Ugrás a tartalomhoz

Geodéziai hálózatok 3., A vízszintes pontmeghatározás munkaszakaszai

Dr. Busics György (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

3.7 Az ellenőrzés és vizsgálat munkaszakasza az irány- és távméréses alappontsűrítésnél

3.7 Az ellenőrzés és vizsgálat munkaszakasza az irány- és távméréses alappontsűrítésnél

3.7.1 Az ellenőrzés lehetőségei

Minden geodéziai munka ellenőrzése három szinten zajlik:

  • önellenőrzés

  • belső vizsgálat

  • külső vizsgálat.

Az alappontsűrítés esetében az ellenőrzés három szintje a következőt jelenti. Az önellenőrzést a munkát végző személy végzi, mégpedig a munkavégzés közben, de legkésőbb a munkaszakasz végén. A számszerű ellenőrzéshez felhasználja mindazokat a geometriai kényszereket, hibahatárokat, amelyeket a szakmai szabályzat a munkára vonatkozóan tartalmaz. A belső vizsgálatot a cég ezzel megbízott munkatársa vagy vezetője végzi; kisebb munkánál csak a munka leadása előtt, nagyobb munkánál a munkaszakaszok végén. A külső vizsgálatot az alappontsűrítést átvevő szerv: negyedrendű pontsűrítésnél a FÖMI, alacsonyabb pontsűrítésnél az illetékes megyei vagy körzeti földhivatal végzi.

Alappontsűrítésnél lényeges, hogy az ún. megtűrt hibák száma nulla, vagyis nem szabad a munkát folytatni vagy leadni, amíg abban hibahatárt meghaladó eltérések találhatók. Ha ilyet tapasztal a munkát végző, akkor a hiba okát előbb meg kell keresnie és ki kell javítania.

Az ellenőrzés teljeskörűsége szerint kétféle lehet:

  • mintavételes (szúrópróbaszerű)

  • tételes.

A mintavételes ellenőrzés a pontok bizonyos részére terjed csak ki, a mintavétel szabályai szerint. A tételes ellenőrzés minden meghatározott pontra kiterjed, az alappontsűrítés ebbe a kategóriába tartozik.

Az ellenőrzés formai-tartalmi volta szerint lehet:

  • formai

  • tartalmi.

A formai ellenőrzés során vizsgálják hogy a szabályzatban előírt és az átadási jegyzékben szereplő munkarészek elkészültek-e; a munkarészeken a szükséges aláírások és pecsétek szerepelnek-e; a rajzi munkarészek szabályszerűek és formailag megfelelők-e; a szöveges munkarészek címlapfelirata alaki kivitele elfogadható-e?

A tartalmi ellenőrzés annak vizsgálatát jelenti, hogy a munkarészek és az elvégzett munka megfelel-e a hatályos jogszabályoknak és a szakmai szabályzatokban előírt kritériumoknak. Ebből a célból mérésnek, a számításnak, vagy azok egy részének újbóli elvégzésére is sor kerül.

Az ellenőrzés helye szerint lehet:

  • terepi

  • irodai.

A terepi ellenőrzést a helyszínen, bizonyos mérések megismétlését, új mérések és ellenőrző mérések végzését, a kitűzés, pontjelölés terepi vizsgálatát jelenti. Terepi ellenőrzés, ha szemrevételezéssel vizsgálják az állandósítás meglétét és helyességét, ha újra mérést végeznek bizonyos álláspontokon; ellenőrző távolságokat mérnek; tájékozást végeznek az új álláspontokon; eddig nem mért adatokat mérnek meg... Nagy tömegű munkáknál feltétlenül szükség van helyszíni kiszállásra, terepszemlére, a munkarészekben szereplő adatok egybevetésére a terepi állapottal. Kisebb munkánál csak irodában, a leadott munkarészek áttekintése, vizsgálata alapján történik az ellenőrzés. Irodában végzett tartalmi ellenőrzés például, ha zárt idomok szögzáróhibáját vagy vonalas záróhibáját vizsgálják; a meglévő méréseket másként csoportosítják, más alakzatokat számítanak; más számítási módszerrel vagy szoftverrel újra számolják a hálózatot, vagy egyszerűen a vonatkozó szakmai szabályzat előírásainak betartását ellenőrzik. Az ellenőrzésről két példányban jegyzőkönyv készül, amelynek egy példányát a munka készítője kapja meg. A vállalkozó (munkavégző) köteles a vizsgálati jegyzőkönyvben foglaltakat kijavítani, de ha azzal nem ért egyet – megegyezés hiányában – a kérdést a szakigazgatási szerv elé viheti..

