Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 7., Agrárgazdaságunk helyzete és a fejlesztés lehetőségei

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

7.2 Fejlődési szakaszok, jellemzők

7.2 Fejlődési szakaszok, jellemzők

A fejezet szakirodalom alapján mutatja be a magyar mezőgazdaság bruttó termelésének változását 1925–2000 közötti években (7-1. ábra).

Ismeretes, hogy a magyar mezőgazdaság 1965 és 1985 között aranykorát élte, a bruttó termelés növekedésének mértéke évente meghaladta a négy százalékot. (Világbanki statisztika szerint ezen a téren csak Hollandia előzött meg bennünket, de egy főre vetítve a hollandokat is megelőztük).

7-1. ábra: A mezőgazdaság bruttó termelése (1925-2000)

A statisztikai adatok igazolják, hogy a rendszerváltás utáni politika tevékenységének hatása súlyosabb volt mint a II. Világháborúé. 1989–1995 között a csökkenés meghaladta az 1940–1945 közötti visszaesés mértékét!

Elemzők megállapították, hogy 1984-ben a magyar mezőgazdaság hatékonyabb volt, mint a nyugati farmgazdaság. Csaknem mindent olcsóbban termeltünk.

Az 1984–89 közötti stagnálás, illetve visszaesés oka:

  1. A rezsim válsága miatt újra nyílott az agrárolló, az ipar élte fel az erőforrásokat;

  2. A világpiac nyomott árai, a „Nyugat” túldotált termékekkel látta el a világot.

Előzőek ellenére a termelés nem zuhant nagyon vissza, az üzemek feléltek mindent, ellehetetlenültek, a csőd szélére kerültek, de még mindig olcsóbban termeltek mint a nyugati farmerek.

A rendszerváltás utáni állapotokat szemlélteti a már hivatkozott ábra (7-1. ábra) leszálló ága. Nem következett be az igazi piaci verseny, a tulajdonosi kötődés nem hozott eredményt. 1993-tól 1996-ig a „görbe” szerény emelkedést mutat, utána esett a színvonal; 2000-ben ismét 1966-os szinten volt a bruttó termelés mértéke.

Az utóbbi tíz esztendőben kb. ezer milliárd forintnyi forrást vontak ki a honi mezőgazdaságból! Eredmény: 25 éves kombájnokkal dolgoznak, s a gépek 60 %-a a nullára amortizálódott, 12 % a 3 évnél fiatalabb eszközök aránya (Németh I., 2001., fórumelőadás).

Az export-import arány folyamatosan romlott. 1990-es 2,88 milliárd dollárról (MD) 2000-re visszaesett 2,14 MD szintre. 1996 óta a kivitel csökkenő tendenciát mutat. 2000-ben 2,35 MD bevételt remélhettünk az agrártermékek exportjából, 1,1 MD behozatal mellett. A szaldó már csak 1,2 MD. Hatékony agrárpolitikai beavatkozások nélkül a csatlakozás idejére EU relációban az aktívum tovább romlását lehetett akkor prognosztizálni.

7-1: Az agrárgazdaság külkereskedelmi forgalmának alakulása. táblázat -

Év

Export

Import

Szaldó

Export-import

(milliárd USD)

arány

1990

2,600

0,750

1,850

2,88

1996

2,746

0,940

1,806

2,92

1997

2,854

1,086

1,768

2,63

1998

2,774

1,201

1,573

2,31

1999

2,300

1,000

1,300

2,30

2000*

2,350

1,100

1,250

2,14


Forrás: AKI. * Az I-X. havi forgalom alapján becsült adatok.

A Magyar Agrárkamara adatai szerint az élelmiszer- és nyersanyag kivitelben 2002-ben az év első 11 hónapjában, az erős forint miatt, 70 MD forint veszteség keletkezett. A magyar agrárkivitel ugyanarra az időintervallumra vonatkoztatva 2001-ben 2,441-, 2002-ben 2,514 MD dollárban realizálódott. (mmg, 2003/7. sz.) Ismeretes, hogy a KGST megszűnése után a kelet- és közép-európai piacainak zömét elvesztettük, vásárlóerő csökkenés miatt szűkült, (különösen hús- és tejtermékek fogyasztásában) a belső piaci kereslet.

