Ugrás a tartalomhoz

Nagyméretarányú térképezés 7., Digitális fotogrammetriai módszerek és dokumentálása DAT készítéséhez

Dr. Vincze László (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

7.4 A fotogrammetriai térképkészítési technoló-giák fajtái és általános munkafolyamata

7.4 A fotogrammetriai térképkészítési technoló-giák fajtái és általános munkafolyamata

Az említett (sztereo- orto- és digitális) fotogrammetriai eljárások ugyan fotogrammetriai feldolgozás vonatkozásban lényeges sajátosságokkal bírnak, de a felmérő szempontjából igen sok közös vonást tartalmaznak.

A technológiák általános munkafolyamata a következők szerint foglalható össze:

1.) Előkészítés

2.) Elhatárolási munkák

3.) Jelölés

4.) Légifényképező (digitális felvételkészítő) repülés

5.) Illesztőpont - mérés

6.) Fotogrammetriai munkák

7.) Részletminősítés

8.) Térképezés

9.) További feldolgozások.

A következőkben - a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül - az egyes munkafázisok legfontosabb teendőit foglaljuk össze. Megjegyezzük, hogy a 6. modul 6.1 ábrájában a teljes folyamat áttekintését összefoglaltuk.

7.4.1 Adatgyűjtés, műszaki és repülési terv készítése

Az előkészítő munkafázis feladatai közötti sajátosság elsősorban a választott technológiával összefüggő domborzati információk figyelembevételénél fontos. Mind a műszaki, mind a repülési tervben szerepet kell ennek juttatni. Annak érdekében, hogy a fényképek hézagmentesen lefedjék a területet, továbbá a feldolgozás a megfelelő technológia (pl. sztereofotogrammetria) segítségével elvégezhető legyen, mind a repülési irányú (soron belüli), mind a sorok közötti közös (átfedési) sáv kerül betervezésre.

Fontos tudni, hogy síkfotogrammetriai eljárás csak bizonyos - méretarány-szabta határok közt síknak tekinthető területek térképezésére használatos és csak vízszintes értelmű ábrázolást tesz lehetővé.

A megbízás kézhezvételekor, a szerződéskötés után egy részletes adatgyűjtést kell végezni. Ennek keretében - a már megismertek szerint - a körzeti, és a megyei földhivatalban, valamint a FÖMI -ben a földmérési (műszaki) és az ingatlannyilvántartási adatokon túlmenően - különösen térképfelújítások és kiegészítések esetében - szükséges felkeresni a FÖMI Filmtárát, ahol a korábbi időszakban készült légifelvételeket őrzik. Ezek felhasználása nagyban elősegít-heti a munkavégzést.

Az adatgyűjtés eredményének munkarészei alapján készül a Légifényképezést előkészítő vázlat. A vázlatról több másolat készül. Egyiken az adatgyűjtés valamennyi eredményét (beleértve a korábban készült légifelvételek által lefedett területek határát is), két példánya a Műszaki terv mellékletét képezi, de ez az alapja a Repülési tervnek is.

A fotogrammetriai technológia kiválasztása (és jóváhagyása) után kell a mérőkamarás légifényképező repülést megrendelni

- november 15-ig (a következő év február 16-május 31 közti repülésre: I. ütem), ill.

- március 15-ig (a június 1-től a következő és február 15-ig II. ütem).

A megrendelést az L.1. (Légifényképezési) Szabályzat és a 87/2007 GkM sz. rendelet [3,4] figyelembevételével kell összeállítani.

A megrendelés mellékletét képező Repülési Terv elkészítésére ugyancsak a fenti szabályzat és a Fotogrammetria c. tárgyban tanultak vonatkoznak.

A pontosság és a gazdaságosság optimális összehangolására hazánkban általában továbbra is ún. "kétszintes" repülést alkalmaznak:

  • a "magasrepülés" anyagából történik a fotogrammetriai pontsűrítés és a külterületek részletkiértékelése, míg az

  • az "alacsony" repülés a belterületek síkrajzi felméréséhez és a magassági kiértékeléséhez szolgál.

