Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 2., Agrárvilági fordulatok, magyar reformok

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

2.5 Az 1945. évi földreform (első földreform)

2.5 Az 1945. évi földreform (első földreform)

E földreform elrendeléséről az 1945. évi VI. törvény gondoskodott, törvényerőre emelve a Debrecenben március 17.-én kiadott 600/1945. M.E. számú „A nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhözjuttatásáról szóló rendeletet. A hatálybalépés időpontja 1945. 03. 18-a volt. A kormány rendkívüli ülésén a rendeletet Nagy Imre terjesztette elő és a jelenlevők egyhangúlag fogadták el. Március végén elkezdődhetett a földek tényleges kiosztása.

A földreform az ország csaknem minden községét érintette. A megművelt területnek 34,8 %-a került felosztásra, mintegy 650 000 személy között. A földreform végrehajtásában döntő szerepe volt a dolgozó parasztokból 3200 községben, közel 30 000 taggal alakult községi földigénylő bizottságoknak, amelyekre a rendelet a földosztás lebonyolítását rábízta. A juttatás átlagosan 5 kat. hold föld volt, de az összes jogos igények kielégítésére mégsem adott lehetőséget. A földosztásból ténylegesen kimaradtak száma legalább 100 000 főre becsülhető. A felosztott területből a mezőgazdasági munkásoknak 48 %-a, a gazdasági cselédeknek 53 %-a, a törpebirtokosoknak 53 %-a és a kisbirtokosoknak 20 %-a jutott földhöz.

A földosztással megszűnt az a feudális egyenlőtlenség, amellyel Magyarország egyedül állt a kulturnemzetek között. A juttatások során számos új törpe- és kisbirtok keletkezett, illetve a már meglévő kiegészült. Az 5-10 holdas kategóriában a gazdaságok száma 90 %-kal, a földterület pedig 130 %-kal gyarapodott. A magyar birtokmegoszlás jelentős mértékben módosult.

A reform, az egyéni juttatásokon kívül, az igénybevett földbirtokok jelentős hányadát közületi célokra biztosította. Az igénybevett erdőket, legelőket, nádasokat csaknem teljes egészében közületi célra rendelték.

Az elkobzás és megváltás útján igénybevett 5 599 000 kat. hold (3,2 millió ha) földből kereken 3,3 millió kat. holdat biztosítottak egyéni juttatásokra, míg az összes többit közületi célokra tartották fenn. A közületi kategóriában, első a sorban a községi, közbirtokossági és állami tulajdonba adott erdők területe (1 460000 kat. hold). Ezt követte a közlegelők céljára juttatott mintegy 422 000 kat. hold ingatlan. Ezen belül mintegy 20 000 kat. hold jutott egyházi, 59 000 kat. hold minta-, tan-, és kísérleti gazdaságok céljára, míg a fennmaradó többi, állami gazdaságok és nádüzemek, telepítési és házhelyosztási célokra szolgált (utóbbival a fejezet későbbi részében részletesebben is foglalkozunk).

A földosztás jogi megoldása az volt, hogy megváltás címén igénybe vették az ezer kat. hold feletti birtokokat teljes egészében, a 100 és 1000 kat. hold közöttieket pedig a 100 kat. holdat meghaladó részükben. A szőlők, gyümölcsösök 20 kat. holdat meghaladó része került igénybevételre.

Elkobzás címén vették igénybe a hazaárulók és népellenes elemek földbirtokát teljes egészében. A mezőgazdasági termeléssel élethivatásszerűen foglalkozó személyek földbirtokát 200 kat. holdig, az ellenállási mozgalomban részt vett személyekét pedig 300 kat. holdig mentesíteni lehetett. Mentesek voltak továbbá az állami és közbirtokossági legelők. Az ilyen címen igénybe vett földekből létesült az a földalap, amelyet az előzőek szerint szétosztottak.