3.7.2 Pontossági követelmények a vízszintes alappontsűrítésnél

Tekintettel a kétféle mérésre, a hibahatárok az iránymérésre és a távmérésre vonatkoznak: az iránymérésre az irányeltérés, a távmérésre a távolságeltérés. Újra hangsúlyozzuk, hogy minden egyes mérésnek hibahatáron belül kell lennie. Ha a pontonkénti számításnál egyes méréseket csak ellenőrzésre használunk, akkor is meg kell felelniük a hibahatárnak.

A végleges koordinátaszámítást követő végleges tájékozás során úgynevezett tájékozási lapokon mutatjuk ki az irányeltérést és a rá vonatkozó hibahatárt. A távolságeltéréseket és hibahatárukat külön jegyzékben célszerű kimutatni, de ha egyidejűleg mértünk irányt és távolságot (mérőállomással), akkor a két méréstípus együtt is szerepelhet. Az ötödrendű és a felmérési alappontok hibahatára között ma már nem teszünk különbséget. Az irány- és távolságeltérések statisztikája a pontmeghatározás minősítésére is felhasználható. A koordinátaszámítás akkor minősíthető „jó”-nak, ha az irány- és távolságeltérések a hibahatár felét az esetek 50 %-ában nem lépik túl; ha ez nem teljesül (de nincs hibahatárt meghaladó eltérés), akkor „megfelelő” a minősítés.

3-3. Az irányetérések és a távolságeltérések hibahatára. t: irány, illetve távolság hossza km egységben.. táblázat -

rendűség

irányeltérés [”]

távolságeltérés [cm]

negyedrendű

ötödrendű (régi, 1981)

felmérési és ötödrendű (új, 2004)


A kiegyenlítéssel történő számítás előtérbe kerülésével az új pontok közepes ponthibájára is megállapítottak hibahatárt, ennek értéke 3 cm.

A részfeladatokra szintén vannak tájékoztató hibahatárok, amelyek a végeredmény előtt segítik munkánk elfogadhatóságának megítélését. Ezeket a 3-4. táblázatban foglaljuk össze.

3-4. Az alappontsűrítés közbenső számításokra vonatkozó néhány hibahatára. t: irány vagy távolság hossza km-ben n: pontok (szögek, oldalak, álláspontok) darabszáma. táblázat -

jellemző

negyedrendű

felmérési

Kezdő-záróirány közötti eltérés [”]

4

8

Két független távmérés eltérése [mm]

10

Háromszög szögzáróhibája [”]

Zárt sokszög szögzáróhibája [”]

Horizont záróhiba toronyméréskor [”]


Az alappontsűrítést a munkát végző cégnek (személynek) minősítenie kell, és arról jegyzőkönyvet kell készíteni. A minősítést először munkafázisonként kell elvégezni (amely lehet jó vagy megfelelő), majd az egyes munkafázisok megítélt minősítési fokozat alapján kell a teljes munkát minősíteni (amely lehet kiváló, jó vagy megfelelő). A minősítendő munkafázisok a következők:

  • kitűzés,

  • mérés,

  • koordináta-megbízhatóság,

  • a munkarészek külalakja.

