Ugrás a tartalomhoz

Sport A-tól Z-ig. Általános és különleges sportágak ismerete

Gallovits László, Honfi László, Széles-Kovács Gyula (2011)

Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola, Dialóg Campus Kiadó-Nordex Kft.

24. fejezet - Lovassport (Equestrian)

24. fejezet - Lovassport (Equestrian)

Évezredekkel ezelőtt kezdődött az ember és a ló kapcsolata. A lovat taníthatósága az ember igazi társává emelte. Kiváló teherbíró, vontató állat. Gyorsasága, ügyessége és ereje az ember mezőgazdasági tevékenységét, közlekedési kultúráját, kereskedelmét, hadviselését és szórakozását is meghatározta, forradalmasította. A lovaglás olyan technikai sportág, melyben a ló és lovasa összehangolt munkával teljesíti a szakágnak megfelelő feladatokat. A lovassport az egyetlen sportág az olimpia műsorán, amelyben férfiak és nők együtt, egymás ellen versenyeznek.

Nemzetközi múlt

A kocsiversenyek az ókori görög olimpiák műsorában kiemelt szerepet kaptak, és ezeket a versenyeket külön erre a célra kialakított stadionban rendezték. A versengés szeretete, a győzni akarás a lovas és a ló számára is az állandó útkeresést jelentette: hogyan lehet jobban? A lószerszámok technikai fejlődése, a lovaglótechnika változását hozták. A megmérettetésekre való felkészülés a ló és lovasa számára is komoly feladat volt. A rendszeres tudatos tréningezés nélkülözhetetlenné vált.

A középkor lovas-kultúráját a vándorló lovas népek addigi ismeretei hatották át, különösen Európa területére volt ez jellemző. Erőteljes hatást gyakorolt a lovagkor. A középkori páncélos ütközetekre, tornákra a lovast és a lovat is jól fel kellett készíteni. Ekkor alakultak ki a lóidomítás alapjai. A leghíresebb iskola Nápolyban volt, ahol Frederico Grisone 1532-ben lovagló-akadémiát alapított. Az itt tanuló külföldiek vitték később szerte a világba, Franciaországba, Angliába, Spanyolországba a lóidomítás és a lovaglás igazi művészetét. A lovassport a XVI. században különvált a katonai képzéstől, de 200 évvel később a hadvezetés újra alkalmazni kezdte a lósport felkészítési módszereit és eszközeit a lovasság kiképzésében. A lovassági tisztek lovas tudománya a felkészült lovaglótanárok ismereteivel vetekedett, így előfordult, hogy a hadseregből való távozás után többen lovaglótanárként folytatták pályájukat. A XIX. században egyre többször merült fel szakemberek körében a kérdés, milyen is legyen egy jól képzett katonaló.

A vitát a campagne-lovaglás válaszolta meg, amely az iskolaló képzettségét a jó vadászló és a terepló képességeivel egyesítette. Sokáig a lósportot még az idomítás dominanciája jellemezte, mivel az ugratás és a tereplovaglás is eltérő, akkor még szokatlan technikát igényelt. Az első korszakalkotó ötlet egy magyar oktatótól származott. Kégl Károly 1844-ben megjelent „Utasítások a lovasok magatartására az ugratásnál” című munkájában részletezte az eredményes ugratáshoz szükséges változtatásokat, de az akkori közvélemény ezeket elutasította. Majd 46 évvel később egy olasz százados, Caprilli ugyanezzel az ötlettel előállva forradalmasította az ugratást.

Az első versenyen, melyet a campagne-lovaglás jegyében rendezett a Royal Dublin Society, Dublinban, 1864-ben, díjlovaglásban és terepversenyben indultak a lovasok. Ezt követően Párizsban és az Osztrák–Magyar Monarchiában is hasonló események zajlottak. A versenylovaglás egyre jobban terjedt Európában. A versenyeken a katonaló kiképzésének feladatait kellett az indulóknak bemutatniuk, ezért sokáig csak tisztek versenyeztek. 1883-ban, New Yorkban fedett pályás versenyt rendeztek, majd az első nemzetközi lovasverseny (magasugratás, távolba ugratás és díjugratás) 1900-ban, Párizsban a világkiállítás sportprogramjában szerepelt. 1902-ben már hat nemzet lovasai versenyeztek Torinóban.