A folytatásról csak becsült adataink vannak: Az agrárexport 2008-ban elérte az 5,8 milliárd eurót, míg 2009-ben feltehetőleg 5,1 milliárd eurót lehetett realizálni a kivitelből. Az import erre a két évre vonatkoztatva 3,9 milliárd euróról 3,4 milliárd euróra esett vissza. Előzőek szerint az agrár-külkereskedelem egyenlege 1,9 milliárd illetve 1,4 milliárd euró volt.

Az élelmiszeripar jövedelmezősége az előzőeknél rosszabb volt: 2004-ben az adózás előtti nyereség 70 milliárd forint-, 2007-ban már csak 20 milliárd-, 2008-ban már mínusz 7 milliárd, 2009-ban mínusz 10 milliárd forint volt. Megállapítható, hogy az agrárium legfontosabb piaca romló eredményekkel küzd, lejtmenetben van (mmg., 2010/9. szám).

Előrehozott kifizetések miatt az agrártámogatások hazai és uniós összege együttesen mintegy 200 milliárd forinttal emelkedett, 613 milliárd forint volt. (A negatív következmények majd később jelentkeznek!)

A tantárgynak nem feladata a hibák, okok részletes feltárása. Tényként azonban megállapítható, hogy a politika egyaránt sújtott magánvállalkozót, szövetkezetet és állami gazdaságot. Úgy tűnik, a rossz politika ismét legyőzte a racionalitást! A „történelmi igazságtétel” se sikerült. Tudjuk, a termőföld 60 %-a a „kárpótlás-földosztásban” olyanok kezébe került, akiknek semmi köze a mezőgazdasági termeléshez. Előzőek, valamint a kedvezőtlen adottságú területek termelésének célszerű visszaszorítása miatt a vetetlen területek növekedése következett be: a 4,7 millió ha szántóterületből 1993. évben 411000 ha, az 1995. évben 191000 ha maradt parlagon (Forrás: Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet, 1996.).

Előzőek ellenére szükséges kijelenteni, hogy a katasztrófa oka nem a rendszerváltás volt. A gyökerek régebbre nyúlnak vissza. A rendszerváltás utáni kormányok politikája, az agrárpolitikai koncepcióhiány és a túlpolitizáltság, a negatív tendenciákat tovább erősítette. Sajnos 1994 után se igen beszélhetünk szakértelemre alapozott agrárbarát politikáról. Ez még akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy 1996-ban csaknem egy milliárdnyi import ellenében megvalósult, kb. hárommilliárdnyi (2,746 MD) export. Az agrárágazat korábbiakhoz hasonlóan járult hozzá az ország pénzügyi egyensúlyának javításához, amikor a mezőgazdaság bruttó termelési értéke 4,9 százalékkal nőtt.

A közelmúlt történelmében nem volt arra példa, hogy valamely ország agrár-gazdaságának színvonala ilyen magas szintről, ilyen mélyre zuhanjon vissza egy-két év alatt mint hazánkban. (Célszerű itt is megjegyezni, hogy a rendszerváltást akkor is megrázkódásokkal élte volna át a mezőgazdaság, ha racionálisabb a politika a váltás éveiben.)

Statisztikai adatok igazolják, hogy hazánkban jelenleg is a szövetkezetek, vagy utószervezeteik művelik a termőföldek 50–70 százalékát (Szántó területre vetítve 2,35–3,29 millió ha, 15–16 %-uk adja a hazai árutermelés 60 %-át). 1996-ban úgy gondoltuk, hogy a magyar mezőgazdaság minőségi termelésében a szövetkezetek meghatározóak lesznek. Rendeződnek majd az üzemi viszonyok, a jövő agrárpolitikája biztosítja majd a termelési színvonal visszaállításához szükséges beruházási és forgóalapot, kialakítja a szektorsemlegességet, megszünteti a termelőszövetkezetek diszkriminációját, véget vet a földdel folytatott spekulációnak és helyreállítja a legális mezőgazdasági kereskedelmet. Ehhez a lakosság nagy többségének érdekét szolgáló politikára lett volna szükség. Ilyen módon teljesülhetnének az EU csatlakozás feltételei is (Szabó Gy. 2004). (Lakosság élelmiszerellátása, életszínvonalának emelése, gazdaságos élelmiszerexport, a környezet és a természet hatékony védelme, stb.) Ma már tudjuk, hogy az uniós feltételek teljesültek, tagok vagyunk 2004 óta.

