Ugrás a tartalomhoz

Baromfitenyésztés

Bogenfürst Ferenc, Horn Péter, Sütő Zoltán, Kovácsné Gaál Katalin, Kovács Gellért

Kaposvári Egyetem; Pannon Egyetem; Nyugat-Magyarországi Egyetem

8. fejezet - A pulyka biológiai sajátosságai

8. fejezet - A pulyka biológiai sajátosságai

Sütő, Zoltán

A pulyka eredete és háziasítása

A pulyka őshazája

Olyan paleontológiai lelet, amely a Pulyka-félék (Meleagridinae) alcsaládjába tartozó bármely élő vagy már kihalt fajtól származna, kizárólag az amerikai kontinensen került elő, következésképpen a pulyka amerikai eredetéhez nem fér kétség. Egyébiránt Észak-Amerika oligocén rétegződésében 7 különböző megkövesedett pulykatípust találtak. A közönséges pulyka tehát itt, a helyi ősökből kialakulva mind a pleisztocén, mind pedig a holocén időszakban már előfordult.

A vadpulyka őshazája – a földrészen belül – Közép- és Észak-Amerika, ahol a történelmi idők előtt háborítatlanul óriási területeket birtokolt. Természetes elterjedési területe magába foglalta Mexikót a Rio Balsas völgytől (18° sz.) északra, valamint az Egyesült Államoknak a Sziklás-hegységtől keletre eső egész területét az Atlanti-óceánig, továbbá a kanadai Dél-Ontariót.

A pulyka rendszertani helye

Az idők folyamán a pulyka taxonómiai besorolása több alkalommal változott. Mai ismereteink alapján a pulyka a Tyúkalkatúak rendjébe (Galliformes), a Valódi tyúk-félék alrendjébe (Galli), a Fácán-félék családjába (Phasianidae), a Pulyka-félék alcsaládjába (Meleagridinae) és a Meleagris nembe tartozik.

A pulykának két létező faját (species) különböztetjük meg. Az egyik az Ocellot- vagy pávaszemes pulyka (Meleagris ocellata), amit Yukatan pulykának vagy Honduras pulykának is neveznek, sőt egyes források a szemfoltos kifejezéssel illetik. A rendkívül tetszetős madarat a spanyolok <Pavo del Monte>-nek, azaz hegyi pávának hívják. E faj elterjedési területe kizárólag a Yukatán-félsziget, illetve Guatemala és Honduras szavannás területei. A pávaszemes pulykát soha nem háziasították és a házi szárnyassá lett pulyka domesztikációjában sem játszott szerepet. Az Ocellot- vagy pávaszemes pulyka termete kisebb, mint a másik fajé (Meleagris gallopavo), utóbbival ellentétben nincsen mellpamacsa (más néven szakálla), továbbá farok tollain acélkék és rézvörös „pávaszemek” csillognak. Csupasz kék fejét sárgásvörös bibircsek díszítik és a homlokán vastag bütyök található. A fej- és nyak bőrét az állat képes felfújni, s így egészen más benyomást kelt, mint a rokon faj egyedei. A megjelenésében rendkívül tetszetős, színes tollú, kimondottan impozáns madarat sokan a világ egyik legszebb madárfajának tartják, nem ok nélkül.

A másik pulyka faj, amit általában csak „vadpulykának” emlegetünk, a Meleagris nemzetség névadója a Meleagris gallopavo. A fajon belül először kettő, majd öt, míg a legújabb állatrendszertani tanulmányok hét alfajt (subspecies) különböztetnek meg, aminek alapja az egyes alfajok eltérő földrajzi természetes elterjedési területe, valamint a tollazat színének különbözősége. Ezek a következők:

  1. Meleagris gallopavo gallopavo (Mexikói pulyka)

  2. Meleagris gallopavo silvestris (Kelet-Amerikai pulyka)

  3. Meleagris gallopavo intermedia (Rio Grandei pulyka)

  4. Meleagris gallopavo mexicana (Gould-féle pulyka)

  5. Meleagris gallopavo osceola (Floridai pulyka)

  6. Meleagris gallopavo merriami (Merriami pulyka)

  7. Meleagris gallopavo onusta (Moore-féle pulyka)

Domesztikáció

A pulyka domesztikációjának lehetséges módjáról több elképzelés látott napvilágot. Az egyik elmélet szerint Amerika felfedezése után spanyol papok a kolostoraik körüli gazdaságaikban a vadpulykát megszelídítették, mint háziállatokat tenyésztették és a szaporulatból szülőföldjükre is küldtek. E szerint a pulykát a spanyol conquistádorok (hódítók) háziasították és a domesztikáció lényegében Spanyolországban, illetve a Földközi tenger partvidékén fejeződött be.

