Ugrás a tartalomhoz

"A" Tételű modul - Környezetvédelem

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. (2008)

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

9. fejezet - 9.A környezetvédelem Európai Uniós és hazai alapelvei, jogi szabályozása, országos és regionális irányítási rendszere

9. fejezet - 9.A környezetvédelem Európai Uniós és hazai alapelvei, jogi szabályozása, országos és regionális irányítási rendszere

A környezetvédelem Európai Uniós alapelvei

Az Európai Unió környezetpolitikája

  1. Magas szintű védelem elve: Az EK Szerződés leszögezi, hogy a magas szintű környezetvédelem elérése a cél. A környezetpolitikának figyelembe kell vennie a tudományos tényeket, a Közösség régióinak környezeti állapotát, valamint a Közösség és az adott régió gazdasági és társadalmi helyzetét.

  2. Az elővigyázatosság elve: Ez az elv alapvetően azt jelenti, hogy a környezetkárosítást minden eszközzel meg kell próbálni elkerülni.

  3. A megelőzés elve: A lehetséges környezeti szennyező hatásokat a szennyezés forrásánál kell megszüntetni.

  4. A szennyező fizet elv: A környezeti kár költségeit a kár okozójának kell viselnie.

  5. Az integrálás alapelve: Az úgynevezett integrációs alapelv az Amszterdami Szerződés új cikkelyében került megfogalmazásra. A környezetpolitika bevezetésének nincs értelme abban az esetben, ha az ellentmondásban áll más politikákkal (például az általános gazdaságpolitikával), illetve a környezetvédelemnek minden szektorpolitikába be kell ágyazódnia.

  6. A szubszidiaritás elve: Ezen elv szerint az EU csak akkor cselekszik, ha a problémát hatékonyabban tudja kezelni, mint a tagállamok. Ezt az általános érvényű elvet azonban nehéz átültetni a gyakorlatba.

  7. Fenntartható fejlődés: A jelen generáció szükségleteinek kielégítése olyan szinten kell, hogy történjen, amely lehetővé teszi a jövő generáció szükségleteinek azonos szinten történő biztosítását. A fenntarthatóságnak megkülönböztetik a környezeti, gazdasági, szociális és intézményi dimenzióit. A fenntartható fejlődés elve szerepei mind az Európai Unióról szóló szerződésben, ahol a fenntartható fejlődésnek a Burndtland Bizottság szerinti, ökológiai, gazdasági és társadalmi szempontokat ötvöző definíciója jelenik meg. Az EU a Riói Agenda 21, a Klímaegyezmény, a Biodiverzitás és az Elsivatagosodás Egyezmény aláírásával is elkötelezte magát a fenntartható fejlődés mellett.

  8. A partnerség elve: A fenntartható fejlődés szereplőinek párbeszédet és együttműködést kell kialakítaniuk a környezetvédelmi problémák megoldása érdekében.

Az EU környezetvédelmi politikájának öt legfontosabb alapelve

  1. Megelőző fellépés: Szennyezés forrásánál történő fellépés előnyben részesítését jelenti az úgynevezett csővégi megoldásokkal szemben. Ez az elv a következő hatásokkal jár:

    • Egy projekt tervezésének első szakaszában figyelembe kell venni a műszaki beruházások környezeti hatásait, azaz környezeti hatásvizsgálatot kell végezni;

    • Technológiai fejlesztés:

    • Elkerülendő a természeti erőforrások olyan használata, mely károsítja az ökológiai egyensúlyt.

  2. A környezetszennyezést a forrásnál kell megakadályozni: ennek az elvnek az egyik hatásaként a minőségi célok helyett az emissziós szabványok készültek. Biztosítani kell a környezet, az élővilág és az emberi egészség védelemének magas szintjét abban az esetben is, ha még csak a károsodás veszélye áll fenn és lehetséges az esetleges későbbi környezeti ártalmak bekövetkezése.

  3. A szennyező fizessen: A felelősségi eszközök minél komplexebb módon történő alkalmazását jelenti annak érdekében, hogy a környezet terhelőjének, szennyezőjének a lehető legteljesebb mértékű helytállása megvalósuljon. Ennek az elvnek a következtében sokféle szankcióval sújtható az, aki az előírásokat megsérti.