A Nemzeti Agrárprogram (NAP, 1997.) tervezete a családi, a különféle gazdasági társasági, a beszerző és értékesítő szövetkezetek mellett meghatározó szerepet szánt a hazai agrárfejlődés eredményeként létrejövő termelőtípusú szövetkezeteknek. Lehetőségeink ma is adottak egy holland vagy dán típusú mezőgazdaság kialakításához, ezáltal a fejlődés súlyponti kérdésévé válhatna az agrártermelés. Többségében még mindenhol rendelkezésre állnak, vagy kiképezhetők addigra a korszerű ismeretekkel rendelkező szakemberek.

FVM kiadvány (2009) alapján mutatjuk be a magyar mezőgazdaság szereplőit idézve a hozzá tartozó értelmezést is:

„A magyar mezőgazdaság üzemstruktúrájára a nagyfo-kú változatosság jellemző, szinte minden gazdálkodási forma megtalálható benne. Sajátossága a kétpólusú gazda-ságszerkezet, amit a nagyobb méretű gazdaságok és a kisüzemek jelentenek. A társas vállalkozások közül a korlá-tolt felelősségű társaság a legjellemzőbb gazdálkodási forma. A szövetkezetek száma évről évre csökken.

Hosszú évek tendenciájának megfelelőn mérséklődik a mezőgazdaságban a vállalkozások munkaerő-felhasználá-sa. Az egy fő foglalkoztatásával regisztrált 361 ezer vállal-kozás (általában őstermelő) túlnyomó többsége már korábban is végzett mezőgazdasági tevékenységet, mun-kaviszonyból származó jövedelme vagy nyugdíja kiegészí-tése végett.

A Gazdaságszerkezeti Összeírás (GSZÖ) adatai sze-rint több, mint 600 ezer egyéni gazdaság működik a mezőgazdaságban. Bár számuk évről évre csökken, a magyar háztartások még mindig csaknem egynegyede valamilyen formában érdekelt a mezőgazdasági termelés-ben.

Magyarországon 2005 elejéig 100 termelői értékesítő szervezet (TÉSZ) alakult. Bár az összeolvadások miatt számuk mára 60 alá esett, a termelői bázis növekedett. A TÉSZ-ek többsége így versenyképes nagyságúra erősö-dött. A rajtuk keresztül forgalmazott tagi áru értéke 2007-ben 29,4 milliárd forint volt, ez az összeg 2008-ban 34,5 milliárd forintra emelkedett. A zöldség-gyümölcs ágazat 2008. évi mintegy 200 milliárd forintos árbevételé-ből a TÉSZ-ek és a termelői csoportok tagi áruja több, mint 17 százalékkal részesedett.

7-2. ábra: A magyar mezőgazdasági ágazat résztvevői 2008-ban (Forrás: KSH adatok alapján AKI számítás)

Cél, hogy a termelői szerveződések minél nagyobb mértékben vállalják át a piac szervezését, valamint a ter-melők érdekeinek megfelelő képviseletét, ezáltal is tovább javítva piaci alkupozíciójukat. A hatékonyság növelése érdekében egyes területeken tovább kell ösztönözni újabb termelői szerveződések létrejöttét, újabb termelő tagok integrálását, illetve a kisebb szervezetek ésszerű összeolvadását. Rajtuk keresztül növelhető a technikai és technológiai színvonal, fejleszthető a szaktanácsadás. A TÉSZ-ek igényei alapján létrejöhet a piaci szemléletű alkalmazott kutatás és szakemberképzés. Általuk erősít-hető az őstermelői tevékenység sajnálatosan alacsony szintű átláthatósága és kialakítható az ágazatspecifikus marketingtevékenység. A termelői szervezetek megerősö-dése nem csak az egyre növekvő friss zöldség-gyümölcs piac fejlődését segítené, hanem a - jelenleg többségi kül-földi tulajdonban lévő - feldolgozóipar érdekeltségét is növelné a magyar termékek iránt.

Ismeretes, a rendszerváltás után a mezőgazdasági tulajdonvi-szonyok, a földhasználati módok és üzemformák is mar-kánsan átalakultak. A kárpótlás, a részarány-tulajdonú földkiadás, illetve a termelőszövetkezetek átalakítása és az állami gazdaságok privatizációjának következményeként a mezőgazdaságban a magántulajdon szerepe megnövekedett.

