Ugrás a tartalomhoz

Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 7., KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS ESZKÖZ- ÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE

Dr. Tenk Antal (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

7.2 Környezetállapot és hatásvizsgálat

7.2 Környezetállapot és hatásvizsgálat

Napjainkban egyre nagyobb igény jelentkezik a környezet állapotára és az azt befolyásoló hatások mértékére vonatkozó információk, adatok iránt. A környezeti adatok gyűjtése elsőrendű fontosságú a sikeres környezetvédelmi igazgatás szempontjából – ez teszi lehetővé, hogy megfelelő szakmai-politikai döntések születhessenek és a szennyezés-csökkentési programok kellően megalapozottak legyenek, hogy az állam megfelelő beavatkozásokat tegyen és hatékonyan használja fel a rendelkezésre álló természeti erőforrásait. Az 1995. évi LIII. sz. Környezetvédelmi Törvény kimondja, hogy mindenkinek joga van a környezet állapotának, a környezetszennyezés mértékének, a környezeti tevékenységeknek, valamint a környezet emberi egészségre gyakorolt hatásainak megismerésére.

A környezet állapotának és használatának figyelemmel kísérése, igénybevételi és terhelési adatainak mérésére, gyűjtésére, feldolgozására és nyilvántartására a környezetvédelemért felelős államtitkár, a Környezetvédelmi Törvényben előírt állami feladatként, mérő-, észlelő-, ellenőrző (monitoring) hálózatot, Országos Környezetvédelmi Információs Rendszert létesít és működtet. A Törvény ugyanakkor a környezethasználót is kötelezi a környezetterhelés, a környezet igénybevételének mérésére, illetve számítással történő megállapítására, valamint az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatásra a hatóságok fele. Az évek óta végzett rendszeres mérések adatait a környezetvédelemért felelős tárca folyamatosan gyűjti, értékeli és a szakmai honlapokon, valamint kiadványok formájában rendszeresen megjelenteti. A részletesebb adatok egyre szélesebb körben az illetékes minisztérium informatikai rendszereiben és a méréseket, adatgyűjtéseket végző szervezetek adatbázisaiban érthetők el.

A környezetre jelentős, illetve várhatóan jelentős mértékben hatást gyakorló tevékenység megkezdése előtt környezeti hatásvizsgálatot kell végezni. Az egyes – külön jogszabályban megjelölt – tevékenységek környezetet terhelő kibocsátásainak megelőzésére, a környezeti elemeket terhelő kibocsátások, valamint a környezetre ható tényezők csökkentésére, illetőleg megszüntetésére irányuló, az elérhető legjobb technikán alapuló intézkedéseket az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás során kell megállapítani. Azon tevékenységek esetén, amelyek hatásvizsgálat és egységes környezethasználati engedélyezési kötelezettség alá egyaránt tartoznak, csak az egységes környezethasználati engedélyt kell beszerezni. A tevékenység engedélyezéséről rendelkező felügyelőség a környezethasználó kérelmére induló előzetes vizsgálati eljárásban dönt arról, hogy a tervezett tevékenység környezeti hatásvizsgálati vagy egységes környezethasználati engedélyezési, illetve már hatósági eljárás hatálya alá tartozik-e, továbbá döntésében szükség szerint meghatározza az előzetes vizsgálati eljárást követően benyújtandó kérelem tartalmi követelményeit. Az előzetes vizsgálati, valamint a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás részletes szabályait a 314/2005 (XII.25.) kormányrendelet szabályozza.

Az országhatáron várhatóan átterjedő, jelentős környezeti hatású létesítmények engedélyezéséről való döntés befolyásolásának alapvető nemzetközi környezetvédelmi jogi eszközei az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló ENSZ EGB egyezmény, az Espoo-i egyezmény, valamint az Európai Unió környezeti hatásvizsgálati irányelve és az integrált szennyezés megelőzésről szóló irányelve. A szomszédos országok területén, de a magyar határ közelében tervezett beruházások esetében is ezeknek a jogi eszközöknek az alkalmazása ad elsősorban lehetőséget arra, hogy kialakíthassa, majd álláspontját a döntéshozókkal megvitathassa. A beruházás engedélyezéséről rendelkező külföldi hatóságoknak az Espoo-i egyezmény szerinti eljárás során mérlegelniük kell a magyar lakosság véleményét és a magyar hatóságok álláspontját, azonban ez az eljárás nem jelent vétójogot Magyarország számára.

