Ugrás a tartalomhoz

Geodéziai hálózatok 3., A vízszintes pontmeghatározás munkaszakaszai

Dr. Busics György (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

3.3 A helyszíni előkészítés munkaszakasza az irány- és távméréses alappontsűrítésnél

3.3 A helyszíni előkészítés munkaszakasza az irány- és távméréses alappontsűrítésnél

A helyszíni előkészítést a negyedrendű pontmeghatározásnál szemlélés és kitűzés névvel is illetik, utalva a helyszíni munka kettős céljára. A helyszíni előkészítés, amelyet nevéből adódóan a terepen végzünk, kettős céllal történik. Az egyik cél az adott pontok megszemlélése, meggyőződni azok használhatóságáról. A másik cél az új alappontok helyének kijelölése a valóságban, maga a kitűzés. E két feladatot most nézzük meg részleteiben.

3.3.1 Az adott pontok szemlélése

Az adott pontok szemlélésének célja meggyőződni arról, hogy az alappont mérésre alkalmas-e, kell-e ott ideiglenes pontjelet építeni, s ha igen, milyen típusút?

A helyszíni előkészítéshez a topográfiai térképet (pontvázlatot) és a kitűzési jegyzőkönyvet (a pontleírásokat) visszük magunkkal a terepre. Felszerelésünket képezhetik még a következő eszközök:

  • távcső (ha a távoli pontokat szabad szemmel nem látnánk);

  • navigációs GPS vevő (a pont biztosabb megtalálásához);

  • szerszámok (a védőberendezés elbontásához, esetleges újraállandósításhoz);

  • mérőszalag (pontfelkereséshez, helyszínrajz készítéshez);

  • tájoló (vetítéshez, helyszínrajz készítéshez);

  • mérőállomás és tartozékai (arra az esetre, ha a pont földalatti jelét műszerrel kellene kitűzni);

  • szemlélőlétra (hogy a tervezett ideiglenes jel magasságából lássuk a mérhető irányokat);

  • festék (kő és védmű festéséhez, karbantartáshoz);

  • jelzőzászló, fólia, színes szalag (a ponthely ideiglenes láthatóságához).

3-5. ábra. Elsőrendű magaspont szemlélési törzslapja

A helyszíni munkát tehát az adott pontok felkeresésével kezdjük, egy ésszerű sorrendet követve. A topográfiai térkép alapján felkeressük a helyszínt, majd a szűkebb környezetben a pontleírás helyszínrajzát használjuk fel a pont megtalálásához. Jó szolgálatot tehet egy navigációs GPS vevő, ha előzőleg betöltöttük az alappontok megfelelő rendszerű koordinátáit. A helyszínrajzi méreteket mérőszalaggal kimérve is kereshetjük a pontot.

Ha nem jutunk eredményre, ha nincsenek pontos méretek, de feltételezhető a földalatti jel megléte, akkor azt műszerrel keressük fel. A pont feltételezett helye közelében, alkalmas helyen szabad álláspontot létesítünk, majd polárisan kitűzzük a ponthelyet. Ha a földalatti jel ép, akkor fölötte szabályosan újra kell állandósítani a követ. A sérült, megdőlt köveket is újra kell állandósítani.

Ha megtaláltuk a helyszínen az alappontot, meg kell győződnünk annak azonosságáról. Felsőrendű pontoknál ezt szolgálják az őrpontok. Alacsonyabb rendű pontok esetében a helyszínrajz méretei adnak eligazítást akkor, ha vannak a közelben azonosítható tereptárgyak. A gyakorlatban – igaz nagyon ritkán – előfordul, hogy a földfeletti jelet nem hivatalosan áthelyezik, ami a későbbiekben sok kellemetlenséget okozhat.

A magaspontok esetében fel kell tárni és újra kell mérni az őrhálózatot, majd ki kell számítani újra a pont koordinátáit. Ha a régi és az új ponthely közötti lineáris eltérés 2 cm-nél nagyobb, akkor a pontot elmozdultnak kell tekinteni és az új koordinátákat kell átvezetni a nyilvántartásban.

Külön gondot jelenthet a vasbetonlapos védőberendezés kérdése. Ismeretes, hogy a fejelőkő csak egy kiegészítés, nem az eredeti pont, így azt negyedrendű munkáknál el kell távolítani ahhoz, hogy a pontraállás az eredeti központi jel fölött történhessen. A felmérési alappontsűrítésnél elvileg megengedett a fejelőkövön történő észlelés, de ez nagyon körülményesen oldható csak meg, többnyire csak külpontos műszerállással. Szabatos igény esetén ajánlott a védőberendezés elbontása.

