Ugrás a tartalomhoz

Sport A-tól Z-ig. Általános és különleges sportágak ismerete

Gallovits László, Honfi László, Széles-Kovács Gyula (2011)

Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola, Dialóg Campus Kiadó-Nordex Kft.

32. fejezet - Súlyemelés (Weight-Lifting)

32. fejezet - Súlyemelés (Weight-Lifting)

Herkules volt a világ legerősebb embere az ókori görögöknél, napjainkban azonban a súlyemelők versengenek ezért a címért. A súlyemelés azonban nem csak erősport. Technikája egészen speciális, ezért nehéz is. Más sportágnál többnyire csak a saját testsúlyával kell számolni a versenyzőnek, és a technikai színvonalat is ehhez szükséges mérnie. A súlyemelő viszont a saját testtömegét gyakran kétszeresen is meghaladó súllyal dolgozik. Ez a túlzottnak is nevezhető fizikai követelmény komoly technikai igények elé állítja a versenyzőket.

Nemzetközi múlt

Erejük összemérése céljából régen is emelgettek súlyokat, nagyobb tömegű tárgyakat az emberek. A súlyemelés, mint erősítő, testedző tevékenység már az ókorban ismert volt, sportági kialakulása viszont csak az 1800-as évek végére tehető. Azt megelőzően az emberek csupán virtuskodásból, mutatványból emelgették a súlyokat, a vásári cirkuszok erőemelői a nép szórakoztatására fitogtatták erejüket. A sportág nagy valószínűséggel ezekből a bemutatókból, gyakorlásokból alakult ki. Pontosan nem tudjuk, mely ország sportolói indították el a versenyszerű súlyemelést, de az első világbajnokságon 1891-ben hat ország volt jelen. Így feltételezhető, hogy a részt vevő angolok, olaszok, belgák, bajorok már jóval korábban elkezdtek a súlyemeléssel foglalkozni. Bizonyítottan az első súlyemelő iskolát Wilhelm Türk nyitotta 1894-ben, Bécsben. A súlyemelés 1896-ban debütált az olimpiai játékokon, nem önálló sportágként, hanem az atlétikai verseny egykaros súlyemeléseként. A versenyre jellemzően még nem voltak súlycsoportok és a gyakorlatok kivitelezését sem határozták meg szabályok.

1905-ben megalakult a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség, International Weight-lifting Federation (IWF) néven 1972-től működik. Az 1920-as évek valódi fejlődést hoznak a sportág számára, és az antwerpeni játékokon már önálló sportágként, öt súlycsoportban versenyeztek a sportolók, 60–82,5 kilogrammig. Öt versenyszám összetett eredménye döntötte el a végső sorrendet: egykaros szakítás, egykaros lökés, kétkaros nyomás, szakítás és lökés.

A kezdetekben leginkább érettebb korú férfiakat vonzott a súlyemelés, mivel úgy tartották, hogy a megterhelő súlyok emelgetése káros lehet a fiatal szervezetre. Azonban a XX. század második felében már egyre több fiatal kötelezte el magát a súlyemelés iránt.

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség a világbajnokságot évente rendezi meg, 1975-től már junior és ifjúsági kategóriában is. 1973. január 1-jén jelentős változás történt a súlyemelés versenyszámait illetően, eltörölték a nyomás gyakorlatot, így az összetett verseny végeredményét a szakítás és lökés gyakorlat összeadott eredménye adja. A korszak további reformja volt a világversenyek fogásnemenkénti értékelése (kivéve az olimpiát, ahol csak összetettben hirdetnek győztest), valamint létrehozták a kontinentális bajnokságokat. 1976-ban a magyar sportdiplomácia sikere, hogy Dr. Aján Tamást az IWF főtitkárának választották, 2000-től pedig az elnöki posztot tölti be. Az IWF székhelye Budapest.

A súlyemelés nemzetközi erőviszonyait vizsgálva sokáig a Szovjetunió és Bulgária számított egyeduralkodónak. A Szovjetunió felbomlása után az utódállamok versenyzői szinte elözönlötték a világversenyeket, nehéz feladat elé állítva az ellenfeleket. Mára a mezőny sokkal kiegyensúlyozottabb lett. Kiváló emelőket adott a sportágnak Románia, Lengyelország, Németország, Törökország, Irán, Görögország és természetesen Magyarország.

Olimpiai vonatkozásban a sportág legjobbjai a következő versenyzők voltak: Naim Süleymanoglu és HalüMutlu (Törökország), valamint Kakhi Kakhiashvili (Szovjetunió) és Pyrros Dimas (Görögország). Ők súlycsoportjukban fejenként három-három aranyérmet zsebeltek be az olimpiai versenyeken.

Hazai múlt

Az Országos Testnevelési Egyesület kétkaros súlyemelő versenyt rendezett 1896. május 14-én. Csak feltételezni lehet, hogy már az első világbajnokság előtt létezett Magyarországon súlyemelőélet. Részt vettünk az első londoni világbajnokságon, volt magyar résztvevő Athénban is.

Az első hazai bajnokságot 1932-ben rendezték meg, az olimpiai versenyhez hasonlóan öt súlycsoportban. Az összetett eredményt ekkor már csak három fogásnem részeredménye adta, az egykarú emeléseket beszüntették.

