Ugrás a tartalomhoz

Globális környezeti problémák és néhány társadalmi hatásuk

Dr. Anda Angéla Dr. Burucs Zoltán Dr. Kocsis Tímea (2011)

Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

Vízvédelmi politika az EU-ban és Magyarországon

Vízvédelmi politika az EU-ban és Magyarországon

A VKI fontosabb kitételei (Forrás: www. euvki.hu)

Az EU Víz Keretirányelv 2000. december 22-én lépett életbe. A hivatalos lapban való közzététel napja egy olyan egységes vízvédelmi politika életbe lépését jelentette, amely állam- és országhatárokon túlnyúlva a vízgyűjtőkön való koordinált vízgazdálkodás megvalósulását segíti elő. A Víz Keretirányelv hozzájárul - az egyre növekvő Közösségen belül - a vízvédelem harmonizálásához és a vizek terhelésének csökkentéséhez.

Idézetek a Víz Keretirányelvből

• "A víz más termékektől eltérően nem kereskedelmi termék, hanem örökség, amit ennek megfelelően kell óvni, védeni és kezelni..."

• "Integrált közösségi víz politikát kell kidolgozni..."

• A Víz Keretirányelv különleges jelentősége a vizek védelmének egységes - elsősorban ökológiai - szempontok szerinti, következetes végrehajtása. Ezzel összhangban ugyanakkor speciális tényezők is megjelennek, mint például:

• következetesen terület-specifikus, vízgyűjtő egységre vonatkozó tényezők,

• víztípusok szerinti tényezők,

• a káros anyagok vizsgálatának kombinált módszere,

• paraméterekkel, illetve paramétercsoportokkal kapcsolatos tényezők.

A Víz Keretirányelv hét meglévő, szektor- és használat-specifikus EU irányelvet helyez hatályon kívül hét, illetve tizenhárom évvel a hatályba lépése után. A Víz Keretirányelv végrehajtásától elsősorban egy erőteljesebben ökológiai szemléletű és egységesebb vízvédelem kialakulását várhatjuk. A jogharmonizáció után a magyar vízi, környezetvédelmi és természetvédelmi jogszabályokban már meglévő vízgazdálkodási és vízvédelmi eszközök tovább erősödhetnek. A gazdasági szempontok is másfajta jelentőséget nyerhetnek. A Víz Keretirányelv előírásai, különösen a vízgyűjtőkön való integrált gazdálkodás követelménye, jelentősen emelheti a vízvédelem szintjét Magyarországon. A Víz Keretirányelv hatályba lépésétől jogi és anyagi természetű végrehajtási kötelezettségeket ró a tagországokra. A Víz Keretirányelvet át kell venni a nemzeti jogrendszerbe, és 15 évvel a hatálybalépése után el kell érni a vizek és a hozzájuk kapcsolódó vizes élőhelyek jó állapotát Európában. Az EU Víz Keretirányelv előírja, hogy a felszíni vizeket ökológiai állapotuk szerint is minősíteni kell, továbbá a kémiai állapot minősítésének kritériumaiban is változást hozott. Lásd: 31/2004. (XII. 30.) KvVM rendelet a felszíni vizek megfigyelésének és állapotértékelésének egyes szabályairól.

A Tagállamoknak a Víz Keretirányelvben kijelölt feladatai

3. cikk Az igazgatási intézkedések összehangolása a vízgyűjtő kerületekben

7. A tagállamok a 24. cikkben említett időpontig kijelölik az illetékes hatóságot.

8. A tagállamok legkésőbb a 24. cikkben említett időpontot követő hat hónapon belül a Bizottság rendelkezésére bocsátják illetékes hatóságaik, továbbá minden olyan nemzetközi testület illetékes hatóságainak listáját, amelyekben részt vesznek. Valamennyi illetékes hatóságról megadják az I. mellékletben foglalt információkat.

9. A tagállamok a változás hatálybalépését követő három hónapon belül tájékoztatják a Bizottságot a 8. bekezdés szerint megadott információban bekövetkezett bármilyen változásról.

4. cikk Környezeti célkitűzések

(a) a f e l s z í n i v i z e k r e n é z v e

(ii) a tagállamok megvédik, javítják, és helyreállítják az összes felszíni víztestet - a mesterséges és erősen módosított víztestekre vonatkozó (iii) bekezdésben foglaltak alkalmazásától függően - azzal a céllal, hogy legkésőbb ennek az irányelvnek a hatálybalépését követő 15 éven belül elérjék a felszíni vizek jó állapotát, összhangban az V. melléklet előírásaival, a 4. bekezdés szerint meghatározott határidő módosításoktól függően;

(iii) a tagállamok megvédik, és javítják az összes mesterséges és erősen módosított víztestet azért, hogy legkésőbb ennek az irányelvnek a hatálybalépését követő 15 éven belül elérjék a jó ökológiai potenciált és a felszíni víz jó kémiai állapotát, összhangban az V. melléklet előírásaival, a 4. bekezdés szerint meghatározott határidő módosításoktól függően;

(b) a f e l s z í n a l a t t i v i z e k r e n é z v e

(ii) a tagállamok védik, javítják, és helyreállítják a felszín alatti víztesteket, biztosítják az egyensúlyt a felszín alatti víz kitermelése és utánpótlódása között, azzal a céllal, hogy legkésőbb ennek az irányelvnek a hatálybalépését követő 15 éven belül elérjék a felszín alatti vizek jó állapotát, összhangban az V. melléklet előírásaival, a 4. bekezdés szerint meghatározott határidő módosításoktól függően;

(c) a v é d e t t t e r ü l e t e k r e n é z v e

A tagállamok legkésőbb jelen irányelv hatályba lépését követő 15 éven belül minden előírást és célkitűzést teljesítenek, hacsak azok az európai közösségi jogforrások másként nem rendelkeznek, amelyek szerint az egyes védett területeket kialakították.