A szemlélés érdemi részét az jelenti, hogy a kitűzési jegyzőkönyvbe feljegyezzük a szemlélés eredményét. Legelőször is azt, hogy a pontról melyik irányok láthatók. Szükség esetén ehhez használjuk a távcsövet és természetesen a szomszédos pontokon valamilyen látható jelnek kell lenni (dombtetőkön néha a fehérre festett vasbetonlapok is megfelelnek). A jelzőszászló azt a célt szolgálja, hogy távolról láthatóvá tegye a pontot, segítse a szemlélést, ha elvinnék, nem kár érte, ezért nem kitűzőrudat vagy jeltárcsát állítunk fel. Jelzőzászlóként használhatunk rúdra erősített szövetcsíkokat, krepp papírt, fólia-darabokat. A „kőről kőre”, vagy „földről” kifejezések a szemlélési jegyzőkönyvben azt jelentik, hogy szemmagasságból (a leendő műszermagasságból) is összeláthatók a pontok. Ha fák zavarták a kilátást szemmagasságból, akkor használtak a negyedrendű munkálatoknál ún. szemlélőlétrát. A szemlélőlétrára állva, a kilátást figyelve állapították meg, hogy milyen magas ideiglenes pontjelet kell építeni a szemlélt ponton. Az ideiglenes jelek építését felmérési pontsűrítéskor igyekszünk elkerülni, hiszen ez költséges lenne.

Amennyiben az adott ponton ideiglenes pontjel van, akkor vetítéssel kell megállapítani a jel külpontosságát. Ugyanez a feladat a mérőtornyoknál is (bár itt nemcsak a jel levetítése, hanem a központ felvetítés is feladat), ezért mérőtornyot feltételezve foglaljuk össze a vetítés lépéseit (3-6. ábra).

3-6. ábra. A levetített külpontos jel (K) külpontossági elemei

A mérőtoronytól alkalmas távolságra felállítjuk a teodolitot (mérőállomást), megirányozzuk a jelet (gúlafőt) és ennek irányát két ponttal megjelöljük a kő felső lapján, összekötjük a két pontot ceruzavonallal. Második távcsőállásban ugyanezt elvégezzük, igazított műszernél ugyanazt a vonalat kapjuk, egyébként párhuzamos vonalat, amit közepelünk. Az előző műveleteket olyan műszerállásból is elvégezzük, ahonnan a metsződő vonalak közel 90°-os szöget zárnak be (a mérőtornyok alján ilyen célból van kiképezve négy ablak a négy égtáj felé). A két közel merőleges irányból végzett levetítés eredményeként megkaptuk a jel helyét (K) a kő felső lapján, ami rendszerint csak néhány cm-re külpontos. A külpontosság mértékét (t) szalaggal, mm élesen lemérjük. A központ-külpont irányszöget (δ mágneses azimutot) tájolóval mérjük meg. Ellenőrzésként valamely ismert pont irányára ortogonálisan is bemérjük a külpontot, feljegyezzük az abszcissza (a) és ordináta (b) értékét mm élesen. A külpontos jel koordinátáit ezek után kétszer számítjuk: polárisan és ortogonálisan bemért pontként; cm élességgel ugyanazt az eredményt kell kapnunk.

A helyszínelés további feladata a pontleírás helyszínrajzának kiegészítése, javítása, amennyiben változott a pont környezet. A helyszín jelentős változása esetén teljesen új pontleírást készítünk. A pont állapotáról, esetleges sérüléséről, helyreállításáról vagy annak igényéről feljegyzést készítünk a megyei földhivatalnak.

3.3.2 Az új pontok szemlélése és kitűzése

Az új pont szemlélése és kitűzése azt jelenti, hogy a terepen felkeressük az irodai tervezés során kiszemelt ponthelyet, az összes tényező figyelembevételével döntünk a végleges ponthelyről. A ponthelyet talaj esetén többnyire cövekkel jelöljük meg ideiglenesen, burkolatban festéssel vagy más alkalmas módon. Az új pontokat az adott pontok szemlélését követően keressük fel.

Az új alappontok helyének kiválasztása az egyik legszebb része a pontsűrítésnek, lényeglátást, képzelőerőt, alkotókedvet és felelősségérzetet kíván. Sokféle szempontot kell mérlegelni és végül döntést hozni.

A pontról előzetes helyszínrajzot készítünk, majd a kitűzési jegyzőkönyvben feljegyezzük a pontról látható irányokat, hasonlóan ahhoz, ahogy azt az adott pontoknál leírtuk. A pont közelítő helyét a topográfiai térképen beazonosítjuk vagy navigációs GPS-szel bemérjük.

A helyszíni előkészítést követően a kitűzési jegyzőkönyv alapján az új pontok helyét feltüntetjük a különböző vázlatokon (alapvázlat, meghatározási terv).