A fotogrammetriai részleg a Légifényképezést előkészítő vázlat egy példányát a Repülési vázlat-tá egészíti ki, mely a felvételkészítésre vonatkozó adatokat is tartalmazza. Ezt követően előzetesen megtervezik a vízszintes illesztőpont-szükségletet és visszaadják a felmérő részlegnek, az illesztőpontok biztosítása végett.

A légifelvételek elkészíttetését a FÖMI intézi., amely az igények és a lehetőségek egyeztetése utáni ütemezésről (a felvételkészítés "besorolásáról"), esetleges akadályokról, illetve a felvételek elkészítéséről értesíti a felmérő szervet (vállalkozót).

A szerződéskötést követően azonnal fel kell fektetni a Felmérési törzskönyvet, amely minden lényeges esetbe rögzíti a technológiára kiható tényeket, körülményeket.

7.4.2 Az elhatárolásról

Az elhatárolás feladatai fotogrammetria esetében is egyrészt

  • a "nagyobb" egység (község, belterület) határainak azonosítására, másrészt a

  • földrészletek és az alrészletek kialakítására különülnek el.

Kiemelt jelentősége azért van itt is az elhatárolásnak, mert ezekkel a módszerekkel csak akkor lehetséges a megbízható térképi ábrázolás, ha a terepi részletek egyértelműek és ezen túlmenően "láthatóak" a felvételkészítés pillanatában a repülőgépről. Éppen ezért fontos az ábrázolandó részletek mielőbbi és gondos azonosítása és a szükséges esetekben a megfelelő intézkedések végrehajtása, valamint a "rálátás" biztosítása, hiszen ami a helyszínen nem azonosítható elég pontosan (vagy egyáltalán nem), attól sem az egyértelmű "leképződés", sem a megfelelően pontos ábrázolás nem várható el.

Az elhatárolást a 4. modulban leírtak figyelembevételével kell végezni arra is tekintettel, hogy a légifényképek felülről ábrázolják a felmérendő területet, így a pontok egyértelműségét és a rálátást eszerint kell biztosítani.

Fotogrammetriai felméréskor a földrészletek elhatárolására régebben gyakran csak a részletminősítéskor került sor. Digitális felvételkészítés előtt mindenképpen törekedni kell a mielőbbi elhatárolásra és a bizonytalan pontok előrejelölésére. Mindenesetre a lakosság - földrészletei töréspontjainak megjelölésére és a birtokhatárvonalak megtisztítására vonatkozó - felhívását a fényképező repülés előtt kell megtenni.

7.4.3 Illesztő-, „F”, és részletpontok előrejelölése

Amint láttuk, a légifénykép akkor lehet a térkép alapja, ha megfelelő illesztő elemek (legtöbbször geodéziai alappontok) segítségével megteremtjük a kapcsolatot a leképződő részletek és a geodéziai rendszer között. Ez legtöbbszőr az ún. illesztőpontok segítségével oldható meg, melyek

  • egyértelmű leképződését mesterséges jelek elhelyezésével biztosítjuk, továbbá

  • országos rendszerű koordinátáit előre (általában geodéziai mérésekkel) meghatározzuk.

Ezenkívül a nem eléggé jól leképződő részletek kiegészítő beméréséhez is (felmérési) alappontokat (jelen esetben: fotogrammetriai F-pontokat) kell biztosítani.

Mindezeken túlmenően, a részletpontok ábrázolására is igaz az, hogy minél egyértelműbben képződnek le a fényképen, annál megbízhatóbb lesz a térkép.

Ezért egyrészt

  • a numerikusan meghatározandó I. rendű részlet -(határtörés-) pontokat, másrészt

  • a bedolgozandó numerikus munkák beillesztéshez szolgló pontjait mindenképpen;

  • az egyéb (elsősorban birtokhatár-) pontokat a technológiától függő

mér--tékben előre kell jelölni, ami azt jelenti, hogy a várhatóan nem egyértelműen leképződő pontokat un. "mesterséges" jelekkel kell a fényképező repülés előtt ellátni.

Digitális technológia esetén számítani kell arra, hogy viszonylag nagy számú részletpontot kell előrejelölni, vagy utólag kell több pontot terepi adatnyeréssel rögzíteni.