3. A víztestek mesterségessé vagy jelentősen módosítottá nyilvánítását és annak okait külön ismertetik a 13. cikkben előírt és hatévente felülvizsgálandó vízgyűjtő gazdálkodási tervben.

4. Az 1. bekezdésben megállapított határidőket meg lehet hosszabbítani a víztestekkel kapcsolatos célkitűzések fokozatos elérése érdekében, feltéve, hogy az érintett víztest állapotában nem következik be további romlás, és az összes alábbi feltétel teljesül:

(a) A tagállamok megállapítják, hogy a víztestek állapotának szükségesnek tartott javulása az 1. bekezdésben meghatározott határidőkre az alábbi okok legalább egyike miatt ésszerű módon nem érhető el:

(i) a műszaki megvalósíthatóság miatt a javulás szükséges mértéke csak a határidőt meghaladó időszakokban érhető el;

(ii) a javulások határidőn belüli elérése aránytalanul költséges lenne;

(iii) a természeti viszonyok nem teszik lehetővé a víztest állapotának feljavítását az adott határidőre.

(b) A határidő meghosszabbítását és annak okait külön kiemelik, és megmagyarázzák a 13. cikk szerint előírt vízgyűjtő gazdálkodási tervben.

(c) A halasztásokat legfeljebb a vízgyűjtő gazdálkodási terv két további korszerűsítésére korlátozzák, kivéve azokat az eseteket, amikor olyanok a természeti viszonyok, hogy a célkitűzéseket nem lehet elérni ezen az időtartamon belül.

(d) A kevésbé szigorú környezeti célkitűzések meghatározását és azok okait részletesen ismertetik a 13. cikkben előírt vízgyűjtő gazdálkodási tervben, és ezeket a célkitűzéseket hatévente felülvizsgálják.

6. A víztestek állapotának időszakos leromlása nem jelenti ennek az irányelvnek a megszegését, ha az kivételes vagy ésszerűen előre nem látható természetes ok vagy vis major - különösen a szélsőséges árvizek és a hosszú aszályos időszakok - következménye, vagy ha ésszerűen előre nem látható balesetekből következik, továbbá, ha az alábbi feltételek mindegyike teljesül:

(c) az intézkedési program tartalmazza a kivételes körülmények között teendő intézkedéseket, s ezen előirányzott intézkedések nem veszélyeztetik a víztest minőségének helyreállását a körülmények rendeződését követően;

(d) évente számba veszik a kivételes vagy az ésszerűen előre nem látható körülmények hatásait, és - a 4. bekezdés (a) pontjában kifejtett okok alapján - minden lehetséges intézkedést megtesznek, hogy a víztest állapota a gyakorlatilag lehetséges legrövidebb időn belül visszaálljon az említett körülmények hatása előtti állapotra, és

7. A tagállamok nem szegik meg ezt az irányelvet, ha

b) a változtatások vagy módosítások okait a 13. cikkben előírt vízgyűjtő gazdálkodási terv részletesen tartalmazza és a célkitűzéseket hatévente felülvizsgálják;

5. cikk A vízgyűjtő kerület jellemzői, az emberi tevékenység környezeti hatásainak felülvizsgálata és a víz használatának gazdasági elemzése

1. Minden tagállam gondoskodik minden vízgyűjtő kerületére vagy a nemzetközi vízgyűjtő kerületeknek a saját területükre eső hányadára vonatkozóan

-      a vízgyűjtő kerületek jellemzőinek elemzéséről,

-      az emberi tevékenységnek a felszíni és felszín alatti vizek állapotára gyakorolt hatásának felülvizsgálatáról, és

-      a víz használatának gazdasági elemzéséről

-      a II. és III. mellékletben meghatározott módon, továbbá arról, hogy ezen elemzéseket legkésőbb ennek az irányelvnek a hatálybalépését követő négy éven belül elvégezzék.

2. Az 1. bekezdésben említett elemzéseket és vizsgálatokat felülvizsgálják, és szükség esetén legkésőbb ennek az irányelvnek a hatálybalépését követő 13 éven belül, azt követően pedig hatévente korszerűsítik.

6. cikk A védett területek nyilvántartása

1. A tagállamok gondoskodnak olyan nyilvántartás vagy nyilvántartások kialakításáról, amelyek vízgyűjtő kerületenként tartalmaznak minden olyan területet, amelyet a közösségi jogszabályok szerint különleges védelmet igénylő területként jelöltek ki a felszíni és felszín alatti vizek védelme érdekében, vagy a közvetlenül a víztől függő élőhelyek és fajok megőrzése céljából. A tagállamok biztosítják, hogy a nyilvántartás ennek az irányelvnek a hatálybalépését követően legkésőbb négy éven belül elkészüljön.

3. A védett területek nyilvántartását vagy nyilvántartásait minden vízgyűjtő kerület esetében folyamatosan felülvizsgálják, és naprakész állapotban tartják.

8. cikk A felszíni vizek állapotának, a felszín alatti vizek állapotának és a védett területeknek a monitoringja

2. A monitoring programok legkésőbb hat évvel ennek az irányelvnek a hatálybalépését követően működőképesek lesznek, kivéve, ha a vonatkozó európai közösségi joganyag másként rendelkezik. A monitoring program összhangban lesz az V. melléklet követelményeivel.

