Ugrás a tartalomhoz

Sport A-tól Z-ig. Általános és különleges sportágak ismerete

Gallovits László, Honfi László, Széles-Kovács Gyula (2011)

Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola, Dialóg Campus Kiadó-Nordex Kft.

26. fejezet - Ökölvívás (Boxing)

26. fejezet - Ökölvívás (Boxing)

A legnépszerűbb küzdősportok egyike az ökölvívás, azon belül is a hivatásos vagy más néven professzionális ökölvívás. A sportág az évek során számos változáson ment keresztül, rengeteget módosult, de alapjaiban mindenképp megmaradt, hisz több ezer éves múltra nyúlik vissza az, amit mi ökölvívásnak hívunk.

A boksz alapszabálya – ahogy az nevéből is ered –, hogy minél több érvényes találatot vigyünk be az ellenfél testére, fejére és így pontozásos, leléptetéses vagy kiütéses győzelmet érjünk el ellene.

Nemzetközi múlt

Évezredekkel ezelőttre tehetjük az ökölvívás megjelenését. Kínában és Egyiptomban még leginkább csak az önvédelmi jellegű, harcászathoz szükséges ökölharcot ismerték, illetve a fizikai felkészítésben alkalmazták.

Az első sport jellegű ökölvívás az ókori görög olimpiákon szerepelt először. Fejlettségére jellemzően a versenyzők szabályok szerint mérkőztek, de csupasz ököllel. A súlyosabb sérülések elkerülése végett vezették be a kézre tekert, bandázsszerű, puha bőrből készült kesztyűt.

A görög sportélet magas színvonalát igazolták az akkor már ismert korszerű felkészülési módszerek is. Ismerték az árnyékolást, az ütőerő növelését pedig zsákolással fejlesztették. A mérkőzések ugyan nem vérre menő küzdelmek voltak, de mivel nem időre vívták, addig tartott, míg az egyik fél ki nem ütötte a másikat, vagy az fel nem adta a küzdelmet. Ez sokszor komoly, szinte végkimerülésig tartó bunyót jelentett.

A római uralom idején az emberek ökölvíváshoz való viszonya megváltozott. Háttérbe szorult a sport jelleg, és a cirkuszi szórakoztatás került előtérbe. Leginkább hivatásos mérkőzéseket vívtak, melynél a látványosság, a népcsalogató, sokszor halállal végződő ádáz küzdelem volt a lényeg. A kesztyűkre ólomgömböket rögzítettek, így az ütések, ha betaláltak, igazi roncsolást okoztak. A veszélyes ütések elől a versenyzők igyekeztek kitérni. Előtérbe került a védekezés és a lábmunka szerepe. A véres látványosság mellett igazi dicsőség volt, ha a versenyző, ügyességének köszönhetően szinte sértetlenül nyerte meg a találkozót.

A középkorból, a lovagi tornákról is fennmaradt néhány emlék, melyek az ököllel vívott közelharcról számolnak be.

Az első újkori ökölvívó-híradás 1681-ből, egy újságból származik, mely a londoni bajnokságról jegyzett híreket. A meccseket puszta kézzel vívták az ifjak, akik leginkább az alsóbb társadalmi rétegekből kerültek ki. A küzdőterületet fakorláttal vagy kötelekkel vették körül, de mérkőzésidőt még nem számoltak. A küzdelem végkimerülésig ment, gyakran több órán át. A kitűnően szórakozó közönség fogadásokat köthetett a győztesre, a nyereményekből pedig a bajnok díjazását is megoldották.

Az első szabálykönyvet Jack Broughton 1743-ban adta ki. Ez a kivonat már rendelkezett az előforduló szabálytalanságokról és említést tett a segédek szerepéről is. A XVIII. században a bunyó népszerűsége folyamatosan nőtt, nemcsak Angliában, hanem az egész kontinensen elterjedt. Mivel a vívás is ebben az időben kezdett ismertté válni a férfiak körében, sokszor előfordult, hogy a vívómester vívótudománya mellett, az ökölvívást, mint küzdő sportágat is népszerűsítette. A hivatásos ökölvívó-mérkőzések, sok esetben a kegyetlen végjáték és a fogadásokból származó rendbontások következtében, több országban betiltásra kerültek, így Angliában is. A hivatásos bunyó a kulisszák mögé került, de a sportág további elterjedését ez sem akadályozta meg.

Európán kívül az amerikai földrészen is elterjedt az ökölvívás. Főleg a kivándorolt angol és ír telepesek mérkőztek előszeretettel az elismertség és nem utolsósorban a felkínált pénzdíj megszerzéséért. A sportág fejlődése a XIX. században komolyabb szabályok megalkotását tette szükségessé. 1838-ban létrehozták a Londoni Ring szabályait, majd 1853-ban módosították ezeket. Meghatározták a küzdőtér nagyságát, tiltották az övön alul ütést, valamint a földön fekvő ellenfél bántalmazását, szabályozták a segédek számát és szerepét, a versenyzőket pedig négy súlycsoportba (pehely-, könnyű-, váltó- és középsúly) sorolták. Érdekesség, hogy ekkor még nem vezették be a kesztyűk használatát. A mozgások végrehajtása is folyamatosan fejlődött. Megjelent a horogütés, a felütés és a közelharc.