A jelölés végrehajtása és a jelek "karbantartása" (a felvételezés megtörténtéig) a felmérő feladata. Ennek során a pontok környékét meg kell tisztítani, majd a pontot ún. "központi" jellel kell ellátni, illetve "figyelemfelhívó jeleket kell köréje elhelyezni. Szükség esetén kontrasztfokozó anyagot is kell alkalmazni.

A jelek: kátránypapírra, vagy farostlemezre festett, előregyártott formában telepíthetők, vagy a helyszínen készíthetők (pl. gipsz-szórással, stb.). A munka eredményét Jelölési vázlaton kell szemléltetni.

7.4.4 A légifényképezésről

A légifelvételek elkészítése a repülési terv alapján végrehajtott fényképező repülés során történik. Az elkészült felvételeket (mérőfényképeket) gondos körülmények között előhívják (eredeti negatív) és róla a további feldolgozáshoz másolatokat készítenek (diapozitiv kép, nagyítás, stb..), illetve (digitális képrögzítés esetén) kiolvassák és kinyomtatják.

A térképi részletek azonosítása már ezeken is megtörténhet, de esetenként erre a célra további előfeldolgozást végeznek.

A fényképezést követően lehet szükséges - bizonyos helyeken, „biztonsági tartalékként” - az alappontként előrejelölt, de geodéziai koordinátákkal még nem rendelkező pontok (vakjelek) geodéziai módszerekkel történő meghatározása.

7.4.5 Az illesztőpontmérésről

Amennyiben a jelölt alappontok nem elégséges mértékben fedik le a fel-dolgozandó területet, a korábbiakban előrejelölt egyes (a fotogrammetriai részleg által kért) pontok geodéziai meghatározását kell elvégezni, alapvetően az alappontsűrítésre vonatkozó szabályok szerint:

  • városias belterületek feldolgozásához vizszintes értelemben IV. rendű.

  • egyéb bel- és külterületek esetében V. rendű pontossággal.

  • A magassági illesztőpontok V. rendű vonalszintezéssel határozandók meg.

Az alappontsűrítés hagyományos munkarészein túlmenően az illesztőpontok helyszínrajzán a magassági metszetet is fel kell tüntetni. A fotogrammetriai módszerrel meghatározandó F-pontokról "tónusos helyszínrajz"-ot kell készíteni.

7.4.6 Fotogrammetriai pontsűrítés és műszeres feldolgozás

A rendelkezésre bocsátott geodéziai alap -(illesztő)-pontokra támaszkodva a fotogrammetriai részleg ún. fotogrammetriai pontsűrítéssel

- térbeli légi háromszögeléssel, vagy

- modellen belüli pontsűrítéssel)

további illesztőpontokat határozhat meg és koordinátákat szolgáltat az előrejelölt F-pontoknak is. Meghatározzák ezen kívül az előre megjelölt (kért) részletpontok koordinátáit is (térfotogrammetriai numerikus részletpont-meghatározás).

A további fotogrammetriai munkák technológiánként lényegesen külön-böznek:

- kétképes, (sztereo-), vagy térfotogrammetria,

- ortofotogrammetria illetve

- digitális feldolgozás esetén.

7.4.6.1 Térfotogrammetriai részletkiértékelés

Sztereofotogrammertiai eljárásnál manapság csak numerikus megoldás jöhet szóba, mind

- síkrajzi, mind

- magassági ábrázolás céljára.

A síkrajz numerikus kiértékelését általában megelőzi egy helyszíni azonosítás, az ún. "előreminősítés". Ennek eredményével a kiértékelő a térmodellben kiválasztja az ábrázolandó térképi részletet és rögzíti a pont ún. műszerkoordinátáit (modellkoordinátáit). Miután korábban (a modell beállítása után) mérte az illesztőpontoknak is ezen adatait, e pontok, mint közös pontok alapján számítják a fotogrammetriai műszer és a geodéziai rendszer közötti kapcsolatot kifejező transzformálási együtthatókat majd a mért részletpontok műszerkoordinátáit: ezekkel átszámítják a geodéziai rendszerbe a kiértékelt részletpontokat.