9. cikk A vízi szolgáltatások költségeinek visszatérülése

1. pont

A tagállamok 2010-re biztosítják

-      hogy a vízzel kapcsolatos árpolitika a készletek hatékony használatára ösztönözze a vízhasználókat, és ezen keresztül járuljon hozzá ezen irányelv környezeti célkitűzéseinek teljesüléséhez,

-      a különböző vízhasználatok megfelelő hozzájárulását a vízi szolgáltatások költségeinek megtérítéséhez, legalább ipari, mezőgazdasági és háztartási bontásban, a III. melléklet szerint végzett gazdasági elemzés alapján, és figyelembe véve a szennyező fizet elvet.

A tagállamok ennek során tekintettel lehetnek a költség visszatérítés társadalmi, környezeti és gazdasági hatásaira, továbbá az érintett régió vagy régiók földrajzi és éghajlati jellemzőire.

10. cikk Kombinált módszer a pontszerű és a diffúz szennyezőforrásokhoz

2. A tagállamok biztosítják a következők kidolgozását és/vagy megvalósítását:

(a) a kibocsátásoknak a legjobb rendelkezésre álló technikán alapuló szabályozását, vagy

(b) a megfelelő kibocsátási határértékeket, vagy

(c) diffúz hatások esetében a szabályozásokat, amelyekbe - amennyiben alkalmazhatók - a legjobb környezeti gyakorlatokat is bele kell érteni, amelyeket a következő dokumentumok tartalmaznak:

-a Tanács 1996. szeptember 24-i 96/61/EK irányelve a szennyezés integrált megelőzéséről és szabályozásáról [1],

-a Tanács 1991. május 21-i 91/271/EGK irányelve a városi szennyvizek kezeléséről [2],

-a Tanács 1991. december 12-i 91/676/EGK irányelve a vizeknek a mezőgazdasági szennyezőforrásokból származó nitrát által okozott szennyezés elleni védelméről [3],

-azok az irányelvek, amelyek a 16. cikk végrehajtásához kapcsolódnak,

-a IX. mellékletben felsorolt irányelvek,

-bármely más, vonatkozó közösségi joganyag.

A fentieket legkésőbb 12 évvel ezen irányelv hatályba lépését követően be kell vezetni, kivéve azokat az eseteket, amikor a vonatkozó joganyag másként rendelkezik.

11. cikk Az intézkedési program

3. pont

(f) szabályozások, ide értve a felszín alatti víztestek mesterséges utánpótlásának vagy dúsításának előzetes engedélyezése iránti követelményt. Az erre felhasznált víz származhat bármely felszíni vagy felszín alatti vízből, feltéve, hogy az adott készlet használata nem veszélyezteti sem a készletet biztosító, sem az utánpótlásban vagy dúsításban részesülő felszín alatti víztestre megállapított környezeti célkitűzések elérését. Ezeket a szabályozásokat rendszeresen felülvizsgálják, és ha szükséges, korszerűsítik;

(g) a potenciális pontszerű szennyezőforrások esetében az olyan, megelőzést szolgáló szabályozás iránti követelmény, mint például a szennyezőanyagok vízbe történő bevezetésének megtiltása, vagy az érintett szennyezőanyagok kibocsátási szabályait meghatározó, általánosan kötelező szabályokon alapuló előzetes hozzájárulás vagy nyilvántartásba vétel, ide értve a 10. és 16. cikkek szerinti szabályozásokat is. Ezeket a szabályozásokat rendszeresen felülvizsgálják, és ha szükséges, korszerűsítik;

(h) a potenciális nem-pontszerű szennyezőforrások esetében a szennyezőanyag vízbejutását megelőző vagy szabályozó intézkedések. A szabályozások formája lehet az olyan, megelőzést szolgáló rendelkezés előírása, mint például a szennyezőanyagok vízbe juttatásának megtiltása, vagy az általánosan kötelező érvényű szabályokon nyugvó előzetes hozzájárulás vagy nyilvántartásba vétel olyankor, amikor a közösségi joganyag nem tartalmaz más módon ilyen követelményt. Ezeket a szabályozásokat rendszeresen felülvizsgálják, és ha szükséges, korszerűsítik;

(i) a vizeknek az 5. cikk és a II. melléklet szerinti állapotát érő bármely egyéb jelentős kedvezőtlen hatás esetén főként azok az intézkedések, amelyek biztosítják, hogy a víztestek hidrológiai-morfológiai viszonyai összhangban legyenek a kívánt ökológiai állapot vagy - a mesterséges vagy erősen módosított víztestek esetén - a jó ökológiai potenciál elérésével. Az ilyen célú szabályozások formája lehet az általánosan kötelező érvényű szabályokon nyugvó előzetes hozzájárulás vagy nyilvántartásba vétel olyankor, amikor a közösségi joganyag nem tartalmaz más módon ilyen követelményt. Ezeket a szabályozásokat rendszeresen felülvizsgálják, és ha szükséges, korszerűsítik;

(j) a szennyezőanyagok felszín alatti vízbe történő közvetlen bevezetésének tilalma a következő rendelkezések fenntartása mellett:

A tagállamok engedélyezhetik a geotermikus célokra használt víz visszasajtolását ugyanabba a víztartóba, ahonnan kivették.

