Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 21., A birtokrendezés társadalmi elfogadtatása

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

21.6 Összefoglalás

21.6 Összefoglalás

Vélhetően a modul elolvasása után megállapítható, hogy a Bevezetőben körvonalazott cél teljesült. Bemutatta az eltelt 100 év tagosítással, földrendezéssel, birtokrendezéssel (fejlesztéssel) kapcsolatos társadalmi összefüggéseit. Idézetekkel is erősítette az 1908 törvényeit és hozzákapcsolódó joganyag aktualitását, nagyszerűségét, mának szóló üzeneteit.

A modulkészítő 55 év átalakításainak hatását a földtulajdon és földhasználat permanens változásait társadalmi tükörben igyekezett bemutatni. Egy alfejezet a földrendezési tvr.-től vezeti végig a hallgatót a máig bemutatva az intézményi kutatás eredményeiből a modulcímhez illő részeket.

Igyekeztünk jelenünk társadalmi tényezőit úgy sorolni, hogy minden részében érződjön a szakterületi kapcsolódás, az integráció.

Önellenőrző kérdések:

  1. A tagosítás célját miként fogalmazta volna meg 1908-ban?

  2. Milyen előnyöket ígért az 1908-as tagosítás?

  3. Mit jelent a kényszeringatlan-csere?

  4. Volt-e, lehetett-e kényszer az 1908-as tv. szerinti tagosításban?

  5. Milyen korlátok voltak beépítve és milyen cél érdekében az 1945-ös földreformrendeletben?

  6. Jellemezze a magyar mezőgazdaság kollektivizálásának időszakát és a hozzátartozó jogszabályalkotást!

  7. Milyen jogelemek érvényesültek 1967-ben és milyen új tulajdonfogalmak keletkeztek?

  8. Jellemezze a magyar kárpótlás-földosztást!

  9. Hol tart a kárpótlási tulajdonközösségek megszűntetésének folyamata?

  10. Milyen kapcsolat volt a földrendezésről szóló tvr. és az 1987-es földtörvény között? Mi változott az új törvényi előírásokkal?

  11. Jellemezze a birtokrendezési törvényjavaslatok folyamatát!

  12. Milyen intézményi kutatás támogatta a törvénykezést, illetve a birtokrendezési koncepció elkészítését?

  13. Tanszéki modell-elem szerint mikor kerülhet sor birtokrendezésre? Milyen részletességgel kellett tájékoztatni az érintett település lakosságát?

  14. Milyen társadalmi tényezők hatnak jelenünkben, amelyeket a birtokpolitikának figyelembe kell venni?

  15. A közbiztonság illetve annak hiánya miként befolyásolja az agrárjövő formálását és a versenyképes mezőgazdálkodást?

  16. A termelésen túl mire kell kiképezni (átképezni) az agrárvilág szakembereit?

  17. Modellezhetők-e a társadalmi hatások?

  18. Foglalja össze a következő évek földbirtokfejlesztőinek feladatsorát!