1867-ben a szabályok tovább alakultak.

A Queensbury szabályok meghatározták a mérkőzés idejét (3 perces menetek, 1 perc szünet), a menetét (ha a földre került öklöző 10 mp-en belül nem állt fel, kiütöttnek tekintették), a vezetőbíró feladatát, és bevezették a kesztyű használatát, mely forradalmian megváltoztatta az ökölvívás technikáját.

Kialakulni látszott az amatőr boksz, ami egyre inkább sporttevékenység volt és nem egyszerű kocsmai verekedés. A kétkezes öklözés olyan technikai felkészültséget jelentett, aminek elsajátításához már nem volt elegendő az alkalmi bunyó. A rendszeres edzés elengedhetetlenné vált.

Az első, kesztyűs nehézsúlyú világbajnoki mérkőzést 1892. szeptember 7-én az amerikai James John Corbett nyerte, miután a 21. menetben kiütötte ellenfelét, a szintén amerikai Sullivant. Corbett öklözése a sportág valódi születését jelentette. Ő volt az a sportoló, aki tudatosan elemezve a meccseket és a látott ütéseket, kidolgozta a leghasznosabb védekezési rendszereket és továbbfejlesztette a meglévő ütésfajtákat. Őt nevezzük a modern ökölvívás atyjának. Munkáját 1894-től már a filmkészítés is segítette, így a megörökített mérkőzésekből tanulva az ökölvívás technikája és taktikája folyamatosan fejlődhetett.

Az 1900-as évek elején sok kiváló bajnok lépett kötelek közé. Benny Leonard könnyűsúlyú világbajnok elsőként használt tudatos ütéskombinációkat mérkőzései során. Jack Dempsey meccsein közel 100 000 néző tombolt. Egyre több klub és egyesület alakult és egyre többen érdeklődtek a sportszerű bunyó iránt. Az első olimpiai ökölvívó mérkőzést 1904-ben láthatta a közönség. 1912 kivételével, St. Louis óta minden nyári olimpián szerepelt az ökölvívás, mely más sportágak szerveződését követve 1920-ban már saját nemzetközi szövetsége irányításával működött. Az amatőr ökölvívás első nemzetközi szövetsége a FIBA (Federation International Boxing Amateur) 1946-ban nevet változtatott és Association Internationale de Boxe Amateur, AIBA-ként folytatta munkáját. Az első önálló Európa-bajnokságot 1925-ben rendezték meg, Stockholmban, viszont az Európai Amatőr Ökölvívó Szövetség (European Amateur Box Association, EABA) csak 1970-ben jött létre, Moszkvában. Ekkor már működik az első hivatásos ökölvívó világszervezet. 1962-ben a World Boxing Association (WBA), 1963-ban a World Boxing Council (WBC), 1988-ban az International Boxing Federation (IBF) és a World Boxing Organisation (WBO) is megalakul. Ma több mint tíz hivatásos világszervezet működik. Az első amatőr ökölvívó-világbajnokságot 1974-ben rendezték meg, Havannában.

A sportág ötkarikás története több mint érdekes. Az athéni szervezők például kihagyták az 1896-os programból, mert túl veszélyesnek találták. Mindezek után az ökölvívás a St. Louis-i eseményen debütált a modernkori játékokon, habár az első torna értékéből levon némiképp, hogy kizárólag amerikaiak indultak el rajta.

Londonban természetesen megint lehetett öklözni, 1912-ben aztán újfent hiányzott a programból, minthogy a svédeknél törvény tiltotta a bokszolást, azaz a stockholmi olimpián szó sem lehetett az ökölvívó-torna megrendezéséről. Végül 1920-tól minden olimpián státuszt kapott ez az ősi sportág.

Az olimpiai ökölvívóversenyek legeredményesebb résztvevője – Papp László mellett – a kubai Teófilo Stevenson három elsőséggel.

Hazai múlt

Mint több más sportágban is, az ökölvívás első hazai ismerői, Széchenyi István és Wesselényi Miklós voltak. Angliai utazásuk alkalmával, 1822-ben találkoztak a sportággal. A híres bajnok John Jackson edzőtermében Wesselényi még bokszkesztyűt is húzott, hogy néhány hasznos leckét vegyen. Mindezek ellenére az ökölvívás iránti érdeklődés Magyarországon még hosszú évtizedekig elmaradt. Szervezett ökölvívás a Magyar Athlétikai Club keretein belül kezdett működni. Az első feljegyzett ökölvívó mérkőzést 1875. május 6-án rendezték, győztese Fittler Kamill volt. Ezt követően lassan ugyan, de beindul a magyar ökölvívóélet. Palicson, majd Budapesten is rendeznek mérkőzéseket. 1909-ben a Műegyetemen korszerű edzőterem nyitotta meg kapuit az ökölvívás iránt érdeklődők számára. 1910-ben már súlycsoportok szerint mérkőztek a hazai öklözők.