Az összefüggések csak pontos mérésekkel állapíthatók meg, amelyek minden további tervezéshez, fejlesztéshez adatokat szolgáltatnak. Ahhoz, hogy döntéseink káros következményeit elkerüljük, pontos, számszerű adatokkal kell rendelkeznünk minden térség

  • geológiai viszonyairól, talajának jellemzőiről,

  • a felszíni és felszín alatti vizek állapotáról, mozgásáról,

  • a légcsere jellegéről, klimatikus viszonyairól,

  • flórájának és faunájának összetételéről, változásáról, valamint

  • a terület használatának a módjáról, a használat jellemzőiről,

  • az épített környezet állapotáról.[1]

Hasonlóképpen pontos információkkal kell rendelkezniük az egyes tevékenységek, illetve termékek környezeti hatásáról, a természeti elemekben való terjedésének módjáról stb. Mindaddig, amíg környezetünkről és tevékenységünknek a környezetre gyakorolt hatásáról nem rendelkezünk pontos adatokkal, addig a színvonalas környezetgazdálkodás sem valósítható meg. Ennek jelentőségét jól tükrözi az, hogy akkor tudtunk szakszerű műtrágyázást végezni, amikor a talajvizsgálatokat háromévenként elvégezték, és a szükséges műtrágyaadagokat a talajok tápanyagtartalmának ismeretében határozták meg. Az elmúlt időszakban a fejlesztések következtében fellépő káros hatások világszerte és hazánkban is többnyire az ok és okozati összefüggések hiányos ismeretének következményei. A természeti elemek tulajdonságának rögzítése mellett, a nagy szennyezőkre telepített mérőállomások, a szennyezések transzmissziója miatt az ország különböző részeire tervszerűen telepített és nemzetközi mérőhálózatba (monitoring rendszer) bekapcsolt mérőállomások rendszere teremti meg a szükséges adatbázis kialakításának feltételeit. A fejlesztéshez szükséges adatbázis és a természeti elemek állapotváltozását folyamatos figyelemmel kísérő mérőhálózat tudatos fejlesztéssel is csak hosszabb idő alatt teremthető meg. További nehézséget jelent, hogy az egyes természeti elemekre, élő szervezetekre a káros környezeti hatások (pl. kb. százezer vegyi anyag van fogalomban) nem külön-külön, hanem együttesen hatnak. A hatások összegződhetnek, sőt szinergista (egymást erősítő) módon érvényesülhetnek és súlyos károsodást okozhatnak még akkor is, ha külön-külön a veszélyességi küszöbértéket nem érik el. Ez még korszerű mérési technika mellett is fokozott óvatosságra int bennünket.

Az ismeretek bővülésével, a környezeti ártalmak jobb megismerésével a mérési technika újabb és újabb területekre terjed ki, és ez a mérési technika állandó tökéletesítését követeli meg. Szinte egy állandó verseny alakul ki az újabb és újabb típusú károsítások és a károk felderítésének módjai között. A tapasztalatok szerint a folyamatos mérő- és ellenőrző rendszerek (on-line rendszer) kiépítése nemcsak a környezet állapotára vonatkozó pontos adatok révén nyújt segítséget a feladatok meghatározásához, de közvetlenül is hozzájárul a szennyezés mérsékléséhez azáltal, hogy fokozza a termelők felelősségérzetét („elriasztó hatású”), kizárja az ismeretlen szennyező fogalmát.

A „Mennyibe kerül a környezethasználat és –károsítás?” kérdés megválaszolása a természeti környezet értékének a meghatározását követeli meg, ami a hagyományos közgazdasági értékelés alapján nem mindig lehetséges a természeti termelési tényezők sajátosságai miatt. A természeti környezet értékének minél pontosabb számbavétele az alábbi eszközök meglétét feltételezi:

  • A környezeti információs rendszert úgy kell kialakítani, hogy az megfelelő adatokat szolgáltasson a környezet állapotáról, a természeti környezet tűrőképességéről (asszimilációs kapacitásáról), annak terheltségéről, hogy a döntéshozók ezek ismeretében definiálhassák a fenntartható fejlődés mutatószámait.