A birtokstruktúrában 2008-ban már lényeges változás nem volt tapasztalható. A magánszemélyek és szövetkeze-tek földhasználata valamelyest mérséklődött, míg a gazda-sági társaságoké nőtt. Az egy földhasználóra jutó terület a szövetkezetek esetében mintegy 5 százalékkal csökkent egy év alatt. A magánszemélyek esetében a szívességi használat, gazdasági társaságok esetében a haszonbérlet jogcímen művelt termőföld mennyisége emelkedést mutat. A saját tulajdon aránya minden gazdasági szereplő esetében visszaesett.

A birtokszerkezet javítása céljából működteti a kor-mány a Nemzeti Földalapot, amihez közel 2 millió hektár termőföld-vagyon tartozik, melyből 1,2 millió hektár feletti az erdőterület. A célt a termőföldért életjáradékot programmal, egyösszegű vásárlásokkal és értékesítésekkel, valamint nyilvános haszonbérleti pályázatokkal valósítják meg.”

A politikai viták és viharok elsodorták a konszenzussal elfogadott hosszútávú nemzeti agrárstratégiai programot. Félő, hogy rövid időn belüli újabb összefogás nélkül nem alakítható ki olyan vidékfejlesztő agrárpolitika, amely alkalmas lesz az emberek felkészítésére, a belépés utáni civilizációs sokk fogadására. Az államnak pénzügyi támogatással is segíteni kell a nemzeti vidékfejlesztési programok megfogalmazását, a célkijelölést, a módszerválasztást és nem különben a megvalósítást, írtuk 2008-ban is.

Több más helyre és forrásra hivatkozva jelenthetjük ki, hogy a kényszerpályáról hazánk nem tért le, versenyesélyünk nem javult, 2013-ig kibocsátásunk torz szerkezetben sem képes 6%-nál nagyobb mértékben javulni.

A vidékre, vidékfejlesztésre a szakirodalomban több definíció is olvasható. Részletesen meghatározta a vidékfejlesztéssel kapcsolatos feladatokat 1996-ban az Európai Tanács Vidéki Térségek Európai Chartája, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium (FM) Vidékfejlesztés c. füzetében értelmezett, pontosított:

„Vidék az a terület, ahol a mezőgazdasági tevékenység, a zöldfelület (erdő, természetes táj) dominál és apró falvas településszerkezet, alacsony beépítettség, illetve népsűrűség jellemez”.

Ezzel összefüggésben: „Vidéki település, amely városi státusszal rendelkezik, vagy nem rendelkezik, de lakónépessége nem haladja meg a 10000 főt”.

„Vidéki jellegű térség (kistérség), ahol a vidéki településeken élő lakónépesség aránya több mint 15 %”.

„Vidékfejlesztés mindazon tevékenységek fejlesztése, amelyek a vidéki településeken élő lakosság megélhetési körülményeinek, jövedelemszerzési lehetőségeinek - az élet-minőség - javítására irányulnak, továbbá, amelyek a természeti erőforrások, a környezet, a táj megőrzését szolgálják, és amelyek a vidék társadalomban betöltött funkciójának ellátását erősítik.” (Az EU nemzeti hatáskörbe utalta a fogalom-meghatározást, kategorizálásra nem vállalkozott. Az agrár-vidékfejlesztés, agrár-környezetgazdálkodás megtanítása más tantárgyaknak a feladata.)

Tíz év alatt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak háromnegyede, közel 700000 fő veszítette el munkahelyét. (A munkanélküliek felét az egykori termelőszövetkezeti tagok és állami gazdasági dolgozók adták). A mezőgazdaságban foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete folyamatosan csökkent, 2000-ben KSH adatok szerint a nemzetgazdaság más ágazataihoz képest igen alacsony, mindössze 65,3 % (57500 Ft) volt. Reprezentatív mintavételen alapuló AKII felmérés szerint az egyéni gazdaságokban még ennél is rosszabb volt a helyzet: 1999-ben az egy főre jutó éves bérköltség 286000 Ft volt. A vidék eltartóképességének drámai csökkenése mellett nem igen volt elképzelhető az ország boldogulása az EU-ban. Nemzeti érdekeink a vidék eltartóképességének növelését követelték meg a programalkotóktól! Legutóbbi adatok szerint a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 182 900 fő volt (4,7%) az élelmiszeriparral együtt (8,1%).

A tantárgy jellege és programja miatt sem foglalkozhatunk az agrárgazdaság és vidékfejlesztés minden területével. Részletesebben tárgyaljuk a területhasználatot, kapcsolt részként a környezet-, és természetvédelmet. A később, más tantárgyban bemutatott vidékfejlesztési modellek is főként ezekre a területekre korlátozódnak.