A XX. század elejére teljesen összeállt az összetett military vagy lovastusa programja. Az első ilyen versenyt 1905-ben rendezték, Brüsszelben. Az angolok sem maradtak le versenyrendezésben. 1907-ben a londoni Horse Show-t, 1909-ben a Nemzetek Díjáért kiírt nemzetközi versenyt rendezték meg.

A lósport három szakága (díjugratás, díjlovaglás, military) 1912-ben szerepelt először az olimpián, Stockholmban. A sportágat a világháborúk idején is támogatták, bár a II. világháború erősen megtépázta a lóállományt szerte Európában. Az 1930-as években a lovasok és a lovak teljesítménye olyan szintre jutott, amelyet a mai indulók sem nagyon képesek túlszárnyalni. Akkoriban írták ki az első versenyeket nők számára, majd a fejlődés és az emancipáció az ’50-es évekre eltüntette a nemek megkülönböztetését.

Újabb lovas szakágak alakultak: fogathajtás, lovastorna, távlovaglás, western lovaglás.

A Nemzetközi Lovas Szövetség (Federation Equestre International, FEI) 1921-ben alakult meg Párizsban. A Magyar Lovassport Egyesületek Országos Szövetségét 1927-ben vették fel a tagok közé. A II. világháborút követően a nemzetközi viszonyok átszerveződtek, majd az újjáalakult FEI 1953-ban újra tagjai sorába vette a magyar szövetséget. Az első Európa-bajnokságot szakáganként rendezték: 1953-ban fogathajtás, 1957-ben díjugratás, 1963-ban military, 1971-ben négyes fogathajtás, 1984-ben lovastorna, 1985-ben kettes fogathajtás, távlovaglás, 1998-ban egyes fogat. A világbajnokságok szintén szakáganként zajlanak: 1953 – díjugratás, 1966 – díjlovaglás, military, 1972 – fogathajtás (négyes), 1986 – távlovaglás, 1987 – lovastorna. 1987 óta a páratlan évben Európa-bajnokságot, a páros években világbajnokságot rendeznek. 1990 óta az olimpiák utáni páros évben a FEI által elismert szakágakban világjátékokat is rendeznek.

Az utóbbi olimpiák legeredményesebb nemzetei közé a következő országok tartoznak: Németország, Hollandia, Ausztrália, Új-Zéland. A sportág kiemelkedő személyiségei a német (NSZK) Reiner Klimke, aki egymaga hat olimpiai aranyérmet lovagolt össze, míg a nőknél a szintén német Isabell Werth négy aranyérme számít a legjobb teljesítménynek az ötkarikás játékok történetében.

Hazai múlt

A monarchia miatt a magyar lovassport kezdeti időszaka összefonódott az osztrák lovassporttal. A versenyrendezés gondolata gróf Széchenyi Dénestől származott, aki 1872-ben, Pozsonyban az általa létrehozott társasággal, a campagne-lovak díjazására és a campagne- lovaglás népszerűsítésére vállalkozva versenyt rendezett. A sikeres pozsonyi esemény után egy évvel kiírták az első osztrák–magyar díjlovagló versenyt. 1875-től már díjugratásban is versenyeztek a lovasok. A Széchenyi fémjelezte társaság (Campagnereiter Gesellschaft) kiválóan működött és időközben, 1885-ben áttette székhelyét Bécsbe, majd később az Osztrák Lovas Szövetség szerepét is átvette. Ezt követően sorra rendezték a versenyeket díjugratásban és díjlovaglásban. Kiváló magyar versenyzők közül 1893-ban Hoffmann Lipótnak sikerült egyedül az, amit addig lehetetlennek tartottak. Megnyerte az összes versenyszámot (díjugratás, díjlovaglás, jeu de barre – 3/4 fős lovasjáték).

Budapesten 1894. május 11-én, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület Lótenyésztési Szakosztálya rendezésében zajlott le az első verseny díjugratásban és díjlovaglásban. Győztesei: Jóny Ferdinánd, Hoffmann Lipót, Warnesius Emil, Shäffner Béla voltak.

