Ugrás a tartalomhoz

"B" Tételű modul - Fenntartható mezőgazdasági rendszerek és környezettechnológia

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. (2008)

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

Az invázív gyomfajok hatásai

Az invázív gyomfajok hatásai

A növényvilág agresszív fajai máris több százezer hektár területet fog¬lalnak el. Miközben egy-egy újabb védett természeti terület létesítése — még ha az csak néhány száz hektár is - leküzdhetetlennek látszó ellenállásba ütközik, sokakat kevésbé izgat az agresszív terjedésű növények mind nagyobb térnyerése. Pedig nem lehet nem észrevenni a somogyi homokterületeken az alkörmös, a Duna-Tisza közén a selyemkóró, a Dunántúlon a magas aranyvessző, a hullámtereken a gyalogakác és a zöld juhar, a szárazabb területeken és, sajnos, már a hegyvidéken is az akác és társaik egyre nagyobb területekre kiterjedő fertőzését.

Tévedés lenne azt hinni, hogy ezek a fajok csak a természeti értékekért aggódok számára nemkívánatosak. A hullámtéri legelők vagy kaszálók tulajdonosai tudják, ha egy-két évig nem kaszálnak vagy nem legeltetnek, csak gyalogakác-tengerre számíthatnak. Az ártéri erdők nagy részén az értéktelen fajú zöld juharral szemben vagyunk tehetetlenek. Ezek pedig nemcsak természetvédelmi, hanem súlyos gazdasági kérdések is.

Térfoglalásával a parlagfű megmaradt az agrárgazdálkodók problémájának, hiszen sok más mellett „csak" gyomnövénynek tekintettük. Súlyos allergén hatása miatt azonban társadalmi üggyé is vált. Valamennyiünk közös érdeke a parlagfűprobléma megoldása és hasonlók kialakulásának megakadályozása. Ez azonban csak széles körű társadalmi összefogással érhető el. Abban a reményben indítjuk útjára ezt az összeállításunkat, hogy hozzájárul ahhoz: az inváziós fajok problémája Magyarországon is a figyelem középpontjába kerül.

A parlagfű

A szakértők rámutattak, hogy a biológiai invázió kezeléséhez a hatályos szabályozás nem ad elegendő jogi hátteret, ezért szükségesnek tartották egy olyan jogszabály megalkotását, amely jelentős mértékben korlátozná ezen fajok erdőgazdálkodásban, bányarekultivációban, parkosításban való használatát és behozatalát.

Az özönfajok fokozódó térhódítása nem csak a biológusokat foglalkoztatja. Egyes fajok jelenlétét szinte mindenki saját bőrén érzi, míg mások rohamos terjedésük ellenére sem váltják ki a társadalom figyelmét. Eddig soha nem látott mértékű előretörésük, térnyerésük azonban rendkívül sürgetővé teszi, hogy körültekintően és felelősséggel lépjünk fel az inváziós fajok fenyegetései ellen. Annál is inkább, mert az eredményes fellépéshez nélkülözhetetlen az eltűnő politikai határokon átívelő nemzetközi együttműködés.

A fajok első körét legszemléletesebben képviselő parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) napjainkra egyre súlyosabb humán-egészségügyi gondok okozójává vált. Jelenleg a kb. 6 millió hektár területből 5,4 millió hektáron fordul elő, és mintegy 700 000 hektáron erős a fertőzés. A növény pollenjére csaknem 2,5-3 millió ember érzékeny. A faj irtása és visszaszorítása érdekében számos országos, regionális és helyi kezdeményezés született. A megoldás azonban nem csupán a kormányzati akarat vagy az anyagiak függvénye. A talaj- és növényvédelmi jogszabályok az egész társadalmat cselekvésre kötelezik.

Sok olyan faj is nagy gondokat okoz, amely a napi sajtóban kisebb nyilvánosságot kap. Egy 1998-ban elkészített felmérés szerint a védett gyepterületek megközelítően 20%-a - ez mintegy 44 000 hektár területet képvisel - fertőzött olyan inváziós, magyarul özönnövényekkel, mint a magas aranyvessző (Solidago gigantea) vagy a selyemkóró (Asclepias syriaca), visszaszorításuk feltételezett költsége milliárdos nagyságrendű. Ennek ellenére számos hazai kertészeti cég kínálatában, valamint méhészeti szaklapokban impozáns kerti növényekként, illetve mint méhlegelőként hasznosítható, telepítendő fajokként szólnak róluk.

Magas aranyvessző

A selyemkóró

Ezért is érdemes számot vetnünk azzal, hogy mit jelent a biológiai invázió, és mit nevezünk inváziós idegen fajnak.

Az inváziós idegen fajok (invasive alien species; IAS) rendelkeznek azon képességgel, hogy természetes előfordulási területükön kívülre történő véletlen behurcolásukat vagy szándékos betelepítésüket követően képesek ott megtelepedni, illetve tért hódítani, veszélyeztetve ezáltal a természetes életközösségek ökológiai egyensúlyát.

Nemkívánatos hatásukat növeli, hogy az élővilág szinte valamennyi rendszertani egységének képviselőit megtalálhatjuk közöttük, és a Föld szinte valamennyi ökoszisztémájában képesek átvenni a hatalmat. Az inváziós fajok mind a védett, mind a nem védett területeken nagy hatást gyakorolnak a természetes élőhelyek és az azokat körülvevő területek biológiai sokféleségére. Genetikai, faji és életközösségi léptékben egyaránt visszafordíthatatlan ökológiai és ökonómiai károkat idézhetnek elő. A korábban nem fertőzött élőhelyekre történő bejutásukat, sokszorozódásukat és későbbi esetleges sikeres beilleszkedésüket jelentősen megkönnyíti az egyre nyitottabb határokon keresztül zajló nemzetközi kereskedelem, fuvarozás, utazás és az egyre fokozódó turizmus.

A nem honos fajok inváziója így - a kétségtelenül súlyos társadalmi és ökonómiai problémák ellenére - elsősorban a biológiai sokféleséget veszélyezteti, így főként természetvédelmi hatással bír. Az inváziós fajok terjeszkedése ezért napjainkra az élőhelypusztulás és -fragmentáció mellett a biodiverzitást leginkább veszélyeztető tényezők között szerepel. Az invázió mértéke fajról fajra változik, előfordulnak szándékos betelepítések, és nem zárható ki a globális és helyi klímaváltozás esetleges befolyása sem. Az azonban bizonyos, hogy minden esetben jelentős szerepe van az ember természetátalakító tevékenységének is, hiszen bizonyos, a természetet érintő beavatkozásokkal mi teremtjük meg az özönfajok számára kedvező ökológiai feltételeket. Szinte valamennyi földrajzi térség küzd inváziós fajokkal, amelyek közül jó néhány - szélesebb tűrőképességének köszönhetően - több régióban is gondokat okoz. A terjeszkedés minden országot más módon fenyeget. Legveszélyeztetettebbek a szigetek és az egyéb elszigetelt éetközösségek, amelyeknek rendkívül csekély az invázióval szembeni ellenálló képessége.

Rendkívül fontos feladat az egész társadalom megfelelő szintű tájékoztatása és bevonása, hiszen a társadalmi szervezetek és a magánszemélyek részvétele nélkül véleményem szerint nem érhetünk el átütő sikert az inváziós fajok elleni küzdelemben.