Ugrás a tartalomhoz

Birtoktervezési és rendezési ismeretek 1., Birtokpolitika, birtokfejlesztés, agrárpolitika, agrárreformok

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

1.3 A magyarországi agrárgazdaság változásai és kilátásai

1.3 A magyarországi agrárgazdaság változásai és kilátásai

2010. júliusában adatok, tények és szakirodalmi forrásokra hivatkozással azt írhatjuk, hogy az elmúlt időszakban nem sikerült több kormányzati cikluson átívelő agrárpolitikát (élelmiszergazdaság-politikát) annak koncepcióját kialakítani hazánkban. Nem javult versenyképességünk, továbbra is igény jelentkezik az egyes termékpályák szereplői részéről hosszabb távú célok kijelölésére és végrehajtására. Egyes vélemények szerint nincs célkijelölés, iránymutatás az ágazat szereplőinek a piaci és szabályozó környezet várható változásairól, nem tervezhető a szereplők egymásra hatása, nem javul a versenyképesség, nem tűzhető ki társadalmi haszon maximalizálása. Jogos a társadalmi közmegegyezésen alapuló agrárstratégia iránti igény. Az AKI szerzői kollektívája 2008 adataiból megállapította, hogy a magyar agrárgazdaság kényszerpályán sodródik, 2013-ig kibocsátásának volumenét 6%-nál jobban nem képes növelni és azt is torz szerkezetben teszi. Az ennél dinamikusabb pályára azóta se tértünk rá. Józan orientációra lenne szükség valamint képességeink és gyengeségeink számbavétele után a szektor versenyesélyeinek tényleges javítására.

Az AKI kutatóinak mottója ma is érvényes: „Nincs versenyképes mezőgazdaság feldolgozás és kereskedelem, gyakorlatorientált oktatás és kutatás nélkül! És reálisan gondolkodó irányítás nélkül!” (Popp J., 2008) Úgy véljük a szellemi határ-, a kutatási eredmények birtokában elegendő információ áll rendelkezésre az állami feladatok meghatározásához, az agrárgazdaság szereplőinek saját erejük felméréséhez, saját üzletpolitikájuk kialakításához.

1.3.1 Stratégiai alapok, reformigények

A címbéli témát szakirodalom alapján Buday-Sántha Attila nyomán (2009) foglaljuk össze:

  • Az alfejezet bevezetésében írtakkal egyezően, abból következtetve le kell számolni a rendszerváltás törvényei által védett tabukkal, meg kell állítani az agrártermelés helyzetének romlását, egységes vidék- és agrárstratégiát kell kialakítani és megvalósítani: Meg kell szűntetni az ágazat belső ellentmondásait, felelőséggel, jó együttműködéssel kell hárítani a külső követelmények negatív-, rontó hatásait .

  • Eszközöket, lehetőségeket kell keresni és találni a termelés hozzáadott értékeinek növelésére, meg kell állítani a feldolgozó ipar leépülését, termékfejlesztésre kell helyezni a hangsúlyt. Fokozatosan kell csökkenteni az élelmiszer-ipari tömegcikkek gyártását.

  • Jól átgondolt integrációval, a progresszív folyamatok felgyorsításával, a termelői érdekeltségű feldolgozás és forgalmazás fejlesztésével, nemzeti érdekeltségű feldolgozókkal való vertikális kooperációkkal kell a két évtizede tartó stagnálást megállítani, az egész folyamatot javuló-, folyamatosan növekvő pályára állítani. A kisüzem - nagyüzem fedővitát le kell zárni, az osztozkodást, a marakodást be kell fejezni, a magyar vidék válságának elmélyítését meg kell állítani.

  • Jól látható jövedelmi viszonyokat kell teremteni. Törvényekkel kell gátat szabni a földspekulációnak. Minden eszközt igénybe kell venni a földbirtokok további aprózódásának meggátolására (adók; örökösödés; birtokkoncentráció; belső vertikum-fejlesztések: növénytermesztés, állattenyésztés, feldolgozás, piaci tevékenység -> export aktívum növelés).