Köztudott, hogy a hivatkozott történelmi jelentőségű rendelet a reform végrehajtását népi szervekre, a községi földigénylő bizottságokra bízta. A végrehajtási utasítás értelmében a községekben a földigénylőkből földigénylő bizottságokat kellett szervezni, melyek csupán az igényjogosultságot bírál-ták el, összeírták az igénybe veendő földeket és javaslatot tettek az igénybevétel formájáról. A döntés joga a megyei földbirtokrendező tanácsokat illette meg. Ezen szervek három szakképzett (jogi, mérnöki és mezőgazdász) tagját a földművelésügyi miniszter jelölte ki, két-két tagját pedig a mezőgazdasági munkások szervezete illetve a helyi koalíciós pártok delegálták. Létrehozták még az Országos Földbirtokrendező Tanácsot, amelynek kilenc tagja közé a politikai pártok képviselőin kívül földigénylők is bekerül-tek (tagjai: Veres Péter [NPP], Nagy Ferenc és Kerék Mihály [FKgP], Donáth Ferenc [MKP] Takács József [SZDP].) A mindennapi gyakorlatban azonban a földigénylő bi-zottságok a teljes végrehajtást kezükbe vették, azaz az adatfelvételen túl maguk vettek igénybe a földeket, azokat elosztották, majd birtokba is adták. (Estók J. és társai, 2003)

A munkák technikai lebonyolítását a megyei földhivatalok és az Országos Földhivatal végezte. (A földhivatali szervezet nem azonos a jelenlegivel).

A munkálatokat gyorsan kellett végrehajtani a termelés folytonossága, valamint amiatt, hogy az új tulajdonos telekkönyvi tulajdonos is legyen. A gyors ütem, a feladat nagysága nem tette lehetővé, hogy a pontosság, gondosság, más hasonló jellegű munkákkal azonos legyen.

Mikor a népi szervek munkájukat a nagybirtokok felosztásával befejezték, a földreform még nem volt befejezettnek tekinthető, utána következett a kiosztott ingatlanok műszaki felmérése és telekkönyvezése. Ez - mint tudjuk - különleges szaktudást igénylő munka, amire a földigénylő bizottságok összetételénél fogva nem voltak alkalmasak.

Az 1947. évi V. tc. megszűntette a népi szerveket és hatáskörüket a megyei földhivatalokra, illetve az Országos Földhivatalra ruházta át. Ebben az időben alig volt község az országban, ahol az igénybe vett ingatlanok műszaki munkarészeit megküldték volna az illetékes telekkönyvi hatóságokhoz. A kormány elrendelte a telekkönyvi munkálatok sürgős elvégzését, mert ez a bizonytalanság hátráltatta a termelést. 1947. október 1-ig - alig több mint 8 hónap alatt - az ország valamennyi községében elkészültek a munkarészek.

A rövid határidőből és a munka nagyságából eredően a munkarészek vázlatos jellegűek voltak, pusztán a kész helyzet rögzítésére szorítkoztak. Emiatt az Állami Földmérés legnagyobb részüket nem tudta átvenni és beilleszteni saját munkálataiba. Így ideiglenes jellegű telekkönyvezést nyertek. Nagyszámú magánmérnököt kapcsoltak be a munkákba, de szelekció nélkül. Munkájukat az Állami Földmérés leggyakorlottabb földbirtokrendezőinek vizsgálata és a munkarészek kijavítása után lehetett csak a telekkönyv részére átadni.

A juttatott ingatlanokra vonatkozó műszaki munkarészek elkészítésével, azoknak a telekkönyvi hatóságokhoz való megküldésével a földreform végrehajtása befejeződött.

E munkálatokkal kapcsolatban megemlítjük még, hogy a magántulajdonba adott földek feletti rendelkezés jogát a törvény különböző korlátozásoknak vetette alá. A korlátozások három vonalon jelentkeztek:

  1. a föld elidegenítésének és megterhelésének 10 éves tilalmában;

  2. ugyanerre az időszakra vonatkozóan az öröklési jog korlátozásában;

  1. és abban, hogy a juttatott föld megművelésének nagymérvű elhanyagolása esetén a figyelmeztetésen túlmenően a törvény lehetővé tette a juttatott föld megvonását.

Előzőekből következik, hogy a magántulajdonba adott földek tulajdonjoga tartalmát illetően korlátozott földmagántulajdon. Ez a korlátozás egyrészt megakadályozta a juttatottak elszegényesedését, másrészt biztosította a lehetőséget ahhoz, hogy később megindulhasson a mezőgazdaság „szocialista átszervezése”, kollektivizálása.