Magassági kiértékeléskor a terep jellemző magassági (kótált) pontjainak helye rögzíthető. Szintvonalas kiértékeléskor a mérőjelet beállítva a szintvonalnak megfelelő magassági értékre, a műszer kerekeit úgy mozgatják, hogy a mérőjel képe mindvégig a "terepen" legyen. Eközben a kiértékelőhöz kapcsolt regisztráló berendezés rögzíti (út- vagy idő-intervallumos üzemmódban) a mérőjel helyét (koordinátáit), azaz a szintvonal vízszintes vetületét.

Amennyiben a magasságilag jellemző pontokat mérjük csak, szintvonalhoz ebben az esetben úgy jutunk, hogy a regisztrált pontokból számítógépes program segítségével számíttatjuk ki a szintvonalak koordinátáit és rajzoltatunk magassági térképet.

A kiértékelés eredményét országos rendszerbe illesztett koordináta-jegyzék vagy digitális rajzállomány formájában kapja meg a felmérő, hogy a terepi adatok "rádolgozásával" tegye teljessé.

Előtte azonban a terepi azonosításokhoz másolatokat (nagyítást) készítenek róla.

A magassági kiértékelést általában a síkrajzi tartalom kidolgozása után szokták feldolgozni.

7.4.6.2 Ortogonális képátalakítás

Az ortofotogrammetriai eljáráshoz a légifényképet úgy alakítják át, mintha merőleges vetítéssel készült volna. Az átalakításhoz mindenképpen szükséges a terep magassági viszonyainak megfelelő ismerete, melyet térkiértékeléssel, vagy más formából nyerhetünk.

Az ortogonális képátalakítást a képelemek elmozgatásával végzik el, melyet a terepi magasság, a repülési magasság és a képpontnak a nadírponttól mért távolsága függvényében hajtanak végre. Az átalakított kép azonos tartalmú lesz az eredetivel, de a terepfelszínre vonatkozóan torzulásokat gyakorlatilag nem tartalmaz. A digitális ortofoto transzformátumot képernyő-digitalizálással pontszerűen (vektoros formában) ki lehet értékelni. A részletminősítéshez papír-másolatot (nagyítást) készítenek.

7.4.6.3 Digitális fotogrammetriai módszerekről

A digitális fotogrammetria megoldásai a numerikus térfotogrammetriai megvalósítás korszerűsítésének tekinthetők.

A számítógéppel segített változatokban a mért műszerkoordináták digitális formában számítógépbe kerülnek és a további feldolgozás szoftverek segítségével történik.

A legkorszerűbb megoldásokban hagyományos kép nem is biztos, hogy készül, de legalábbis nem az eddigi fogalmak szerinti térfotogrammetriai műszerbe, hanem a számítógépbe kerül és a terepről készült "felvétel" korrekcióit is a programrendszer végzi el., majd a korrigált a "képi" tartalmat, mint terepi információt tárolja és teszi lehetővé a kiértékelést és más sokcélú felhasználását. Legtöbbször anaglif vagy polaroid-szemléléssel könnyíti meg a térmodellen való pontos irányzásokat.

Végterméke nemcsak digitális alap- illetve tematikus, de hagyományos (analóg), vagy térkép is lehet.

7.4.7 Részletminősítés

A részletminősítés a térképi tartalom kiválasztása, kiemelése a légifelvételek (modellek) teljes információhalmazából; vagyis a felmérői térképezési kívánalmak érvényre juttatása [1].

Másképpen fogalmazva: a minősítés a fénykép (illetve a képpár) gondos elemzése, a tereppel való alapos összehasonlítása, a térképezendő terepi részletek pontos felismerése és megjelölése érdekében.

Az idők folyamán alapvetően kétféle minősítést különböztetünk meg:

1. tónusos, illetve

2. vonalas részletminősítést.

  • Előbbit sík- és ortofotogrammetriai eljárás, valamint sztereofoto-grammetriai eljárás ún. előzetes minősítése keretében,

  • a másodikat: grafikus sztereokiértékelést követő, azaz utólagos minősítés során alkalmazzuk.

