Ugrás a tartalomhoz

Nagyméretarányú térképezés 9., A DAT adatbázis térképfelújításai és dokumentálása

Dr. Vincze László (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

9.6 Időszakos helyszínelések

9.6 Időszakos helyszínelések

A változott állami alapadatok átvezetésén túlmenően az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis állami alapadat-tartalmát a földhivatal időszakonkénti helyszíneléssel ellenőrzi. Az eljárás során az ellenőrzött területen vizsgálni kell az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis tartalmának és a helyszíni állapotnak az egyezőségét. A feltárt eltéréseket földrészletenként tételesen rögzíteni kell (46/2010 FVM rendelet).

A helyszínelés célja azoknak a természetbeni változásoknak a feltárása, amelyekkel kapcsolatban az Fttv. 12. § (4) bekezdésében előírt változás-bejelentési kötelezettség teljesítését elmulasztották.

A helyszínelést a közigazgatási egység vagy annak valamely fekvése teljes területére kiterjedően kell végrehajtani, a megyei földhivatal által összeállított ütemterv szerint, de egy-egy település tekintetében legalább 10 évenként kell elvégezni.

A helyszínelés során az ingatlan-nyilvántartási térképi adatbázis állami alapadat tartalmában bekövetkezett változásokat az előírtak szerint kell felmérni. A terepi munka megszervezéséhez és végzéséhez felhasználhatók a rendelkezésre álló, friss információt tartalmazó légifényképek is.

A mérési eredményeket az érintett földrészletek helyrajzi számának sorrendjében összefűzött mérési vázlaton vagy mérési jegyzeten kell feltüntetni.

A helyszínelés során észlelt változásokról változási vázrajzokat kell készíteni, valamint az előírt munkarészeket kell mellékelni. A változási vázrajzokat a földhivatalnak vizsgálni és záradékolni kell.

Termőföldön, valamint mező-, erdőgazdasági művelés alatt álló földön észlelt művelési ág változásokról eltérési jegyzéket kell készíteni, melyet át kell adni a földhivatal földvédelmi szakterületének a szükséges intézkedések megtételére.