Az 1945-ös földreform során tehát sokféle érdek találkozott: a nagyhatalmi a pártpolitikai szempontok domináltak, de szerepet játszottak gazdasági megfontolások is. A mezőgazdasági munkások, cselédek földhöz juttatása, magántulajdonosi érdekeltségük felkeltése révén a kormányzat át tudta hárítani a mezőgazdaság háború utáni helyreállításának terhét az új tulajdonosokra. Végül az is fontos, hogy a földtulajdonhoz jutott nincstelenek olyan történelmi igazságtételként fogták fel a földosztást, amely esélyt teremt arra, hogy tulajdonossá, önálló gazdálkodóvá váljanak. Fontos megjegyezni, hogy a mezőgazdasági kormányzat nemcsak a lakossági ellátást biztosítását kellett, hogy szem előtt tartsa, hanem a fegyverszüneti egyezményben vállalt jóvátételi és seregellátási kötelezettségek teljesítését is. A minisztérium nem volt könnyű helyzetben: miközben az őszi mezőgazdasági munkálatok megkezdését megakadályozta a vetőmaghiány, addig Magyarországnak hatvanhétezer tonna búzát kellett jóvátételre szállítania. Tovább nehezítette a helyzetet a szovjet hadsereg garázdálkodása, élelmiszer- és terményrekvirálása. (Estók J. és társai, 2003)

Az 1945. évi novemberi falu hangulatának megjelenítésére idézünk egy korabeli iratanyagból:

Közhírré tétetik!

„A termelési bizottság felhívja a község lakosságát, hogy az oroszok harmadik negyedévi jóvátételére ugorkát, sárgarépát, zöldséget, hagymát és céklát kell beszolgáltatni. Tekintve, hogy a hagymát és céklát megvenni nem tudtuk, felhívunk minden olyan lakost, akinek kertje van, hétfőn fél kg hagymát és 1 drb. céklát hétfőn reggel 8 órától délelőtt 11 óráig a községházán beszolgáltatni [köteles]. A többi termények pénzben lesznek kivetve. A kerttulajdonosok az oroszoknak ki lettek mutatva kataszter alapján, így aki nem szolgál-tatja be a hagymát, azokat kénytelen a termelési bizottság az oroszok részére kimutatni. Utoljára figyelmeztetjük a lakosságot, hogy a termelési bizottság rendeleteit és határozatait nagyon komolyan vegyék, mert ez az a szerv, amely az egész jóvátételt végzi." (Részlet a községi „dobolási könyvek" iratanyagából, 1945. november 10.)

További földbirtok-politikai tennivaló volt a házhelyosztás, házhelyrendezés.

A házhelymunkálatoknál már lényegesen jobban megválogatott mérnökök dolgoznak, az ellenőrzést, irányítást és vizsgálatot most az Állami Földmérés végzi az egyes megyei földhivatalok mellett felállított kirendeltségei útján. Ez egyben azt is jelentette, hogy a készített munkarészek nagy része alkalmas végleges telekkönyvi átvezetésre. Pénzügyi okok is indokolják ebben az esetben a pontosságot, a geodéziai munka színvonalasabb végzését, a követelmények fokozását. (Tájékoztatásul közöljük, hogy 1949-ig 418 000 házhely került kiosztásra, melyeknek átlagos területe 500 négyszögöl volt).

A nagybirtokrendszer megszüntetésével egy időben kiosztandó házhelyek műszaki munkáinak elkészítésénél követendő eljárást egy P.M. utasítás szabályozta. A rendelkezések előírták, hogy a házhelyek kiosztását számszerű eljárással kell elkészíteni annak érdekében, hogy azok az Állami Földmérés térképen átvezethetők legyenek. Így a földadó kataszter, valamint a telekkönyv átalakítása végleges lett.

A munkálatok ütemének meggyorsítása és a költségek csökkentése szükségessé tette, hogy számszerű, numerikus eljárás helyett - ott, ahol arra nem volt szükség - a műszaki igényeket kevésbé kielégítő, de lényegesen gyorsabb és olcsóbb rajzi (grafikus) eljárást alkalmazzanak.