A magyar súlyemelést irányító szerv 1933-tól a Magyar Birkózó Szövetség volt, a súlyemelés alszövetségként működött. A sportág első nemzetközi szintű magyar eredményére 1942-ig kellett várni. Ambrózi Jenő nyomásban világrekordot ért el a 67,5 kilogrammosok súlycsoportjában. Az éppen éledező magyar súlyemelést a II. világháború erőteljesen visszavetette a fejlődésben. A sorozatos sikertelenségek okát egyes szakemberek a magyar embertípus hiányosságaiban vélték felismerni, azonban 1957 után néhány versenyző erre alaposan rácáfolt.

Veres Győző és Balogh István új edzésmódszerek alapján folytatta felkészülését. Növelték az edzések számát. A versenytechnikát elemeire bontva is fejlesztették, és ami ekkor még szokatlan felvetésnek számított, megreformálták táplálkozásukat is. Még ugyanabban az évben Balogh Európa-bajnoki ezüstöt szerzett. Veres Győző pedig 1960-ban az olimpián bronzérmes lett. 1964-ben Tóth Géza és Földi Imre is második helyen végzett, majd ezeket a sikereket további kitűnő eredmények követték, melyek valódi bizonyságai voltak az új szemléletnek. Az edzésmódszerek fejlődését a Szovjetunió és Bulgária szakembereinek segítsége jelentette. Földi Imre 1972-ben, Baczakó Péter 1980-ban olimpiai bajnokságot nyert. Említésre méltó Oláh Béla moszkvai teljesítménye is, hiszen súlycsoportjában az aranyérmessel azonos eredményt ért el, de nagyobb testsúlya miatt leszorult a dobogóról és végül a negyedik helyen végzett. Őket további tehetséges emelők követték. A magyar súlyemelés több mint 30 világbajnoki aranyéremmel büszkélkedhet és szinte számtalan Európa-bajnoki cím és érmes helyezések öregbítették a magyar súlyemelés hírnevét.

A szöuli olimpia ugyan további ezüstöket termett (Messzi István, Jacsó József), de szereplésünket és a sportág további hazai működését két pozitív doppingeredmény árnyékolta be. Barcelonában érem nélkül maradtunk és Atlantában is csak Feri Attila fért fel a dobogóra. A súlyemelősport mély hullámvölgybe került, amit a női szakág némiképp ellensúlyozni tudott Márkus Erzsébet és Krutzler Eszter olimpiai második helyezéseivel. Már kezdett újra magára találni a sportág, és akkor Athénban egy újabb botrány ismét szétzúzta reményeinket. A magyar női súlyemelésben, követve a nemzetközi tendenciát, és figyelembe véve a hazai erősödő igényeket a női szakág létrejöttére, 1987-ben megrendezték az első országos bajnokságot. Egyetlen súlycsoportban hirdettek bajnokot. Jelenleg a férfiak helyszínével megegyezően a nemzetközi szövetség és az európai szövetség évente rendez EB-t és világbajnokságot. A magyar női súlyemelés ma Európa egyik legeredményesebb szakága. Világbajnoki és Európa-bajnoki címek igazolják eredményességét. Legkiemelkedőbb versenyzőink többek között: Takács Mária, Takács Erika, Földi Csilla, Márkus Erzsébet, Likerecz Gyöngyi, Krutzler Eszter, Koós Veronika.

Súlyemelőink az eddigi olimpiai játékokon két aranyérmes, kilenc ezüstérmes és szintén kilenc bronzérmes teljesítménnyel rukkoltak elő.

Versenyszabályok

A súlyemelő olimpiai versenyek sajátossága, hogy csak összetettben hirdetnek győztest, míg a világ-, és kontinensbajnokságok során fogásnemenként is. Ahhoz, hogy a versenyzőnek értékelhető eredménye legyen, legalább egy-egy érvényes gyakorlattal kell rendelkeznie szakításban és lökésben is. Az évtizedek során a legtöbb változást a súlycsoportok sokasága tette lehetővé. A világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon ugyan nem lehet csak egy fogásnemre nevezni, de ha a versenyző valamelyik fogásnemet érvényes gyakorlat nélkül fejezi be, még lehet értékelhető eredménye a másik fogásnemben. A versenyeken az emelők egy dobogón, a zsűri és külön három versenybíró előtt teljesítik a fogásnemenkénti három kísérletet. A sikeres gyakorlathoz három, de legalább két fehér lámpának kell világítania. A végrehajtási terület 4 × 4 méteres. A versenyzőket szólítják. A szólítástól számított két percen belül meg kell kezdeni a gyakorlatot. A súlyokat a rendezők, a versenybíróság és a versenybíróság elnöke előtt leméréssel hitelesítik.

A versenyen a legkisebb emelés 2,5 kg lehet. Azonos eredmény esetén a könnyebb testsúlyú versenyző nyer, amennyiben a testsúlyuk is azonos, úgy a holtversenyt okozó eredményt hamarabb emelő versenyző ér el jobb helyezést.

Hivatalos olimpiai versenyszámok (súlycsoportok)

Súlycsoportok férfiaknál (kg):

56, 62, 69, 77, 85, 94, 105, +105.

Súlycsoportok nőknél (kg):

48, 53, 58, 63, 69, 75, +75.

Magyar Súlyemelő Szövetség

Magyar Sport Háza

1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3.

Telefon: (+36 1) 769 0180

Fax: (+36 1) 460 6838

E-mail:

WEB: www.mssz.hu