Ugrás a tartalomhoz

"B" Tételű modul - Fenntartható mezőgazdasági rendszerek és környezettechnológia

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. (2008)

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

14. fejezet - 14. A vízminőség-szabályozás műszaki és jogi eszközei

14. fejezet - 14. A vízminőség-szabályozás műszaki és jogi eszközei

A vízminőség-szabályozás műszaki eszközei

A vízminőség szabályozás keretében alkalmazható műszaki beavatkozások kereteit a vízszennyezés megelőzésének és csökkentésének lehetséges módszerei határozzák meg. A társadalom termelő és fogyasztási tevékenységből származó és a befogadó vizeket terhelő szennyező anyagok mennyiségének illetve káros hatásának csökkentésére a következő módszerek kerülhetnek alkalmazásra

  • Tisztítás: a szennyvíz vagy egyéb hulladék-anyag szennyező anyagainak kivonása, átalakítása, ezek szennyezést nem okozó környezeti elhelyezése

  • Újrafelhasználás és visszanyerés: a használt, illetve szennyvizek újrahasznosítása, illetve a hasznosítható anyagok visszanyerése

  • Technológiai-változtatás: a technológia oly módon történő változtatása, hogy a szennyezőanyag-kibocsátás megszűnjön, vagy legalább mérséklődjön

  • Termékmódosítás: olyan helyettesítő termékek bevezetése, anyagtulajdonság módosítása, melynek eredményeként szennyező hatásuk csökkenthető vagy kezelhető legyen

  • Megszüntetés: valamely, a vizeket szennyező anyag gyártásának, forgalmazásának megszüntetése, és a szennyező anyagok vízbejutásának megakadályozása.

  • Szétszórás: a szenny- vagy használt vizek nagy területén diszperz módon történő szétszórása talajba helyezése, vagy nagy víztömegben való elosztása

  • Késleltetés: a szenny- vagy használt víz kibocsátás időszakos leállítása, tározása, és ezeknek a befogadó szempontjából kedvezőbb időszakban történő bejuttatása

  • Átvezetés: a szennyvizeknek más szelvénybe, vagy más nagyobb vízhozamú vízfolyásba való átvezetése

  • Hígítás: az oldott szennyvíz térfogat növelése, a káros hatások csökkentése és az öntisztuló képesség fenntartása céljából

  • Környezeti tisztítás: a befogadó élővíz mint környezeti elem tisztítása a bevezetett szennyező anyagok eltávolítása, káros hatásuk csökkentése.

Az előzőekben ismertetett módszereken alapuló műszaki beavatkozások a következők:

  • szennyvíztisztítás

  • újrafelhasználás

  • technológiai víztisztítás

  • szennyvíz tározás

  • regionális csatornázás

  • kisvízhozam szabályozás

  • befogadók tisztítása

A szennyvíztisztítással csak röviden foglalkozunk, tekintettel arra, hogy ezt egy külön jegyzet tárgyalja. A következőkben közvetlen a kommunális szennyvizek kezeléséről adunk rövid áttekintést.

A tisztítás célja a szennyvizek olyan mértékű kezelése, melynek eredményeként a tisztított szennyvíz, minősége alapján a befogadó élővízbe károsodás nélkül, ártalommentesen bevezethető.

A tisztítási technológiában a szennyezőanyag tartalom csökkentésére különböző mechanikai, biológiai, kémiai és fizikai - kémiai módszereket alkalmazunk.

A folyamat három fő részre bontható:

  1. elsőfokú (elsőrendű) vagy mechanikai tisztítás

  2. másodfokú (másodrendű) vagy biológiai tisztítás

  3. harmadfokú (harmadrendű) kémiai illetve fizikai - kémiai tisztítás

Az újrafelhasználás a kibocsátandó víz egy részének az előző használattal azonos vagy más célú felhasználása, a vízkészletek mennyiségi és minőségi tehermentesítése érdekében. Az újrahasznosítás során az egyik vízhasználó által kibocsátott használt víz, vagy különböző fokozatokkal tisztított szennyvíz, általában kisebb minőségi igényű vízhasználó által történő hasznosítására kerül sor. Ez mind a vízminőség szabályozás, mind a vízkészlet gazdálkodás szempontjából előnyös megoldás, ugyanis csökkenti a használt, illetve a szennyvíz bevezetések számát, illetve a befogadó szennyvízterhelését. A tisztított városi szennyvíz mezőgazdasági újrahasznosítására Kecskeméten került sor egy termelőszövetkezet területén, ahol a mechanikai tisztítást majd tározást követően a szennyvíz növényi tápanyagtartalmának hasznosításával, illetve a tisztított szennyvíz talajba helyezésével tehermentesítik a befogadót. A technológiai változtatás a termelési eljárás, az ehhez kapcsolódó vízgazdálkodás, továbbá a termékfelhasználás módjának módosítására irányuló tevékenység, melynek célja a szennyezőanyag kibocsátás csökkentése, vagy megszüntetése. Ez a módszer a környezetvédelem keretében a környezetszennyezés megelőzésének egyik legfontosabb feladata.