Az egyes munkafázisok minősítése a pontsűrítés rendűségétől és az alkalmazott technológiától függ, a pontos kritériumokat a szakmai szabályzatokban találjuk.

3.7.3 Készítendő munkarészek

A készítendő és vizsgálatra leadandó munkarészek alakja, tartalma függ az alappontsűrítés rendűségétől, technológiájától, különösen attól, hogy a mérés optikai vagy elektronikus műszerekkel, a számítás pontonként vagy kiegyenlítéssel történt-e? Néhány közös, minden esetben készítendő munkarészt a következőkben felsorolunk.

  • Koordináta-jegyzék

  • Kitűzési jegyzőkönyv

  • Pontleírások

  • Meghatározási vázlat (terv)

  • Mérési jegyzőkönyv (tartalomjegyzékkel)

  • Számítási jegyzőkönyv (tartalomjegyzékkel)

  • Műszaki leírás

  • Vizsgálati jegyzőkönyv (belső vizsgálatról).

Az összetartozó munkarészeket összefűzve, borítólappal ellátva kell leadni. A borítólapon fel kell tüntetni a munkavégző nevét, a munkaterület megnevezését, a munkaszámot, a munkavégzés kezdő- és záró időpontját, a munkarész megnevezését, a készítő és a vizsgáló nevét.

3.7.4 Egyes munkarészek készítésének szabályai

Koordináta-jegyzék

A koordináta-jegyzéknek van munkaközi példánya (az ún. munka koordináta-jegyzék) és végleges változata (régebben kézzel írt, ma nyomtatott formában). A jegyzék a pontok alapadatait (pontszám, pontjelleg, y és x koordináta, valamint H tengerszint feletti magasság) oszlopokban, a pontszámok növekvő sorrendjében, de a pontokat csoportosítva tartalmazza. A pontok csoportosításánál a következő elkülönítést követjük:

  • Az első részben az adott pontokat, a második részben az új pontokat soroljuk fel.

  • Az adott pontokon belül vízszintes és magassági alappontokat különböztetünk meg.

  • Az alappontokat rendűségük szerint is elkülönítjük (a vízszintes alappontokon belül: felsőrendű alappontok, negyedrendű alappontok, ötödrendű és felmérési alappontok).

Pontszámként a teljes hivatalos pontszámot kiírjuk. A pontjelleg oszlopban az állandósítás módját vagy az ideiglenes jel megnevezését adjuk meg. A pontszám sorában az anyapont (általában kő) szerepel, de alatta az esetleges további ideiglenes jel megnevezése és adatai is. A koordinátákat és magasságokat cm élességgel adjuk meg; akkor is kiírjuk az utolsó számjegyeket, ha azok értéke nulla. A koordináta-számjegyeket hármasával elkülönítjük (a tizedesjegy előtti harmadik számjegy előtt egy üres karakter van), ügyelve arra, hogy a tizedesvesszők egymás alá kerüljenek. Gépi nyomtatásnál a számadatokat jobbra igazítjuk. Ha az anyapont kő, annak a magasságát és a földalatti jel magasságát is megadjuk (egy törtszám számlálója és nevezője formájában). A jegyzet (megjegyzés) oszlopban a pont azonosítását segítő adatokat adunk meg (templomtornyok esetében például a felekezet nevét). A végleges koordináta-jegyzékben a jegyzet oszlopban adhatjuk meg az új pontoknak a mérés idején használt ideiglenes pontszámát.

A koordináta-jegyzéket címlappal látjuk el. Középütt, nagyobb betűkkel tartalmaznia kell a munkarész megnevezését (Koordináta-jegyzék), a település vagy a munka megnevezését, a vetületi rendszert és a készítés évszámát. Jobbra, alul dátummal, aláírással a készítő nevét kell feltüntetni. A kézi koordináta-jegyzékekben szereplő adatokat ellenőrzésként egybevetették az eredeti munkarészek adataival, az összeolvasást végző két személy nevét is feltüntetik a címlapon. A címlap további tájékoztató adatokat (cégadatok, nyilvántartási számok) is tartalmazhat.

