Ugrás a tartalomhoz

Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 5., Környezetgazdálkodás Alapjai

Dr. Tenk Antal (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

5.2 Környezetvédelem, környezetgazdálkodás

5.2 Környezetvédelem, környezetgazdálkodás

A környezet aktuális helyzetéről, a környezeti (természeti) tényezők állapotának folyamatos romlásáról riasztó hírek érkeznek a világ minden részéről. A hajdani (többnyire lokális) környezetváltozásokat gyakran a globális változást okozó jelenségek (pl. globális klímaváltozás) váltják fel. Mára odáig jutottunk, hogy egyre többet beszélünk globális környezeti válságról, ami a légkör, a világtengerek, a sarkkörök jégfelszíne, egész földrészeket átszelő folyók stb. állapotának romlásában jelentkezik. Mindezek külön-külön és együttesen az emberiség életterének (környezetének) fokozatosan romló állapotához vezetnek, melyek a jövő generációinak életfeltételeit veszélyeztetik.

Miután az ember biológiai és társadalmi lény is egyben, így a természet része és ezért minden életfunkciójával a természethez kötődik. Mint társadalmi lény életfeltételeinek tudatos javítására törekszik, melynek során céljainak megfelelően átalakítja a természetet. Mindezek eredőjeként olyan környezetben él, amely részben eredeti (természeti), másrészt azonban a társadalom (így az egyes emberek) által teremtett gazdasági, politikai és kulturális tényezők összessége. Ezt a – több részrendszerből álló – egységes, összefüggő rendszert nevezzük integrált környezetnek. (5-1. ábra)

5-1. ábra: Az integrált környezet összetevői

Az előzőekből fakadóan az ember környezetét az őt körülvevő anyagi világ és a maga (illetve a társadalom) által alkotott szellemi környezet együttese adja. Ezek együttes állapotán múlik az egyén életnívója, életesélye, végső soron az aktuális egészségi állapota is. A környezetvédelem olyan – megelőző jellegű – tudatos tevékenység, amely az élő és élettelen környezeti elemek védelmét jelenti az ipari, a mezőgazdasági, a közlekedési és kommunális, valamint a természeti károk ellen.

Ahogy arról a Bevezetésben szó volt, már a múlt század ’60-as évtizedében jól látszott, hogy az ember környezete védelemre szorul, azonban a védelem egymagában nem elégséges. Az idő előrehaladtával nyilvánvalóvá vált az emberi szükségletek növekvő mértékének és a folyamatosan romló környezetállapotnak (kimerülő, illetve meg nem újuló erőforrásoknak) egyre nehezebbé váló összehangolása (a természet és a gazdaság harmóniájának a megőrzése, illetve helyreállítása). Ma már világosan látszik, hogy ebből az állapotból a kiutat a szűkebb értelemben vett környezetvédelmet meghaladó, a környezetnek a gazdasági és az ökológiai feltételeket és követelményeket egyaránt kielégítő tudatos és tervszerű fejlesztése jelentheti. Miután ez a tevékenység – jellegében és hatásaiban – meghaladja a környezetvédelem fogalmát, ezért helyette célszerűbb a környezetgazdálkodás fogalmát használni.

Magyarországon a múlt század ’80-as éveinek elején Madas András így definiálta: „környezetgazdálkodáson értjük a természetes és az ember alkotta környezetnek hosszabb távra szóló szabályozott hasznosítását, tervszerű fejlesztését és hatékony védelmét, a természet ökológiai egyensúlyának tartós fenntartásával és a társadalom igényeinek figyelembe vételével.”[1]

A szabályozott hasznosítás a természeti erőforrásoknak olyan mértékű igénybevételét jelenti, amely lehetőséget biztosít a későbbi generációk igényeinek kielégítésére úgy, hogy közben nem veszélyezteti az ökológiai egyensúly fennmaradását.

A környezet tervszerű fejlesztése a következő generációk számára jobb környezeti feltételek megteremtését jelenti azáltal, hogy a természeti erőforrások hasznosítása során elkövetett hibákat (károkat) kijavítjuk és bővítjük az újratermelhető (megújítható) erőforrások mennyiségét és körét.

A környezet hatékony védelmét szolgálja a termelési technológiáknak a termelés hatékonyságával és a környezet védelmével szemben támasztott igényeknek együttes, összehangolt kielégítése.

Miután a gazdálkodás tárgyát képező környezet egy rendkívül bonyolult, összetett rendszer, ezért a vele foglalkozó tudomány – a Környezetgazdaságtan – multidiszciplináris tudomány, amely szintetizáltan és integráltan alkalmazza a többi tudomány eredményeit. Erre utal a környezetgazdálkodásnak egy későbbi definíciója: „Olyan ökológiai és ökonómiai szemléletmódot egyesítő diszciplina, amely a természetes és az ember okozta környezet védelmével, helyreállításával, fejlesztésével és optimális hasznosításával kapcsolatos tervezési-szervezési, gazdasági szabályozási és szervezeti rendszereket foglalja magába.”[2] AKörnyezetgazdaságtanra, mint tudományra jellemző:

  • a multidiszciplinaritás;

  • a komplex közelítési mód;

  • a globális szemlélet;

  • a hosszabb időtáv.

A környezetgazdálkodás tehát mindenek előtt a környezet szabályozott hasznosítását jelenti, melynek során a természeti erőforrásokat úgy kell igénybe venni, hogy a társadalom reális igényeinek kielégítése során a meglevő ökológiai adottságok ne károsodjanak. A gazdálkodás azonban nemcsak szabályozott hasznosítást, hanem tervszerű fejlesztést és hatékony védelmet is jelent, amihez megfelelő tervezési –szervezési–szabályozási–szervezeti rendszerek tartoznak.



[1] /11/ Sántha, A.: Környezetgazdálkodás, Általános rész, Akadémiai Kiadó, 1993.

[2] /12/ Szabó, G.: Környezetgazdálkodás, Környezetpolitika, Debreceni Egyetem, Debrecen, 2001.