Ugrás a tartalomhoz

"B" Tételű modul - Fenntartható mezőgazdasági rendszerek és környezettechnológia

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. (2008)

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

18. fejezet - 18.A hulladékok kezelése, hasznosítási lehetősége.

18. fejezet - 18.A hulladékok kezelése, hasznosítási lehetősége.

Kommunális hulladékok kezelése, elhelyezése

A kommunális hulladék mennyisége, összetétele

Kommunális hulladéknak nevezzük mindazokat a településeken (háztartásokban) keletkező szilárd és folyékony hulladékokat, szennyvizet, amelyek a közvetlen emberi tevékenység révén képződnek.

A kommunális hulladék főbb összetevőinek csoportosítása:

  • a rekesztő- vagy záróanyagok (papír, üveg, bőr, fém);

  • konyhai hulladékok;

  • - tüzelésből visszamaradt, főleg szervetlen anyag.

A kommunális hulladékok kezelésének, elhelyezésének célja, hogy stabilizálja a hulladékot, megakadályozza spontán bomlását és elejét vegye a környezetkárosításnak. A kezelés alatt a szóban forgó hulladékra adaptált fizika/ kémiai, biológiai módszerek alkalmazását értjük (pl. keverés, szárítás, égetés, aerob vagy anaerob érlelés), de leggyakrabban a szabályszerű végleges lerakást tekintik és alkalmazzak ártalmatlanításként.

A kommunális hulladékok kezelése, elhelyezése

A kommunális hulladékok kezelésének általános lépései a következők: gyűjtés, elkülönítés, előkezelés, átmeneti tárolás, szállítás, hasznosítás, ill. elhelyezés. Ez utóbbi lehet végleges lerakás vagy hasznosítással egybekötött elhelyezés.

A hulladékgyűjtés, elkülönítés a hulladékkezelés egyik legfontosabb a hulladék sorsát nagymértékben meghatározó művelete. Történhet keverten vagy szeparáltan, amikor hulladék fajtánként, azok minőségi jellemzőit és kezelhetőségüket figyelembe véve elkülönítetten kerül sor a különböző hulladékok összegyűjtésére.

A háztartási szemét kevert gyűjtése ma még világszerte általános megoldás, tarthatatlansága egyre nyilvánvalóbb, és a jövő útját a szakértők többsége a szelektív gyűjtésben látja a települési szilárd hulladékok esetében is, nemcsak az ipariaknál. A hulladékok gyűjtésére és tárolására igénybe vett eszközöket, tartályokat feltűnően meg kell jelölni, feltüntetve rajtuk a hulladék nevét, származását, azonosító jelét.

A hulladékok előkezelésére a tárolhatóság, a szállíthatóság, az elhelyezhetőség, illetve a hasznosíthatóság lehetővé tétele, a valamilyen szempontból kedvezőtlen minőség megváltoztatása érdekében lehet szükség. Az előkezelésnek fizikai, kémiai és biológiai módszerei vannak, ezek közül a leggyakrabban előfordulók a következők:

  • a hulladék aprítása, rostálása, a folyadék szűrése;

  • hulladék válogatása, a vasanyagok mágneses eltávolítása;

  • a porszerű hulladékok szemcsézése, brikettálása;

  • a nedves anyagok keverése száraz, illetve nedvszívó anyagokkal (pl. homokkal, fűrészporral);

  • a homogenizáló keverések;

  • a sűrítés;

  • a nagy víztartalmú anyagok (pl. szennyvíziszapok) víztelenítése szárítással vagy gépi úton;

  • az erősen savas vagy lúgos kémhatású anyagok semlegesítése;

  • a nagy szervesanyag-, illetve más éghetőanyag-tartalmú hulladékok égetése, hőkezelése (pirolízis);

  • a könnyen bomló, szerves anyagokat tartalmazó hulladékok stabilizálása aerob fermentálással vagy anaerob rothasztással;a zömmel növényi maradványokat tartalmazó hulladékok érlelése komposztálással stb.

Átmeneti tárolásra szükség van minden olyan esetben, amikor az összegyűjtött hulladék nem szállítható közvetlenül a felhasználás vagy a végleges elhelyezés helyszínére, vagy nem áll rendelkezésre a végleges megoldás, a szakaszosság, illetve az időbeli különbségek áthidalására. A hulladékhasznosítás jelentősége a települések területi és népességi növekedésével megnőtt. A szemét keletkezésének helye és a hulladékkezelő üzemek számára alkalmas terület közötti távolság egyre nagyobb. A hulladék szállítása elkerülhetetlen, ugyanakkor mindig nagy kockázattal járó tevékenység, jelentős veszélyforrás. A hulladékokat rendszerint közúton, vasúton vagy vízi úton szállítják, de a nagy mennyiségű folyékony anyagok esetében alkalmazható a csővezetéken való hidraulikus szállítás is, ami viszonylag a legbiztonságosabb és mindenképpen a legolcsóbb módszer. Szállítani lehet ömlesztve vagy csomagoltan. A veszélyes hulladékokat csak különleges, zárt csomagolásban, illetve speciális járművön szabad szállítani, mindig megjelölve a tartalmukat és föltüntetve a csomagoláson a veszélyességi fokozatukra utaló nemzetközi jeleket, kódszámokat. Minden hulladékszállítmányt fuvarlevéllel kell ellátni. Különös gondot kell fordítani a biztonsági rendszabályok betartására, a tűz vagy baleset alkalmával teendő intézkedésekre, amelyekre a járművek vezetőit és a kísérőket külön ki kell oktatni.