A feltételek megadásával engedélyezhetik a következőket is:

-a szénhidrogének feltárásához és kitermeléséhez, valamint a bányászathoz szükséges tevékenységekből származó anyagokat tartalmazó víz visszasajtolását azokba a földtani közegekbe, ahonnan a szénhidrogéneket vagy más anyagokat kitermelték, vagy a természeti okokból más célra tartósan alkalmatlan földtani közegekbe. A visszasajtolt víz nem tartalmazhat más anyagokat, mint amelyek a fent említett műveletekből származnak,

-a bányákból, a kőfejtőkből vagy a mérnöki létesítmények építésével vagy fenntartásával kapcsolatosan kiszivattyúzott víz visszasajtolását,

-a természetes gáz vagy a cseppfolyósított földgáz (LPG) besajtolását tárolási céllal természeti okokból más célra tartósan alkalmatlan földtani közegekbe,

-a természetes gáz vagy a cseppfolyósított földgáz (LPG) besajtolását tárolási céllal más földtani közegbe olyan térségekben, ahol kiemelkedően fontos a gázellátás biztonsága, és ahol olyan a visszasajtolás, hogy a felszín alatti víz minőségromlásának minden jelenlegi vagy jövőbeni veszélye megelőzhető,

-a talajon vagy a talajban végzett építési és mérnöki munkákat vagy hasonló tevékenységeket, amelyek közvetlen kapcsolatba kerülnek a felszín alatti vízzel. Ezekkel a célokkal kapcsolatban a tagállamok az ilyen tevékenységeket engedélyezettnek tekinthetik, feltéve, hogy a tagállam e tevékenységeket a rájuk kialakított általánosan kötelező érvényű szabályozásaival összhangban végzi,

-kis mennyiségű anyag bevezetését tudományos céllal a víztestek jellemzése, védelme vagy helyreállítása érdekében, az adott célra szolgáló, szigorúan szükséges mennyiség mértékéig,

-feltéve, hogy az ilyen bevezetések nem veszélyeztetik az adott felszín alatti víztestre meghatározott környezeti célkitűzések elérését;

7. Az intézkedési programokat legkésőbb ezen irányelv hatálybalépését követő kilenc éven belül kidolgozzák és a hatálybalépést követő 12 éven belül az összes intézkedés érvénybe lép.

8. Az intézkedési programokat felülvizsgálják, és szükség esetén korszerűsítik, legkésőbb ezen irányelv hatálybalépését követő 15 éven belül, azt követően pedig hatévente. Bármely új vagy felülvizsgált intézkedést, amely a korszerűsített program része, érvényre juttatnak a megállapítását követő három éven belül.

13. cikk A vízgyűjtő gazdálkodási tervek

6. A vízgyűjtő gazdálkodási terveket legkésőbb ezen irányelv hatálybalépését követően kilenc évvel közzéteszik.

7. A vízgyűjtő gazdálkodási terveket legkésőbb ennek az irányelvnek a hatálybalépését követően 15 évvel, majd ez után hatévente felülvizsgálják és korszerűsítik.

14. cikk A társadalom tájékoztatása és konzultációk

1. A tagállamok segítik az összes érdekelt fél bevonását ezen irányelv teljesítésébe, különösen a vízgyűjtő gazdálkodási tervek elkészítésébe, felülvizsgálatába és korszerűsítésébe. A tagállamok gondoskodnak arról, hogy minden vízgyűjtő kerület esetében a társadalom számára - ide értve a vízhasználókat is - elérthetők és véleményezhetők legyenek a következők:

(a) a terv kidolgozásának ütemterve és munkaprogramja, beleértve a tervezett konzultációs intézkedésekről szóló közleményt is, legalább három évvel annak az időszaknak a kezdete előtt, amelyre a terv vonatkozik;

(b) a vízgyűjtőre vonatkozóan feltárt jelentős vízgazdálkodási problémák közbenső felülvizsgálata, legalább két évvel azon időszak kezdete előtt, amelyre a terv vonatkozik;

(c) a vízgyűjtő gazdálkodási terv kézirata, legalább egy évvel azon időszak kezdete előtt, amelyre a terv vonatkozik.

Igény esetén hozzáférhetők azok a háttérdokumentumok és információk, amelyeket a vízgyűjtő gazdálkodási terv kéziratának kidolgozásakor felhasználtak.

2. A tagállamok a társadalom aktív részvétele és a konzultációk érdekében legalább hat hónap időtartamot biztosítanak a fenti dokumentumok írásban történő észrevételezésére.

15. cikk Jelentés

1. A tagállamok a vízgyűjtő gazdálkodási terveknek és azok minden későbbi korszerűsítésének másolatát a közzétételt követő három hónapon belül megküldik a Bizottságnak és valamennyi érintett tagállamnak:

(a)az olyan vízgyűjtő kerületek esetében, melyek teljes egészükben a tagállam területén vannak, a nemzeti területre vonatkozó és a 13. cikk szerint publikált valamennyi vízgyűjtő gazdálkodási tervet;

(b)nemzetközi vízgyűjtő kerületek esetében a vízgyűjtő gazdálkodási terveknek legalább azt a részét, amely a tagállam területére vonatkozik.

2. A tagállamok

-    8. cikk szerint megtervezett monitoring-programokról,

amelyeket az első vízgyűjtő gazdálkodási terv céljára készítettek, összefoglaló jelentést terjesztenek be az elkészültüket követő három hónapon belül.

3. A tagállamok minden egyes, a 13. cikkben előírt vízgyűjtő gazdálkodási tervnek és azok korszerűsített változatainak közzétételét követő három éven belül közbenső jelentést terjesztenek be a tervezett intézkedési program teljesítésében elért előrehaladásról.