  • Kutatásokat kell végezni annak érdekében, hogy megállapítható legyen a természeti környezet tényleges értéke, amit figyelembe kell venni a nemzetgazdasági elszámolásokban.

  • A költség-haszon elemzés szabványosított módszereit kell kidolgozni és alkalmazni minden olyan projektre és gazdaságpolitikai elképzelésre, amelynek környezeti következményei vannak. A közjavakra a tulajdonjogokat nem lehet szabatosan definiálni, nagyrészt azért, mert a közjavak, mint a levegő, víz, a halak, vadak, vándormadarak fogyasztása oszthatatlan, mert egy személy fogyasztása nem befolyásolja a többiek hozzáférését az adott jószághoz. Rábízható-e a magánszektorra, hogy olyan közjavakat, mint például a tiszta levegő vagy a biodiverzitás megfelelő mennyiségben megtermeljen?

A közgazdászok szerint alapvető gondot jelent, hogy nincs piac, ami mérhetné az árát az olyan környezeti javaknak és szolgáltatásoknak, mint a tiszta levegő, az erdők vadjai, a természetes táj stb. A természeti környezet értékének meghatározását tovább bonyolítja, hogy a környezetgazdaságtan megkülönbözteti az úgynevezett használati értéket az úgynevezett létezési értéktől. Összességében tehát a természeti környezet teljes gazdasági értékét a következő képlet adja:

Teljes gazdasági érték = a jelenlegi használati érték + a választási lehetőség értéke + önmagában való vagy belső érték.

Egy fejlesztés csak akkor célszerű, ha a fejlesztésből származó gazdasági haszon nagyobb, mint a fejlesztés ráfordításainak és a természeti környezet érintetlenül hagyásából származó haszonnak az összege.

Az értékelési módszerek között a legelterjedtebb a költség-haszon elemzés. A költség-haszon elemzés kérdése az, hogy meg kell-e valósítani a tervezett beruházásokat, és amennyiben a fejlesztési források korlátozottan állnak rendelkezésre, akkor melyiket válasszuk ezek közül a lehetséges beruházások közül? De miért foglalkozunk egyáltalán költség-haszon elemzéssel? Amennyiben valóban a társadalom jóléte érdekel bennünket, akkor a valós társadalmi hatás megítélésére értékelni kell a külső (externális) hatásokat, így a környezeti hatásokat is. A döntéshozatalnál végülis az érintett természeti környezet hasznosságát (értékét) kell összevetni az érintett természeti környezetbe beépíteni kívánt létesítmény hasznosságának és költségeinek (kárainak) különbségével.

A legtöbb erőforrás esetében a haszon mérése viszonylag egyszerű, hiszen az erőforrásoknak piaci ára van, s alkalmazni lehet a piaci kalkulációt. Komolyabb nehézséggel állunk szemben, ha nem piaci termékről van szó, amelynek nincs piaci ára. A természeti érték, kontra beruházás értékelési gyakorlatban komoly jelentősége van a rekreációs értékek számbavételének, a természeti, vagy esetenként az épített környezet értékelésének. A közgazdasági elemzés gyakorlatában a rekreációs hasznot az erőforrásnak a rekreációs keresletgörbéjéből lehetne megbecsülni, amennyiben azt ismernénk.

Igen nehéz azonban megállapítani, hogy milyen a természeti érték iránti valódi kereslet, ha például a látogatók az állami tulajdonban lévő rekreációs területek használatáért semmit, vagy csak névleges díjat fizetnek. Nincsenek piaci árak és így a valós kereslet nem derül ki. E probléma feloldására a szakértők az úgynevezett „utazási költség” módszert fejlesztették ki. Ez a becslési technika utazási költséget használ annak mérésére, hogy az emberek mennyit lennének hajlandók fizetni azért, hogy elmenjenek a vizsgált területre. Az ilyen típusú értékeléseknél az a kérdés, hogyan lehetne az időt felhasználni, ha azt nem kellene utazásra fordítani.

A rekreációs tőke értékelésénél nehézséget jelent (például a természet érték és az ipari beruházás összehasonlításakor), hogy előre kell jelezni azt is, hogy az alternatív felhasználásokból eredő haszon hogyan fog változni az idők során. A rekreációs tőkeérték a jövedelemcsökkenéssel leértékelődik. Ebből adódóan egy országban vagy egy régióban gazdasági depresszió és reáljövedelemszint-csökkenés esetén fennáll a veszélye, hogy a rekreációs tőkemegőrzés helyett a fejlesztést preferálják.

