Ugrás a tartalomhoz

Növény- és állattani ismeretek 6., Gazdasági állatok tenyésztése 1 (szarvasmarha, ló)

Dr. Udvardy Péter (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

6.2 A szarvasmarha tenyésztése

6.2 A szarvasmarha tenyésztése

6.2.1 Származás, jelentőség

A szarvasmarha (Bos taurus) a tulokalakúak csoportjába, a kérődzők osztályába a marhafélék családjába sorolható. Őse a őstulok (Bos taurus primigenius), legközelebbi rokona a zebu (Bos indicus). Távolabbi rokon fajai a bivaly, a bölény, a banteng és a jak. Ezek közül bizonyos fajok keresztezhetők egymással (például szarvasmarha és a zebu), bizonyos fajok nem (pl. a szarvasmarha és a bivaly). A szarvasmarha domesztikációjára (háziasítás) Krisztus előtt 6-7 ezer évvel ezelőtt kerülhetett sor, a mai Görögország és az előázsiai területén

A szarvasmarha tenyésztése az egész világon nagy jelentőséggel bír. Fő termékei a tej és a hús, emellett még ipari alapanyagokat is nyernek tenyésztése során. A nem fogyasztható részei (bőr, csontok, belső szervek) szintén további feldolgozásra kerülnek, trágyáját a talajtermékenység fokozására hasznosítják. Ázsiában igaerejét a növénytermesztésben és a szállításban használják.

Magyarországon a legfontosabb hasznosítási iránya a tejtermelés. Az egy főre jutó átlagos tejfogyasztás Magyarországon évente 150-170 liter között változik (ez tartósan az optimális 250 liter/fő alatt van). A marhahús fogyasztás növekedése, mint az egészséges táplálkozás fontos eleme, sajnos nem figyelhető meg itthon. Az átlagos egy főre eső fogyasztás 4-5 kilogramm körül mozog.

A magyarországi szarvasmarha állomány az elmúlt évszázadban az évek során jelentősen változott. A kétmilliós létszámról (ebből majdnem egymillió tejelő tehén) egymillió alá csökkent az állomány (ebből 312 ezer tehén).

6-1. táblázat - Szarvasmarha állomány létszámának alakulása az elmúlt 75 évben

Év

Szarvasmarha (ezer darab)

Ebből tehén (ezer darab)

1935

1911

958

1950

2018

920

1960

1963

849

1970

1911

763

1980

1918

765

1990

1571

630

1993

999

450

2009

700

312


Forrás: Horn P. (szerk.)(1995): Állattenyésztéstan 1., KSH (2009)

A 6-1. táblázatból jól látható, hogy a 1990-ben megindult nagyarányú állatállomány csökkenés napjainkig tovább folytatódott. Ez mind az egész mezőgazdasági szerkezetre, mind az állatfajok arányára káros hatást gyakorol. A szarvasmarha nem táplálék konkurense az embernek, nem igényel importból származó fehérjét sem és a magyarországi körülmények kiválóak a tartásához szükséges tömegtakarmányok megtermelésére.

Értékmérő tulajdonságok

A szarvasmarha legfontosabb értékmérő tulajdonsága a tej- és hústermelő képesség. A szarvasmarha értékmérő tulajdonságai két csoportba sorolhatók annak alapján, hogy közvetlenül vagy közvetve befolyásolják a termelést.

A primer (elsődleges) tulajdonságok:

  • Tejtermelő képesség : ide sorolható a tej mennyisége és beltartalmi értékei. A tej mennyiségét a 305 napos laktációs időszakkal jellemzik, így összehasonlítható a különböző egyedek termelése. Fontos az egy éves megtermelt tejmennyiség és a tehén életteljesítménye egyaránt. A beltartalom fontos értékmérői a zsír- és a fehérjetartalom. Mivel fajtánként és egyedenként is jelentősen eltérhet a tejzsír mennyisége, ezért a tejzsír mennyiséget 4 százalékra korrigálva adják meg (ez az FCM – fat corrected milk). A tejtermelő képességhez tartozik még a perzisztencia , ami a tehén azon tulajdonságát jelenti, hogy tejtermelését hosszú időn át egyenletesen képes fenntartani. A fejhetőség ugyancsak fontos, tulajdonság, ami a tejleadást befolyásolja.