17. cikk Stratégiák a felszín alatti vizek szennyezésének megelőzéséhez és szabályozásához

4. A 2. bekezdésben említett kritériumok közösségi szintű elfogadásának hiányában a tagállamok állapítják meg a megfelelő kritériumokat, legkésőbb öt évvel ezen irányelv hatálybalépését követően.

22. cikk Hatályon kívül helyezések és átmeneti rendelkezések

1. Ezen irányelv hatálybalépését követően hét évvel hatályát veszti:

-az 1975. június 16-i 75/440/EGK irányelv a tagállamokban [4] az ivóvíz kitermelésére szánt felszíni vizek minőségi követelményeiről,

-az 1977. december 12-i 77/795/EGK tanácsi határozat a felszíni édesvizek minőségére vonatkozó információ csere közös eljárásának megállapításáról [5],

-az 1979.október 9-i 79/869/EGK tanácsi irányelv a tagállamokban ivóvíz céljára szánt felszíni vizek mintavételezésének módszereiről és gyakoriságáról, továbbá azok elemzéséről [6].

2. Ezen irányelv hatálybalépését követően 13 évvel hatályát veszti:

-az 1979.október 30.-i 79/923/EGK tanácsi irányelv a kagylótenyésztésre szolgáló vizek minőségi követelményeiről [8],

-az 1979. december 17-i, 80/68/EGK tanácsi irányelv a felszín alatti vizeknek az egyes veszélyes anyagok által okozott szennyezéssel szembeni védelméről,

-a 76/464/EGK tanácsi irányelv a 6. cikk kivételével, amely ezen irányelv hatálybalépésével egyidejűleg veszti hatályát.

24. cikk Végrehajtás

1. A tagállamok legkésőbb 2003. december 22-ig hatályba helyezik azokat a törvényeket, rendeleteket és egyéb végrehajtási rendelkezéseket, amelyek megfelelnek ezen irányelv követelményeinek. A Bizottságot mindezekről haladéktalanul tájékoztatják.

Amikor a tagállamok elfogadják az előbbi jogszabályaikat, hivatkoznak erre az irányelvre, vagy a hivatalos közzétételkor utalnak rá. A hivatkozás módját a tagállamok választják ki.

2. A tagállamok átadják a Bizottság részére a nemzeti joganyag fő elemeinek azon szövegrészeit, amelyeket ezen irányelv által szabályozott témakörökben fogadnak el. A Bizottság a többi tagállamot értesíti erről.

25. cikk Hatálybalépés

Ez az irányelv az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában történő közzététele napján lép hatályba.

A felszíni vizek védelmének hazai szabályozása

A felszíni vizek védelmét a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól írja elő. Ennek néhány fontosabb paragrafusa alább olvasható:

4. § (1) A felszíni víztest jó állapotának eléréséhez és fenntartásához, illetve az erősen módosított víztestek jó ökológiai potenciáljának eléréséhez a vízhasználó (ideértve a kibocsátót) köteles - az e rendelet és a Kvt. vonatkozó előírásainak betartásával - hozzájárulni.

(2) Amennyiben nem pontszerű (diffúz) szennyezések miatt kibocsátási határérték megállapítására nincs mód, ott a legjobb környezeti gyakorlaton alapuló műszaki intézkedések alkalmazásával kell a vízszennyezést megelőzni, hogy a környezeti terhelés a legkisebb mértékűre csökkenjen.

5. § (1) Tilos a felszíni vizekbe, illetve azok medrébe bármilyen halmazállapotú, vízszennyezést okozó anyagot juttatni, az engedélyezett vízilétesítményen bevezetett

a) határértéknek megfelelő,

b) határérték alatti

e rendelet alapján engedélyezett kibocsátások kivételével.

Felszíni vizeink állapota

A Magyarországon átfolyó átlagos vízmennyiség mintegy 120 milliárd m3/év, aminek az egy lakosra vetített értéke a legmagasabb a világon. Folyóvizeink 95 %-a a határainkon kívülről származik, és ennek a vízmennyiségnek a 99,2 %-a a Duna, Tisza, és Dráva vízgyűjtőjéhez tartozik.

Többi jelentős folyónk (Rába, Maros, Körösök, Ipoly, Sajó, Hernád, Bodrog, Szamos, Kraszna) az említett három legnagyobb folyóba torkollik, így vizük ezeken a folyókon távozik az országból. Az itt csapadékból keletkező éves vízmennyiség nagyjából fedezi hazánk teljes vízszükségletét.

A vízhozamok azonban kimutatható mértékű (10-15%-os) csökkenést jeleznek az 1960-as évektől számítva, ezért vízkészleteink megóvására nagy gondot kell fordítanunk a jövőben.

Folyóink szennyezettsége

Felszíni vízfolyásaink ideális módon behálózzák az egész ország területét. Nagyobb folyóink teljes hossza meghaladja a 3000 km-t kisvízfolyásaink száma kb. 2500 db együttes hosszuk, pedig meghaladja a 25000 km-t. A levezető rendszer számos mesterséges csatornával is kiegészül, melyek teljes hossza megkerülhetné a Földet az Egyenlítőnél, amely 40000 km-t tesz ki.