  • Az új agrárstratégiának, a globális piacok korában, az ágazat nemzetközi versenyképességét kell kitűzni és elérni, amelynek feltételei: a megfelelő termelési méret; az uniós szintű technológiai színvonal; a termelésben résztvevők képzettsége; a kutatás innovatív háttere; a termelésnek az egész termékpályára kiterjedt, egészen a fogyasztóig tartó szervezettsége.

  • A nemzetközileg versenyképes gazdaság- és termékszerkezet kialakításához lényeges stratégiai kérdés a birtokkoncentráció elősegítése. A 4-9 ha-os kisgazdaságok rendkívül alacsony hozzáadott értékű termelési szerkezettel az eltartó képesség minimális, a piaci részvétel gyengülő; nagyobb szervezettségre lenne szükség (szövetkezetek, szövetkezetek szövetsége, nagy közös beruházások, közös géppark, ...).

  • Támogatáspolitika átalakítása. Nem lenne célszerű a jövőben olyan beruházásokat támogatni, amelyik a minimális versenyképes méretet nem érik el. El kell dönteni, hogy az EU-támogatás célja a szociális támogatás, vagy egy nemzetközileg versenyképes gazdálkodás- és termékszerkezet kialakítása. Az elmúlt hat esztendő tapasztalata azt mutatja, hogy a kettő együtt nem működő-, megélhetést nem biztosító rendszert eredményez. 260-500 ezer forintos éves családi jövedelemre nem lehet megélhetésüket alapozni, ennek vidékkiürülés lesz a következménye, a vidéki képzettebb fiatalok nem maradnak ott.

1.3.2 Agrár- és vidékpolitika

Az agrárpolitikát korábbi tananyagainkban, írásainkban (Szabó Gy., 2001, 2010 1. mod.) definiáltuk: „Olyan nézetrendszer, amely nemzeti célokat szolgál és valóságba ágyazott társadalmi és gazdasági pilléreken nyugszik; meghatározója a földkérdésnek és a falu jövőjének (tulajdon, termelés és piacbiztonság, megélhetési biztonság); a „nagypolitika” igen fontos része.” Több minden mellett (állandó és változó elemek; az elmúlt évtizedek agrárpolitikai fordulatai; az egymást váltó kormányok agrárprogramjai; a magyar agrárgazdaság lehetséges jövőképe; Agrár- és Vidékfejlesztés Nemzeti Stratégia összefüggései; birtokrendezési forgatókönyvek; UMVP támogatási rendszere; elvi összefüggések; egy értékalapú követelményrendszer; KAP kapcsolódások) az agrárgazdaság jelen helyzetében is, a jövőben még inkább képes értéktermelésre, föld- és vízvagyonával a nemzetgazdaság gondjainak enyhítésére.

Ebben a szakaszban a közelmúlt és a jövő eseményeire fókuszálunk. Sorra vesszük tennivalóinkat:

  • Szakpolitikusok. szakírók abban egyet értenek, hogy az agrárpolitikában, annak megvalósításában szemléletváltásra van szükség, ezt kívülről nem várhatjuk;

  • Össze kell hangolni az agrárpolitikai döntéseket a támogatáspolitikával, az elért eredményeket ellenőrizni szükséges. A felosztáskor a döntéshozók eddig csak formális hatástanulmányokra támaszkodtak.

  • A fejlesztési súlypontokat elemzésekkel, modellszámításokkal kell igazolni. A döntések sokszor tévesek, felesleges beruházások jönnek létre. A döntési folyamatok sokszor elhúzódnak, eltúlzott a bürokrácia;

  • Olyan fejlesztéseket kell szorgalmazni, amelynek köszönhetően kialakulhat a beszállítók (termelők) és a vevők tartósan versenyképes köre. Fontos elem a fenntarthatóság, a munkahely a támogatáson túl is fenn kell, hogy maradjon;

  • A támogatások elnyerésének feltételei legyenek életszerűek, országosan kapcsolódjanak egymáshoz, ha másként nem, hát kiegészítő fejlesztésekkel. Az ellenőrzés legyen racionális, programhoz illeszkedő, ne jelentsen fejlesztés közi korlátokat;

