Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 10., Birtokrendezés és tájrendezés

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

10.4 Tájrendezési szempontok érvényesítése a teljeskörű (komplex) területrendezésnél

10.4 Tájrendezési szempontok érvényesítése a teljeskörű (komplex) területrendezésnél

10.4.1 A művelési ágak elrendezése

A művelési ágak elhelyezésénél, megváltoztatásánál, adott gazdasági és társadalmi körülmények között, elsődlegességet biztosítunk a legnagyobb gazdasági vagy egyéb eredménynek. Ilyen lehet a talajvédelem vagy egyéb társadalmi érdek is.

Az erdő és a fásítások környezetvédelmi, klíma-alakító és tájképi hatása igen kedvező. A gondozott, időben művelt mezőgazdasági kultúrák a tájképet gazdagítják, mert a vegetációs időszaknak megfelelően változnak.

A termőterületek között elhelyezkedő majorok, telephelyek tájképi és környezeti hatása sokszor kedvezőtlen. Törekedni kell arra, hogy ne kerüljenek a táj karakterét megváltoztató helyre. Ilyen telephelyeket oda való erdősávokkal, facsoportokkal kell eltakarni (Kubinszky M., 1995).

A kiskertek környezeti hatását és tájképi értékét a hasznosítás módja, a telkek mérete, elhelyezése, beépítettségük mértéke, az épületek formája és állapota határozza meg. A kisméretű telkek, a zsúfolt beépítés, a táj jellegéhez nem illő épületek a tájképi hatást ronthatják.

Erdősítéssel, fásítással jól hasznosíthatók a mezőgazdasági kultúrák közötti szabálytalan, zárvány területek. Ezzel javult a tájképi hatás, egyben segítjük a művelési egységek optimális kialakítását. Táblásításnál a terep-adottságokhoz úgy kell alkalmazkodni, hogy a táj karakterét meghatározó felszíni formák minél jobban érvényesülhessenek. A táblaszéleken, szögletekben lévő - a művelést nem akadályozó - fasorok, facsoportok, ligetek felszámolását kerülni kell.

10.4.2 Mezőgazdasági úthálózat

A mezőgazdasági utak a termőterületet tagolják, meghatározzák annak arculatát, fontos részei a talajvédelmi rendszernek. Az úthálózat tájra gyakorolt hatása függ az utak

  • nyomvonalvezetésétől és járófelületétől;

  • műtárgyainak, úttartozékainak jellegétől és mennyiségétől;

  • forgalmától és állapotától.

Az utak nyomvonalvezetésénél érdemes figyelembe venni a következőket:

Síkvidéki területen kedvező tájképi hatást nyújtanak a hosszabb egyenesek, a párhuzamosan vezetett vonalas létesítmények, az utak által határolt szabályos művelési egységek, formák.

Dombvidéken jól illenek a tájba az enyhe ívek mentén, a szintvonalakkal közel párhuzamosan vezetett vagy vízszintes utak.

Tájesztétikai - de gazdasági és műszaki - szempontból is azonos érdek, hogy az utak nyomvonalvezetése minél kisebb mértékű töltést és bevágást igényeljen.

Nyomvonalvezetéssel lehetőleg biztosítani kell a területen található, jelentősebb tájértéket képviselő természeti vagy egyéb tájalkotó elemek, képződmények, létesítmények megközelítését, hozzáférhetőségét, láthatóságát, érvényesülését.

A mezőgazdasági utak műtárgyai, az úttartozékok, a töltések és bevágások rézsűje, a kitérők kiképzése, az útárkok és útmenti fásítások jellegzetes és meghatározó formálói a táj arculatának. A szerkezet, a szín, a forma segítse a táj jellegének megőrzését. A nagyobb bevágások és töltések nyers rézsűje rontja a táj arculatát, eltakarásukról gyepesítéssel, cserjésítéssel gondoskodni kell.