Pontleírás

A pontleírás nyomtatványa a szakmában régóta kialakult. Pontleírást először az új pontok állandósítását követően, a terepen készítünk, ami piszkozati példány, ún. impúrum. A számítást követően készítjük a pontleírás végleges változatát, a tisztázati példányt. A végleges pontleírást régebben a fénymásolás érdekében pausz papíron készítették; szabványbetűkkel, tussal, sablonnal megírva a feliratokat, szép, ízléses és szabványosított jelkulcsi elemekkel kirajzolva a helyszínrajzot. A végleges pontleírást ma számítógépes szerkesztéssel készítjük, erre a célra rendszerint sablon-fájl mintát használunk (például az ITR és az AutoGeo szoftvernél). Megkülönböztetjük a vízszintes alappont, a magassági alappont és a GPS alappont pontleírását. Most a vízszintes alappont pontleírásáról lesz szó részletesebben.

A pontleírásnak két része van: a szöveges adatok és a helyszínrajz. A szöveges adatokat értelemszerűen töltjük ki. A vízszintes koordinátákat cm élességgel adjuk meg , először EOV vetületen, majd a munkaterületen használatos más vonatkoztatási rendszer(ek)ben is, de ezen utóbbi koordináták után egy Tr. megjegyzést is kell tenni, mert e koordináták transzformálással keletkeztek. Ha az országos alappont a régebbi (nem az EOVA) országos hálózat(ok)ban is szerepelt és azonos pontnak tekinthető, akkor az eredeti koordinátákat is megírják, a meghatározás évszámának feltüntetésével. A koordináták élessége cm, azaz két tizedesjegy (kivételesen, mérnökgeodéziai, mozgásvizsgálati, illetve GPS pontoknál írunk meg kettőnél több tizedesjegyet). A meghatározta rovatban régebben a munkát végző cég, szervezet nevét írták meg, az állandósította rovatban pedig az állandósítást irányító személy nevét, aki rendszerint a munka felelőse volt (a mérést és számítást végző személy sajnálatos módon nem szerepel). A pont magasságát is meg kell írni (a szintezett magasságot aláhúzással jelezzük). Vasbetonlapos védművel ellátott kő esetén mind az anyapont, mind a földalatti jel, mind a fejelőkő magasságát megadják. Magaspontoknál külön meg kell adni a magaspont vonatkoztatási pontjának magasságát és az építményben esetleg állandósított magassági alappont magasságát.

A pontleírás helyszínrajza azért készül, hogy miután az alappont helyszínét egy térkép segítségével felkeressük, ott az adott mikrokörnyezetben valóban meg is találjuk a pontjelet. Ehhez olyan tájékozódási pontokat (mesterséges létesítményeket, tereptárgyakat) kell ábrázolni a helyszínrajzon, amelyek feltehetően hosszú ideig fennmaradnak és segíthetik a tájékozódást. Az ilyen tereptárgyak, jelek kiválasztása, amelyekhez képest az alappont helyzetét viszonyítjuk (bemérjük) kis gyakorlatot, tapasztalatot igényel. Mind a tartalom, mind a forma tisztázása miatt nagyon hasznos, ha minél több régebbi helyszínrajzot tanulmányozunk. A helyszínrajzon ábrázolandó, a beméréshez viszonyításul szolgáló tereptárgyak lehetnek épületek, építmények, vonalas létesítmények (utak, vasutak, árkok, töltések, vízfolyások, ... szélei), pontszerű objektumok (aknák, oszlopok, emlékművek, kutak, ...), szükség esetén olyan objektumok is, amelyek egyébként nem képeznek térképi tartalmat.