Manapság a nagyméretarányú térképezésnél a vonalas minősítésnek nem tulajdonítunk szerepet.

A részletminősítés a részletmérésnek megfelelő feladat: a részletmérést (optimális esetben a térképezést is) helyettesítheti, de csak az egyértelműen azonosítható pontok esetében!

7.4.7.1 A tónusos részletminősítés

A tónusos részletminősítéshez a térképezés méretarányával megközelí-tően egyező, vagy annál nagyobb méretarányú nagyított fény-képet, az ún. Minősítési lapot használjuk. Ez általában fekete-fehér színben készül, éles, jó tónusú kivitelben, matt papíron.

A minősítést végezhetjük

- közterületekkel határolt ún. építési tömbök szerint, vagy

- szelvény-határosan.

Igen fontos azonban, hogy a végeredmény egyértelmű legyen, a szükséges adatok rendelkezésre álljanak a térképezéshez.

A kiegészítésül megmért adatokat a minősítési lapon, vagy külön rajzon (jegyzetlap, vázlatfüzet) kell rögzíteni, ideértve a terepszint feletti pontjával minősített pontok 0.5 m-re kerekített magassági adatait, és az épületek eresz-szélességét is 5 cm-re kerek értékkel.

A terepi minősítés végrehajtása előtt az alábbiakat célszerű betartani:

1. Tájoljuk a minősítési lapot, majd a nagyból a kicsi felé haladás elve alapján azonosítjuk a képi tónusokat;

2. Megállapítjuk a felvételi helyet (irányát) az épületek és

egyéb magas építmények dőlése segítségével;

3. Rekonstruáljuk a felvételkori megvilágítás irányát, azaz a

fény- és árnyékviszonyokat.

Mindezek a minősítés egyértelmű végrehajtását segítik és meg is gyorsítják (elmulasztásuk megnehezíti) a munkát.

A minősítést komplex módon kell végrehajtani: vagyis valamennyi térképi részlet azonosítását együtt kell kezelni:

  • alap- és kisalappontok azonosítása, a közterületi pontok azonosí-tása, a tömbkontúr bemérése, frontozása, épületek utcafronti részei minősítése;

  • majd a tömbbelső töréspontok, épületek, művelési ágak minősítésének a kiegészítő és ellenőrző mérések végrehajtása és az adatok feljegyzése.

Az azonosítható pontokat - sík- és ortofotogrammetriai eljárásnál- tűszúrással kell megjelölni a minősítési lapon, és be kell karikázni a mérési jegyzetlapon is ceruzával.

Azokat a pontokat, amelyek nem azonosíthatóak egyértelműen, a legközelebbi alap-, vagy 0,1 mm megbízhatósággal azonosítható (ezáltal digitálisan kiértékelhető) ún. "Fk"-pontra (fényképi kisalappont) kiegészítő méréssel be kell mérni (Fk pont: villanyoszlop, aknaközép, vagy aknasarok, stb.. lehet).

Pontszerű, vagy pontszerűnek tekinthető tereptárgy (kút, villanyoszlop, illetve híd, járdasarok, stb.) minősítése a tónuspont leszúrásával adott.

Az épületek, építmények legtöbbször tetőszerkezetükkel képződnek le a légifelvételen, ezáltal a centrális vetítés és magasságuk együttes hatása, továbbá az eresz-falsík távolság miatt nem a végleges (térképi) helyükön képződnek le. Előbbi az ún. magassági, utóbbi az eresz-korrekció figyelembe vételét igényli. Mindenképpen körbe kell azonban mérni fotogrammetriai technológia esetén is az épületeket, majd a konkrét minősítési módtól függő adatokat a következő (7.1) ábra szerint fel kell jegyezni.

Az ábrán a minősített ereszsarkokból az alaprajzzal párhuzamosan húzott szaggatott vonallal felhívjuk a figyelmet az eresz-szélesség, illetve magasság bejegyzésére:

  • az eresz-szélesség meghatározását városias területen szabatos levetítéssel (lehajtható szögprizmával vagy ereszvetítővel), egyébként becsléssel;

  • a magasság meghatározását részben méréssel, részben becsléssel elég megoldani: az ebből származó hiba kisebb a térképezés elvárt pontosságánál.