A tájkép kialakításában, a tájérték növelésében nagy a jelentősége az útmenti fásításoknak, cserjésítéseknek. Gyakran az utak karakterét is az útmenti fásításokkal jellemzik (gondoljunk a nyárfás, eperfás, gesztenyés elnevezésekre) (Kubinszky M., 1995).

A fa és cserje sávba minél több feldolgozásra alkalmas, a madarak fészkelő, a vadnak búvóhelyül szolgáló, lehetőleg gondozást nem igénylő, termést adó fa kerüljön.

Gyorsabb haladási sebességű járművekkel használt nagyobb forgalmú, nem portalanított utak környezeti ártalmat okoznak, ezért a légszennyezésre érzékeny tájértéket képviselő növényi társulások, létesítmények közelébe ilyen utakat ne tervezzünk, vagy megfelelő stabilizálásukról gondoskodni kell.

Kerülni kell a nagyforgalmú vagy erősen szennyező utak kialakítását az olyan területeken, ahol tájértéket képviselő állatvilág alakult ki, állandó vagy átmeneti jelleggel.

A mezőgazdasági utak megszüntetésekor alapkövetelmény, hogy az utak helyén minden tekintetben azonos körülmények alakuljanak ki, mint az út által érintett művelési egység más területén (művelhetőség, termékenység, tájképi forma). Olyan utat ne szüntessünk meg, amely jelentős tájértékek szabályozott megközelítésére szolgál. Olyat se, amelyek többcélú feladatot látnak el, vagy amelyeken a tájra jellemző és értéket képviselő műtárgyak, úttartozékok helyezkednek el.

A mezőgazdasági úthálózat rendeltetésének és tájesztétikai hatásának megmaradása jól szervezett, rendszeres fenntartási munkát igényel (Ányos A., 1984).

10.4.3 Vízrendezés, vízhasznosítás

A mezőgazdasági területeken megvalósuló vízrendezési - vízhasznosítási munkák közül a táj értékét és arculatát leginkább a

  • vízelvezetési,

  • víztározási,

  • öntözési

létesítmények és ezekkel összefüggő tevékenységek befolyásolják.

Legjelentősebbek a táj jellegét és arculatát befolyásoló tényezők közül: a vízfelületek. Tudatos tájrendezési felhasználásuk külön is figyelmet érdemel.

A vízrendezési, vízhasznosítási művekkel szemben is alapvető tájrendezési követelmény, hogy hatásukra a mezőgazdasági terület a rendezettség, szabályosság látványát nyújtsa, ezzel növelje a táj esztétikai értékét.

A nyílt felszíni művek jellege és tájrendezési hatása eltérő a síkvidéki és dombvidéki területeken.

Sík vidéken a csatornák (árkok) által kialakított szabályos - közel azonos nagyságú - táblák szép látványt nyújtanak. Ez illik a táj elsődleges funkciójához. A szabályosság kialakítását síkvidéken is akadályozhatja a karakterisztikus mikrodomborzat.

Dombvidéken a szabályosság inkább csak széles völgyekben, azok vízelvezető rendszerének építésekor alakítható ki. A szabályosság erőltetése itt erőszakolt vonalvezetést, tájrendezési hatásukban is kedvezőtlen megoldásokat eredményezne (tájsebszerű szelvények, nehezen karbantartható csatornák stb.).

A csatornák (árkok) mellett kialakított fasorokat, erdősávokat, úgy kell telepíteni, hogy ne akadályozzák a termelést, ugyanakkor a tájkép és élőhely alakításának leghatásosabb eszközeivé váljanak.

Nyílt felszínű művek építésénél, felújításánál a kitermelt föld elhelyezését úgy kell megoldani, hogy a munka befejezése után ne maradjanak vissza kedvezőtlen hatású depóniák. A rézsűk védelmét elsősorban mérnökbiológiai módszerekkel célszerű megoldani. A növénytakaró megerősödéséig talajstabilizálási módszerekkel kell a rézsűk erózióját megakadályozni (Pankotai G. – Rácz J., 1975).