  4. Integráció: a környezetvédelem az EU más ágazatainak is eleme. A gyakorlatban ezt az elvet több direktíva is érvényesíti. A környezetpolitikának más szektor politikáiban is érvényesülnie kell.

  5. Szubszidiaritás: ez az elv az EU és a tagállamok közötti hatáskör-megosztásra vonatkozik: ott kell intézkedést hozni, ahol azok a leghatékonyabbak. A szubszidiaritás röviden annyit jelent, hogy az EU csak akkor cselekszik, ha hatékonyabb, mint a tagállam, vagyis ez a cselekvés optimális szintjét meghatározó eszköz.

Jogi eszközök:

  • Az EU környezetvédelmi szabályozása napjainkban több mint 300 jogi aktust foglal magába rendeletek, irányelvek (=direktívák), határozatok és ajánlások formájában. Az imént felsorolt jogforrások kötelező erővel bírnak:

  • Ajánlások: kötelező erővel nem rendelkező, vélemények, célkitűzések

  • Rendelet: elfogadásától kezdve kötelező erővel bír a tagállamokban, ez a közösségi jogalkotás legerősebb formája. (Pl.: rendeletek a környezetvédelmi audit rendszerről, azaz önkéntes alapon az iparvállalatok számára -EMAS)

  • Irányelvek (direktíva): általános jelleggel fektetik le az egyes közösségi célkitűzéseket, melyeket a tagállamoknak kell átültetni a nemzeti jogrendjeikbe. A döntő különbség az irányelvek és a rendeletek között éppen ebben áll: míg a rendeletek közvetlenül alkalmazhatók, tehát tagállami végrehajtás nélkül elfogadásuktól kezdve az egyes nemzeti jogrendek részévé válnak, addig az irányelvek a tagállam belső jogi aktusai által lesznek a nemzeti jog szabályai.

  • PL: környezeti információkról rendelkező irányelv, Integrált Szennyezési és Megelőzési Ellenőrzési Irányelv -IPPC, az EU három legfontosabb természetvédelmi jogszabálya az ún. madarakról szóló irányelv, a jóval átfogóbb élőhely irányelv és a CITES, a vadon élő állatok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény.

  • Határozat: inkább államigazgatási jellegű aktusra hasonlít, mint jogszabályra. A határozat meghatározott címzetteknek szól, és csak a címzettek tekintetében bír kötelező erővel, tehát általános alkalmazása nincs.

Az EU környezetvédelmi jogalkotása kiteljed:

  • termékekre, úgy mint gépjárművek kibocsátásának ellenőrzése, fogyasztói termékekben megtalálható veszélyes anyagok ellenőrzése, építési eszközök zajszennyezésének ellenőrzése, veszélyes kémiai anyagok és eljárások ellenőrzése, stb.

  • tevékenységekre, amelyek a környezetre vagy az emberi egészségre hatással vannak: ipari üzemek, építkezések, hulladékkezelés, természetvédelem, biodiverzitás megőrzése, stb.

  • a környezet minőségének védelmére, úgy mint levegőbe, vízbe, talajba kerülő veszélyes anyagok ellenőrzése, természetes erőforrások és a biodiverzitás megőrzése.

  • eljárásokra és eljárási jogokra, úgy mint a környezeti hatásvizsgálat, információkhoz való hozzáférés és közösségi részvétel.

Az Unió környezetvédelmi jogalkotásában az irányelvek fordulnak elő a legnagyobb számban. Abban az esetben azonban, ha az Unió rendelettel (pl. EMAS, Ökocímke) vagy határozattal szabályoz, akkor ezek a nemzeti jogba való átültetés nélkül is hatályosak a Tagállamokban.

Szabályozási módszertan

A hagyományos szabályozás módszere a környezetszennyezéssel járó tevékenységekre vonatkozó jogszabályok és a közigazgatási határozatok kikényszerítésére épül. A környezetminőségi határértékek a kibocsátások megengedhető és elfogadható szintjét határozzák meg büntetések és bírságok kilátásba helyezésével a túllépések esetére. A hagyományos szabályozás mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az ún. piaci szabályozó eszközök is. A szennyező fizet elvén keresztül biztosítani kívánják, hogy a környezetvédelmi kiadásokat elsősorban a környezethasználók fedezzék azáltal, hogy ezeket a költségeket a piaci tényezőkkel együtt számba veszik.