Forrás: http://www.vallalkozoinegyed.hu

  • Hústermelő képesség : ide tartoznak a populáció- és az egyedi hústermelő tulajdonságok. A populáció hústermelése a vágómarhák és a selejt tehenek együttes hústermelését, míg az egyedi hústermelés az adott állat vágóértékét jelenti. Fontos tulajdonság még a jó borjúnevelő képesség, mivel az ilyen tehenektől magas választási súlyú borjakat lehet elvárni. A szabadon tartott állatok esetében a jó legelőkészség és az igénytelenség szintén előnyös tulajdonság. A hústermelés intenzitása a szarvasmarha súlygyarapodó-képességét jelenti, vagyis a napi testtömeg gyarapodás ütemét.

6-2. ábra Hereford húshasznosítású bika

Forrás: http://yallaroo.murrayfrancis.com

A szekunder (másodlagos) tulajdonságok:

Ellenálló képesség, hasznos élettartam : mivel a szarvasmarhákat a nagyüzemi termelés során több stressz éri, így az ellenálló képesség és stressz tűrés fontos tulajdonságok, amelyek meghatározzák az állat hasznos élettartamát. Az iparszerű tartási körülmények között a nagyobb elért hozamok mellett az állatok élettartama rövidül, ezért a szervezeti szilárdság, mint értékmérő tulajdonság felértékelődik.

  • Termékenység : a termékenység a nőivarú szarvasmarha rendszeres fogamzásra és az utódok világra hozatalára való alkalmasság, a hímivarú szarvasmarhánál pedig az utódnemzés képességét jelenti. A szaporaság fogalma, lévén a szarvasmarha unipara (egyet ellő) állat, csak ikerellés esetén értelmezhető. Az ikerellés gyakorisága 2-4 százalék. A termékenységet legnagyobb mértékben a takarmányozási- és tartási körülmények befolyásolják. Az ellési százalék azt mutatja meg, hogy a száz tehén közül hány ellet meg egy év alatt. A szervizperiódus az elléstől a következő vemhesülésig tartó időszak, a két ellés közötti idő az egymást követő ellések között eltelt napok száma.

  • Növekedési erély : a szarvasmarha testtömegének napi átlagos növekedését jelenti. A növekedési erély fajtatulajdonság, ami meghatározza a szarvasmarha hizlalás gazdaságosságát.

  • Takarmányértékesítő képesség : a takarmányfelvétel és a takarmány értékesítő képesség a jó termelés alapja, és a gazdaságosság meghatározója. A takarmányértékesítő képesség mérőszáma az egységnyi (1kilogramm) súlygyarapodásra felhasznált takarmány-mennyiségét (kilogramm) jelenti.

  • Vérmérséklet, viselkedés : a tartási körülmények kiválasztásánál figyelemmel kell lenni az állat faji sajátosságaira, fajtajellegére, ivari különbözőségére. A tejelő tehenek nyugodtabb körülményeket igényelnek a jó termeléshez, mint a húshasznú szarvasmarhák.

6.2.2 Fajták, hasznosítási irányok

A hasznosítási irány (tej, hús, kettős) a szarvasmarha tartásban meghatározza a használható fajták körét. . Az ősi, hagyományos fajták jelentősége az utóbbi évtizedben növekedett Magyarországon, elsősorban az ökológiai (természetszerű) állattartás terjedésével. A régóta tenyésztett kettős hasznosítású fajtákat az elmúlt évszázad második felében felváltották a speciális tej- vagy húshasznosítású fajták, melyek termelése a specializációt illetően felülmúlta a kettős hasznosítású fajták hozamát.

Hagyományos fajták :

  • Magyar szürkemarha: színe ezüstös szürke, külleme hasonló az őstulokéhoz. A tehén tömege 550-600 kilogramm, a bikáé 700-900 kilogramm. A tejtermelésük 1500-2000 kilogramm évente, a tejük zsírtartalma 4,2 százalék. Jó igavonó, húsa ízletes.

Kettős hasznosítású fajták (tejükért és húsukért is tenyésztjük):

  • Magyartarka: az 1800-as évek végétől váltottak át Magyarországon a szürke-marháról, folyamatos keresztezéssel, a magyartarka fajtára. Színe szabálytalan piros-tarka, a tehén tömege 600-700 kilogramm, a bikáé 900-1300 kilogramm. A tejtermelésük 4500-5500 kilogramm évente, a tejük zsírtartalma 4 százalék. Jó a hústermelő képessége.

