Ugrás a tartalomhoz

Juh- és kecsketenyésztés

Polgár Péter, Toldi Gyula (2011)

Pannon Egyetem; Kaposvári Egyetem

Fajtatiszta tenyésztés

Fajtatiszta tenyésztés

Azonos fajtába tartozó szülők párosítását jelenti. Általánosságban megfogalmazható, hogy az árutermelésben a keresztezés gazdaságosabb tevékenységet biztosít, mint a fajtatiszta tenyésztés. A fajtatiszta tenyésztés során a fajta gazdasági értékét meghatározó tulajdonságok fejlesztése a cél. Az eljárás következménye a homozigozitás növekedése, illetve a heterozigozitás csökkenése. Az állatnemesítés egyik alapvető, de nem az egyetlen módszere, melynek fontos szerepe volt a kultúrfajták kialakításában. A fajtatiszta tenyésztésben a tenyészállat- és haszonállat-állomány azonos. A genetikai előrehaladás legfőbb eszköze a szelekció, ezért elsősorban az additív génhatás kihasználásán nyugszik. A legeredményesebben a jól öröklődő tulajdonságok javíthatók vele, melynek során a szelekció megbízható alapja a saját teljesítmény vizsgálat. Rosszul öröklődő tulajdonságokban lehetőleg az ivadékvizsgálat eredménye alapján szelektáljunk. A szakszerűen végzett szelekcióval nő a fenotípust előnyösen befolyásoló gének és genotípusok gyakorisága. A cél, a populációban előforduló kiváló termelésű egyedek értékes génjeinek megőrzése és elterjesztése az állományban. A kiváló egyedek csoportjából kiinduló tenyésztési módszer eszköze a rokontenyésztés. A fajtatiszta tenyésztés módszereinek a csoportosítása lényegében a leendő szülők rokonsági fokán alapszik.

Beltenyésztés

A fajtatiszta tenyésztésnek azt a formáját, amelyben a párosított juhok csak távoli rokonságban vannak egymással (3 nemzedéken túl, a beltenyésztettségi koefficiens <5-9%) beltenyésztésnek nevezzük. Tartósan akkor folytatható, ha a fajta minimálisan 8-10, egymással nem rokon kosvonalból és vonalanként 800-1000 anyából áll. Ha ez a létszám egy tenyészeten belül biztosítható, zárt tenyészetről beszélünk. Mivel a beltenyésztés során szorosabb rokoni kapcsolatok nem alakulnak ki, elkerülhető a kis h2-értékű tulajdonságokat érintő rokontenyésztéses leromlás. Alkalmazása azokban a tenyészetekben a legcélszerűbb, ahol más fajtákra nem akarnak, vagy nem tudnak támaszkodni.

Rokontenyésztés

A legeredményesebb nemesítési módszer, amelynek segítségével a nagy értékű tenyészállatok jól öröklődő tulajdonságai megtarthatók, utódaik körében rögzíthetők. A juhtenyésztésben a jól öröklődő hús- és gyapjútermelési tulajdonságokra érdemes végezni. A rokontenyésztett állatok közül a kosok termelésben tartása célszerűbb, mivel azok képviselik a nagyobb értéket. Az anyák ugyanis a rokontenyésztési depresszió következtében épp a kis h2-értékű, anyai tulajdonságokban mutatnak visszaesést. Kimagasló teljesítmények mindkét tulajdonságcsoportban a rokontenyésztett egyedek utódaitól várhatók. A rokontenyésztett kosoktól származó jerkék többnyire lényegesen egyöntetűbbek, mint a hasonló képességű, de nem rokontenyésztett kosok ivadékai. Megkülönböztetünk szoros, közeli és távoli rokontenyésztést.

Szoros rokontenyésztés

A szoros rokontenyésztést, azaz rokontenyésztett vonalak kialakítását a fajtatiszta-tenyésztés keretében, de nem annak érdekében végzik. A rokontenyésztett vonalak a keresztezési programok alapanyagai, melyek termelését a rokontenyésztési depresszió számottevően csökkenti. A keresztezett nemzedék termelésében mutatkozó heterózis hatás ellensúlyozza azt a kárt, amit a rokontenyésztési depresszió okozott a vonalakban. Céljai lehetnek a fajtatiszta állományok fenntartása és genetikailag megalapozott termelőképességének javítása, elsősorban a jól öröklődő tulajdonságokban, továbbá a genetikailag értékes keresztezési partnerek kinemesítése a hibrid programok számára. Fontos szempont, hogy rokontenyésztésre kiválasztott egyedek ne középszerűek vagy gyengék legyenek. A szoros rokontenyésztésben a közös ősök az 1-3. nemzedékben vagy ettől távolabb találhatók. Utóbbi esetben, a rokontenyésztésre kiválasztott egyedek maguk is rokontenyésztettek. Szoros rokontenyésztést jelent a szülő-utód és az édestestvér párosítás. Előbbit a juhtenyésztésben kedvezőbbnek tartják.

Vérvonal-tenyésztés

Célja, a kiváló vérvonal-alapító kos értékes génállományának minél nagyobb arányú megőrzése, ami a vonal-alapító és a vonaltagok rokonsági fokának növelésével jár. Sikerének feltétele az additív génhatásokon alapuló jellegvonásokban kimagasló értékű vonalalapító kos használata. A vérvonal-tenyésztés során a vonal-alapító kossal először sok nőivarú egyedet termékenyítenek, hogy minél több féltestvér-ivadék szülessen. Ezt követően az apai féltestvéreket egymással párosítják. A vonalak kialakításának különösen a hibridizáció során van nagy jelentősége, melynek nem feltétele a fajtatiszta tenyésztés, sokkal inkább a rokontenyésztés. Az őshonos, génrezervátumokban tartott fajtáknál, valamint az importált, nagy genetikai és gazdasági értéket képviselő, de kis létszámú állományokban a rokontenyésztés káros következményeinek csökkentése érdekében szükséges az állományt vonalakra bontani (6-7) és az egyes vonalakat előre meghatározott rotáció szerint párosítani.

Vonalkeresztezés

A vérvonal-tenyésztésre alapozott vonalkeresztezés elsősorban a sok tulajdonság által meghatározott értékmérő tulajdonság, mint pl. a gyapjútermelés javítása esetén vált be. Egy adott tulajdonságban kimagasló kosra, 200-300 anyával vonaltenyésztést végzünk. A vonalak kialakítása után az anyákat a leginkább javításra szoruló paraméter tekintetében kiemelkedő vonalból származó kosokkal rotáció szerűen termékenyítjük.

Vérfrissítés

A fajtatiszta tenyésztés és a keresztezés átmeneti változata. Többnyire a kis létszámú őshonos fajták megóvása során kényszerülünk alkalmazni. Ilyenkor a fajtakörön belül, más rokonfajta egyedeit vonjuk be a tenyésztésbe vérfrissítés céljából. A cél, hogy a leromlás minél kisebb génbevitel útján legyen megelőzhető. Nem a fajta jellemző tulajdonságainak a javítása a cél, hanem annak lehetőleg eredeti állapotban való megőrzése.