Ugrás a tartalomhoz

Geodézia 13., 13 Speciális geodéziai műszerekTarsoly

Tarsoly Péter (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

13.5 Szabatos optikai vetítők

13.5 Szabatos optikai vetítők

A mérnökgeodéziai gyakorlatban, elsősorban az építőipari geodéziában gyakori feladat a pontok szabatos módon történő fel- vagy levetítése, vagy az egy függőlegesbe eső pontok kijelölése. Ezt a geodézia klasszikus műszereivel és felszereléseivel nem lehet megoldani. A teodolittal vagy mérőállomással két oldalról való vetítés ugyan megoldást jelentene, azonban az építési környezet, a hely hiánya az esetek többségében ezt nem teszi lehetővé. Ilyen típusú feladatok megoldására alakították ki a szabatos optikai vetítőket.

A függőleges vetítésnek alapvetően két formája alakult ki: a mechanikai és az optikai vetítés. A mechanikai vetítés eszköze a függő, amelynél a zsinór jelöli ki a függőleges egyenest. Nagyobb magasságkülönbségek esetén vékony acélhuzalt alkalmaznak; 100 méteres vetítésig 0.5 mm vékony és 20-50 kg súllyal terhelhető. Föld feletti méréskor ritkán alkalmazzák nehézkessége miatt, azonban föld alatti méréseknél a rossz látási körülmények miatt gyakrabban használják. Ebben az esetben több száz méter is lehet az átvetítendő távolság; ekkor már több száz kilogramm súlyú vetítőket használnak, olajjal történő lengéscsillapítással.

Az optikai vetítés elvégezhető bármely olyan geodéziai műszerrel, amelynek irányvonala függőlegessé tehető. Pentaprizmák és tört okulárok segítségével egy szintezőműszer, teodolit vagy mérőállomás is alkalmas lehet vetítésre, ám a szabatos megoldások elérése miatt ezekre a feladatokra külön geodéziai műszercsaládot hoztak létre.

Az optikai vetítők fő része egy távcső, melynek irányvonala szabatosan függőlegessé tehető. A függőlegessé tételhez megfelelő érzékenységű libella vagy kompenzátor szolgál. Az optikai vetítők kényszerközpontosan felcserélhetők a megfelelő gyártók műszereivel és prizmáival, állótengelyük körül körülforgathatóak a műszerhibák kiküszöbölése érdekében. A műszerek általában csak egyirányú vetítésre alkalmasak: felvetítők, azaz zenitvetítők; és levetítők, azaz nadírvetítők.(13-15. ábra) A műszerek elnevezése mindig arra utal, hogy hová vetítünk velük, fel, azaz a zenit irányába, vagy le, azaz a nadír irányába. A mindkét irányú vetítésre alkalmas műszereknél egy váltóprizma teszi lehetővé a vetítési irány megváltoztatását. Az is előfordul, hogy egy műszerben két távcsövet alakítanak ki, egyet a fel, egyet pedig a levetítéshez.

Az optikai vetítőket a vetítés módja szerint két csoportba osztjuk:

  1. síkbeli vetítők, amelyek segítségével egy függőleges sík állítható elő

  2. térbeli vetítők, amelyek egy függőleges egyenes létrehozására alkalmasak.

A mai gyakorlatban gyakrabbak még a síkbeli vetítők, azaz a csak egy irányban kompenzáló vetítők, azonban az egyre bonyolultabb kompenzátor szerkezetek kialakításával a síkbeli vetítők, lassan teret fognak veszíteni a térbeli vetítőkkel szemben. A térbeli vetítők már képesek a kétirányú kompenzálásra, és ezzel jelentősen csökkentik a mérési időtartamot, valamint a mérőszemély figyelmetlenségéből bekövetkező esetleges mérési hiba valószínűségét.

13-15. ábra Zenitvetítő és nadírvetítő