Ugrás a tartalomhoz

Pécsi Politikai Tanulmányok I.

S. Szabó Péter

PTE Bölcsészettudományi Kar Politikai Tanulmányok Tanszéke

Terrorista kiképző központok a világban

Terrorista kiképző központok a világban

A nemzetközi konvenciók, határozatok kidolgozása és alkalmazása fontos „harci” eszköz a nemzetközi terrorizmus ellen, de – mint az a fentiekből is kiderült – csak korlátozott gyakorlati eredménnyel jár. Valójában egyes tagállamok, melyek esetleg még aláírói is a különféle nemzetközi terrorizmusellenes konvenciónak, saját területükön terroristáknak adnak menedéket, akik büntetlenül tevékenykednek, kiképzéseken vesznek részt vagy merényleteket készítenek elő a szóban forgó állam határain kívül található célpontok ellen. Az alábbi lista egyrészt korántsem teljes, másrészt 1997-ben közzé tette őket Hunter Thomas a Jane’s Intelligence Review c. folyóiratban, tehát a 2001. szeptember 11-i terrorista merényleteket megelőző állapotokat tükrözik. Mind azonáltal tisztában kell lennünk azokkal a korlátokkal, melyek az ilyen típusú információk begyűjtésével járnak, hiszen azok többsége bizonyosan a titkosszolgálatoktól származnak. Ezekkel az adatokkal tehát csupán szemléltetni szeretném az ENSZ és a tagállamok kapcsolatának ellentmondásos voltát, annak érzékeltetésére, hogy komoly akadályok gátolják a világszervezet antiterrorista harcát. Az ellentmondásos helyzetet bizonyára az a tény is táplálja – és ez ismételten a terrorizmus átfogó meghatározásának a hiányára is utal – , hogy az ENSZ az állami terrorizmus problémáját igazából még soha nem tűzte napirendre. Kétségtelen nagyon kényes lenne kimunkálni egy nemzetközi konvenciót ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban, mivel az adott esetben az érintett államok szuverenitását, területi integritását is kérdésessé tenné, ami viszont az ENSZ alapokmányának mondana ellen.

Ugyanakkor az államok felelősségi körébe tartozik, hogy ne engedjenek terroristákat az országba, ne engedjenek kiképző központokat működni és terrorista akciókat indítani saját területükről. Milyen mértékben terhel egy adott államot a felelősség, ha mindez mégis bekövetkezik? Az ilyen esetek vajon részét képezik az állami terrorizmusnak?

Mindenesetre a kilencvenes években a legtöbb terroristát Pakisztánban képezték ki. Nemzetközi becslések szerint több mint hatvan kiképző tábor létezett az ország területén, melyek többsége döntően a hinduk és egyes muzulmánok elleni harcra adtak kiképzést. A pakisztánihoz hasonló helyzet létezett Afganisztánban, ahol – mint az Al Kaida példája is mutatja – könnyen telepedtek meg a terrorista szervezetek, vagy azért, mert az országnak nem volt központi kormánya, vagy azért, mert a tálib kormány tudatosan járult hozzá a kiképző központok létesítéséhez és működtetéséhez.

Tucatnyi – farmoknak és falvaknak álcázott – kiképző tábor létezett Iránban, s az iráni titkosszolgálat (Iranian Revolutionary Guards Corps) ellenőrizte őket. Évente 4-5000 terrorista kapott „diplomát” ezekben a kiképző táborokban, miután elsajátították a kis és középkaliberű fegyverek, a robbantószerek használatát, az öngyilkos bombamerényletek technikáit. Az „utánpótlás” számos országból – Algéria, Egyiptom, Jordánia, Libanon, Líbia, Szaud Arábia, Szíria, Törökország stb. rekrutálódott.

1994-ben, a délszláv háború idején iráni katonai személyzet érkezett az ostromlott muzulmánok megsegítésére Bosznia-Hercegovinába. A segélynyújtás lényegében fegyverrel és felszereléssel való ellátást jelentett, de kisebb terrorista csoportok és iráni titkosszolgálati instruktorok ugyancsak segítették őket. 1995-ben még kb. két ezren voltak az országban és több kiképző tábor létezett, melyek működtetését Irán finanszírozta.