A piszkozati helyszínrajzot (impurumot) készítő felmérő számára az a legfontosabb eldöntendő kérdés, hogy mekkora környezetet öleljen át a helyszínrajz, vagyis mi legyen annak közelítő méretaránya? Ebben a kérdésben csak a helyszín ismeretében lehet dönteni. Belterületen, ahol általában sok a tájékozódási objektum, a maradandó tereptárgy, ott az alappontnak csak a legszűkebb környezetét vázoljuk fel. Egy útkereszteződésben lévő pontnál például a keresztutcák szegélyvonalát, az utcaneveket, a saroképületet (házszámmal), a kerítés és járda vonalát. Köztér, park esetén a burkolatok szegélyvonalát, esetleges aknákat, tartóoszlopokat, jelzőtáblákat az alappont néhány méteres vagy tízméteres mikrokörnyezetében. Külterületen előfordulhat, hogy alig van az alappont közelében jellegzetes tereptárgy: vegyünk például egy nagy kiterjedésű szántó vagy rét közepén fekvő pontot. Ilyenkor sem szabad a pontot bemérhetetlennek tekinteni, hanem a megközelítés rajzi leírására kell törekedni. Lehet, hogy a pont több száz méteres vagy km-es környezetét kell felvázolni (kis méretarányú térképkivágatot készíteni), és a vonalas létesítményektől, útkereszteződésektől olyan tájékoztató hossz-adatokat megadni, amelyek alapján a pont megközelíthető. A távolságadatokat például gépkocsi km-óráján olvassuk le (az ilyen távolságokat csak méter élességgel szabad megírni), vagy lépéssel határozzuk meg (a lépésszámot a helyszínrajzon a számadat utáni x betűvel jelöljük). A domborzati elemek is felhasználhatók a beméréshez, illetve helyszínrajzi jelöléshez (dombtető kifejezése szintvonalakkal, rézsűk, horhosok, sziklafalak jelölése).

Az alappont bemérése a környező tereptárgyakhoz képest alapvetően kétféle módon: ívmetszéssel vagy ortogonálisan történhet. A hosszméretek élessége a tereptárgyak azonosíthatóságától függ: ha egyértelműen, cm pontossággal azonosítható a tereptárgy, akkor cm élességű legyen a méret, egyébként csak dm vagy m élességű. Az állandósított őrcsapoktól (őrpontoktól) mért távolságokat mm élességgel adjuk meg, mert ezek a méretek a pont helyreállítását is szolgálhatják.

Ívmetszés esetén három hossz-adatot kell megadni, jó geometriai elrendezésre törekedve. A két összemért pont között a helyszínrajzon íves vagy hullámos szaggatott vonalat rajzolunk, amelynek végei nyilakban végződnek.

Ortogonális bemérés esetén abszcissza- és ordináta méretet adunk meg, esetleg ellenőrzésként az átlós mérete is. A mérési vonalat eredményvonal jelöli (gyakran ez azonos valamely szegélyvonallal) a mérés kezdetét nyíl, az ordinátát pontozott vonal és merőleges jel. Gyakran épületek falsíkjának kihosszabbítására mérjük be a pontot. Előfordulhat (különösen külterületen), hogy egy közeli tereptárgy a mérési vonal kezdete (például egy magányos, jellegzetes fa), a mérés vonal végpontjakét valamely távoli magaspont irányát adjuk meg...

Magát az alappontot a pontleíráson negyedrendű esetben 3 mm átmérőjű, 0,4 mm vastag nullkör jelöli, míg felmérési alappont esetében 1,5 mm átmérőjű, 0,2 mm vastag nullkör. A pontleíráson szereplő egyezményes jeleket (a jelkulcsot) az A3 és A5 szabályzatok mellékletei tartalmazzák részletesen.