A Duna magyarországi szakaszának a vízminősége sokat romlott az elmúlt 50 évben. Ezt jelzi, hogy fürdésre alkalmatlanná vált, zavaros, és fenol szagú lett a vize, amit többnyire az ipari és kommunális szennyvízbevezetések idéztek elő. A vízminőség-védelem fontosságát jelzi, hogy az EU-s és hazai intézkedések következtében mára megállt a vízminőség romlása, sőt javulás kezdődött, amihez hozzájárult a szennyvíztisztítás fokozódása, és a vízszennyező iparágak korszerűsítése a vízgyűjtőn. A legnagyobb vízminőségi javulás az ammónium-N esetén volt tapasztalható. A Duna azonban még jelenleg is jelentős tápanyagterhelésnek van kitéve, tehát folyatatni kell a minőségjavító intézkedéseket és programokat. A szabvány szerinti minősítési rendszerben a Duna az oxigén- és tápanyagháztartás szempontjából III. osztályúnak számít, bakteriológiai szempontból pedig csak IV. osztályú.

A Tisza felső folyása erősen szennyezett a külföldről érkező mellékvízfolyások vízétől, hisz Romániában a vízvédelem lényegesen kezdetlegesebb állapotban van, mint itthon. A Tiszán zajlott a földkerekség egyik legnagyobb haváriája, az a cián szennyezés, amely csaknem kipusztította a folyó élővilágát A vízminőség a Tisza-tónál jelentős javuláson megy át, az alsó szakaszokon pedig ismét növekszik a szennyeződés mértéke (a Maros és Szeged városa okozzák). A Dunához hasonlóan a Tisza vízminősége is javulást jelez a legtöbb paramétert figyelembe véve (ammónium-N, anionaktív

detergensek, BOI, oldott oxigén), a szerves anyag terhelés itt is jelentős, ezért a bakteriális szennyezés csak IV. osztályú Az oxigénháztartás belépéskor III., kilépéskor IV. osztályú, a tápanyagháztartás, pedig III. osztályú. A folyó felső szakasza nehéz fém mikroszennyezőkkel terhelt, amit a romániai színesfémbányászat által bevezetett bányavizek okoznak.

A Dráva a legtisztább nagy folyónk, melynek a vízminősége majdnem minden paraméter alapján " jó " vagy " tűrhető " kategóriát képvisel.

A három kizárólag hazai vízgyűjtőjű folyónk (Zala, Kapos, Zagyva) vízminősége sokat javult az elmúlt években. Különösen a Zala szennyezése csökkent jelentősen, a vízgyűjtőjén megépített szennyvíztisztítók hatásaként, valamint a Kis-balatoni tározók    szűrő hatásaként.

Állóvizeink állapota

Hazánkban a 0,5 hektárnál nagyobb felületű tavak száma meghaladja az 1000-et, összes területük, pedig az ország területének 1 %-át adják. Három nagyobb tavunk a Balaton, a Fertő-tó és a Velencei-tó. Ezek sekély vizű öregedő tavak, melyek különös védelmet igényelnek, hogy a feliszapolódásuk ne gyorsuljon fel. Ezt a tápanyagok feldúsulásának akadályozásával lehet késleltetni.

A Balaton az ötvenes évektől jelentősen szennyeződött, majd az 1970-es években eutróf jellegűvé vált. Ezt a hinarasodás, algavirágzások, és katasztrófális halpusztulások jelezték. A Kis-Balaton rekonstrukciója, az állattartás, és műtrágya felhasználás visszaszorítása, valamint az üdülőövezetben megvalósított szennyvíztisztítási programok azóta sokat javítottak a víz minőségén. Mára a Balaton vize a Keszthelyi öböl kivételével nagyon jó minőségűvé vált.

A Velencei-tó legnagyobb problémáját a vízmérlegének felborulása jelentette a 1990-es évek elején. A vízhiányt idegen vízgyűjtőből, sikerült pótolni, majd a természetes vízmérlege is javulni kezdett. A tó tápanyagterhelése a sekélyebb víz és nagy nádas felületek miatt lényegesen súlyosabbá vált, mint a Balaton esetében. A tó erősen eutróf jellegűvé vált, az elöregedése előrehaladott állapotba került.

A Fertő-tót mindig a szélsőséges vízszintingadozás jellemezte. Az utóbbi időkben azonban nem jelentkeztek különösebb problémák a tó vízellátásával, így a vízminősége sem jelzett rendkívüli állapotokat.    

A felszín alatti vizek védelmének haza szabályozása

A felszín alatti vizek védelmét a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről szabályozza. Ennek legfontosabb paragrafusát alább mutatjuk be:

4. § (1) Alapvető célkitűzésként legkésőbb a Kvt.-ben meghatározott időpontig el kell érni, hogy a felszín alatti víztestek állapota feleljen meg a jó állapot, azaz a jó mennyiségi és minőségi állapot követelményeinek.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak teljesülése érdekében úgy kell eljárni, hogy a felszín alatti vizek, illetve víztestek esetében:

a) azok állapota ne romoljon;

b) a tevékenység következtében kialakult jelentős és tartósan kedvezőtlen irányú állapotváltozás megforduljon;

d) a gyenge állapotú és a külön jogszabály szerinti kritériumok alapján veszélyeztetett helyzetűnek jellemzett víztestek állapota fokozatosan javuljon;

e) azok a területek, ahol a felszín alatti víz, illetve a földtani közeg károsodott, nyilvántartásba és ellenőrzés alá kerüljenek, és állapotuk szennyezés-csökkentési intézkedések, illetve kármentesítés révén javuljon.

(3) A felszín alatti víz állapotát a felszín alatti víztest mennyiségi és minőségi állapota közül a kevésbé jó állapot határozza meg.

