Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 21., A birtokrendezés társadalmi elfogadtatása

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

21.3 A földtulajdon és földhasználati viszonyok átalakításának hatása 1945-2000 között.

21.3 A földtulajdon és földhasználati viszonyok átalakításának hatása 1945-2000 között.

A címben megnevezett témáról és 55 évről eltérő részletességgel és alkalommal írtunk (Szabó Gy., 2001; Dorgai L. és tsai, 2004; Szabó Gy., 2010. 2.,3. modul). Itt az agrárvilág fordulataiból, a reformintézkedések közül azok társadalmi hatásait foglaljuk össze.

A felsorolt forrásokból is tudható, hogy a II. világháború után a birtok és üzemi viszonyok folyamatosan, legalább hét alkalommal váratlan és kiszámíthatatlan módon változtak:

A 600/1945 M.E. sz. rendelet „A nagybirtok-rendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról” intézkedett. (A megművelt terület 34,8 %-a került kiosztásra 650 ezer személy között. A juttatás átlagos mértéke 5 kat. hold volt.) A birtokmegosztás jelentős mértékben módosult, átmenetileg megszűnt az a feudális egyenlőtlenség, amellyel hazánk egyedül állt a kultúrnemzetek között. A mezőgazdasági munkásoknak 48%-a, a gazdasági cselédeknek 53%-a, a törpebirtokosoknak 53%-a, a kisbirtokosoknak 20%-a jutott földhöz. A kiosztott-, magántulajdonba adott föld tartalmát illetően korlátozott volt: tíz éves elidegenítési, megterhelési tilalom; öröklési jogkorlátozás; elhanyagolás esetén megvonás terhelte. A korlátozások legfőbb oka a kollektivizálás minél előbbi megindítása volt. A politikai indíttatás és cél egyértelműnek mondható: a vidéki néprétegek számára juttatott földet a korábbi nagybirtokokból és a háborús bűnösök területéből. A földtulajdonosok szorgos munkájának eredményeként Magyarországot elkerülte a háború utáni éhínség.

A magyar mezőgazdaság kollektivizálása több hullámban történt- 1949.évi téesz-szervezés, 1953 és 1956 után a téeszek visszaszorulása, az egyéni gazdaságok számának növekedése, 1959-62 években a teljes kollektivizálás, a 70-es években a téeszek egyesítése- a folyamatok számos ellentmondás közepette, erőteljes és változó kényszerítő eszközökkel valósult meg. Különböző típusú, eltérő mértékben kollektivizált szövetkezetek, állami gazdaságok szerveződtek. A konszolidációhoz birtokrendeztek (tagosítottak), mindezeket megfelelő jogi eszközökkel támogatták (általános tagosítások az 1951. FM. sz. rendelet, „Földrendezés 1956.15.sz. törvényerejű rendelet szerint; 1957.évi 52.sz. törvényerejű rendelet a mezőgazdasági ingatlanok tulajdoni és használati viszonyainak rendezéséről; a korábbi szolid engedmények után az utóbbi tvr. ismét államosított).

Az önkéntes földcserék és földrendezés birtokpolitikai feladatait, a mezőgazdasági nagyüzemek kialakítását az 1959. évi 24. sz. tvr. és a 16/1959 (V.30.) FM.sz. rendelet szabályozta, amelyet a minisztérium szakmai útmutatóval is kiegészített (az 1960.évi 22.sz. tvr. módosította). E jogszabályok a téeszek részére a nagyüzemi táblák kialakítását szolgálták. A kialakításnál az önkéntes földcseréké volt az elsőbbség. A földcsere- megállapodásokat a járási (városi) tanács vb. mezőgazdasági osztálya hagyta jóvá. Ebben az időben a földterület mintegy 80%-át a termelő szövetkezeti közös gazdaságok-, közel 15%-át pedig az állami gazdaságok birtokolták (Szabó Gy., 2001).