Tudjuk, hogy a környezetszennyező tevékenységek hatása összetett, tovagyűrűző. Hasonlóképpen igaz ez – többnyire ellenkező (pozitív) előjellel – a környezetvédelmi tevékenységekre is. A környezetvédelmi tevékenységeknek is van elsődleges és másodlagos hatásuk. Gazdaságilag érzékelhető haszon az, aminek ésszerű módon monetáris értéket lehet adni. Nem érzékelhető haszon az, amelynek nem lehet monetáris értéket adni vagy azért, mert nincsenek adatok, vagy azért, mert azok nem elég megbízhatóak. Az, hogy a haszon gazdaságilag nem érzékelhető, még nem jelenti azt, hogy lényegtelen.

A haszonbecslés pontossága attól függ, hogy mennyire tudjuk megbecsülni a szennyezés különböző szintjeiből (dózisaiból) adódó károsodásokat, illetve azok elhárításának költségeit. A környezetszennyezés által okozott kár különböző formában jelentkezhet.

  • Első, s talán a legnyilvánvalóbb az emberi egészségben okozott kár.

  • A károk másik nagy csoportját adják az élő természetben okozott károk (például csökkenő biodiverzitás, védett fajok pusztulása stb.).

  • A harmadik csoportba tartoznak a szennyezés következtében az épített környezetben keletkezett károk. (Sajátos csoportot képeznek a tájrombolások, melyek részben a természeti, részben az épített környezet részei.)

A kár nagyságának becsléséhez:

  • meg kell határozni a károsodás során érintettek körét (emberek, intézmények, természeti értékek);

  • meg kell becsülni a szennyező emissziók különböző dózisait és az érintett kategóriákban okozott kár közötti fizikai kapcsolatot, és annak intenzitását (nagyságát);

  • meg kell becsülni az érintett felek (egyének, hatóságok) reakcióit a károkozás mérséklésére, a károk csökkentésére;

  • gazdasági, pénzbeni értéket kell adni a fizikai, biológiai károknak.

A kárbecslés előzőekben felsorolt lépései közül környezetgazdaságtani szempontból a negyediknek említett lépés tűnik a legizgalmasabbnak. Ha a károkat „fizikailag” meghatároztuk, akkor a következő lépés az, hogy pénzbeni értéket kell adni. Nem nehéz belátni, hogy ez is bonyolult vállalkozás. A közgazdászok számos különböző megközelítési módot alkalmaznak arra, hogy monetáris értéket adjanak a fizikai károk csökkentésének. Az első módszer a fizetési hajlandóság megközelítés. Ennek lényege olyan felméréseken alapul, melyeknek célja az, hogy megállapítsák, hány válaszadó lenne hajlandó fizetni és mennyit a környezet megóvásáért, az emberek által a környezetnek okozott károk csökkentéséért, vagy a környezeti kockázat különböző típusainak csökkentéséért.

Az értékelés sajátos módszere, amikor azokból a piacokból kell következtetni a környezeti értékre, ahol az értékek közvetlenül, de ezen belül a környezeti értékek csak rejtve figyelhetők meg. Általában az ingatlan-, lakás- és a munkaerőpiacot szokták felhozni példának. A lakáspiac-tanulmányok, más elnevezéssel tulajdonérték-tanulmányok abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a vásárló fizetési hajlandósága arra, hogy megvásárolja az adott tulajdont, számításba veszi a helyi környezet minőségét is. A munkaerőpiac esetén az a feltételezés, hogy a nagyobb környezeti kockázatoknak (például potenciálisan veszélyes anyagnak) kitett munkásokat kompenzálni kell azért, hogy elfogadják ezeket a kockázatokat. Általában a statisztikai tanulmányok megerősítik a két megközelítés mögötti alapfeltételezést. A tulajdonértékek és a bérek egyaránt tükrözik a szennyezés meglétét csakúgy, mint a káros környezeti hatások, kockázatok más formáit.



[1] [3] Buday-Sántha, A.: Környezetgazdálkodás, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2006.