(4) Felszín alatti víztest vagy víztest csoport jó mennyiségi állapotú, ha:

a) a hosszabb időszakra, legalább hat évre számított átlagos éves vízkivétel nem haladja meg a külön jogszabály szerinti vízgyűjtő-gazdálkodási tervben meghatározott hasznosítható felszín alatti vízkészletet, és

b) a víz-, illetve nyomásszintekben a víztest külön jogszabályban meghatározott vízgyűjtő-gazdálkodási tervben megszabott arányánál nagyobb részén nem következik be jelentős mértékben vízkivételhez kapcsolódó tartós süllyedés, és

c) a kapcsolódó felszíni vizek ökológiai vagy kémiai állapotában nem következik be olyan, a felszín alatti vizekkel összefüggésbe hozható jelentős romlás, amely akadályozza a felszíni vizekre külön jogszabályban megállapított környezeti célkitűzések teljesítését, és

d) nem következik be a vízmozgás irányának olyan megváltozása, amely a felszín alatti víztest kémiai és fizikai állapotában jelentős és tartós tendenciózus változást eredményez veszélyeztetve a környezeti célkitűzések teljesítését, és

e) a külön jogszabály szerinti vízgyűjtő-gazdálkodási tervben figyelembe vett felszín alatti víztől közvetlenül függő szárazföldi ökoszisztémát a felszín alatti vízkivételek miatt nem éri károsodás.

(5) Valamely felszín alatti víztestet vagy víztest csoportot akkor kell jó kémiai állapotúnak tekinteni, ha:

a) a 6. § (5) bekezdés szerinti monitoring igazolja, hogy a szennyező anyagok koncentrációi, vagy a vezetőképességben bekövetkező változások

aa) nem mutatják a víztestre jellemző víztől idegen víz vagy szennyeződés beáramlását, a természetes kémiai és fizikai állapot lényeges változását,

ab) nem haladják meg a felszín alatti vízre vonatkozó minőségi előírásokat,

ac) nem akadályozzák a kapcsolódó felszíni vizekre a külön jogszabályban megállapított környezeti célkitűzések elérését, sem a felszín alatti víztesttől közvetlenül függő szárazföldi ökoszisztémák bármilyen jelentős károsodását; vagy

b) a felszín alatti vízre vonatkozó minőségi előírásokat, valamint a szennyező anyagokra, anyagcsoportokra, illetve szennyezési indikátorokra vonatkozó küszöbértékeket a felszín alatti víztest vagy felszín alatti víztest csoport egyetlen mintavételi pontján sem lépték túl, vagy túllépték ugyan, de a felszín alatti víztest kémiai állapotának meghatározására e rendelettel és a külön jogszabállyal összhangban lefolytatott, megfelelő vizsgálattal bizonyítható, hogy:

ba) a szennyezőanyag-koncentrációk nem képeznek jelentős környezeti veszélyt, figyelemmel - adott esetben - az érintett felszín alatti víztest kiterjedésére is,

bb) az a) pontban, valamint a külön jogszabályban foglalt, a felszín alatti víz jó kémiai állapotára vonatkozó feltételek teljesülnek,

bc) a külön jogszabály szerinti ivóvíz, ásványvíz, illetve gyógyvíz kitermelésére szolgáló üzemelő vagy távlati vízbázis, továbbá a napi 100 m3-nél több víz kitermelésére igénybe vett víztesteken a víz rendeltetésszerű felhasználása nem kerül veszélybe,

bd) a szennyezés nem rontja jelentősen a felszín alatti víztest vagy a felszín alatti víztest csoport bármely vízteste emberi felhasználásra való alkalmasságát.

(6) Valamely felszín alatti víztestet vagy víztest csoportot akkor kell jó minőségi állapotúnak tekinteni, ha:

a) megfelel az (5) bekezdésben meghatározottaknak, és

b) a hőmérséklete nem csökken olyan mértékben, hogy az kimutatható változást okoz a kémiai vagy a mennyiségi állapotban és az áramlási viszonyokban, vagy nem zavarja a meglevő, illetve tervezett vízhasználatokat.

(7) Amennyiben valamely felszín alatti víztest az (5) bekezdés ba)-bd) pontjaival összhangban minősül jó állapotúnak, a 6. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti intézkedésekre van szükség ott, ahol a felszín alatti vizek minőségi előírásának értékét vagy a szennyező anyagokra vonatkozó küszöbértékeket túllépték.

(8) A víztestek állapotértékelésénél figyelembe kell venni az igénybevételeket, továbbá a pontszerű és a nem pontszerű (diffúz) szennyező forrásokból adódó terheléseket. A mennyiségi állapotértékelés során figyelembe vehetők az időjárás hosszú távú változásával összefüggő folyamatok.

A felszín alatti vizek állapota

Az ország hatalmas felszín alatti vízvagyonnal rendelkezik, amely zömében a korábbi tengerek üledék-rétegeiben, karsztjainkban, és a folyóink medrében lerakódott kavicságyakban található meg. Ezekre a vízadókra alapozódnak az ivóvíz bázisaink, és termálvíz kincseink. Ivóvízellátásunknak több, mint a 90%-át az említett felszín alatti vízbázisokból biztosítják a részünkre.