  • Szimentáli: piros- és sárga-tarka színű, a tehén tömege 650-700 kilogramm, a bikáé 1100-1300 kilogramm. A tejtermelésük 4500-5000 kilogramm évente, a tejük zsírtartalma 4,2 százalék. Szintén kiváló a hústermelő képessége.

  • Borzderes fajták: változatos színű (barna, szürkésbarna), és formájú, egyik legősibb fajtacsoport. Tej- és hústermelésük közepesnek mondható. A tehenek tömege 550-650 kilogramm, a bikáké 800-1000 kilogramm. A tejtermelésük 4500-5000 kilogramm évente, a tejük zsírtartalma 4,2 százalék.

  • Lapály marhák: tengerhez közeli területeken alakultak ki, korán érő fajták. Színük fekete- vagy vöröstarka lehet. A tehenek tömege 600-700 kilogramm. A tejtermelésük 5000-6000 kilogramm évente, a tejük zsírtartalma 4,2 százalék.

A tejtermelő fajták jellemzője, hogy tejtermelésük magas, izmoltságuk közepes vagy gyenge, testük kisebb, mint a húsmarháké. Legfontosabb tejtermelő fajták:

  • Holstein fríz: egyhasznú tejelőfajta, amit az Egyesült Államokban és Kanadában nemesítettek ki. Színe fekete-, és vöröstarka lehet, Magyarországon a feketetarka változat terjedt el. Az 1970-es évektől kezdve fokozatosan kiszorította a magyartarka fajtát. A tehén tömege 650-750 kilogramm. A tejtermelésük meghaladja a 8500 kilogrammot évente, a tejük zsírtartalma 3,5-3,7 százalék. Jól tűri az iparszerű tartást.

  • Jersey: eredetileg Jersey szigetéről származik, az 1700-as évek óta tenyésztik magas zsírtartalmú teje miatt. Színezete világos-, sötétbarna, testmérete kicsi, a tehén tömege 400-450 kilogramm, a bikáé 600-700 kilogramm. A tejtermelésük átlagosan 4000 – 4500 kilogramm évente, a tejük zsírtartalma 5-8 százalék.

  • Ayrshire: Skóciából származik, jó alkalmazkodó képességű fajta. Színe sötétvörös-tarka, a tehén tömege 450-550 kilogramm. A tejtermelésük 4500-5500 kilogramm évente, a tejük zsírtartalma 4,5 százalék.

  • Hungarofríz: államilag elismert keresztezett magyar fajta, kiindulási alapja a jersey és a holstein fríz volt. Cél az iparilag jól hasznosítható (magas zsír- és fehérje tartalmú) tejet termelő fajta kialakítása volt. A tehén tömege 500-600 kilogramm, a tejtermelésük 5500-6000 kilogramm évente, a tejük zsírtartalma 4,2-4,5 százalék. Vágóértékük gyenge-közepes.

A húsmarhafajták jellemzője, hogy jól izmoltak, vágóértékük jó vagy kiváló, tejtermelésük pedig csak a borjú felneveléséhez elegendő. A húsmarha fajták testméret alapján lehetnek kis-, közepes- és nagytestűek, származás szerint angol-, francia- és olasz fajták:

  • Hereford: a legkisebb testű húsmarha fajta. A tehén tömege 500-600 kilogramm. Vöröstarka színű, igénytelen fajta. Az egész világon elterjedt, a gyengébb legelő területeket hasznosítják ezzel a fajtával. Megkülönböztetnek angliai és amerikai (ranch) típust.

  • Aberdeen angus: Skóciából származó kistestű fajta, fekete színű, szarvatlan, faggyúsodó húsú. Igénytelen, jó hústermelőképességű fajta, a tehén tömege 450-500 kilogramm. Elterjedt az egész világon, steak minősége kiváló. Magyarországon fajtatiszta állománya csak kis létszámú, elsősorban keresztezéseknél használják.

  • Lincoln red: közepes méretű fajta, egyszínű vörös. Jó növekedési erélyű, jól izmolt fajta. A tehenek testtömege 500-550 kilogramm. Faggyútermelése alacsony, viszonylag magas a tejtermelése is.