Egy másik elképzelés szerint a kontinenst felfedezők a pulykát Közép-Amerikában már szelídítve találták. A háziasítás feltehetően magas szinten állhatott, mert a spanyol szerzők különböző tollszínű, köztük fehér tojókról is írtak. Tartásuk messze túlnyúlott a közép-amerikai nagy kultúrák határain és elérte a kertészkedő és vadászó észak-amerikai törzsek területét. A háziasításnak először Mexikóban kellett megtörténnie, mert az ősi mexikóiaknak a pulyka volt a legfontosabb húsforrása.

A pulyka domesztikációjával kapcsolatban egy harmadik elképzelés is ismert, ami meglepő módon XX. századi tudományos megfigyelések leírására támaszkodik. E szerint a pulyka viselkedése hathatósan közrejátszott a háziasítás folyamatában, azaz öndomesztikáció révén került az állat az ember közelébe. Ezt a teóriát a biológusok a vadpulyka újratelepítésére irányuló kísérletek tapasztalataira, továbbá a madár életmódjának ismeretére alapozzák.

Ugyanúgy, ahogy a domesztikáció lehetséges módját illetően megoszlanak a vélemények, lényeges eltérés tapasztalható abban a tekintetben is, hogy a pulykával kapcsolatos szakirodalom mikorra becsüli a háziasítás körülbelüli idejét. A domesztikációra utaló csontleleteket találtak a mai Tehuacán és Puebla területén, amelyek az i.e. 200 és i.sz. 700 közötti időkből származnak. Az több mint valószínű, hogy az indián őslakosság i.sz. 1000 táján már tenyésztette a pulykát. Egy Új-Mexikóban, a Mimbers-völgyben folytatott ásatás során került elő az az agyagedény rajzolat, amin a pulyka egyértelműen felismerhető.

Bár a legtöbb bizonyíték azt mutatja, hogy az általunk tartott házi pulyka a mexikói Meleagris gallopavo gallopavotól származik, a különböző fajtaváltozatok kialakulásához más vad alfajok is hozzájárultak. Ugyanis azok az európaiak, akik a XVI. század elején Észak-Amerika keleti részét gyarmatosították, egyrészről a házi pulykát „visszavitték” Amerikába, másrészről a letelepülőket ért hatások között ott volt a kelet-amerikai vadpulyka. Az első időkben nem volt ritka, hogy a házi pulykatojók vadpulyka kakasokkal párosodtak. Az ily módon létrejött keresztezett állományok egyedei, egyrészt elveszítették a mexikói madár (M. g. gallopavo) feketés megjelenését, másrészt annál sokkal nagyobbak voltak, miközben a M. g. silvestris szülő bronz tollazatát mutatták. Amikor a keresztezésből adódó kedvező változások nyilvánvalóvá váltak, a telepesek már szándékosan pároztatták a tojókat fogságban tartott vad kakasokkal. Ezt a gyakorlatot nagyon széles körben alkalmazták, melynek köszönhetően általános jelenséggé vált a M. g. silvestris alfaj introgressziója, más néven beolvadása. A keresztezéssel előállított új házi pulyka állomány, amit "Amerikai Bronz"-nak neveztek el, a XIX. század elején érte el Európát és a század végére már nagyon népszerű lett. Mindkét kontinensen – Európában és Észak-Amerikában egyaránt – modern, szélesmellű típussá fejlődött. Érdekes, hogy a kelet-amerikai vadpulyka (M. g. silvestris), ami olyan fontos szerepet játszott ebben a genetikai eseményben, soha nem háziasodott.