Ugrás a tartalomhoz

Juh- és kecsketenyésztés

Polgár Péter, Toldi Gyula (2011)

Pannon Egyetem; Kaposvári Egyetem

Merinó fajtacsoport / finomgyapjasok

Merinó fajtacsoport / finomgyapjasok

A Föld juhállományának mintegy 20-25%-át képviselik. Közös jellemzőik a közös származás, a finom (max. 26 µm-es folyamatosan növő, jól ívelődő, pászmán, belül és testtájak között kiegyenlített) gyapjú. A gyapjú színe fehér és ezüst (nemes) fényű. A bunda tömöttsége nagy. A bőrben sok a faggyú- és verejtékmirigy, amely a bundát igen zsírossá teszi, és védi az elemi gyapjúszálakat. A test felülete ráncosodásra hajlamos. Idényszerűen poliösztruszos. A kosok és az anyák között nagy az ivari dimorfizmus a testsúlyban.

Posztógyapjas merinók

A legősibb merinó juh, amelyek vándorjuhászat formájában alakult ki. Az arabok (mórok) alakították ki a középkorban, Spanyolországban, később az egész állomány a spanyol királyság kezébe került. Az ősi spanyol posztógyapjas merinót a gyapjú finomságára tenyésztették ki. Kivitelük a XVIII. sz. közepéig tilos volt Spanyolországból. Utána a spanyol király Európa uralkodóinak adott el kisebb-nagyobb állományokat. Európában 2 változat alakult ki: Negretti (Olaszország, Ausztria), Electorál (Németország). Az elektorál ( 24. kép ) nagyon finom (16-20 µ), fehér gyapjút adó, kis súlyú (18-25 kg) fajta, melynek szervezete túlfinomodott, a fürthosszúsága rövid (2,5-5 cm), gyapjúhozama csekély (anyák: 1,5 kg, kosok: 3 kg), a gyapjú erősen zsíros (R=30%). A negretti ( 25. kép ) változat már szilárdabb szervezetű, teljes benőttségű, erősen ráncolt bőrű juh. A két változat tulajdonságait egyesítette az elektorálnegretti ( 26. kép ) típus, amely posztógyapjas elnevezés alatt vált ismerté. Gyapja a rövid fürt-hossz miatt fonalkészítésre nem, csak posztógyártásra volt alkalmas. E fajta egyedei ma már nem lelhetők fel a Földön.

Fésűsgyapjas merinók

Francia fésűsmerinó (rambouillet merinó)

XVI. Lajos 1782-ben a spanyol királyi posztógyapjas merinó nyájból importált 41 kost és 318 anyát. Párizstól 60 km-re, Rambouillet birtokán törzsjuhászatot alapított. A szelekció során a fürthosszúságra, a testsúly növelésére és a benőttség fokozására hangsúlyoztak. Így alakult ki az első fésűsmerinó fajta, a Rambouillet ( 27. kép ) a XVIII. sz. végére. A posztógyapjú iránti kereslet csökkenésével előtérbe került az új fajta, melynek feladata lett, hogy a posztógyapjas nyájak testnagyságát és fürthosszúságát növelje. Gyapjú-hús hasznosítású . A suta anyák súlya 45-55 kg, nyírósúlya 4-7 kg, a szarvalt kosok 60-70 kg-ot értek el, nyírósúlyuk 7-10 kg. A szálfinomság 20-24 µm, a fürthosszúság az anyákon 6-8 cm rendement 30-35%. A fésűs fajta hatására a szálfinomság romlott a posztógyapjasokhoz képest, de a fürthossz megnőtt és a gyapjú már fésülésre is alkalmas volt. Elterjedt az egész Földön és valamennyi merinófajta kialakításában szerepe volt. Napjainkban, Franciaországban, Rambouillet-ban, 7 vonalban, tisztavérben tenyésztik nemzeti kincsként. Az amerikai rambouillet változatot a francia fé-sűsmerinóból alakították ki az USA-ban, nála nagyobb testméretekkel és testsúllyal.

Ausztrál merinó

A XIX. században, a rambouillet fajtából alakították ki, mely állomány Ausztrália legnagyobb egyedszámmal rendelkező fajtacsoportjává vált. Az anyák 35-55 kg, a kosok 70-90 kg súlyúak, R=60-70%, a szálfinomság és a fürthosszúság típusonként eltérő. Közös jellemzőik továbbá a csigás szarv kosoknál, a fehérebb és kevesebb gyapjúzsír, a bőrön apró ráncok, a nyakon nagyobb bőrredők. Négy típusát nemesítették ki. A superfine és fine merino ( 28. kép , 29. kép ) kialakításában az elektorál-negretti is részt vett, kicsi a testsúlya (35-40 kg), a legfinomabb merinó gyapjút (16-18 µ) e típus adja. Gyapjúhasznosítású, Ausztrália merinó állományának 2-3%-át képviseli. A médium merino ( 30. kép ) középfinom gyapjút növesztő típus. Ráncos (peppin) és a nem ráncos (non peppin) változatát alakították ki. A Booroola fajtát ez utóbbiból szaporaságra nemesítették ki. A gyapjú-hús hasznosítású anyák 40-50 kg súlyúak, a szálfinomság 20-24 µm. Hazánkba, ausztrál merinóként, a médium típusból importáltunk juhokat. A strong merino ( 31. kép ) gyapja durva (23-27 µ), testsúlya nagyobb a többi típusnál, hús-gyapjúhasznosítású. Az ausztrál merinó szarvatlan ( 32. kép ) változatát is kinemesítették.