Vizeink zöme kevés kezeléssel megfeleltethető az ivóvízszabványban előírt követelményeknek. A gondot elsősorban a vízbázisok szennyezés érzékenysége jelenti, ugyanis mintegy 2/3 részük az úgynevezett sérülékeny vízbázis. Sérülékenynek tekinthetők azok a felszín alatti vízadók, amelyeket potenciálisan elérhetnek a felszíni eredetű szennyeződések. Ez bekövetkezhet, ha nincs vízzáró réteg, mint pl. a fedetlen karsztokon. A fedetlen karsztok vízbázisait ezért a legsérülékenyebb vízbázisoknak tekintjük. Hasonlóan sérülékenyek a parti szűrésű kavicságyakra alapozott vízbázisaink is. Legkevésbé sérülékenynek a rétegvizekre alapozott vízbázisokat tekintjük, mivel a lefelé szivárgó vizek jelentős szűrőrétegeken szivárognak át, míg elérik a víztartó rétegeket. Nagyfokú sérülékenységük ellenére a felszín alatti vízbázisok rendszerint kevésbé szennyezettek, mint a felszíni vizeink, így kevés kezeléssel alkalmassá tehetők településeink ivóvízellátásra. Egyes felszín alatti vízbázisok azonban már jelentősen károsodtak az elmúlt évtizedek szakszerűtlen víztermelése miatt. Ezek főleg a mélyművelésű bányászatot folytató középhegységi területeken találhatók.

A parti szűrésű vízbázisok adják az összes felszín alatti víztermelésünk 32 %-át. Első helyen a Duna kavicságya említendő, de hasznosíthatók a Rába, Ipoly, Sajó és Hernád folyók parti szűrésű vízbázisai is.

A rétegvizek minősége az adott vízadó réteg vízoldható ásványi anyag és sótartalmától

függően széles határok között változik. Gyakran terheltek gázokkal, mint a metán és az ammónia, de arzént, vasat és mangánt is tartalmazhatnak. A felsorolt szennyezők közül

a vízminták 20 %-ára jellemző a határértéket meghaladó arzéntartalom. Az EU vízkeret irányelve miatt déli megyéinkben 2009-re be kellett fejezni egy arzénmentesítési programot. Az említett térségben gyakran 50µg/l-t meghaladó arzéntartalmat mérnek, míg a 98/83/EK EU-irányelvben javasolt határérték, 10 µg/l.     

Talajvizeink 5 %-kal részesednek a felszín alatti víztermelésből. A talajvizek többnyire nitrittel és nitráttal terheltek, ezért hasznosításuk csak olyan célokra történhet, ahol az említett sók hasznosulhatnak. Ilyen az öntözés. A talajvizeket emberi fogyasztásra csak kezelések után lehet engedélyezni. Hasznosításuknak korlátot szab, jelentős evaporációs veszteségük, a növények gyökérzete által való hasznosításuk, és a mélyebb rétegekbe való elszivárgásuk is. A talajvizek vízszint süllyedése elárulja, hogy egy területen negatív-e a vízmérleg? Ilyen helyeken a talajvíz hasznosítása végképp nem javasolható. Síkvidéki területeinken átlagosan 0,1 m/év süllyedést regisztrálnak, míg a Duna-Tisza

közén a veszteség a 0,3 m/év-et is meghaladja. Sajnos a Duna-Tisza közén már több métert esett a talajvíz tükre, ezért a térséget félsivatagossá nyilvánították. A nitrát- és nitritterhelés mellett a talajvizek bakteriális szennyezettsége is jelentős, amely a közművek nélküli szennyvízelhelyezés miatt jelentkezett. Talajvizeinkre jellemző a rendkívül magas, határértékét többszörösen meghaladó vas és mangánterhelés is. Ezek, mint íz rontók működnek, ezért kivonásukról minden esetben gondoskodni kell.

A szénsavas csapadék által oldható kőzetekben az évmilliók során hatalmas járatrendszerek alakultak ki, melyek azóta is víz alatt vannak, vagy szárazra kerültek. Barlangjaink a fenti folyamatok eredményeként keletkeztek, és jelentős vízkészleteket tároznak. Minőségük általában közvetlen fogyasztást tesz lehetővé, leggyakrabban azonban kemény vizek tartoznak ide, melyeket célszerű lágyítani a felhasználás előtt. Víztermelésünk 17%-át teszik ki a karsztvizek, melyekből a legjelentősebbek Kőszeg, Aggtelek, Rudabánya a Bükk és a Dunántúli-középhegység karsztvizei. Egyre több természetes karsztforrás hasznosítása is megújult az elmúlt években. A gyógyerővel is bíró karsztforrások felkeresése a reneszánszát éli. Nagy mennyiségű karsztvíz kitermelése történt és történik a mélyművelésű bányászathoz kötötten. A karsztvíz betörések megelőzése céljából mesterségesen lesüllyesztik a karsztvíz tükröt, amit a bányászott szintig szükséges elvégezni. Miközben a bányászatnak ez létfeltétele, a depresszióval érintett területek karszt forrásai fokozatosan elapadnak. Ez történt a bauxit bányászathoz kapcsoltan is, amelynek a Hévízi források vízhozam csökkenése miatt véget kellett vetni. Folytatódik napjainkban is a Nyirádi karsztvizek kitermelése, de már nem fordulhat elő annak túltermelése a pótlódás mértékéhez képest. Vízminőség vonatkozásában a karsztvizek vas, mangán és nitrát tartalma rendszerint messze alacsonyabb az egyéb felszín alatti vizek értékeinél, keménységük azonban azoknál magasabb, amit lágyítással lehet kezelni.

Felszín alatti vizeink csak felszíni vizekből pótlódhatnak, ezért a kitermelésük csak olyan mértékben történhet, amilyen mértékű a természetes pótlódásuk. Csak a folyóvizekkel közvetlen kapcsolatban álló parti szűrésű vizekről mondható el, hogy szinte korlátlanul rendelkezésre álló vízbázisok (bár így ez sem igaz). Minden felszín alatti vízbázis esetén monitorozás mellett szabad csak végezni a kitermelést, és nem szabad túl lépni a vízjogilag engedélyezett mértéket.