A lovassport fejlődésének további segítését vállalta az 1901-ben polgári sportegyesületként megalakult Budapesti Póló Club. Egyre több versenyt rendeztek már vidéken is. 1912-ben Debrecenben, 1913-ban Pápán. 1914-ben megalakult a Budapest Lovas Sportegylet, elnöke gróf Andrássy Géza lett. Első versenyükön militaryt, díjugratást és díjlovaglást rendeztek, utóbbi kettőt hölgyeknek is. A két világháború közötti időszakban, 1924-ben létrejött a Magyar Lovassport Egyesületek Országos Szövetsége, MLEOSZ, elnöke Horthy István lovassági tábornok volt. Ettől kezdve minden hazai versenyt a MLEOSZ szabályai szerint rendeztek. A magyar lovasélet fejlődésében nagy szerepe volt a Lovaglótanár-képző Intézetnek, mely a Ferenc József Laktanyában jött létre 1922-ben. Az itt oktató tanárok állandó, naprakész tudással látták el a növendékeket. Magyarországon az első nemzetközi lovasversenyt 1926-ban rendezték a Margitszigeten. 1930-ban az akkor már Magyar Királyi Honvéd Lovaglótanár-képző és Hajtóiskola és a teljes akkori válogatott keret az Örkény melletti katonai objektumba költözött, ahol tovább folytatta munkáját. A nemzetközileg is színvonalasan működő helyet sokáig az „örkényi iskolaként” tartották számon.

A második világháború után a honvédség, rendőrség és a határőrség élesztette újjá a magyar lovassportot. Az 1951-ben létrehozott sporttörvény szerint a versenyrendszert átalakították és területi szövetségeket hoztak létre.

A legtöbb lovasklub mezőgazdasági szövetkezetekben működött. A legeredményesebb egyesületek a honvédségnél létrejött Bp. Honvéd, a rendőrségnél az Újpesti Dózsa voltak. A sportág erőteljes állami támogatást élvezett. Ez a helyzet 1989-ben megváltozott, a klubok társadalmi alapon szerveződtek és egyre több magántőkével rendelkező klub jött létre. A Magyar Lovas Szövetség 1988-ban átalakult és Magyar Lótenyésztő Egyesületek és Lovasklubok Országos Szövetsége néven működött tovább, összehangolva a lovasélet teljes spektrumát. Később a lótenyésztők kiváltak a szövetségből, így a Magyar Lovas Szövetség kizárólag a sporttevékenységeket fogja össze a különböző szakági bizottságokkal együttműködve.

A lovassportok népszerűsége töretlen, annak ellenére is, hogy nem éppen olcsó módjai a szabadidő eltöltésének. Azonban a lovassportok ma ismert jótékony hatásai, például sérült gyermekek lovas terápiája, felkeltették a sportolni vágyók figyelmét. A sportág „eladhatósága” a médiumok szempontjából is az érdeklődés középpontjába került. A Budapesten 2007 decemberében megrendezett első hazai, teremben lebonyolított világkupa is ezt igazolta.

A magyar lovassport mindig kiemelkedő és ismert volt világszerte. Legeredményesebbek a fogathajtók, akik számos világbajnoki és Európa-bajnoki címet szereztek.

Néhány kimagasló név: Abonyi Imre, Bárdos György, Fülöp Sándor, Juhász László, Lázár Zoltán, Lázár Vilmos.

Lovaglásban egyetlen olimpiai érmünket 1936-ban Platthy József szerezte nehéz vadászugratásban. EB bronzot Dallos Gyula díjlovaglásban és Kastély Attila western szlalomban szerzett.

Szakági versenyszabályok

Díjlovaglás

A díjlovaglás célja bizonyítani a ló tökéletes engedelmességét, képzettségét, mozgásának és mozgatásának művészi szintjét. Az előírt feladatot a versenyzők egy 20 × 60 méteres kijelölt pályán hajtják végre. Szerepel a programban ügetés, megállás, oldaljárás, hátraléptetés stb. A versenyző viselete fekete kalap vagy cilinder, fekete kabát, vagy frakk, fehér ing, nyakkendő, kesztyű, nadrág, fekete csizma, a lovon angol sportnyereg, „A” szinten csikókantár, magasabb szinten nagykantár és sarkantyú, egyéb segédeszközök használata tilos.

http://dijlovaglas.lovasszovetseg.hu/index.php?page=130