Ugrás a tartalomhoz

Sport A-tól Z-ig. Általános és különleges sportágak ismerete

Gallovits László, Honfi László, Széles-Kovács Gyula (2011)

Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola, Dialóg Campus Kiadó-Nordex Kft.

Vízilabda (Waterpolo)

Vízilabda (Waterpolo)

A vízilabda a viszonylag fiatal sportágak közé tartozik a vízisportok tekintetében. A vízilabdajátékot két, hét–hét főből álló csapat játssza (6 mezőnyjátékos + 1 kapus), többnyire úszómedencében. A vízilabdás játék célja, hogy a négy negyedből álló játékidő alatt a játékosok, szabályos körülmények között, minél többször az ellenfél kapujába juttassák a labdát. Az a csapat győz, amelyik több gólt ér el, vagy kevesebbet kap.

Nemzetközi múlt

Mint megannyi labdás sportágé, Angliában merült fel először a vízilabdázás gondolata.

Az első, kezdetleges formáit tekintve többféle, egymástól eltérő változatot ismerünk. Az egyik játékmódot vízi futballnak nevezték. Itt még nem voltak kapuk, a gól eléréséhez a labdát az uszoda két végének teljes szélességében két kézzel juttatta célba a játékos. Ez jelentette a touchdownt, azaz a gólt. A kifejezést egyébként a rugbyből kölcsönözték. A vízilabdának e formáját nyílt, szabadtéri vizeken is játszották. Néhol tutajokból, csónakokból alakították ki a kapukat. Az első olyan vízilabda-mérkőzést, amely már némiképp hasonlított a mai játékra, 1876-ban játszották Bornemouthban.

Ebben az időben az Egyesült Államokban is elindult egy vízi játék, melynek a polo nevet adták. A játékosok kezdetben hordón ülve egy ütővel próbálták a kapuba juttatni a labdát, majd később a hordókat és ütőket elhagyva, már a vízilabdához hasonló módon kezdték a játékot játszani. Azonban a labdát még mindig ütötték és sokszor egymást is, így a mérkőzések gyakran sérülésekkel, zúzódásokkal értek véget. Az első szabályokat a skót William Wilson jegyezte le. Előírták a kapuk fontosságát, azok méreteit, a játékosok számát pedig rugalmasan, 9 fő körül szabták meg. A kapu, a labda, a játéktér és a játékosok száma a kezdeti időben még gyakorta módosult, végül az angol úszószövetség 1885-ben hivatalosan is sportágnak ismerte el a vízilabdát, és 11 pontban egységesítette Wilson szabályait. Ettől kezdve a szabályok használata kötelezővé vált. Az angolok a világon először, 1888-ban rendeztek bajnokságot.

A századfordulót megelőző évtizedben, egész Európában hódító útjára indult a vízilabdázás. Anglia után Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Belgiumban és Olaszországban is egyre kedveltebb játék lett.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) angol kezdeményezésre 1908. július 19-én alakult meg Londonban. Felépítésében mind a négy szakágat – úszás, vízilabdázás, műugrás és műúszás – külön technikai bizottság képviselte. A vízilabda szakágat a későbbiek folyamán a Nemzetközi Vízilabda Technikai Bizottság (Technical Water Polo Committee – TWPC) irányította. Hasonló feladata van az Európai Úszóliga (Ligue Europénne de Natation – LEN) keretében az Európai Vízilabda-bizottságnak (European Water Polo Committee – EWPC). Tevékenysége talán még a FINA vízilabda technikai bizottságáénál is hangsúlyosabb, hiszen Európában zajlik a sportág nemzetközi eseményeinek túlnyomó része. A LEN hatáskörébe tartoznak a nagy európai kupaesemények: a BEK (Bajnokcsapatok Európa Kupája), 1977-től Bajnokok Ligája, a KEK (Kupagyőztesek Európa Kupája), a LEN-kupa, valamint a korosztályos Európa-bajnokságok szervezése is.

Érdekesség, hogy vízilabda EB-t, 1926-ban, világbajnokságot 1973-ban, világkupát 1979-ben rendeztek először, s mindháromszor a magyar csapat szerezte meg az aranyérmet.

A játék népszerűségét igazolta, hogy a futballal párban első csapatsportként kapott helyet az 1900-as olimpia műsorán. Négy évvel később amerikai egyetemek csapatai verték kékre-zöldre egymást, ezért az 1904-es játékokat hivatalosan nem ismerték el olimpiaként a vízilabdázásban, viszont 1908 óta a sportág állandó a játékok programjában.