Az ábra utolsó példájánál - beláthatóan -nincs szükség sem magassági, sem eresz-korrekcióra.

A vonalas jellegű tereptárgyak, létesítmények (utak, csatornák, stb.) minősítését különös gonddal kell végrehajtani, mert azok helyes elvégzésétől függ a területmeghatározás pontossága is (ugyanis a szélességben esetleg elkövetett hiba a teljes hosszon érvényesül).

A mesterséges (általában közel párhuzamos egyenesekkel határolt) vonalas létesítményeknek először mindig a felvételkori megvilágítás irányából szemlélt (azaz árnyékmentes) legegyenesebb szakaszát kell kiválasztani. Ezután az egyenes és lehetőleg azonos szélességű részeket a vonal végei közelében azonosított és a minősítési lapon megjelölt két pontja által adódó "mérési vonalra" merőlegesen. A vonalra a létesítmény jellemző pontjait be kell mérni.

Különösen az erdővel és fasorokkal borított partvonalak minősítése igényel nagy figyelmet és gyakorlatot. Az apró árnyalatváltozásokból, kevésbbé takart részekből kiindulva azonban gondos munkával itt is jó eredmény érhető el.

A felvételkori állapothoz képest esetleg új, vagy takart részek bemérése, valamint a vonatkozó (jelenleg DAT1) felmérési szabályozás által előírt adatok rögzítése érdekében végzendő kiegészítő mérések – a részletpontéval egyező pontossággal azonosítható pontokra – elvégezhetők. A minősítés során ellenőrzés céljára fölös méréseket is kell végezni a belső vizsgálathoz.

A Minősítési lap a terepmunka befejeztével végleges formában kidolgozandó, a következők szerint:

  • az alappontok – rendűség szerinti jellel és számmal, fekete tussal – a minősített Fk pontok (ún. fotogrammetriai kisalappontok) 1,5 mm átmérőjű fekete tuskörrel,

  • az azonosított és tűszúrással megjelölt részletpontok 1 mm átmérőjű fekete tuskörrel,

  • a minősített pontokat összekötő földrészlethatár 0,3 mm;

  • azépületkontúr 0,2 mm vastag fekete folyamatos tusvonal;

  • az alrészlethatárok fekete 0,3 mm szaggatott vonal,

  • a kiegészítő mérések vonala piros eredményvonal, rövid ordinátával,

  • méretet csak akkor kell felírni, ha minden méretet tartalmaz ez a lap (egyébként a mérési jegyzetre kerülnek a méretek),

  • a csak beméréssel együtt térképezhető vonalak piros tussal,

  • az ellenőrző mérések vonala és száma zölddel,

  • a helyrajzi szám, kapcsolójel, alrészlet, művelési ág jele kék,

  • az átvett vonal és méret kék,

  • az esetleg visszatervezett: lila.

Ha mérési jegyzet (is) készül, a méreteket nem kell tussal átrajzolni (de azért célszerű jól látszódó irónnal a méreteket feljegyezni). Egyébként a manuálé kinézetére is a fentiek vonatkoznak. Végezetül a minősített épületeket fekete sraffozással, vagy sárga színezéssel, az utólag bemérteket piros sraffozással, vagy színezéssel kell kiemelni.

A sztereofotogrammetriai (digitális fotogrammetriai) tónusos előreminősítés (amely a kiértékelés előkészítése is egyben!) nagy vonalaiban az előzőek szerint hajtható végre. Lényegi különbség azonban, hogy

  • mivel a térkiértékelés a két képből előállított modellben történik, az egyértelmű kiértékeléshez csak azok a részletek választhatók ki, amelyek mindkét - megfelelő - képen egyértelműen látszanak (vagyis mindkét összetartozó kép ott kell legyen a minősítésnél);

  • az azonosított pontokat nem szabad megszúrni (nehogy sérüljön a képe), csak bekarikázni;

  • az épületek minősítésénél - mivel jellemző pontjainak közvetlenül a vízszintes megfelelője értékelhető ki - nem kell feljegyezni a magasságot;

  • a várhatóan nem kiértékelhető részek ábrázolásához (hogy lehetőleg ne kelljen többször a terepre kimenni, már most el kell dönteni, hogy miként történhet a kiegészítő bemérés és feldolgozása, vagyis ekkor el kell végezni a bemérést, és ha ez csak olyan pontszerű tereptárgyakra történhetett, amely szerepel a képanyagban, legalább sztereofotogrammetriai kisalappontként a kiértékelését "elő kell írni".