  • Hazánk területének 90%-a aszállyal veszélyeztetett. Tapasztalatok szerint 10 évből 4 aszályos. AKI adatok szerint 2007-ben 204 ezer hektárból 87 ezer hektárt öntöztek. (Utolsó előtti helyen állunk az EU-ban!) Tervezni és megvalósítani kell a változtatást. Forrásokat kell szerezni öntözőgépek, mikro-öntözésre alkalmas rendszerek beszerzésére. A közcélú vízi létesítményeket (öntöző és belvízi csatornák, csatlakozórendszerek, környezetvédelmi rendszerek,...) fejleszteni kell, bővíteni kell a már meglévő kapacitásokat, új öntözővíz-szolgáltató rendszereket kell kiépíteni;

  • A közvetlen támogatások is a felülvizsgálat és az átalakítás állapotában vannak, átalakításuk várható. Az már bizonyos, hogy hosszabb távon nem tartható fenn a termeléstől független, területalapú támogatás! A fogyasztók és a társadalom nyomásának hatására az agrárpolitika prioritásai is megváltoztak (élelmiszer-biztonság, állatjólét, közjavak iránti igény). Az intézkedések a környezet állapotának javítását kell, hogy eredményezzék! A KAP költségvetése 2013 után átalakul, a jövőben a mezőgazdaság „környezeti szolgáltatásainak” még erőteljesebb támogatásával lehet számolni, a területalapú direkt támogatások csökkentése mellett. Ehhez a tagállamoknak ismernie kell környezetük állapotát. Az Európai Bizottságtól függ, hogy mikor kötelezi erre a tagországokat, környezeti állapotfelmérést kell majd végezni.

Az agrárpolitika témakörébe sorolható más témákkal (birtokpolitika, standardmegfelelés, kereskedelmi láncok, hatósági állatorvosi szolgálat, szerepvállalás,...) ebben a modulban nem foglalkozunk, arra bőséges szakirodalmat ajánlunk (Popp J., 2008; Dorgai L. – Udorecz G., 2009; Buday –Sántha A., 2009; Dorgai L., 2004; Tanka E., 2004; ...)

A vidékpolitika és az agrárpolitika fontosabb összefüggéseit mutatjuk be a modulrész következő bekezdéseiben. Elsősorban Glatz Ferenc akadémikus jövőt szolgáló írásaira, tételeire támaszkodunk (Glatz F., 2010):

  • A vidékpolitika értelmezhető úgy is, mint agrárium társadalom-, infrastruktúra-, és piacpolitika hátterét biztosító aktivitás. Megfontolásra ajánlott a közös agrárpolitikát (KAP) agrár-és vidékpolitikára módosítani.

  • 2014 után, de már addig is, (a várható éghajlatváltozás és vízhiány-, Európa energetikai-és biztonságpolitikai válságai, a 2008-as év élelmiszerválsága-, ugyanezen időszak pénzügyi válsága-, a Föld demográfiai válsága-, az emberi tudástényező szerepe miatti válság) szemléletváltásra lesz szükség! Erre az országoknak fel kell készülni, ehhez igazítva kell kialakítani, továbbfejleszteni szakpolitikájukat. A felsorolt, de nem részletezett témakörök hatásai valamennyi kontinensre kiterjednek, természetesen Európára is. Az agrárgazdasági koncepciók kidolgozásánál számolni kell azzal, hogy a termékeknél megnő a hozzáadott érték súlya, a 20-80%-os arányról a 80-20 %-ra változik. Eddigieknél is nagyobb jelentősége lesz az emberi döntéseknek és a tudásnak. A vidékpolitikában az ágazati (mező- és erdőgazdálkodás, élelmiszeripar,...) tudásbázisoknak be kell épülni. Erősödni fog az agrárpolitika, benne az érdekképviselet, az egyre tudatosabb országos és helyi tervezés.