A női vízilabda az olimpiai játékok programjában először 2000-ben mutatkozott be Sydney-ben, ahol rögtön az ausztrálok örülhettek győzelmüknek.

Férfiaknál és nőknél egyaránt a legnagyobb játékerőt Magyarország mellett a következő országok képviselik: Szerbia, Horvátország, Olaszország, Spanyolország, Oroszország.

Vízilabdában a külföldiek közül csak az angol Charles Sydney Smith, továbbá 8 magyar vízipólós az, aki három olimpiai elsőséget is begyűjtött, egy magyar edző, Görgényi István irányításával.

A magyar háromszoros olimpiai bajnokok névsora: Benedek Tibor, Biros Péter, Gyarmati Dezső, Kárpáti György, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán.

Hazai múlt

Hazánkban Dr. Füzesséry Árpád lelkes munkájának köszönhetően, az első mérkőzést Siófokon, 1899. július 30-án játszották, az első hazai bajnokságot pedig 1904-ben írták ki. Az úszás és a vízilabdázás évekig a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) hatáskörébe tartozott. A Magyar Úszó Szövetség 1907-ben történő megalakulásától felügyelte a sportágat. 1919-ben megalakult a Magyar Vízilabda Szakbizottság, amely csak évtizedekkel később, 1989. december 9-én lett önálló szövetség. A magyar válogatott első olimpiai szereplése 1912-ben, Stockholmban volt, de az osztrákoktól és a belgáktól elszenvedett vereségek miatt gyorsan kiesett a küzdelmekből. A csúfos szereplés ellenére hasznosnak bizonyult a részvétel. A játékosok és vezetők igyekeztek ellesni az ellenfelek játékát és a hazatérés után nagy lendülettel kezdték a gyakorlást. Számottevő fejlődést Komjádi Béla korszakalkotó munkája hozott a ’20-as években. Komjádi valósággal forradalmasította a vízilabdázást. A víz feletti pontos labdajáratás, a változatos, sokmozgásos játékmód hamar a világ legjobb csapatává emelte a magyar válogatottat. 1926-ban Európa legjobbjai, majd az 1928-as olimpiai játékok ezüstérmesei lettünk. Azonban 1932-ben és 1936-ban már nem találtunk legyőzőre.

A II. világháború évekre visszavetette a vízilabda színvonalát, a korábbi kiváló csapatok szétestek, új gárdára volt szükség. A fiatalítás és a sok munka a helsinki olimpiára érett be. 1952–1976-ig a magyar vízilabdázás négy bajnokságot nyert.

Játékosaink közül kiemelkedett Gyarmati Dezső, Kárpáti György, akik háromszoros olimpiai bajnokok. A montreali győztesek közül Csapó Gábor és Faragó Tamás nevét jegyezte meg leginkább a világ vízilabdázása.

Ezt követően lassan visszacsúsztunk a ranglistán, és a sportág kedvelőinek 24 évet kellett várniuk az újabb sikerre. Kemény Dénes tanítványai Sydney-ben, Athénben és négy évvel később Pekingben is aranyérmesként hagyták el a medencét, tudtul adva a világnak, hogy ebben a sportágban még mindig mi diktálunk. A ma is meghatározó játékosok: Biros Péter, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Vári Attila, Bundschuh Erik, Szívós Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Hárai Balázs.

A magyar vízilabda sportág a kilenc olimpiai aranyérem mellett számos világbajnoki, Európa-bajnoki és világkupa-győzelemmel büszkélkedhet. A gyűjteményt, a hagyományokhoz híven a nők is gyarapították.

A női vízilabdázás története az ’50-es években kezdődött, de az igazi áttörést a ’80-as évek hozta meg. 1985-ben Európa-bajnokságot, 1986-ban világbajnokságot rendeztek a hölgyek számára is. Magyarországon a kezdeti próbálkozások után főként Ördög Évának köszönhetően kezdett kibontakozni a szakág. 1984-ben írtak ki először bajnokságot, melyre 6 csapat nevezett. Az elmúlt harminc év alatt sokat fejlődött a női vízilabdázás. Az élcsapatok által nyújtott játék, a legjobb játékosok taktikai és technikai felkészültsége a férfiakéhoz közelít. Népszerűsége töretlenül növekszik, nemcsak Európában, hanem az amerikai kontinensen is.

A férfi bajnokságokhoz hasonlóan itt is az olasz bajnokság a legerősebb, de eredményesek a görög és orosz, valamint a magyar klubcsapatok is.