Talajcsövezésnél tájképi szempontból a zártgyűjtős megoldás a kedvezőbb, ezért azonos feltételek mellett ajánlatos ezt választani. A rendszer nyílt aknáit, a művelési és tájrendezési szempontoknak is jobban megfelelő, meghatározott rendszerben, lehetőleg egy vonalba kell elhelyezni (pontos térkép, illetve kitűzési vázrajz birtokában nem szükséges a talajcsövezés megfigyelő és tisztító aknáit a terepfelszínig kiépíteni, rejtett aknák formájában a felszín alatt 0,6 m-rel fedlappal is lezárhatók).

A vízelvezetés műtárgyainak kialakításánál a korábban leírtak az irányadók. A kezelőépületek tervezésekor kerülni kell a tájba nem illő, kevéssé esztétikus építmények felállítását. A műszaki megfontolásból kötött formájú és méretű kezelőépületeket célszerűen választott növényzettel el kell fedni.

10.4.4 Víztározás

A víztározók és a kapcsolódó - nagyrészt természeti - tájelemek kialakítása különös figyelmet érdemel. A tározó döntően megváltoztatja a táj arculatát, nagy lehetőséget ad a tájformálók kezébe.

A helykiválasztásnál a gazdasági- műszaki megfontolásokon túl figyelemmel kell lenni arra, hogy a tervezett elárasztás nem veszélyeztet-e emberi vagy természeti értéket. Az alternatív megoldásokból előnyt élvezhet az, amelyiknél a másod- vagy harmadlagos, nem mezőgazdasági hasznosítások (üdülés, pihenés, turizmus, sport, horgászat) is jelentősek (Kubinszky M., 1995).

A síkvidéki tározókat, lehetőleg természetes terepmélyedésekben, mély vonulatokban, holtágakban kell kialakítani. Ezeken a helyeken gyakran értékes növény- és állatvilág található, amelyek megóvásáról gondoskodni kell.

A gondosan megválasztott földmű- és partvédelem fokozhatja a vízfelület pihentető tájképi hatását. Itt is előnyt élveznek a mérnökbiológiai módszerek, a természetes eredetű és növényi anyagok. A víztározók körüli erdősítések, fásítások jól beilleszthetők a tározók védelmi rendszerébe. Erdőt, facsoportot, bokrokat persze ott is elő lehet irányozni, ahol ezek védelmi feladatot nem látnak el, hiszen az erdő és a vízfelület együttese általánosan elfogadott tájképi elemet alkot.

10.4.5 Öntözés

Hatással van a táj arculatának alakítására az öntözés is. Tápcsatornái, lecsapoló árkai, tározói, műtárgyai meghatározzák a táj karakterét. Az optimális növényfejlődés biztosításával, a helyi klimatikus hatások kedvező módosításával az öntözött terület tájképi értéke is növekszik. Az öntözés hatásfokát növeli, ugyanakkor jelentős tájképalakító hatása van az öntözőműveket kísérő erdősávoknak, fásításoknak.

10.4.6 Tereprendezés

A tereprendezés tájrendezési szempontból akkor előnyös, ha a rendezett terület értéke növekedik; harmonikusan illeszkedik a környezetébe; eltűnnek a felszín durva egyenetlenségei (bányagödrök, kopár vízmosások, elhagyott utak, felesleges árkok, depóniák); hangsúlyossá válnak a tájértéket képviselő természetes és mesterséges tereptárgyak; csökken az erózió és defláció veszélye.

Kerülni kell, hogy a tereprendezés nyomán a terepfelszín nagymértékben különbözzék a környezetétől, tájba nem illő műsíkok keletkezzenek; a talajtermékenység változása miatt egyenlőtlen fejlődésű növénytakaró alakuljon ki; megsemmisüljenek vagy megrongálódjanak a tájértéket képviselő természeti vagy mesterséges tájalkotó elemek, tereptárgyak; növekedjen az erózió és defláció veszélye.

A tereprendezés során a kultúrtörténeti értékek védelméről is gondoskodni kell.