Az 1967.évi IV. törvény és más jogelvek alapján a jogszabályok új tulajdonfogalmakat (termelőszövetkezeti osztatlan, csoport és személyi tulajdon, háztáji gazdaság, zártkerti földek, nagyüzemileg nem hasznosítható földek,...) teremtett. A törvénytervezet indoklása a nagyüzemi földtulajdon és földhasználat továbbfejlesztését, a téeszek gazdasági önállóságának megszilárdítását, a közérdek és az egyéni érdek összhangjának biztosítását ígérte. A törvény erejénél fogva a szövetkezetek javára átírtak tulajdont, az állami tulajdon részaránya 27,8%-ról 3,8%-ra esett vissza. Hasonló mértékű volt a szövetkezeti használatú tulajdon váltása: 0,1% -> 61,1% illetve 72,2% -> 35,1%-ra csökkent (Dorgai L. és tsai, 2004).

A szövetkezetek és állami gazdaságok összevonása révén a 70-es évek elején folytatódott a területi koncentráció: 1975-ben 1500 hektárosnál nagyobb volt a közös gazdaságok 84%-a.

1976-tól a nagyüzemi táblák kedvezőbb kialakításának folyamatát az 1976.évi 23.sz. tvr. és a végrehajtására kiadott 29/1976 (IX.2) MÉM számú rendelet tette lehetővé. Az „önkéntes földcsere intézménye” továbbra is megmaradt, pontosan szabályozott volt (ennél az eljárásnál csere céljára a belterületi földek felhasználhatók voltak). A cserék önkéntesen akkor sem mentek, az üzemek területén az ellenérdekelt felek magatartása miatt kialakítani illetve rendezni továbbra sem lehetett. A jogszabályt a földről szóló 1987 I. törvény hatályon kívül helyezte.

A kárpótlás, földosztás jelentette a harmadik legnagyobb változást földviszonyainkban. Ekkor is ideológiai és politikai szempontok domináltak (Szabó Gy., 2010.2.8., modulrész). Sérültek, illetve figyelmen kívül maradtak a mezőgazdasági, közgazdasági szempontok. A gyökeres átalakítás céljai között a magántulajdon visszaállítása, az egyéni gazdálkodás térnyerésének biztosítása, valamint a korábbi tulajdoni sérelmek orvoslása (kárpótlása) szerepelt. Előzőek miatt jelentősen kiszélesedett a földtulajdonra jogosultak köre. Nem számított, hogy a megszerzett földön akar-e mezőgazdasági termelést folytatni vagy korábban kötődött-e a mezőgazdasághoz. A folyamat végére elaprózódott a tulajdoni (birtok) szerkezet, szétvált a tulajdon és a használat. Csökkent a termelőkapacitás, visszaesett a termelés színvonala, romlott a hatékonyság (Dorgai L. és tsai, 2004.). 2,6 millió ha termőterület került 2,6 millió magánszemély tulajdonába (az átlagterület 2,2 ha). A legradikálisabb birtokpolitikai változásokat előidéző un. kárpótlási törvények: 1991. évi XXV., 1992.évi XXIV. és XXXII törvény, amelyeket rövidebben I., II., III. kárpótlási törvénynek is neveznek. Előzőeket még további törvények - az 1992.évi II., az un. átmeneti törvény, az 1996. évi II., a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény- követték (Szabó Gy., 2010 2., 8. modulrész).

A kárpótlást ért bírálatokat itt nem soroljuk, utalunk korábbi írásainkra (Szabó Gy., 2001; Szabó Gy., 2010. 3. modul). A társadalmi hatások miatt egyet emelünk ki: „Hazánk a többségében városokban élő földtulajdonosok országává vált. A föld nem azoké lett, akik megművelik. Tény az, hogy a falvak a szántóterületből mindössze 36%-kal részesednek. A földtulajdonlása és használata elszakadt egymástól. A törvények és a végrehajtás jelentős területeket vont el a falusi mezőgazdaságból megélni szándékozó lakosság elől és szétzilálta a korábban jól működő szövetkezeteket. 1994-től pedig a földtulajdonlásból is kizárta őket. A hazai agrárium termelés visszaesését csupán a bolgár mezőgazdaság múlta felül (Szűcs I. és tsai 2003).

A földkérdés máig sem megoldott, új átrendeződés várható a földtulajdon-szerzés korlátainak feloldása és más jogszabály-változás miatt. A következő évek feladata lesz az un. „részarány földek” rendezése, a tulajdonközösségek megszüntetése, az addigi közös tulajdon megosztása. (A folyamat elkezdődött, az 1,5 millió hektár több, mint 80%-ra érkezett kérelem a földhivatalokhoz; Dorgai L. és tsai, 2004.)