Ismeretes, hogy a rendszerváltás következtében az állami gazdaságok földterülete is jelentősen csökkent. „Kárpótlás” címén magántulajdonba került vissza a földek igen nagy hányada, de csökkentette a művelt területet a dolgozóknak juttatott földek mennyisége is.

1992-től valamennyi állami gazdaság államigazgatási hatáskörbe került, a felügyeletet az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) látta el.

1993 végéig az addig többségében jól működő állami gazdaságok gazdasági társasággá alakultak át, illetve értékesítették őket. A 124 állami gazdaságból 1995-ben 28, 2002-ben 12 mint Rt., Kft., különböző hányaddal marad állami tulajdonban. Olyan gazdaságok vannak ebben a csoportban, ahol a biológiai alapok őrzése, fejlesztése, a vetőmagtermelés, ... indokolta az állami szerepvállalást, az egész mezőgazdaság fejlesztését szolgáló feladatok ellátását. Gazdálkodásuk új alapokon szerveződött, tevékenységük mércéje a nyereség és vagyongyarapítás. Az ÁPV Rt., mint jogutód kezelő a választott igazgatóságon és felügyelő-bizottságokon keresztül ellenőrzte a tevékenységüket. E gazdaságok eredeti területe jelentősen csökkent, különböző jogcímeken új tulajdonosokhoz került.

A Földművelésügyi és Vidék-fejlesztési Minisztérium összeállítása szerint az állami gazdaságok mezőgazdasági területe (mt) 1990. január 1-én 840606 ha (12,98 %), termőterülete (tt) 947262 ha (11,51 %); 2001. január 1-én az előzőek sorrendjében (mt) 73812 ha (1,22 %); (tt) 92457 ha (1,17 %) volt. Állami terület összesen az előző időpontokban és sorrendben: (mt) 949046 ha (14,65 %), (tt) 2124668 ha (25,81 %); illetve (mt) 380915 ha (6,31 %), (tt) 1405634 ha (17,81 %). (A témában a fejezet szerkesztésekor frissebb adatok állnak rendekezésre.)

A jövő agrárstruktúrájában a tartósan állami tulajdonban maradt gazdaságoknak igen fontos szerep juthat majd az integrált termelésfejlesztési rendszerek hálózatának kiépítésében. (Ma is van már olyan integrátor, amelynek körzetei lefedik az ország teljes területét, nagyságrendjük pedig több százezer hektár. Ilyen például az IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Rt.)

A fejezet teljesebbé tételére a következő táblázatban (7-2. táblázat) bemutatjuk a magánszemélyek, szövetkezetek, gazdasági társaságok és egyéb szektorok használati megoszlását.

7-2: A földhasználat jogcímek és szektorok szerinti megoszlása. táblázat -

saját

tulajdon

szívességi használat

haszonbérlet

egyéb

magán-személyek

1 602 236 ha

250 438 ha

841 127 ha

663 324 ha

szövetke-zetek

7 220 ha

5116 ha

335 502 ha

34 791 ha

gazdasági társaságok

209 116 ha

60 230 ha

1 582 198 ha

918 938 ha

egyéb

79 919 ha

4 340 ha

47 859 ha

166 689 ha


Forrás: FVM 2008. április

Egyes források szerint 2008-ban és utána a magánszemélyek és szövetkezetek földhasználata csekély mértékben mérséklődött, ezzel egy időben a gazdasági társaságoké nőtt. A saját tulajdon aránya minden szereplő esetében visszaesett.

A mezőgazdaság átfogó múltbéli értékelésére idézzük az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnökét, Orosz Sándort: „A rendszerváltozás óta a kormányok egyike sem támaszkodott megfelelően a tudományra, és a magyar mezőgazdaság 2002-re olyan helyzetbe jutott, amelynél mélyebbre már nem is kerülhet”. A közeli és távlati, az uniós csatlakozás utáni feladatokat az elnök ígérete szerint tudományos műhelyek véleményének figyelembe vételével fogják meghatározni Magyar Mezőgazdaság (mmg, 2003/6. sz.). Körültekintően kell majd kijelölni a gabonatermesztés területeit, mindenhol beletervezve azokat a tájkörzeti adottságokba. Úgy tűnik (2010.03.28-án) a feladatmegoldás várat magára.