A férfiaknál eredményes múlttal rendelkeznek még a horvátok, a szerbek, valamint az oroszok és spanyolok, és természetesen a hazai csapatok is. A legeredményesebb hazai gárdák: nők – Szentes, Eger, Honvéd Domino, Dunaújvárosi Főiskola, OSC, férfiak – Eger, OSC, Ferencváros, Vasas, UTE, Honvéd Domino.

Noha a női magyar póló dr. Tóth Gyula irányításával ekkor már Európa és a világ legjobbja is volt, nem sikerült kvalifikálnia magát a 2000-es olimpiára. Ezt követően Faragó Tamás vette át a női válogatott irányítását, és 2001-ben átszervezett csapatával megnyerte a budapesti Európa-bajnokságot, majd alig egy hónappal később másodikként zárt a fukuokai világbajnokságon. 2005-ben pedig ismét világbajnok lett a magyar női csapat. A magyar női vízilabdázás kiemelkedő játékosai a múlt és a jelen válogatottjából: Dancsa Katalin, Drávucz Rita, Rafael Irén, Szalkay Orsolya, Szremkó Krisztina, Stieber Mercedesz, Valkay Ágnes, Valkay Erzsébet, Antal Dóra, Gangl Edina.

Vízilabdában Magyarország nagyhatalomnak számít, amit kilenc olimpiai aranyérem, három ezüstérem és szintén három bronzérem tükröz.

Versenyszabályok

A játékszabályokat tekintve a vízilabdázás több meghatározó változáson ment keresztül az elmúlt fél évszázadban. 1950-ben megszűnt az úgynevezett állójáték (addig a bírói sípszóra mindenkinek meg kellett állnia, aki továbbúszott, azt kiállították). Folyamatosan változott a játékidő, 1964-ben a két félidőről áttértek négy negyedre. Eleinte ötpercesek voltak, aztán sokáig hétpercesek, 1969 óta támadóidőt is mérnek, és a kiállítások sem a következő gólig, hanem meghatározott ideig tartanak.

A módosítások ellenére a pálya, a labda, a kapu és a csapatok mérete nem változott: az előbbi ugyanúgy 30 × 20 méter, az utóbbi ugyanúgy hét emberből áll (ebből egyik a kapus), továbbá hat cserejátékosból. A szabálytalanságok többsége ugyanaz, a büntetésük azonban változott. Az egyszerű szabálytalanságért szabaddobás jár, amelyet 5 méteren túlról egyből rá lehet lőni. A súlyosabb szabálytalanságokért (visszahúzás, fröcskölés, továbbá a kapu előtt a centerrel szemben szinte bármilyen fault, ami gólhelyzet kialakulását előzi meg) kiállítás jár, ami 20 másodpercig tart, a kiállított csak ennek letelte után térhet vissza, illetve akkor, ha csapata labdát szerez vagy gólt kap. Az ötméteres vonalon belül közvetlen gólhelyzetet megakadályozó szabálytalanságért, illetve az itt elkövetett brutalitásért büntetődobást kell ítélni (ötméteres). A kiállított, vagy a büntetőt érő szabálytalanságot elkövető hibapontot kap: a harmadik után végleg el kell hagynia a medencét, helyére beállhat egy csapattárs. Brutális szabálytalanságért négyperces kiállítás jár, amelyik gólnál sem telik le.

A játékidő 4 × 8 perc (a középső szünet 5 perces, a többi 2–2), az óra minden játékmegszakításnál megáll (azaz ún. tiszta játékidőt mérnek), a támadóidő 30 másodperc: ha egy csapat ennyi idő elteltével nem lő kapura, elveszti a labdát. Kapuralövésnél, szögletnél, kiállításnál a támadóidő mérése elölről kezdődik. Szöglet csak akkor jár, ha a labda a kapusról kerül a játéktéren kívülre. Cserélni általában gól után szoktak, de bármikor lehet. Az edző kétszer kérhet időt a mérkőzés folyamán, ha hosszabbításra kerül sor, akkor a kétszer három perc alatt egy újabb lehetősége van az edzőnek egy egyperces időkérésre. A jelenlegi szabályok szerint a kétszer háromperces hosszabbítást követően, feltéve, ha az sem hoz döntést, ötméteres-párbajban dől el, ki nyeri meg a mérkőzést.

Hivatalos olimpiai versenyszám (férfiak–nők)

12 csapat (13 fő/csapat).

Magyar Vízilabda Szövetség

1138 Budapest, Margitsziget

Telefon: (+36 1) 412 0041

Fax: (+36 1) 349 2108

E-mail: ,

WEB: www.mvlsz.hu, www.waterpolo.hu