  • Az előzőkben vázolt vidékpolitika tágabb értelemben nem csak agrárpolitika, hanem közlekedés-, település-, infrastruktúra-, szociál-, művelődés- és környezetpolitika is. Az is igaz, hogy élelemtermelés, erdőtáj-és vízgazdálkodás nélkül nincs vidékpolitika és fejlesztés sem.

  • Az új közös agrárpolitikának fel kell majd vállalni a vidéki térségekben az egyes szakpolitikák között a koordináló szerepet. Így lesz a vidékfejlesztés lokális-regionális aktivitás, mindig az adott tájra vagy igazgatási egységre kidolgozott és megvalósítható fejlesztés.

  • Nem lenne szabad a vidéki térségeket szembeállítani a városokkal. Együttműködést kell felkínálni a különböző településtípusok, lakóközösségek, a határokon is átlépő területegységek, szerveződések között.

A birtokrendező okleveles mérnöknek, „tudásbázisuk” legjavát építve az előző folyamatok sikeres megvalósítását kell szolgálni.

1.3.3 A közös agrárpolitika és átalakulása

A közös agrárpolitika átalakítási folyamatában ma annyi a közös, hogy arra 2013 után is szükség van. Fontos szabályként fogalmazhatjuk meg, hogy belső egység hiányában csökkenni fognak esélyeink az érdekérvényesítésben, a magyar elnökség feladatai ez által nehezebbé válnak.

A közös agrárpolitikáról (KAP) a vonatkozó szakirodalomban hosszabb – rövidebb definíciók, írások találhatók. Mi itt egy rövidebb ismertetést választottunk (Kujáni K., 2009):

„A közös agrárpolitika (KAP) az Európai Unió mezőgaz-dasági támogatási rendszerének a neve, amely évente az EU kiadásainak 44%-át teszi ki. A közös agrárpolitika kialakítását 1960-ban az Európai Bizottság indítványozta, a Közös Piacot megalakító római szerződés aláírása után (a termelés tárgya, a felvásárlási árak és a birtokszerkezet meghatározásában történtek előrelépések). 1962-ben a KAP alapvető céljait három fő irányelv mentén tűzték ki: egységes piac, közösségi prioritás, pénzügyi szolidaritás.

A KAP „pillérei"

Első pillér: arra koncentrál, hogy alapvető jövedelem-támogatást nyújtson a gazdáknak, akik a piaci viszonyok-ra reagálva termelnek.

Második pillér: támogatja a mezőgazdaságot a köz-javak szolgáltatójaként a környezetvédelmen és a vidék-fejlesztésen keresztül. Négy tengelyben fogalmazták meg az intézkedéseket: 1. tengely: versenyképesség; 2. ten-gely: környezet és földhasználat; 3. tengely: gazdasági di-verzifikáció és életminőség; 4. tengely: LEADER.

A KAP 2003. júniusi reformja során bevezették a mo-dulációt, azaz a pénzeszközök átirányítását az első pillér-től a második pillérhez. Ezzel az intézkedéssel és a na-gyobb gazdaságoknak történő korábbi közvetlen kifizeté-sekből több pénzhez jut a vidékfejlesztés.

A KAP korábbi reformjait, a közösségi szabályozó eszközöket ebben a modulrészben nem részletezzük, a mesterképzésben az más tantárgy-, tantárgyak (Agrárgazdaságtan, EU agrár- és földbirtokpolitika, Vidék- és területfejlesztés) feladata.

A közös agrárpolitika jövőbeli átalakításáról és céljairól röviden (Popp J., 2009):