  • Shorthorn: Angliából szármatik, több színváltozata létezik. A tehenek 600 kilogramm tömegűek, jól fejlődnek gyengébb legelőkön is. Számos új fajta kialakításában keresztezési partnerként felhasználták.

  • Charolais: nagytestű, eredetileg hármas hasznosítású (tej, hús, igavonó) francia fajta. Színe tejföl-fehér. A tehenek testtömege 700-800 kilogramm. Tömeggyarapodása jó, húsformái és izmoltsága kiváló. Húsa alacsony faggyútartalmú, márványozott, jól eladható.

  • Limousine: szintén nagytestű, francia fajta, régebben igavonóként használták fel. Hús-csont aránya jobb, mint a charolais-é. Színe barnásvörös, a tehenek tömege 600-700 kilogramm. Növekedési erélye jó (testtömeg gyarapodása akár 1200 gramm/nap is lehet), vágóértéke kiváló.

  • Blonde d’Aquitane: sárgásvörös színű, francia fajta. A tehenek 650-750 kilogramm tömegűek. Növekedési erélye nagy, csontozata vékony, vágóértéke szintén kiváló.

  • Kék belga: kiváló húsformájú, nagytestű fajta, kékes színezetű. A tehenek tömege elérheti a 800 kilogrammot is, növekedési erélyük magas. Nehézellés (emberi segítség szükséges) jellemző a fajtára. Az egyik legjobb vágóértékű húsmarha.

  • Chianina: az egyik legnagyobb testű, olasz származású, porcelán-fehér színű fajta. A tehenek tömege 800-900 kilogramm,. A bikák kifejlettkori tömege meghaladhatja az 1500 kilogrammot. Nagy növekedési erélyű és nem zsírosodik.

  • Romagnola: Közepes méretű, olasz fajta,jól alkalmazkodik és eléggé igénytelen.

  • Piemonti: szürke színű, közepes méretű szarvasmarha. Jól izmolt, növekedési erélye kiváló.

6.2.3 Tejelőtehén tartása

A tejelőtehenek tartásának célja a nagy mennyiségű és jó minőségű tej előállítása. A tartástechnológia magában foglalja a tartás, takarmányozás, szaporítás, fejés, ápolás és tejkezelés műveleteit.

A tehenek elhelyezése történhet zárt vagy nyitott istállókban, kötött vagy szabad tartásban. A tehenészeti telep lehet tömbös vagy pavilonos kialakítású. A kötetlen tartás esetében az állatok pihenőtere lehet pihenőboxos és mélyalmos rendszerű.

A tejelő tehenek takarmányozásában a tömegtakarmányok a legjelentősebbek, abraktakarmány igényük a tejtermés mennyiségétől függ.. Napi takarmányadagjukat a létfenntartáshoz- és a tejtermeléshez szükséges igény alapján kell megállapítani. A létfenntartáshoz szükséges takarmány mennyiség változatlansága mellet, a tejtermelés mennyisége határozza meg a termelési takarmányszükségletet.. Egy átlagos tejtermelő tehén napi szárazanyag szükséglete 20-25 kilogramm,. A takarmányadagokat úgy kell összeállítani, hogy összetétele (energia, nyersfehérje, ásványianyagok, vitaminok) az egész tehénállomány átlagigényének a legjobban megfeleljenek, lehetőség szerint változatos összetételben.

6-3. ábra Fejőház

Forrás: http://keszenlet.hu

A tejelő tehenek 12-14 havonta ellenek egy borjút. A borjúszaporulat (ellés) nem csak a tenyésztést szolgálja, hanem a folyamatos tejtermelést is biztosítja. A leellett teheneket 2-4 hónapon belül újra vemhesítik. A nőivarú utódokat (üszőborjú) a felnevelés és első ellés után a tejtermelésben lehet hasznosítani, a bikaborjakat pedig hizlalják.

A tehenek ivari ciklusa 21 nap, a szaporítás mesterséges termékenyítéssel történik. A vemhesség első jele az ivarzás kimaradása, a vemhesség utolsó harmadában a tehén elapasztásával (fejés elhagyása) megszüntetik a tejtermelést. Ez azért szükséges, hogy a tehén az ellés előtt 60 nappal már ne termeljen tejet. A termékenyüléstől az ellésig átlagosan 285 nap telik el.