Egy év múlva megjelent az első szakkönyv is. A sportág szerveződése az I. világháború után a Magyar Birkózó Szövetségen belül valósult meg. 1923-ban megrendezték az első felnőtt magyar bajnokságot, majd 1925-ben létrejött a Magyar Ökölvívó Szövetség. Az első említésre méltó nemzetközi eredményt 1927-ben, az Európa-bajnokságon érték el versenyzőink, két érmes helyezéssel, majd az amszterdami olimpián Kocsis Antal aranyérmet szerzett s ezzel kezdetét vette a magyar ökölvívás első fénykora.

Egészen az 1960-ban rendezett olimpiai játékokig a magyar ökölvívók állandó éremszerzőnek számítottak a világversenyeken. A római játékok után sajnos visszaesés következett be, ám Ádler Zsigmond és a háromszoros ötkarikás bajnok Papp László munkája újra eredményt hozott a magyar ökölvívás számára. Újra lett olimpiai bajnokunk, világbajnokunk és számtalan Európa-bajnoki aranyérmes versenyzőnk is.

Ahogy más sportágak esetében, annak ellenére, hogy az ökölvívás nem egy nőies szakág, a nők az ökölvívás iránt is érdeklődést mutattak. Mára ez a folyamat beteljesedett, hiszen világbajnokságot és Európa-bajnokságot is rendeznek számukra. Hasonlóan a férfi ökölvíváshoz, itt is először a profi vonal alakult ki, és abból jött létre az amatőr sportág. A magyar női ökölvívás kiemelkedő versenyzői: Pruzsinszky Ivett világbajnok, Narozsnik Mária, Ducza Anita, Kovács Viktória, Kovács Mária világbajnoki ezüstérmesek.

A magyar ökölvívók az olimpiai versenyek történetében a következő éremkollekciót gyűjtötték össze: 10 aranyérem, 2 ezüstérem és 8 bronzérem. Minden idők legeredményesebb öklözője Papp László, aki három olimpián sem talált legyőzőre.

Versenyszabályok

Az amatőr ökölvívó mérkőzéseket négyzet alapú szorítóban (legalább 4,9 × 4,9 m, legfeljebb 6,1 × 6,1 m). A versenyzők 10 unciás kesztyűt viselnek (amely alatt lágy szövetű bandázst használnak), kék vagy piros színben, attól függően, hogy a szorító mely sarkába sorsolják őket. Kötelező a fejvédő, fogvédő, mélyütés-védő, nőknél vesevédő és mellvédő használata. Az öltözék sarok és szögek nélküli magas szárú vagy félcipő, combközépig érő nadrág, ujjatlan mez, nőknél tornadressz is.

A versenyt, minden napján kötelező orvosi vizsgálat és mérlegelés előzi meg. A versenyzők súlycsoport szerint mérkőznek. A menetek 4 × 2 percesek, nőknél 3 × 2 percesek. A mérkőzés folyamán a versenyzőt két szorítósegéd (edző) segítheti, de csak a menetek közötti szünetben. A szabályok betartását a mérkőzés során a vezetőbíró felügyeli, akinek feladata a gyengébb öklöző megóvása a feleslegesen nagy erejű és túl sok ütéstől. A vezetőbíró a „boksz”, „stop” és „break” vezényszavakkal irányítja a meccset. A versenyzők épsége érdekében a megroggyant, leütött versenyzőre a bíró rászámol. Amennyiben 8 másodperc alatt nem áll fel a talajról, úgy tízig folytatódik a számolás és kihirdetik a K. O.-t. A férfiakra egy meneten belül maximum háromszor számolhatnak, de egy mérkőzésen is csak maximum négyszer, ezután véget kell vetni a küzdelemnek. Amennyiben gépi pontozás van és a két versenyző közötti különbség eléri a 15 pontot, a vezetőbírónak azonnal be kell szüntetnie a küzdelmet és döntő fölényt kell kihirdetni. A mérkőzés három pontozóbírája, egymástól külön ülve menetenként értékel. A helyezések eldöntése: a döntő résztvevőiből lesz az első és a második, az elődöntők két vesztese pedig bronzérmes lesz mérkőzés nélkül.

Hivatalos olimpiai versenyszámok (súlycsoportok, csak férfiak)

Súlycsoportok (kg):

48, 51, 54, 57, 60, 64, 69, 75, 81, 91, +91.

Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Magyar Sport Háza

1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3.

Telefon: (+36 1) 460 6879

Fax: (+36 1) 460 6882

E-mail:

WEB: www.boxing.hu