Lényegében e módszerhez kapacsolódó beavatkozás a termékmódosítás oly módon történő végrehajtása, hogy a vizekre kevésbé káros termékszerkezetet alakítanak ki. Ilyen termékmódosítás a foszformentes detergensek gyártására való áttérés, és ugyancsak termékmódosításnak tekinthető az egészségre káros klórozott szénhidrogén alapanyagú növényvédőszerek (DDT, HCH, aldrin, dieldrin, stb.) használatának és gyártásának betiltása. A szennyvizek tározása a vízkibocsátás tervszerű visszatartása, majd szabályozott leeresztése a befogadó minőségi állapota illetve hidrológiai viszonyai szempontjából kedvezőbb időszakában. Ez a beavatkozás az esetek többségében a tisztítatlan, vagy jelentős költséggel tisztítható szennyvizeket a befogadó kisvízi időszakában visszatartja, majd a nagy vízhozamú időszakban megfelelő hígítási feltételek mellett vezetik be a befogadóba. A regionális csatornázás nagyobb területre kiterjedő, több település szennyvizét összegyűjtő szennyvízcsatorna rendszer, amellyel megszüntethetők az egyedi szennyvízbevezetések és fejlett technológiájú központi szennyvíztisztítóval védhető a befogadó minőségi állapota. A módszer a vízminőség szabályozás egyik korszerű és hatékony, ugyanakkor meglehetősen költséges megoldása.

Alkalmazására üdülőterületeken és ivóvíz céljára hasznosított felszíni vizek minőségszabályozás céljából kerülhet sor. A megoldásnál a nagyszámú egyedi szennyvízbevezetést felszámolják, és a befogadó tehermentesítésére központi szennyvíztisztító telepet alakítanak ki, melyeken harmadlagos tisztításra is sor kerülhet az eutrofizálódás megakadályozása céljából. A kisvízhozam szabályozás a befogadó vízminőség szempontjából kritikus, kisvízhozamának meghatározott mértékű növelése, az öntisztító képesség fenntartása, fokozása, illetve a szennyezések hígítás hatására bekövetkező csökkentése érdekében. A vízfolyások kisvízhozama mind minőségi, mind mennyiség szempontjából kritikus a vízhasználók szempontjából.

A megoldás tározók létesítésével, vagy más vízgyűjtőből való átvezetéssel oldható meg.

Tekintettel arra, hogy ez a megoldás nem a szennyezőanyag befogadóba való bejutását akadályozza meg, hanem a bejutott szennyezőanyag ártalmasságát mérsékli hígítóvíz hozzáadásával, ez a beavatkozás passzív jellegűnek tekinthető. A befogadók tisztítása olyan beavatkozás, melynek során az adott vízfolyás teljes vízhozamát tisztítás-technológiai vagy egyéb módszerekkel kezelik, a vízminőség javítása céljából. Ritkán alkalmazott eljárás. Alkalmazása akkor indokolt, ha a szennyeződést okozó szennyvíz tisztítása valamilyen okból nem lehetséges. A módszer két probléma megoldását célozza. Az egyik a lebegő anyagok ülepítéssel, illetve hordalékfogással történő csökkentését jelenti. A másik módszer az oxigénháztartás egyensúlyának szervesanyag szennyezés hatására bekövetkező felborulásakor kerül alkalmazásra. Az oxigénháztartás egyensúlyának felbomlása az öntisztuló képesség csökkenését, vagy megszűnését okozza. A víz oldott oxigéntartalmának növelése céljából az ábrán bemutatott levegőztető berendezések alkalmazására kerül sor.

A felszíni vizek tisztítására alkalmazott levegőztető berendezések a.) úszó levegőztető berendezés, b.) víz alatti levegőztető berendezés, c.) víz alatti levegőztető mechanikai meghajtással, 1.) levegőztető kerék, 2.) hajtómű, 3.) fő úszótest, 4.) támasztóbója, 5.) rögzítő kötél, 6.) nyersvíz , 7.) fúvókák, 8.) tartály, 9.) sűrített levegő bevezetése, 10.) levegővel dúsított víz, 11.)forgólapát

A vízminőség szabályozás jogi eszközei

A vízminőség és a vízmennyiség elválaszthatatlan egymástól, így a jogi szabályozásnak is ki kell terjednie a vízkincs minősége mellett a mennyiségi védelmére is.