„Az új KAP célkitűzéseit az alábbi területekre célszerű össz-pontosítani: a környezet fenntarthatósága, az innováció, a kutatás-fejlesztés támogatásával a versenyképesség elő-mozdítása, a katasztrófák és kockázatok kezelése, a kohé-zió elősegítése. Ugyanakkor indokolt feladni a gazdaságok jövedelemtámogatását és a méltányos fogyasztói árak ga-rantálását. Igaz, hogy a termelési költségek magasabbak Európában, többek között a szigorú környezetvédelmi és állatjóléti előírások következtében, de a támogatás akkor is jár, ha a gazdák nem termelnek, a termékeny földek tá-mogatása tehát nem növeli az élelmezésbiztonságot, sőt a támogatások környezetvédelmi indokkal sem igazolhatóak. Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszert (SPS) tehát fokozatosan meg kell szüntetni. Egyes szakértők szerint ezt a pénzösszeget célszerű átcsoportosítani az első pillérből a második pillérbe. De a támogatások át-csoportosítása nem garantálja automatikusan a környe-zetvédelmet vagy a vidékfejlesztést, ezért a jelenlegi programok alapos felülvizsgálatra szorulnak. Az élelme-zésbiztonságot a mezőgazdasági technológia folyamatos fejlesztésével és a szegény, élelmiszerhiánnyal küszködő országok termelésének támogatásával érhetjük el hatéko-nyan, nem pedig segélyezéssel.”

Hazánk érdekeit az AKI a következők szerint összegezte (Udovecz G., 2009):

„A KAP jövőjével kapcsolatos alapvető magyar érdekek:

  • szükség van közös agrárpolitikára;

  • a KAP forrásai érdemben ne csökkenjenek;

  • a közösségi finanszírozás arányai érdemben ne változzanak;

  • a KAP hatálya alapvetően a mezőgazdaságra,

  • a feldolgozásra és a környezetgazdálkodásra terjedjen ki;

  • a történelmi jogon szerzett támogatási jogcímek aránya csökkenjen;

  • a vidékfejlesztésben nagyobb rugalmasságot! Az értéket a nemzeti választás adja meg;

  • a KAP adjon még esélyt a lemaradó tagállamok felzárkózására;

  • a KAP adjon választ az új kihívásokra: regionális élelmiszer- és energiabiztonság, éghajlatváltozás.

A birtokpolitika kérdéskörében is lesznek kormányzati teendők. A kérdés azonban túlpolitizált, sőt „túlhiszterizált". Mezőgazdasági területeink felét jelenleg is egyéni gazdálkodók használják, másik felét pedig különböző méretű társas gazdaságok. Nincs szükség egymás rovására történő terjeszkedésre, elképzelhető az egymást föltétele-ző nemes versengés is. Elégedettek lehetnénk olyan jövő- képpel, amelyben a mezőgazdasági területek 5-6%-án törpebirtokok, hobbigazdaságok léteznek, 45-50%-án egyéni középbirtokok, 40-45%-án pedig társas gazdaságok (nem latifundiumok) működnek.”

2009 decemberében az MNVH konferenciáján többen is foglalkoztak (Font S., Gőgös Z., Mikula L., Fábián Zs., Forgács B., Horváth G., Jakab I., Csáki Cs., ...) az EU közös agrárpolitikájának jövőjével. Mi önkényes válogatásban két részletet idézünk. Horváth Gábor MOSZ főtitkár elengedhetetlen fontosságúnak tartja a piacszabályozást (a közös készletezés, az intervenciós felvásárlás, a külső piacra segítés a legfontosabb növénytermesztési és állattenyésztési termékeknél). A közvetlen kifizetéseknél fontos elem a „kultúrállapotban tartás” díjazása, a vidéki népesség foglalkoztatása; legális foglalkoztatás. A sort a termelésszabályozással és a vidék fejlesztésével folytatta.

Jakab István MAGOSZ elnök egyet értett abban, hogy továbbra is fenn kell tartani a közös agrárpolitikát. Holland példával igazolta a hosszú távú agrárstratégia szükségességét. Birtokrendezést sürgetett, egyik gazdatársa 300 hektáros, 20 darabban lévő területét hozta példának a versenyképtelenség igazolására.

Csáki Csaba hosszan és részletesen taglalta a kedvezőtlen gazdasági struktúrát, a piacvesztést, a termelési struktúrát, a megosztottságot, a konszenzusra épülő stratégia fontosságát. Sürgette a mezőgazdaság és a vidék új típusú szintézisének létrehozását, ahol találkozhatnának a vidék felzárkóztatására irányuló törekvése.