A helyszínrajz (térképkivágat) minden esetben északi irányba tájolva készítendő. Az északi irányt tehát nem jelöljük a helyszínrajzon, hanem minden esetben úgy készítjük a vázlatot, hogy a rajzon „felfelé” legyen az észak. Ehhez a terepen tájolót vagy térképet használunk segítségül. A rajz teljes egészében töltse ki a rendelkezésre álló keretet. Vonalas létesítményeknél megadjuk a rajzi keret szélein a legközelebbi település vagy jellegzetes objektum nevét és nyíllal az irányát.

Meghatározási terv, meghatározási vázlat

A vízszintes pontmeghatározásokkal kapcsolatban készített meghatározási terv a mért irányokat, távolságokat, az adott és új pontok közötti mérési kapcsolatokat hivatott grafikus formában bemutatni. A meghatározási tervet szemlélve könnyen, gyorsan tájékozódhatunk a mért adatokról, a pontok elhelyezkedéséről, a meghatározó irányok geometriájáról. A meghatározási tervnek (vázlatnak) összhangban kell lennie a számítási és mérési jegyzőkönyvvel. Ez azt jelenti, hogy csakis azokat az irányokat, távolságokat kell feltüntetnie, amelyek a végleges koordináta-számításban szerepelnek. Ha a számításból valamilyen okból kihagytunk volna bizonyos adatokat, ezeket a vázlaton nem szabad feltüntetni, de a mérési és számítási jegyzőkönyvben valamint a műleírásban erre utalni kell. Régebben tussal, sablonnal, keménypapíron vagy pauszon (A4 formátumba összehajtható formátumban) készült a vázlat, ma inkább számítógépes szerkesztéssel, amit egyes szoftverek is támogatnak. A meghatározási terv szöveges részből (címfeliratból) és grafikus ábrából áll, amelyeket esztétikus, szép kivitelben kell elkészíteni.

A szöveges rész címfelirata nagyobb betűkkel a munkarész megnevezését tartalmazza (ez a rendűségnek megfelelően változhat), valamint a település (munka) nevét, a meghatározás évszámát és a rajz méretarányát. Szabad helyen szerepelnie kell a készítő és vizsgáló nevének és aláírásának és a dátumnak. Megjegyzés: a negyedrendű hálózat meghatározási tervei 1:25000 méretarányú EOTR szelvényezésű lapokon készültek, amelyek szöveges feliratait a lap hátoldalán helyezték el.

A rajzi rész jelölései kétfélék lehetnek, aszerint, hogy pontonkénti számítással vagy együttes kiegyenlítéssel kaptuk-e a végleges koordinátákat. A kiegyenlítéses (gépi) számítás rajzi jelöléseit a 2. modul 2.1 fejezetben, a pontonkénti (kézi) számítás jelöléseit a 3.2.3 fejezetben már bemutattuk, hogy e jegyzet ábráin a jelöléseket használhassuk. A kirajzolás részleteit az A3 és A5 szabályzat mellékleteiben találjuk. Érdemes a mintákat és régebbi meghatározási terveket tanulmányozni, mert ebből tanulhatunk a legtöbbet. E helyütt csak néhány jellegzetességet emelünk ki.

Hangsúlyozni kell, hogy a kétféle számítási mód jelölésrendszere nem keverhető, mindegyiket a maga helyén kell használni. Ha például egy sokszögvonal-hálózatot mérünk, de a számításhoz kiegyenlítő szoftvert használunk, akkor nem lehet sokszögvonalakat, tájékozó irányokat jelölni a vázlaton, csakis a gépi számítás jelöléseit szabad alkalmazni.

Az adott és az új pontok körének nagysága különböző legyen, hogy a rajzon szemre el tudjuk különíteni a kétféle pont-típust. Negyed- és ötödrendű vázlatokon például az adott pont 5 mm, az új pont 3 mm átmérőjű kör. Az olyan adott pont, amelyik iránymérési álláspont is volt, még egy belső, 3 mm átmérőjű körrel is ki van egészítve, ez tehát egy kettős nullkör. A felmérési pontsűrítéskor az adott pont 3 mm-es, az új pont 1,5 mm átmérőjű körrel van jelölve.