Természetesen a magassági részletkiértékeléshez nem lehetséges előreminősítést végezni.

7.4.7.2 Vonalas (másképpen: utólagos) részletminősítés

Elöljáróban megemlítjük, hogy ezt a minősítési módot nem ajánljuk a digitális fotogrammetriai technológiák esetén, de egyrészt a korábbi térképezéseknél ez volt az általános, másrészt nem teljesen lehetetlen, hogy alkalmazásra kerüljön digitális kiértékelést követően se, ezért röviden bemutatjuk.

Amennyiben a részletkiértékelést követően, a kiértékelési lap nagyított másolatával megyünk ki a terepre azonosítani (ellenőrizni) a térképi tartalom irodai kiértékelését, lényegesen információ-szegényebb termék van a kezünkben: a pontokat jelző karikák és a köztük levő kapcsolatokat szemléltető vonalak formájában. Ezek alapján kell eldönteni, hogy a kiértékelő helyesen végezte e feladatát, ki tudta e választani a képanyagból a térkép szempontjából fontos elemeket, illetve azok kiértékelése megbízható-e; nem azonosított-e el valamit; továbbá amit kihagyott, vagy bizonytalannak ítélt, azt a kiértékelt részekre támaszkodva megbízhatóan be tudjuk-e mérni utólag. Vagyis eléggé összetett és nehéz feladatot kell megoldani. Ugyanakkor a kezünkben levő (térkép-szerű) anyag csábít arra is, hogy alaposabb kritika nélkül elfogadjuk a kiértékelést.

Mindez gondos odafigyelést és nagy felelőséget követel a felmérőtől és nem könnyű hibamentesen végrehajtani. Ezért -jól- csak kellő gyakorlattal rendelkezőktől várható el a munka.

Célszerű a terepre magunkkal vinni a tónusos képanyag egy közel „méretre állított” nagyítását, illetve a korábbi térképet és egy léptéket, de legalább egy műanyag-vonalzót (az egyéb mérőfelszerelésen kívül) a méretek összehasonlításához.

A megfelelően azonosított térképi tartalmat célszerű még a helyszínen "jóváhagyni", azaz tollal véglegesíteni, a kiegészítő méretek mellett ellenőrző méréseket is feljegyezni.

A minősítés eredményének rögzítése hasonlóan végezhető (az értelemszerű eltérésekkel), mint a tónusos eljárásnál. A minősítés végeredménye képezi a felmérés mérési dokumentációját, a végleges térképi kidolgozás alapját.

7.4.8 A térképezésről

A térképezés a kiértékelt koordináták, illetve digitálisan megszerkesztett állomány alapján történik, a részletminősítés dokumentumai alapján.

Ugyanis a kiértékelt tartalom nem minden esetben azonos a térképi objektumok törés/határpontjaival, hanem ezekből (külön szerkesztéssel) kell levezetni a végleges ponthelyet.

Mindenesetre a kiértékelés (digitális ortofotó esetén a képernyő vektoros digitalizálásából származó) eredményét (mint nyers adatokat tartalmazó állományt) célszerű megőrizni, azaz egy másolatán elvégezni a további szerkesztéseket.

7.4.8.1 A terep feletti (alatti) részletek térképezése digitális ortofotogrammetriai módszer esetén

Amint ismert, a transzformálás vonatkozási síkján kívül eső pontok képe nem a vízszintes vetületükben képződik le, holott térképezéshez ez volna kívánatos. Az e sík feletti pontok a Nadírpont képi megfelelőjétől sugár irányban kifelé, az alattiak befelé eltolódva látszanak (7.2 ábra).