Az ellést követően az újszülött borjút ellátják, szárazra törlik és tartósan megjelölik (tetoválás, krotália). A borjúval föcstejet kell itatni (ellés utáni első, a megszokottól eltérő színű és összetételű tej), amely segíti a kezdetben még gyenge immunrendszert. A borjakat egyedi ketreces és kiscsoportos tartásban nevelik, az üszőborjakat az tenyészérett korban (16-18 hónap) termékenyítik, a bikaborjakat pedig hízlalással hasznosítják.

A fejés nagyüzemi körülmények között jellemzően gépi fejés, komplett technológiák állnak rendelkezésre ehhez a művelethez. A fejés általában 6-8 percig tart. A fejés előtt a tőgyet előkészítik, lemossák, a fejés után a tőgybimbókat fertőtlenítik. A zárt folyamat végén extra minőségű, tiszta, egészséges tej kerül a tejházba, ahol tartályban, 4°C-ra lehűtve tárolják. A tej zárt tartálykocsikban kerül elszállításra a feldolgozás helyére (sajtüzem, tejüzem, stb.).

Húsmarha hízlalás

Húsmarha tartásnak azt a tevékenységet nevezzük, amely során a tehenet nem fejjük, hanem csak borjú szaporulatra és borjúnevelésre hasznosítjuk. A borjakat nem választják el az anyjuktól, azokat anyjuk 6 hónapos korukig szoptatással neveli. A húsmarha tenyésztésnek két módját különítjük el:

  • Extenzív húsmarhatartás: többnyire a nagy kiterjedésű, jellemzően gyengébb adottságú legelőn tartott szarvasmarha tartás jellemzi, ahol több ezres csordákban tartják az állatokat. Ennél a tevékenységnél a ráfordítás mértéke alacsony, az előállított termék (hús) minősége átlagos. Ez jellemző az Egyesült Államok délnyugati területeire, Argentínára és Ausztráliára.

  • Minőségi húsmarhatartás: az átlagnál jobb területeken kisebb gulyákban (200-300 húsmarha) tartják az állatokat, a végtermék magas minőséget képvisel. Ez jellemző Franciaországra, Írországra, az Egyesült Királyságra.

Magyarországon a szakosított húsmarha tartás az 1960-as évek óta létezik. A fent említett két termelési típus mindegyike megtalálható, azonban szerényebb méretben, mint más országokban. Jelentősége kicsi, a magyarországi tehénállomány közel 10 százaléka húsmarha.

A húshasznú teheneket kötetlen tartásban, jellemzően épület nélküli területeken tartják. A szarvasmarha jól viseli a hideget, nyáron azonban árnyékos pihenőhelyet kell biztosítani. Télen huzattól mentes, száraz pihenőhelyű területen, telelőkertekben lehet a szabadban tartani.

A szaporítás során fontos, hogy a tehenek minden évben elljenek egy borjút. Jellemző gyakorlat a szezonális elletés, amikor a teheneket közel egy időben termékenyítik, így a borjak is nagyjából egyszerre születnek meg. Általában a kora tavaszi elletés (legelőre elletés) a leggyakoribb. Ennek előnye, hogy az ellés után a szoptatás időszakában a tehén a legelőre kerül, a téli fagyok már nem veszélyeztetik a borjakat és a hat hónapos borjak választásakor jó kondíciójú utódok állnak rendelkezésre.

6-4. ábra Húshasznú tehén a borjával

Forrás: http://charolais.lin.hu

A húsmarhák takarmányigényét létfenntartásra és a tejtermelésre bonthatjuk. Mivel a legelőn tartott tehenek többet mozognak, így a létfenntartó rész magasabb, mint a tejelő tehenek esetében. Két különösen fontos időszaka van a húsmarha takarmányozásának, a termékenyítés időszaka, mivel a vemhesülést alapvetően befolyásolja a jó kondíció és a teljes körű táplálóanyag ellátás. Ezért a termékenyítés előtt két héttel meg kell kezdeni a tehenek speciális takarmányozását (flushing). A másik kritikus időszak a tejtermelés, a borjak felnevelésének ideje, ekkor többletadagokra van szükség a tejtermelés segítéséhez. A húsmarha tartás tavasztól őszig legelőre alapozott, télen tömegtakarmányok felhasználásával történik. Általános szempont még a megfelelő ásványanyag ellátottság biztosítása, ez takarmány-kiegészítőkkel (premixek, nyalósó) megoldható.