Ugrás a tartalomhoz

"B" Tételű modul - Fenntartható mezőgazdasági rendszerek és környezettechnológia

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. (2008)

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

A KHV módszerei

A KHV módszerei

Bizonytalanság csökkentése

A hatásfolyamatok következtében várható környezeti változások meghatározása minden esetben bizonytalansággal terhelt. Ennek alapvető oka a környezeti rendszer működésének összetettsége, a nagyszámú változó tényező, és természetesen az ember által kidolgozott mérési, előrejelzési modellekben az egyszerűsítő feltételek - szükségszerű - alkalmazása.

Analógiák vizsgálata

Bár a konkrét hatásvizsgálati feladatok nagyfokú egyediséget mutatnak, sok esetben találhatók a vizsgálat tárgyával azonos, de már kivitelezett létesítmények, területhasználatok. Az itt megvalósuló hatásfolyamatok vizsgálatának tapasztalatai, megfelelő adaptáció esetén, jelentősen fokozhatják a becslések megbízhatóságát.

Több módszerű megközelítés

Az egyes mérési, előrejelzési, értékelési módszerek, modellek egyedi jellemzőik (például méréstartomány, súlyfaktorok) miatt sajátos torzító hatással rendelkezhetnek. Az eredményeket befolyásoló ezen - technikai-tényezőkből eredő kockázat csökkenthető, ha azonos célra szolgáló különböző eljárásokat alkalmazva „igazoljuk" az eredmények helyességét.

Legkedvezőtlenebb eset vizsgálata

Az anyag- és energiaáramlás paraméterei mind a kibocsátás, mind a szállítás és a kiülepedés (feldúsulás, átalakulás) folyamán rendszerint matematikai szórással is jellemezhetők. A különböző hatótényezők egyidejűségére - és így különösen a szinergikus hatások kialakulására is - valószínűségi mező adható meg. Az átlagértékek, illetve a legnagyobb bekövetkezési valószínűségű esemény helyett a legkedvezőtlenebb Következménnyel járó érték/esemény elemzése a becslések biztonságát növeli

Rendszerező technikák

A környezeti hatásvizsgálatokban alkalmazott technikák ezen csoportja a vizsgála¬tok megszervezésének, az eredmények dokumentálásának és a meghatározó tényezők kiválasztásának segédeszközei.

Legfontosabb feladatuk az információk csoportosítása, rendszerezése és így az összefüggések felismerésének elősegítése.

Hatásmátrix

A hatásmátrix megszerkesztésekor az egyik tengely mentén a vizsgálat tárgyát képező tevékenység különböző részegységeit (hatótényezőit), a másik tengelyen pedig a hatásviselő környezeti tényezőket helyezzük el. Az így kialakított táblázatban a sorok és oszlopok átfedő mezői szolgálnak a kapcsolat bemutatására. A hatásmátrix részletességét, tartalmát a vizsgálat aktuális feladatainak megfelelően alakítják ki. Az egyszerű hatásmátrix a hatótényezők és hatásviselők kiválasztását célozza, a kapcsolatot van/nincs szinten jelöli. A minősítő hatásmátrix a részletesebb vizsgálatokban a már hatáskapcsolatként azonosított összefüggések további felbontását és a hatások irányának, mértékének, minőségének kimutatását is tartalmazzák.

Hálózati, vagy hatástechnika

A hatótényezők, valamint az elsődleges, másodlagos, illetve további hatásviselők kapcsolatrendszerét bemutató technika. Leggyakrabban alkalmazott változatában hatásviselőként környezeti elemek kerülnek feltüntetésre. Az eljárást a vizsgálatok megtervezéséhez (amikor is feltételezett kapcsolatokat jelenít meg), valamint a már ténylegesen feltárt összefüggések áttekintő bemutatására alkalmazzák. Mivel a hatásfa a hatásrendszer egyfajta modelljének tekinthető, a szükséges (például védelmi) beavatkozások optimális helyének megtervezése folyamán is hasznosítják. Alkalmazásában azonban korlátot jelent, hogy nagyobb számú hatótényező esetén a grafikus megjelenítés vizuálisan már túl bonyolult lehet.

Rétegtérképezés

A rétegtérképezés különböző tartalmú tematikus térképek, illetve fedvények készítésével, majd azok összevetésével azonosítja a lehetséges hatáskapcsolatokat. Az alaptérkép rendszerint a tervezett tevékenység potenciális hatótényezőinek feltételezett hatásterületeit ábrázolja, míg a különböző fedvények az egyes . környezeti elemek jellemzőiről készült tematikus felméréseket jelenítik meg. Hasonló fedvények készülhetnek a területhasználati típusokról, a lakosság eloszlásáról, a környezetállapot komplex jellemzőiről. A térképlapok összevetése elsősorban a vizsgálatok megtervezéséhez nyújt segítséget. Alkalmazásában a hatásterület(ek) kijelölése jelent nehézséget, mivel azt a konkrét hatásviselő ismerete nélkül kell megtennünk. A hatásterületek kijelölésekor ezért jelentős szerephez jutnak a hasonló feladatok során nyert tapasztalatok, illetve a mérhető kibocsátások esetében az immissziós határértékek.

Ellenőrző listák

Az ellenőrző lista (csekklista, katalógus) lényegében egy munkaterv, amely megválaszolandó kérdéseket és/vagy elvégzendő feladatokat sorol fel. Az ellenőrző listák céljuktól függően lehetnek egyszerű (leíró) vagy minősítőlisták. Az egyszerű ellenőrző listák felsorolások, amelyek rögzítik a vizsgálandó ható¬tényezőket, a lehetséges hatásviselőket, illetve az alkalmazásra ajánlott módszert. A minősítő listák definiálják és minőségi kategóriákba rendezik az egyes környezeti elemek lehetséges változásait.

Összehasonlító technikák

A technikák ezen csoportját a döntési alternatívák összehasonlítását elősegítő elvek és eszközök alkotják. Mindaddig, amíg a döntés számára rendelkezésre álló alternatívák csak ugyanazon hatásviselő mennyiségi változásának mértéke szerint különböznek, rendszerint elégséges a megfelelő hatásmátrix vagy ellenőrzőlista alkalmazása. Az esetek többségében azonban az egyes változatok eltérő hatásfolyamatai egyrészt a hatásviselők eltérő körét érintik, másrészt az azonos hatásviselők esetében is eltérő minőségű következményekkel járnak. A hatásviselőket egyenlő fontosságúnknak tekintő technikák olyan minősítőlisták alkalmazásából indulnak ki, amelyek a vizsgált alternatívák minden egyes következményét azonos skála (például kedvező-közömbös-kedvezőtlen kategóriák) szerint minősítik. Az egyes változatokra így előállított besorolásspektrum legkedvezőtlenebb értéke alapján végzi el az alternatívák rangsorolását a mértékadó hatás elvét alkalmazó technika. A „hibapont"'-vizsgálat hasonló az előbbihez, de nem egyetlen tényező, hanem a kedvezőtlen besorolások egyszerű vagy súlyozott összegzésével kapott mutatószám szerint alakítja ki az alternatívák sorrendjét. A hatásviselők, illetve megváltozásuk következményei azonban - különösen a részletesebb vizsgálatot igénylő esetekben - rendszerint eltérő fontosságúak a döntésben. Az ezen eltérést megjelenítő „súlyszámok" meghatározására különböző a, döntés-előkészítésben általánosan alkalmazott technikák (például Delphi-techni-ka, relevancia-fa), ökonómiai (például költség-haszon-elemzés), szociológiai (például interjú) és más szakterületi értékelőmódszerek szolgálnak.