Az Állami Földmérés állapította meg azt, hogy adott területen a műszaki munkát milyen eljárással kellett elkészíteni. Amelyik községről korszerű új térképek voltak, vagy ahol 200-nál több házhelyet kellett kiosztani, általában számszerű eljárást írtak elő. 200-nál kevesebb házhely kiosztása esetén ott, ahol kevésbé megbízható térképek álltak rendelkezésre és numerikus alappontsűrítés nem történt, ha a kiosztandó terület környezetében olyan alappontok vagy tereptárgyak voltak, amelyek viszonylag kevés méréssel lehetővé tették a kiosztásnak a földmérési térképbe való beillesztését, az ún. beilleszthető grafikus eljárást rendelték el.

A földhözjuttatottak, és a kisajátítottak között nem volt kapcsolat, így per sem keletkezett. A juttatottak a földet az államtól kapták, neki tartoztak a megváltási árral, amelyre külön pénzügyi alap létesült.

A jobb áttekinthetőség és szemléltetés végett az 1945. évi földreform számszerű adatait az alábbiakban is megadjuk (Fazekas, 1995.),

2-2. ábra: A földreform során földjuttatásban részesültek számaés juttatott terület a juttatott foglalkozása szerint

A korszakokhoz kapcsolható az agrárfelsőoktatás egyik, anyaintézményünket is érintő átalakítása:

A Magyar Agrártudományi Egyetem megalakulása

Nagy Imre miniszteri tevékenységének részét képezte az agrár-felsőoktatás átszervezése is. 1945-ig a vallás- és közoktatásügyi valamint a földművelésügyi tárca közös felügyelete alá tartozó egyetemi képzés a műszaki-gazdasági felsőoktatás keretében zajlott. A Nagy Imre vezette minisztérium rendelete értelmé-ben a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemből kivált a mezőgazdasági és állatorvosi kar, továbbá a bánya-, kohó- és erdőmérnöki osztálya, s azokat a Földművelésügyi Minisztérium főhatóságába vonták. 1945 őszén az említett intézmények és a mosonmagyaróvári, keszthelyi és debreceni mezőgazdasági főiskolák, valamint a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola egyesüléséből megalakult a Magyar Agrártudományi Egyetem. Az ön- álló agráregyetemen négy kar szerveződött: a mezőgazdaság-tudományi, az állat-orvos-tudományi, az erdőgazdaság-tudományi valamint a kert- és szőlőgazdaság- tudományi kar. (Estók J. és társai, 2003)

A földkérdésben való tájékozódást segítendő a fejezet összefoglalásaként újból idézzük Tanka E. (1999) professzort:

„A hazai reform eltért a többi ország gyakorlatától abban, hogy ott a juttatásból jelentősebb arányban részesül-tek a már birtokkal rendelkezők is.

A földosztás az 5-20 holdas családi üzemek relatív arányát növelte, viszont csökkentette az árutermelő gazdaságokét. Azon gazdaságok száma és súlya lett meghatározó. amelyek bérmunkát nem alkalmaztak, de szabad munkaerő-kapacitásuk sem volt. Az összes szántónak mintegy 2/3-a ilyen kisgazdaságok tulajdonába került. Az 5 kh nagyságú birtokok száma megnőtt, a művelt területek pedig rendkívüli módon felaprózódtak. Mindez családi munkaerőn alapuló kisparaszti mezőgazdaságot hozott létre anélkül, hogy a földosztást agrárreform követte volna. A kialakult törpebirtokok - a kezdetleges technológia, tőke- és eszközhiány mellett - még a család munkaerejét sem tudták kihasználni, legfeljebb önellátásra törekedhettek és - meghatározó súlyuk miatt - visszavetették a mezőgazdaság árutermelését.”

A kortársak közül Veres Péter már 1948-ban éleslátóan felfedte a földreform alapellentmondását. „Csak az egyik véglet tűnt el, a nagybirtok, a másik véglet, a 10 holdon aluli, tehát a család foglalkoztatására nem elegendő törpebirtok óriási arányban megszaporodott”. A kortárs azonban még nem láthatta a magyar földreform miért-jét és valódi mozgatóerejét. Annak szinte minden hazai szereplője azt polgári demokratikus reformként élte meg, a történetírás pedig mindmáig e jelzővel illeti. Valójában viszont nem történt más. mint hogy a Rákosi vezette Kommunista Párt a földreformmal előkészítet-te a magyar mezőgazdaság erőszakos kollektivizálását, a kisparaszti magántulajdon szétzúzását, a kolhoz-modell uralomra juttatását.

