két oldalán a térítőkig a trópusi, a térítők és a sarkkörök között két mérsékelt, és a sarkkörökön túl két sarki övezetre. Ezek a szoláris éghajlati övek, melyek legfontosabb tulajdonságait az alábbiakban foglalhatjuk össze.

A trópusi szoláris öv

A trópusi öv a két térítő között terül el, vagyis az északi szélesség 23,5°-ától a déli szélesség 23,5°-áig húzódik. Ezen a területen évente kétszer zenitben delel a Nap. Ez a két delelés a nyári félévre esik. Az Egyenlítő kivételével a zenitben delelés két napja az évet két egyenlőtlen szakaszra bontja. A rövidebb szakasz közepén van a nyári napforduló, a hosszabbik közepén pedig a téli. A szélesség növekedésével a zenitben delelés két napja egyre közelebb kerül egymáshoz, és a térítőkön egyetlen napra, a nyári napfordulóra zsugorodik. Deleléskor a napsugarak hajlásszöge φ ± δ értékkel tér el a derékszögtől. A trópusi szoláris éghajlati öv a legalacsonyabb földrajzi szélességeket foglalja magába, ezért ebben az övben a legmagasabb a hajlásszög minimuma és évi átlaga is. A maximum természetesen 90°. A legalacsonyabb értékek az ellenkező félteke nyári napfordulóján jelentkeznek. Júniusban pl. a Baktérítőn a Nap delelési magassága 43°, az Egyenlítőn pedig 66,5°. (Összehasonlításképpen: Budapesten a maximum 66°, a minimum 19°.) Nyilvánvaló, hogy ilyen magas szögértékek mellett a Napból a trópusi öv kapja a legtöbb energiát.

A nappalok hosszának változása is függ a földrajzi szélességtől. A napszakok időtartamának ingadozása a trópusi öv alacsony szélességein a legkisebb, az Egyenlítőn pedig mindig napéjegyenlőség van, mert a terminátor bármely δ érték esetében pontosan felezi az Egyenlítő síkját. Megállapíthatjuk tehát, hogy a trópusi szoláris öv legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy évi összességében ide érkezik a legnagyobb energiamennyiség, és ennek eloszlása a legegyenletesebb. Az övön belül azonban vannak különbségek. Az Egyenlítőhöz képest a térítőkön valamivel kevesebb az évi összenergia mennyisége, és jelentősebb a besugárzás évszakos ingadozása. Ez olyan mértékű, hogy amíg az Egyenlítőnél nem beszélhetünk évszakokról, a térítők vidékén – ha a Nap járásán kívül egyéb tényezőket nem veszünk figyelembe – két évszak különíthető el egymástól.

A sarki szoláris övek

A sarki szoláris éghajlati övek a két félgömbön a sarkköröktől a pólusokig terjedő gömbsüvegek területét fedik. Az m = 90° – φ ± δ összefüggés alapján világos, hogy a napsugarak hajlásszöge a nagy φ értékek esetében általában és a szélsőségeket tekintve is a legkisebb. A sarkkörön a nyári napforduló idején a delelési magasság 47°, a póluson pedig 23,5°. Télen viszont a sarkkörön egyetlen napon, a sark felé közeledve egyre több napon, a póluson pedig fél évig fel sem kel a Nap. Mindebből következik, hogy egy év alatt a sarki övezetek kapják a legkevesebb energiamennyiséget.

A trópusi területekkel ellentétben a sarki övben a nappal és éjszaka időtartamának és ezzel együtt a besugárzás időtartamának különbségei is szélsőségesen nagyok. A pólusokon pl. a Nap delelési magassága megegyezik a deklinációval (m = δ). Mivel a deklináció fél évig pozitív, fél évig negatív, ezért a pólusokon a nyári félévben állandóan nappal, a déli félévben állandóan éjszaka van. Nyáron a Nap körbejár az égbolton, és a napfordulóig spirális alakban emelkedik, majd újra spirális vonalban lehanyatlik, és a napéjegyenlőség idején eléri a horizontot. Megállapíthatjuk tehát, hogy a sarki szoláris éghajlati övek területén a legkisebb a Napból érkező energiamennyiség évi értéke, és a legegyenlőtlenebb annak évi megoszlása. Ezt az övet is csak két évszak jellemzi (tél és nyár), és a nagyon rövid átmeneti évszakok csak a sarkkörök mentén jelentkeznek.

