Ugrás a tartalomhoz

Globális környezeti problémák és társadalmi hatásuk II.

Prof. Tamás János, Dr. Juhász Csaba, Dr. Pregun Csaba, Dr. Nagy Attila, Szőllősi Nikolett, Gerőczi Viktória, Fórián Tünde (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

1.3 Az EU fogyasztóvédelmi stratégiája

1.3 Az EU fogyasztóvédelmi stratégiája

Az Európai Bizottság „Közösségi fogyasztóügyi politikai stratégia 2007–2013 - a fogyasztók pozíciójának erősítése, jólétük növelése, és hatékony védelmük”című, az EP plenáris ülése elé terjesztett jelentés szerint koherensebb fogyasztóvédelmi szabályozásra lenne szükség. A képviselők az egységes piac tényleges megteremtését sürgetik, és felvetik egy uniós fogyasztóvédelmi ombudsmani poszt bevezetésének lehetőségét is.

A szöveg szerint „a fogyasztóvédelmi igények jogszabállyal csak úgy teljesíthetők, ha a jogszabály jobb, egyszerűbb, és azt a Bizottság valamennyi illetékes főigazgatóságának – egészségügy és fogyasztóvédelem, igazságügy, szabadság és biztonság, belső piac és szolgáltatások, valamint versenypolitika – bevonásával készítik elő”. Az EP intézkedéseket akar annak érdekében, „hogy az EU 27 kisebb, nemzeti piaca ténylegesen a világ legnagyobb kiskereskedelmi piacává alakuljon”. A képviselők szerint „ehhez arra van szükség, hogy a polgárok ugyanolyan biztonságban érezzék magukat, amikor az interneten vagy a sarki boltban vásárolnak, és a kis- és középvállalkozások (kkv-k) a belső piacon mindenütt ugyanazokat az egyszerű szabályokat vehessék alapul”. A jelentéstervezet „üdvözli a Bizottság törekvéseit arra, hogy megerősítse a termékbiztonság terén nemzetközi szinten – különösen a kínai, az amerikai és a japán hatóságokkal – folytatott együttműködést”. (http://www.jogiforum.hu)