A hulladékkezelés végső fázisa az elhelyezés, amely alapvetően kétféle lehet:

  • a hasznosítás, illetve a hasznosítással egybekötött elhelyezés, valamint

  • a végleges lerakás (depóniába helyezés).

A kettő között lényeges különbség az, hogy amíg az elsőnek a káros hatások kiküszöbölése mellett közvetlen gazdasági eredménye is van, addig a második csupán a hulladék ártalmatlanítását képes megoldani. Ezért nyilvánvaló, hogy ahol csak lehet, a teljes körű hasznosításra vagy a hasznosítással összekapcsolt elhelyezésre kell törekedni; már csak azért is, mert a deponálásra alkalmas helyek száma és mértéke egyre korlátozottabb, és azokat olyan hulladékok számára kell fenntartani, amelyek semmiképpen sem hasznosíthatók. A végleges lerakásnak két megoldási módja van:

  • szabálytalan

  • és szabályozott lerakás.

Szabálytalan lerakás

A települési szilárd hulladékok ártalmatlanítására világszerte a leggyakrabban alkalmazott eljárás a talajon, annak üregeiben, terepmélyedésekben vagy a talaj felszínén történő lerakás. A takaratlan hulladék felületéről a szélhatás következtében jelentős mennyiségű por kerül a levegőbe, amely egyúttal vivőközege a hulladékban előforduló kórokozó mikroorganizmusoknak is. Potenciális fertőzésveszélyt jelentenek és esztétikailag is rombolják a tájat, továbbá súlyos talaj és talajvízszennyezést eredményezhet.

Szabályozott lerakás

A módszer lényege az, hogy a hulladékot erre alkalmas és előkészített területen tervszerűen, ellenőrzött módon, rétegesen rakják le. A leürített szemetet egyengetik, tömörítik. Egy-egy réteg vastagsága 2-4 m lehet. Minden réteget inert takaróanyaggal (talaj, salak, építési törmelék stb.) 10-15 cm vastagon beborítanak a lerakást követő 24 órán belül. A szemétrétegekben lejátszódó biokémiai folyamatok következtében a hulladékrétegekben 30-70 °C hőmérséklet alakul ki, ennek felső értékénél a mikroorganizmusok, a tetanuszbaktériumok kivételével, elpusztulnak. A depónia felszínére a lerakás befejezése után a rekultiváció kívánalmainak megfelelő vastagságú talajréteg kerül, ami növényzet telepítését is lehetővé teszi.

Rendezett, szabályozott hulladéklerakásra nem alkalmas területek lehetnek:

  • Vízmű védőterületén, ideértve a hidrogeológiai védőterületet is

  • Hullámtéren, fakadó vagy szivárgó vizes, vízjárásos területen;

  • Vizek medrében vagy azok partjától előírt védőtávolságon belül

  • Nyitott és fedett karszt területeken;

  • Természetvédelmi területen;

  • Tájvédelmi körzetben; felszínmozgásos és csúszásveszélyes területen;

  • Gyógyhelyeken, gyógyfürdők területén, valamint ezek és az ásvány-, gyógy- és hévizek védőterületén.

  • A vízszennyező hatás ellenőrzése céljából a talajvízáramlás irányának megfelelően megfigyelőkutakat, a talajvízráfolyás irányában pedig kontrollkutakat kell létesíteni. A zaj- és levegőszennyezés csökkentésére a lerakóhelyet 8-15 m-es fásított területsávval kell körülvenni. A hulladéklerakás befejezésének idejére a terület környezetbe illesztésének módját, lehetőségeit tartalmazó rekultivációs tervet kell készíteni. A feltöltött területek újrahasznosításának legjobb, legkisebb költséget igénylő módja a növényzettel való betelepítés, a füvesítés, a fásítás, amihez természetesen megfelelő vastagságú talajtakaróréteg felhordása szükséges. A későbbiekben a terület mezőgazdasági hasznosítása is lehetséges, de kiképezhető a felszínén játszótér vagy sportpálya is.