A környezetvédelem irányítási rendszere

A legfelsőbb szerv Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium néven működik. A környezetvédelmi szaktárca elsődleges feladata az általános környezetpolitika tervezése és a környezetpolitikai intézkedések összehangolása. A minisztérium a környezetvédelmi, természetvédelmi, meteorológiai és vízgazdálkodási szakterületek ágazati, szakmai irányítási - szabályozási teendőit látja el. A környezetpolitika egyes részterületeinek megvalósítása más minisztériumok feladat- és hatáskörét is érinti (például a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot; az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumot; a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot).

  • Programok, tervek kidolgozásában részt vesz, figyelemmel kíséri a megvalósulásukat,

  • Jogszabályalkotás, jogszabályalkotás kezdeményezése,

  • Jogszabályok végrehajtása, elsősorban eljárási kérdések tisztázása,

  • A kutatás, az oktatás elősegítése,

  • Információk, adatok gyűjtése, értékelése, hozzáférhetővé tétele,

  • Környezetvédelmi célú társadalmi mozgalmak támogatása, aktivizálása,

  • A környezeti állapot figyelemmel kísérése, a jogérvényesítés helyzetének figyelemmel kísérése,

  • A hatósági munka felügyelete és irányítása,

  • Mérő-, megfigyelő, ellenőrző, értékelő és információs rendszer,

  • A környezetvédelmi célú pénzforrások működtetése.

A Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség másodfokú hatóság szerepét tölti be. A Főfelügyelőség nem irányítója az alsóbb fokú szerveknek, hanem részben elsőfokú hatóságként, részben pedig a felügyelőségek és igazgatóságok határozataival szemben másodfokon járnak el.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium munkáját segítik a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségek (10 db), másodfokú hatósági jogkörrel bír környezet- és természetvédelmi ügyekben. A környezetvédelmi igazgatás rendszerében az elsőfokú hatósági jogkört a 12 Felügyelőségen kívül a 9 Nemzeti Park Igazgatóság gyakorolja. A Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (12 db) az előzőektől különválasztva működik első fokú hatóságként.

A központi közigazgatás és "annak területi szervei mellett Magyarországon az önkormányzatoknak is jelentős környezet- és természetvédelmi feladatai vannak: felelősek többek között az ivóvízellátás és szennyvízhálózat működtetéséért, a települési hulladékok kezeléséért, kijelölik és védik a helyi jelentőségű természeti területeket.

A környezetvédelmi igazgatás hatósági feladatait a környezet- és vízügyi miniszter irányítása alatt álló

  • hivatali szervezet

  • a Környezet- és Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség

  • a Területi Környezetvédelmi Hatóságok (felügyelőségek), Nemzeti Park Igazgatóságok (területi szervek)

  • a Területi Környezetvédelmi Hatóságok (felügyelőségek), Nemzeti Park Igazgatóságok (területi szervek)

  • polgármester, jegyző látja el.

Környezetvédelmi bizottság: Az Országgyűlés szervezetének szakosított testülete a Környezetvédelmi bizottság, melynek feladata a környezetvédelmi stratégiai javaslatok elemzése, önálló kezdeményezés és mások által kialakított kezdeményezések plénumot megelőző szinten történő ellenőrzése, mintegy Országgyűlés előtt szűrő szerepben.

Országos Környezetvédelmi Tanács: a Kormány tanácsadó szerve. Állást foglal a különböző környezetvédelmi programok elvi kérdéseiben, jogszabályokkal, döntésekkel kapcsolatban és egyéb környezetvédelmi ügyekben.

Főfelügyelőség: a jogszabályban meghatározott esetekben első és másodfokon jár el, szolgáltatja a kormányzati munkához szükséges adatokat, elemzi, értékeli a jogszabályok végrehajtását, a területi szervek hatósági munkáját, vezeti a hatósági nyilvántartást.

Területi szervek: első fokon járnak el, részletes feladatait a 211/1997. (XI. 26.) Kormányrendelet tartalmazza.