10.4.7 Talajvédelem

A talajvédelmi létesítmények és munkák megakadályozzák vagy mérsékelik a termőtalaj lemosódását, elsodrását, az erózió és defláció kártételét. A talajvédelmi berendezések környezetvédelmi és tájképi hatása egyaránt jelentős.

Lejtős területeken a szintvonalakkal megegyező vízszintes vagy közel vízszintes talajművelés, a talajvédelmi gyepesítések, és a talajvédelmi fásítások, erdősítések alkalmasak a táj arculatának tudatos formálására.

A talajjavításnak tájrendezési hatása nincs, kivéve a szállítás és bedolgozás közötti - általában rövid - időszakot.

10.4.8 Biotóphálózati rendszer

Valamely üzem, családi gazdaság biotóphálózati rendszerét, a bolygatatlan élőhelyek kijelölését, a művelt területek helyét a földhasználat tervezésével egyidőben célszerű elvégezni.

A biotóphálózati rendszer, az agrártáj bolygatatlan élőhelyrendszere zöldfelületekből, szabad térségekből, védterületekből, élősövényekből, erdősávokból, fasorokból és egyéb regenerációs zónákból álló hálózatos rendszer, amely úgy biztosítja a táj biológiai diverzitásának és ökológiai alapkarakterének megőrzését, a környezet stabilitását és a tér természetes strukturálódását, hogy ehhez azokat a felületeket, környzetileg érzékeny területeket használja, amelyeknek mezőgazdasági terméspotenciálja egyébként is igen alacsony. Az agrártájon való megjelenésének vázlatos rendszerét mutatja be az alábbi ábra.

10-1. ábra A biotóphálózat agrártájon való megjelenésének vázlatos rendszere(Jedicke, 1994)

Ebben a szakaszban a biotóphálózat kialakításának tervezését, a tervezés és a meg-valósítás fontosabb lépéseit mutatjuk be Ángyán J. (2001.) nyomán:

  • Felmérjük és megtartjuk a hálózat meglévő tömbszerű, vonalas (számszerű) és pontszerű elemeit, majd azokat rendszerbe építjük;

  • Újmigrációs, pihenő- és előhelyet biztosító tömbszerű és pontszerű biotópokat létesítünk, körülöttük védőzónát alakítunk ki;

  • Vonalas hálózati elemekkel zöld sávokkal kötjük össze az elszigetelt élőhelyeket, közöttük folyosókat létesítve egységes hálózattá kapcsolhatjuk össze azokat.

Az előzőek szerint kialakított „ökológiai infrastruktúra” megtervezése után lehet meghatározni a növényszerkezetet, a gazdálkodási rendszert és a termesztési technológiát. Egybevágó vizsgálatok eredményei a birtokok összterületére vetítve a 7–12%-os biotóp-arányt tartanák optimálisnak.

Jedicke (1994) a biotóphálózat tervezésének lépéseit és tartalmát az alábbiakban foglalta össze:

1.. táblázat - biotóphálózat (Jedicke)

Munkafázis

Tartalom

I. Tervezés

Térképezés

Értékelés

Földhasználat

Úthálózat

Tájstruktúrák, életterek

Védett területek

Fauna, flóra, növénytársulások

Védett fajok, társulások

Védelemre érdemes tájelemek

Hiányosságok és fejlesztési célok

Hálózatkoncepció

Térségi védelem

Pontszerű és vonalas biotópok helye

A földhasználat extenzifikálása

A természetes állapotok visszaállításának szükségessége, helye

Ápolási, fenntartási teendők

költségterv

2. Megvalósítás

Területbiztosítás

Ápolási, fenntartási koncepció

Tulajdonviszonyok tisztázása

Földcsere és földvásárlás

Szerződések a védett területekre

Finanszírozás

Az ápolási igény részletes elemzése

Egyszeri intézkedések

Periodikusan ismétlődő intézkedések

Gazdálkodási megállapodások

Személyi és anyagi igények


E munkafázisokon keresztül kell eljutni a földhasználati reformnál megismert cselekedetsor magvalósulásáig.