Irakban a PKK török kurd szervezet és a száműzetésben élő szunnita irániak kiképző táborai voltak megtalálhatók. A terroristák kiképzése általában négy hónapot vett igénybe, amikor is a hagyományos tűzfegyverek és robbanószerkezetek használatát, valamint a modern gerilla harcmodor technikáit sajátították el. Egyes táborokban nőket is kiképeztek.

Libanon területén már évtizedek óta folynak terrorista kiképzések jól kiépített infrastrukturális feltételek között és céljaik tekintetében egymástól nagyon távol álló terrorista csoportok számára (a hetvenes években például ide jártak kiképzésre nyugat-európai vagy japán szélsőbaloldali terroristák). Ugyancsak ezekben a táborokban kapott kiképzést az Izrael ellen fellépő palesztin terroristák többsége is, akik a kézifegyverek, aknák vagy a bombák használatát sajátították le, éppúgy, mint a határokon való áthatolás vagy a plasztikbombák autókra szerelésének a technikáit.

Szíria a nemzetközi nyomás hatására csökkentette a terrorista csoportok támogatását, és több kiképző tábort be is zárt. A szíriai kormány a Bekaa-völgyben található kiképző táborokat közvetlenül ellenőrizte. Sőt a damaszkuszi repülőtérről úgy tartották, hogy az iráni fegyver-és felszerelés szállításokat bonyolította a szélsőséges Hezbollah táborok számára.

A kiképző táborok térképén megtalálható két dél-kelet ázsiai ország, Thaiföld és Malájzia is. A máshol kiképzett terroristák vagy iszlám milicisták ezekbe az országokba a helyi milicisták kiképzésére érkeznek. Ugyanakkor a két ország kormánya között egy együttműködési egyezmény a terroristák jelenlétének felszámolását célozza, mindazonáltal mindegyik kormány a másikat vádolja, hogy támogat az országa területén működő kiképző csoportokat.

Ázsiában maradva, megemlíthetjük még Észak-Koreát, ahol mintegy harminc kiképző tábort számoltak össze. A kiképzések csaknem egy évig tartottak, és magában foglalták a városi és vidéki gerillaharcra való felkészítést, az emberrablás és a különféle gyilkosságok technikáinak, a kommunikációs technikáknak, valamint a túlélés módszereinek az elsajátítását. 1960 óta mintegy tízezer külföldi gerillát képeztek ki észak-koreai területen. A kiképzésekben az észak-koreai titkosszolgálatoknak is szerepe volt.

Kolumbiában konkrét politikai célokhoz (baloldali gerilla- vagy szakszervezeti tagok likvidálása) és a drogkereskedelmhez kapcsolódó paramilitáris kiképzések folytak és folynak. A drogkartellek külföldi katonai szakértőket szerződtetnek a kiképzések biztosítására.

Sajátos esetet jelent egy híres amerikai katonai kiképző iskola, amely nem terrorista kiképző központ. A hidegháború kezdetén, 1946-ban Panamában hozták létre, majd a Egyesült Államokba, Fort Benning-be (Georgia) telepítették át a School of Americas-t, amely – egyebek között – latin-amerikai katonákat képezett ki felkelés- és drogellenes harcra (az iskola 2001. januárban nevet változtatott: Western Hemisphere Institute for Security Cooperation). Számos példa mutatja azonban, hogy az iskolában kiképzett sok dél-és közép-amerikai katona országukba hazatérve és hivatásuk gyakorlása közben súlyosan megsértették az emberi jogokat (gyilkosságok, kivégzések, kínzások, eltűnések). A kiképzést szerzettek közül egyesek ismert diktátorok lettek: Manuel Noriega és Omar Torrijos (Panama), Leopoldo Galtieri és Roberto Viola (Argentína), Guillermo Rodriguez (Ecuador), Hugo Banzer (Bolívia).