Ha egy irányzott pont nem fér rá a rajzlapra, akkor a kezdőponttól indulva 3 cm hosszan rajzoljuk ki a vonalat, a szakasz végén nyíl mutasson az irányzott pont felé (ennek a szakasznak a vége is szaggatott, ha csak egy irányban történt a mérés). Ha egy irány vonala egy pont nullkörét metszené, akkor ott körívvel kell „kikanyarítani”, hogy az egyértelműséget biztosítsuk. Hasonló okból az egymáshoz igen közeli közel párhuzamos irányok kis mértékben eltolhatók.

A vázlat északra legyen tájolva. A feliratok, a pontszámok megírása kelet-nyugati irányú legyen. Kivételt képeznek a rajzlapon nem szereplő iránymérési végpontok, ahol a megírás iránya az említett 3 cm hosszú szakasszal párhuzamos. Az ilyen feliratoknál ügyelni kell arra, hogy „talpra essenek”, ne fejtetőn legyenek olvashatók. A feliratok lehetőleg ne fedjék az irányok jelét. A pontszámot lehetőleg a pont jelétől jobbra helyezzük el, ha ott takarásban lenne, akkor az elhelyezést a következő sorrendben kell megkísérelni: a ponttól fölfelé, lefelé, balra.

A távolságmérés jelét a távolság közepénél elhelyezett 4-5 mm hosszú, 0,6 mm vastag távolságirányú szakasz (vastag vonal) jelöli. A gépi számításnál ezen nincs más jel, viszont pontonkénti számításnál ezen a vastag vonalon nyíl is van, amely mindig az aktuális adott pontról az aktuális új pontra mutat.

A kézi (pontonkénti) számítás vázlatán a meghatározó irányok jelölései mindig az aktuális új pontnál szerepelnek. A megfelelő vastag vonalakat az új pont nullkörétől 1 mm-re indítva kell kirajzolni. Általában is érvényes, hogy minden mért irány és távolság rajzi jele (a vékonyan kirajzolt vonal) 1 mm-re megközelíti a végpontok nullkörét, de azt nem éri el. A pontonkénti vázlaton azokat a pontokat, amelyek iránymérési álláspont voltak, piros színnel kitöltve jelölik. Új pont esetében a teljes kört, adott pont esetében a két nullkör közötti gyűrűt piros ceruzával satírozzák be.

Számítási jegyzőkönyv

A számítás ma egyre inkább kiegyenlítéssel, célszoftverek alkalmazásával készül, amikoris feltehetően a szoftver készítői ügyeltek arra, hogy a számítás kiinduló adatai, a számítást befolyásoló paraméterek és a végeredmény korrekt formában dokumentálásra kerüljön, maga a számítás a közölt (kinyomtatott vagy archivált) adatok alapján bármikor rekonstruálható, megismételhető legyen. Gépi számításnál az eredményt befolyásoló súlyozási paraméterek dokumentálása különösen fontos. A gépi számítás jegyzőkönyvét nemcsak számítógépes adathordozón, de rendezett, áttekinthető, nyomtatott formában is közölni kell, mert ez a vizsgáló és felhasználó számára könnyebb tájékozódást biztosít.

A pontonkénti (kézi) számításnál is alapelv, hogy a számítás kiinduló adatai és annak eredménye a számítási jegyzőkönyvben szerepeljenek. Ez például pontkapcsolásoknál, nevezetesen előmetszésnél azt jelenti, hogy a tájékozott irányértékeket meg kell adni, és követhető kell legyen ezek keletkezésének útja (például a külső-belső tájékozások eredménye, az azokból képzett középérték). Az egyes pontok végleges koordinátái meghatározásának folyamata is követhető, ellenőrizhető legyen (például milyen súlyozással, mely értékek közepeléséből keletkezett a végeredmény).