A szoláris mérsékelt övek

A szoláris mérsékelt övek a térítők és a sarkkörök között helyezkednek el. Köztes helyzetük azt jelenti, hogy tulajdonságaik minden szempontból átmenetiek. A Nap ebben az övben soha nem delel zenitben és nem cirkumpoláris. A delelési magasságok közepesek; kisebbek, mint a trópusokon, de nagyobbak, mint a poláris területeken. A nappalok hosszának változásai is közepesek, nagyobbak a különbségek, mint a trópusokon, de jóval kisebbek, mint a poláris vidékeken. A 45. szélességen pl. a nappal időtartama 8 és 16 óra között ingadozik.

Következésképpen az évi szoláris energiamennyiség is közepes a két szomszédos övhöz viszonyítva, és az ingadozás is jelentős, de nem túlságosan szélsőséges. A napéjegyenlőségek idején a Földfelszínre érkező energiamennyiség a 45. szélességi fokon kb. ugyanannyival kevesebb a nyári napfordulón érkezőnél, mint amennyivel több a téli napfordulón kapottnál; így a négy évszak váltakozása az öv legjellemzőbb tulajdonsága. A 45. szélességi foktól a pólusok és az Egyenlítő irányába haladva, az átmeneti évszakok időtartama és jelentősége egyre csökken.

64. ábra - A szoláris energia évi eloszlása a különböző földrajzi szélességeken. 1 – Egyenlítő, 2 – Ráktérítő, 3 – 45° szélességi kör, 4 – északi sarkkör, 5 – északi pólus

kepek/42294_1_V_064.jpg


A 64. ábrán a legnevezetesebb földrajzi szélességekre érkező – csupán a Föld bolygótulajdonságai alapján meghatározott – napenergia évi eloszlását tanulmányozhatjuk. A görbéken jól látszik, hogy az Egyenlítőtől a pólusig a szélsőségek hogyan növekednek. A napi besugárzás maximális értékét nem az Egyenlítőn vagy a trópusi övben kapjuk, ahogy azt a hajlásszögekből gondolnánk, hanem érdekes módon a póluson, a nyári napforduló napján. Ennek oka az, hogy az alacsony hajlásszögnél itt nagyobb jelentősége van az elméletileg 24 óráig tartó besugárzási időnek.

A forgástengely ferdeségének szerepe

A forgástengely és a pálya síkja által bezárt szög tehát meghatározó szerepet játszik a szoláris klímaövek kialakításában. Ennek legjobb példáját az Uránusz bolygó és a Föld összehasonlítása mutatja. Az Uránusz tengelye csupán 8°-kal tér el a pályasíkjától, így tengelyferdesége, a retrográd forgásiránynak megfelelően 98°. A Nap maximális deklinációja a bolygóról nézve szintén 98°. A 65. ábra alapján megállapíthatjuk, hogy a nyári napforduló idején az Uránuszon a 98. szélességi körön delel zenitben a Nap, vagyis a térítő ezen a bolygón a 98. „uránuszrajzi” szélességi körön van. Az Egyenlítőtől eddig a vonalig tehát egy uránuszi év alatt (84 földi év és 7 nap) kétszer delel zenitben a Nap – így ez felelne meg a földi trópusi szoláris éghajlati övnek. A cirkumpolaritás határa – ahol egy uránuszi év alatt legalább egyszer nem nyugszik le a Nap – a 8. szélességi körnél van. Tehát a sarki szoláris éghajlati öv az Uránuszon a pólus és a 8. szélességi fok – mint sarkkör – között lenne. Ez azt jelenti, hogy a trópusi és a sarki övek szélesen egymásba hatolnak, és az átmeneti, ún. mérsékelt öv jellege teljesen más mint a Földön: itt ebben a zónában is cirkumpoláris a Nap („nyáron” állandóan a horizont felett tartózkodik, „télen” viszont nem emelkedik föléje), de a kb. 42 évig tartó „nyári félévben” kétszer zenitben is delelhet.

65. ábra - Az Uránusz bolygó besugárzási viszonyai É-i féltekéjének nyári napfordulóján

kepek/42294_1_V_065.jpg




[1] A precesszió miatt ma már a Nap nem ezekben a csillagképekben (Rák, Bak, Kos, Mérleg) jár a napfordulók, ill. a napéjegyenlőségek idején. A hagyományos elnevezések azonban még őrzik ezt a korábbi – mintegy 2000 évvel ezelőtti – állapotot.