Az eltolódás mértéke a fenti ábra (jobb oldali kép és a vetítősugár) alapján a képlettel számítható, ahol:

dr = a torzulás (javítás) mértéke;'

r = a képi nadír és a pontképe közti távolság ,

dh = a részletpont transzformálási sík feletti magassága

H rel = a relatív repülési magasság; valamennyi adat méterben értendő.

A képletben szereplő dh érték sík- és ortofotogrammetriai eljárás esetén különbözik: utóbbinál közvetlenül a terepen megállapított terep-tárgy magas-sága; míg síkfotogrammetriánál ezenkívül a transzformálási sík és a pont- közeli terepfelszín közti magasság is komponense, mely utóbbi külön, pl. egy topográfiai térképről állapítható meg.

Ezután a korrekció pl. a következőképpen vehető figyelembe:

A kiszámított távolsággal a nadírpont felszerkesztett képe irányába poláris pontként (vonalpontként) számítjuk a terep feletti részletpont vízszintes vetületének megfelelő ponthelyet.

7.4.8.2 Eresz-szélesség miatti javítás

Amennyiben ez még nem az épület széle, csupán az eresz-szél, ettől még párhuzamosok szerkesztésével kell „visszamérni” a falsíkot. Valószínű, hogy a korrigált ereszsarkok távolsága nem egyezik meg pontosan az épület szélessége + a kétoldali eresz-szélesség összegének értékével. Ilyenkor a párhuzamos szerkesztést úgy kell elvégezni, hogy előbb az eltérést az eresz-szélességekre rá kell osztani. Digitális esetben ez vonalpontként történő számítással adja a végleges ponthelyet.

A minősített terepi pontok között bemért további pontok térképezése a hagyományos ráosztással történik.

Épületek esetén ez az elv azért nem alkalmazható, mert nem azonos súlyú (megbízhatóságú) a terepen, fizikai valóságában is megmérhető épülethossz, il-letve a szélesség és az eresz-élek közti távolság, melyhez - általában becsléssel -eresz-falsík távolságot állapítunk meg.

Ezért akkor várhatjuk, hogy az épület a legvalószínűbb térképi helyére essen, ha az azonosított ereszsar-kok, illetve a terepi adatok összegének eltérését csak az eresz-távolságokra adjuk javításként.

A térképezés a továbbiakban -beleértve a vonalas minősítés esetén követendő eljárást is- a vonatkozó szakmai előírás és a mérési módszer figyelembevételével történik. Befejezése után végezhető el a részletminősítést és térképezést együttesen minősítő belső vizsgálat, az ellenőrző mérések alapján.

Fontos tudni, hogy ma már lehetséges olyan ortofotók készítése, amelynél már a tereptárgyak (pl. épület) magasságainak mérése alapján ezek területére is végrehajtják a képelem-transzformációt, vagyis legfeljebb eresz-szélesség miatti javítás szükséges csak.

7.4.9 A további feladatokról

A feldolgozás további feladatai megegyeznek a geodéziai módszernél tanultakkal (helyrajzi számozás és más objektum-azonosítók elhelyezése, területszámítás és területjegyzék készítés, az adatbázis és a DAT adatcsereformátum előállítása záróhelyszínelés, belső, minősítő és állami átvételi vizsgálat, sokszorosítás, forgalomba-adás).

7.4.10 A domborzatábrázolás fotogrammetriai módszereiről

Tekintettel arra, hogy a domborzatábrázolásnak technológiánként lényegesen eltérő sajátosságai vannak, ugyanakkor a nyilvántartási térképeknek csak igen kis része rendelkezik magassági tartalommal, melyek esetleg szükséges kiegészítése elsősorban geodéziai módszerekkel képzelhető el ezekről külön nem teszünk említést, hiszen végeredményét tekintve megegyeznek a már ismertetett földi felmérés végtermékével.

Amennyiben azonban mégis domborzatábrázolásra kerül sor, az alkalmazandó feladatok az 5. modulban (és e modulban) leírtakra tekintettel a feladat elvégezhető.