Ugrás a tartalomhoz

"B" Tételű modul - Fenntartható mezőgazdasági rendszerek és környezettechnológia

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. (2008)

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

A víz biológiai minősítése

A víz biológiai minősítése

A biológiai vízminőség a víz azon tulajdonságainak összessége, amelyek a vízi ökoszisztémák életében fontosak, illetve ezeket létrehozzák és fenntartják.

A vízminőségi jellemzők a következők:

  • a halobitás

  • a trofitás

  • a szaprobitás

  • a toxicitás

A halobitás a víz biológiai szempontból fontos szervetlen kémiai tulajdonságainak összessége, amely az összes sótartalommal, a szervetlen ionok mennyiségével, vagy az elektromos vezetőképességgel megadható mennyiség.

A trofitás a vízi ökoszisztémában végbemenő elsődleges szervesanyag termelés mértéke. Nagysága klorofill-tartalmú növényzettől (pl. alga), a szervetlen növényi tápanyagoktól (foszfor, nitrogén), továbbá a fénytől függ.

A trofitás növekedése növeli a vízi ökoszisztéma energia befogadó képességét és eutrofizálódáshoz vezet. Jellemzésére a klorofill tartalom, az összes alga szám, a foszfor és nitrogénformák alkalmasak.

Az eutrofizálódás az állóvizek szennyeződésnek egyik súlyos következménye. Az állóvizekbe bekerülő foszfor illetve nitrogén növényi tápanyagok a víz trofitását, alga termőképességét növeli. A vízfolyásokban a trofitás fok növekedése nem okoz problémát, mert a víz állandó mozgásban van, sőt egy-egy árvíz alkalmával a meder átöblítődik. Az állóvizekben a trofitás fok emelkedése folyamatos, tekintettel arra, hogy az azokba bejutó elemek vagy vegyületek az állóvíz anyagforgalomban marad. Az állóvizek tápanyagfeldúsulása következményeként bekövetkező trofitásfok emelkedését nevezzük eutrofizálódásnak.

A tápanyag feltöltődése természetes körülmények között egy igen hosszú folyamat, mely az állóvíz kialakulásától annak feltöltődéséig tart. Ezt a folyamatot nevezzük természetes eutrofizálódásnak. Ezt a folyamatot az emberi tevékenység felgyorsítja, és ennek eredményeként kialakul a gyorsított (antropogén) eutrofizálódás, melynek oka a természetes folyamatoknál lényegesen nagyobb növényi tápanyagterhelés.

A szaprobitás a vízi ökoszisztéma lebontó képessége, amely a trofitással szemben hat, ezért energia veszteséggel jár. Jellemzői a lebomlásra illetve rothadásra képes szervesanyag és heterotrof élőlények. Növekedése a vízszennyezés eredménye.

Jellemzése a KOIps és a Pantle Buck index (szaprobitási index: az indikátor szervezetek relatív gyakoriságából számítható), a KOId valamint a BOI5 értékeivel egyaránt lehetséges.

A szaprobitás két formája ismert

  • az allószaprobitás, amely a vízbe kívülről bekerülő szervesanyagok által meghatározott.

  • az autoszaprobitás, amely a vízben keletkezett szervesanyagok mennyiségével arányos,

A toxicitás a vízbe kerülő, vagy a vízben képződő, a különböző folyamatokból származó szennyezőanyagok hatására a víz toxikussá válását jelöli. Ez a vízben élő lények károsodását, illetve pusztulását okozhatja. Mérésére különböző biológiai tesztmódszereket alkalmaznak.

A mérgezés a koncentrációtól illetve az expozíciótól függ, és lehet végleges (irreverzibilis) és átmeneti (reverzibilis). A szennyezés hatása lehet lokális, amikor az élőlény méreggel érintkező testrésze károsodik és felszívódó, amelynek során a méreg a vér- illetve a nedvkeringésbe kerül.

A biológiailag nem bomló (perzisztens) mérgek, amelyek zsírban oldódnak az élőlény szervezetében felhalmozódhatnak (biológiai akkumuláció illetve magnifikáció).

A mérgezés lefolyása lehet gyors (akut, heveny), egyszeri, nagyobb toxikus anyag hatására, és lehet elhúzódó, kis méreg koncentrációk hatására (krónikus, idült).

A toxicitás mértékét a közepes tűréshatár (TLm) fejezzük ki. A meghatározása során egy meghatározott méreg pontosan adagolt mennyiségére adott biológiai válasz számértékét mérik. A közepes tűréshatára az 50%-os válaszhoz tartozó hatásmennyiség.