Hogyan történhetett mindez - a magyar társadalom csalárd félrevezetésével? Amint erre Korom Mihály történész 1994 szeptemberében nyilvánosságra hozott levéltári kutatási dokumentumai fényt vetnek, az 1945. évi magyar földreformot kezdettől fogva a sztálini politika drasztikus diktátuma irányította. Eszerint Sztálin személyesen utasította a KP vezetőségét és Rákosit - az utasítás végrehajtásának ellenőrzésére: Vorosilov marsallra bízva -, hogy a KP miként taktikázzon a földkérdésben. Az utasítás lényege: a hatalom megragadása végett minden dolgozó parasztnak földtulajdon juttatást kell ígérni, azonban annak mértékéről - az üzemnagyságról - a pártnak nem szabad nyilatkoznia. Ez majd később, az adott lehetőségek szerint dől el. (Megjegyzendő, hogy Kelet-Európa szerte ez a „sztálini recept" szolgált a még demokratikus választások során a kommunisták tömeg-befolyásolásának a parasztság körében kiépítésére. Így a magyarországival azonos párt-taktika a lengyel földreformnál is bizonyított.) E „bölcs előrelátás" a kollektivizált agrárjövőt építette. Az atomizált életképtelen kisparaszti parcellákra szakadt földbirtokszerkezet ui. képtelen a válság-ból kitörni. Így egy-két év „türelmi idő" (a termelés vegetálása) után a kommunista párt most már a gazdasági ésszerűség és a paraszti osztályszövetség nevében kezdhet az etatizmusnak megfelelő, társas nagyüzemi fölhasználat totális kiépítéséhez, az egy központú pártirányításnak alávetett kolhoz-modell bevezetéséhez.

Az 1948 június után beindult első erőszak-hullám a mezőgazdaság „szövetkezetesítésére" (a „kuláknyúzó" politika, a kíméletlen adóprés, a kötelező beszolgáltatás hírhedt „padlás-lesöprései", a tűréshatárt fenyegető kizsákmányolás, a parasztság földtől való megfosztása, koholt vádak - közellátási bűntett - címén deportálás stb.) különleges levéltári dokumentumok nélkül is egyértelműen bizonyítják, hogy a földreform - amely „a föld azé, aki megműveli" - politikai szólammal indult és termelői magántulajdont ígért - a földmagántulajdon teljes felszámolásába torkollott. A termelői elsajátítás évezredes modernitási értékrendjét ezzel - nem 1848, hanem – az államszocializmus temette maga alá.”

A földreform-intézkedések az erdőterületet, az erdővagyont is érintették:

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány földreform-rendelete nemcsak a nagybirtok-rendszer felszámolásáról intézkedett, hanem az erdők államosításáról is, mely kiterjedt az. erdősítésre szolgáló terméketlen területekre."valamint az Alföldön a „100 kat. holdat meghaladó fásításra kijelölt területekre. A 10-100 kat. h. kiterje-désű erdők pedig állami ellenőrzés mellett községi tulajdonba kerültek. Ezzel a lépessel a magyar erdők tulajdoni szerkezete gyökeresen átalakult, hiszen létre-jött egy hatalmas, az erdők 90%-át magába foglaló állami erdőbirtok, mely or-szágszerte állami erdőgazdaságok kezelésben volt.

Kezdetben az erdőgazdálkodás legfőbb feladata az volt, hogy a háború, majd az újjáépítési időszak által alaposan megtépázott erdők szerkezetét helyrehozza, a vágásterületeket felújítsa és az elmaradt nevelővágásokat elvégezze. Az első ötéves tervtől kezdve egyre inkább az erőltetett ütemben fejlesztett ipar faanyag-szükséglete került előtérbe. Erre a kihívásra az erdészeti politika egyrészt tudatos faanyag-gazdálkodással, másrészt pedig nagyarányú erdőtelepítések és fásítások megindításával válaszolt. (Estók J. és társai, 2003)