Magyar merinó

A magyar fésűsmerinóból alakult ki, melyben részt vett a racka, a negretti posztógyapjas, a német parlagi juh, a francia rambouillet. A fajta, a két világháború között, 1940-re, gyapjú-húshasznosítású fajtaként, magyar fésűsmerinó elnevezéssel konszolidálódott. Az 50-es évek-ben szovjet finomgyapjas (aszkániai, grozneni, kaukázusi, sztavropoli) fajtákkal keresztezték, hogy növeljék a nyírósúlyát. Az 1970-es évektől, a gyapjú háttérbe szorulásával, a hústermelés előtérbe kerülésével, a magyar fésűsmerinót keresztezték előbb NDK, majd NSZK húsme-rinókkal. Az 1980-tól ausztrál merinók juhokat is importáltunk, hogy növeljük a fürthosszú-ságot és javítsuk a gyapjú tisztaságát. A magyar fésűsmerinó mellett így alakult ki a magyar húsmerinó típus hazánkban. Az utóbbi években, e két merinó típust törzskönyvileg összevon-ták és magyar merinó ( 33. kép , 34. kép ) néven tartják nyilván. Típusát illetően, átmenetet képvisel a fésűsmerinó és a húsmerinó között, és a hús-gyapjú típusba tartozik. A hazai állo-mány mintegy 87%-a magyar merinó, a törzskönyvezett állománynak pedig 60%-a. Az anyák testsúlya 45-60 kg, a kosoké 80-110 kg. A nyírósúly 5-7 kg, a fürthosszúság 6-8 cm, relatív gyapjútermelése 10-12%, R=40-45%, 22-26 µmfinomságú a gyapjú, a relatív tiszta gyapjú-termelése 40-50%. Szaporulati %-a, a jobb törzstenyészetben 140-150%. A szopósbárányok súlygyarapodása 200-280 g/nap, a hízóbárányoké 240-340 g/nap. A jerke hízóbárányok 90-100 napos korban 25-27 kg, a kos hízóbárányok 120 napos korban 30-35 kg súlyúak. Az anyák tejtermelése a fejési időszakban, a 40 napos választást követően, 100 napos laktációban 40-60 l.

Húsmerinók

Az ausztrál merinógyapjú készletek felhalmozódását követően, a XIX. század 2. felétől, az olcsó áru elárasztotta Nyugat-Európát, amely előidézte a húsirányú termelést.

Francia húsmerinó

A fajtát a parlagi juhok és a legnagyobb testű rambouillet fésűsmerinók keresztezésével, az utódgenerációt bőséges takarmányozva, a jó húsformák és a koraérés irányába szelektálva nemesítették, majd a szelektált állományt dishley, leicester és lincoln fajtákkal cseppvér-keresztezve alakították ki. A hús-gyapjúhasznosítású fajtát (merino precoce=koránérő merinó) a jó húsformák és kedvező vágási % jellemezte. Az anyák 50-80 kg, a kosok 80-100 kg sú-lyúak. A fehér, 24-30 µm-es gyapjú fürthosszúsága 7-10 cm, az anyák nyírósúlya 3-5 kg, a kosoké 8-10 kg. 1929-től, önálló fajtaként megindult a törzskönyvezése. A II. világháború előtt és után a magyar fésűsmerinó húsformáinak javítására több alkalommal importáltunk francia húsmerinót ( 35. kép ).

Német húsmerinó (NDK, NSZK)

A XIX. sz. közepétől kezdve alakították ki Németországban. A német fésűsmerinót francia húsmerinó, leicester és ile de france (más néven dishley merinó) fajtákkal javították. A tenyésztők a koraérésre, jobb izmoltságra és vágási %-ra szelektáltak. A II. világháború utáni Kelet-Németországban (NDK) gyapjú-hús, míg Nyugat-Németországban (NSZK) húsgyapjú hasznosítási irányba szelektálták. Az újraegyesített Németországban a két fajtaváltozatot ötvözték az új német húsmerinó fajtában, amelyben fellelhetők a korábbi NDK húsmerinó tulajdonságai is (gyapjúval benőtt lábak) A 70-es években jelentős mennyiségű NSZK és NDK húsmerinó kos importjárta került sor a magyar fésűsmerinó hústermelő képességének javítására. Napjainkban a korábban NSZK változatnak megfelelő típus terjedt el hazánkban, német húsmerinó (http://mjksz.hu/fajta/nemet-husmerino) ( 36. kép , 37. kép ) elnevezéssel. Ez utóbbit a jó húsformák, nagy növekedési erély és kapacitás, 40 kg-os súlyban jó vágási százalék (50-55%) jellemzik. Hazánkban, tisztavérben is tenyésztjük és keresztezési programokban is felhasználtuk (pannon húsjuh). Az anyák kevésbé jó báránynevelők, szaporaságuk 130% feletti. Választásig 250-300 g/nap, a hizlalás alatt 300-350 g/nap a bárányok súlygyarapodása.

Landschaf merinó

Az egyes területeken württembergi-nek nevezett fajta Elzász-Lotharingiából származik. Nagy rámájú és súlyú, hosszú törzsű és lábú, nagy elálló vagy lógó füle van ( 38. kép ). Az anyák 70-80 kg, a kosok 120-140 kg súlyúak. Az anyák 4-4,5 kg, 25-28 µ-os, 45-50%-os rendement-ú gyapjút adnak. Szaporasága 150-160%. Másfél évesen termékenyítik, sűrített elletésre alkal-mas fajta. Németország legelterjedtebb juhfajtája. Hús-gyapjú hasznosítású.