A víz mennyiségi védelmét szolgálja, ezáltal a takarékos vízhasználatra ösztönöz

  • a vízkészlet-használati díj

  • az ivóvízdíj

  • a csatornahasználati díj

  • ivóvízhasználati pótdíj

Vízkészlethasználati díjat az évi 500 m3-nél több vizet fogyasztó vízhasználók fizetnek saját vízkivételi művek alkalmazása esetén. A díj összegét a vízjogi engedély szerinti vízmennyiség (m3), az alapjáradék (Ft./m3), valamint a vízkészlet-kategóriától, a vízminőségi osztálytól, illetve a vízhasználat jellegétől függő módosító tényező alapján határozzák meg. A takarékos vízgazdálkodásra ösztönzést célozza, hogy a vízjogi engedély szerint meghatározott mennyiségen felüli vízhasználat után 200% pótdíjat kell fizetni. A takarékos vízgazdálkodás a kibocsátott szennyvíz mennyiségét is csökkenti. Ivóvízdíjat és csatornadíjat a közüzemi víz- és csatornamű vállalatok által szolgáltatott ivóvízért, illetve csatornamű használatért kell fizetni. Az elszámolás alapja az igénybe vett víz mennyisége (m3). Ivóvízhasználati pótdíjat az ipari célra ivóvíz-minőségű víz használata esetén kell kifizetni.

A víz díját a szolgáltató és a felhasználó megállapodásban határozzák meg. A pótdíj fizetés célja a fogyasztók kevesebb ráfordítást igénylő ipari nyersvíz használatára ösztönzése. A víz minőségét védő jogszabályok közvetlen és közvetett hatásúak. Közvetlen ösztönző a hatósági kényszer (vízjog engedély), a közvetett ösztönző a gazdasági kényszer (a tisztítótelep építési költséget meghaladó szennyvízbírság, illetve a szennyvíztisztító építéshez pénzügyi támogatás (pl. Központi Környezetvédelmi Alap). Vízjogi engedély szükséges olyan létesítmények építéséhez, beavatkozáshoz, amelyek a vizek lefolyását, áramlási viszonyait, mennyiségét és minőségét megváltoztatják. Amennyiben a létesítmény, vagy beavatkozás káros mértékben szennyezi a vizeket, a vízügyi hatóság átalakításra vagy megszüntetésre kötelezheti az üzemeltetőt. A vízminőség szabályozás legfontosabb jogi eszköze a szennyvízbírság, amely anyagi hátrány okozásával (pénzbüntetéssel) kényszeríti a szennyezőt a károsodás felszámolására. Birság kiszabására akkor kerül sor, ha a szennyvízben lévő szennyező illetve toxikus anyagok mennyisége meghaladja a víz-minőség védelmi területekre meghatározott határértéket. A vízminőség védelmi területeket I-VI. kategóriákba sorolják, és a határértéket ezekre határozzák meg szennyező, illetve toxikus anyagonként.

A szennyvízbírságot egy évre, idényüzem esetén az idény időtartamára szabják ki.

A bírság összege

  • a befogadóba egy nap alatt kibocsátott szennyező anyag határértéket meghaladó kg-ban kifejezett mennyiségének

  • az évi illetve idény alatti tényleges üzemnapok számának

  • a szennyező anyagra megállapított bírságtételnek és

  • a módosító tényezők számszerű értékének a szorzata.

Rendkívüli szennyezés (műszaki meghibásodás, baleset, gondatlan kezelés, a felszíni vagy felszín alatti vízkészletek nem szennyvízzel veszélyeztetése) esetén a bírságot a szennyező anyag teljes mennyiségének megfelelően kell meghatározni, a bírságtétel ebben az esetben ötszörös is lehet. Különösen káros szennyezés (a szennyező anyag határértékét ötszörösen, a toxikus anyagok esetében kétszeresen meghaladó szennyvízkoncentráció) bekövetkezésekor a bírságtétel kétszeres. Az egyes anyagokra így meghatározott és összesített bírság összegét (alapbírság), a módosító tényezőkkel szorozva kerül kiszámításra a fizetendő bírság (módosított alapbírság). A módosító tényezők a befogadó mértékadó vízhozamát és az átlagos szennyvízmennyiség arányát (hígítás mértékét), a szennyvízbevezetés módját, az adott területre irányadó szempontokat és egyéb vízgazdálkodási érdekeket vesznek figyelembe. A szennyvízbírság progresszív, a folyamatos bírságolás második évében kétszeres, a harmadik évében háromszoros, a negyedik évben négyszeres, majd az ötödik évben és az azt követő években ötszörös. A progresszivitást nem alkalmazzák, ha az üzem a káros szennyezés megszüntetésére szennyvíztisztító kivitelezését megkezdte és azt folyamatosan végzi.

A szennyvíz bírságból befolyt pénzeszközökből a Vízügyi Alap elkülönített részébe kerülnek.

A szabályozásnak tehát az a lényege, hogy a vízvédelem érdekében gazdaságilag ösztönöz a szennyvíztisztításra, zárt vagy csak minimális szennyezést okozó technológiák alkalmazására, a vízben elfolyó értékes anyagok kinyerésére.