Ugrás a tartalomhoz

Sport A-tól Z-ig. Általános és különleges sportágak ismerete

Gallovits László, Honfi László, Széles-Kovács Gyula (2011)

Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola, Dialóg Campus Kiadó-Nordex Kft.

23. fejezet - Labdarúgás (Football)

23. fejezet - Labdarúgás (Football)

A labdarúgás ősének az ókori Kínában játszott „csu-küh”-t tekintjük, melyet rendszeresen alkalmaztak a katonai kiképzésekben, az ügyesség és gyorsaság fejlesztésére és nem utolsósorban kitűnő kikapcsolódást is biztosított a nép számára. Az elnevezés magyarra fordítva „rúgni-labdát” jelent. Ezt a játékot lábbal, fejjel, öklözéssel, háttal, vállal és mellel érintve játszották, nyitott tenyérrel a labdához érni tilos volt.

A labdarúgás ma a világ legnépszerűbb sportja. Egy vonalakkal határolt füves pályán 2 × 11 ember kombinatív játékkal irányított módon és szabályos körülmények között próbálja az ellenfél kapujába juttatni a labdát, illetve megakadályozni saját kapujának „bevételét”.

Nemzetközi múlt

A modern foci hazájában, Angliában, valamint Franciaországban a középkori falvak kedvenc játéka a „határlabdázás” volt, mely leginkább tömegfoci jelleget öltött. A hagyomány szerint a tél elteltével a rontásokból származó veszedelmeket beletömködték egy állati bendőbe, vagy valamilyen bőrbatyuba és közösen kirugdosták azt a falu területéről, át a szomszéd faluba, megszabadulva így a lehetséges rossztól. Ezt később a XIV. században beszüntették, mert sokszor tömegverekedés lett a játék vége. Ebben az időben jelent meg Itáliában a calcio fiorentina, melyet Firenzében és Padovában játszottak először. Ezt a játékot már körülhatárolt pályán művelték, egy mérkőzésvezető irányítása mellett. Egy csapat 27 főből állt, meghatározott rendben elhelyezkedve (kapus, védők, fedezetek, csatárok). A labdát csak a kapus foghatta kézbe, míg a többiek lábbal vagy ököllel terelgethették. A kaput a pálya két végén felállított sátrak jelentették, oda kellett minél többször bejuttatni a labdát.

A mai értelemben vett labdarúgás az 1820-as években kezdett elterjedni az angliai iskolákban. Ugyan kezdetben a foci tiltott játék volt, de a tilalom feloldásával egyre többen kezdték játszani. A mérkőzéseket ekkor már szigorú szabályok szerint játszották, rendkívül fegyelmezetten. A cambridge-i szabályok 1848-ban jelentek meg, de sajnálatosan elkallódtak, illetve részben átdolgozásra kerültek. 1855-ben alapították meg az első amatőr futballklubot, az FC Sheffieldet.

A játék fejlődése és fokozott népszerűsége hamar szervezett formába terelte a focit. 1863-ban iskolák és társadalmi egyesületek létrehozták a Football Associationt (FA). Ekkor vált hivatalosan külön a rugby és a foci. Az akkor elfogadott szabályok meghatározták a gól definícióját, a lest, tiltották a kezezést és a labda levegőben való érintését.

A XIX. század végére kialakultak a ma is ismert játékszabályok. Rendszeresen játszottak mérkőzéseket, kupameccseket. Az FA 1871-ben írta ki először az Angol Kupát. Megjelent a mérkőzés előtti sorsolás a kezdés és a térfél eldöntésére. 1880-tól a bíró által kiállított játékos már nem jöhetett vissza a pályára. 1882-ben bevezették a kapu keresztlécet és a partdobást, 1884-ben a határbírók működését, 1890-ben a tizenegyest, 1891-ben a hálót. Az első hivatalos szabálygyűjteményt 1895-ben adták ki. Eleinte kilenc támadó játékos mellett egy hátvéd és egy kapus állt a pályán. A támadójáték modernizálásával viszont több védőt kellett hátrébb vonni, majd még újabb és újabb felállások, játékstílusok alakultak ki.

A népszerűség rengeteg nézőt csalogatott a pálya szélére. A belépőjegyek értékesítésével hamar kiderült, hogy a foci jó üzlet. A játék ekkor még amatőrnek számított, de egyre inkább az álamatőrség volt jellemző, hiszen a játékosokat legjobban pénzzel tudták a jobb, látványosabb játékra motiválni. A színvonal gyors emelkedését a hivatalosan is elfogadott profizmus segítette 1885-től. Az angol ligát 1888-ban hozták létre, s kiírták az első bajnokságot, melyet a Preston North End nyert meg.

Az angol szerveződés után a skótok, írek, walesiek, hollandok, dánok, svájciak is elindították saját bajnokságaikat. Az első nemzetek közötti találkozót Glasgow-ban Skócia játszotta az angol nemzeti válogatottal. A labdarúgás gyorsan túlnőtt Európán és elindult világhódító útjára. A tengerentúlon az első hazai szövetséget Ausztráliában hozták létre 1888-ban. Kanadában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Brazíliában és Argentínában is megalakultak a helyi labdarúgó szövetségek. 1904. május 21-én, Párizsban hat nemzet részvételével létrejött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (Fédération Internationale de Football Association, FIFA). Az angolok és a szigetország többi szövetségei presztízsből maradtak távol, ugyanis magukat tekintették a labdarúgás legfelsőbb szervének, illetve az általuk létrehozott International Football Association Board (1886) volt egyedül jogosult a szabályok magyarázatára és megváltoztatására. Ebben a szervezetben a FIFA négy, és a többi négy szövetség (angol, skót, walesi és északír) egy-egy szavazattal vett részt. Ezt a hozzáállást akkor a FIFA el is fogadta. Ezt követően Anglia és társszövetségei hol beléptek a FIFA-ba, hol pedig kiléptek belőle, de ezzel a FIFA tekintélyének szerencsére kicsit sem ártottak. A világháborúk természetesen a labdarúgásban is okoztak némi zavart és visszaesést, de talán ez a sportág volt az, amely ezt a legkevésbé érezte meg. 1946-ban már 57 tagja volt a FIFA-nak és a fejlődés továbbra sem lassult. Folyamatosan új tagországok csatlakoztak a FIFA-hoz. 1970-ben 138 tagot számlált a világszervezet. A hatalmas futballcsalád a földrészek országainak külön szerveződését igényelte. Először Dél-Amerika alakított szövetséget 1916-ban. Az Európai Labdarúgó Szövetség (Union Européenne de Football Association, UEFA) csak jóval később alakult meg, 1954-ben. Székhelye Bern.

A labdarúgás az olimpiai játékokon először 1908-ban, Londonban szerepelt. A világbajnokságot elsőként Uruguay rendezhette meg 1930-ban. Kezdetben a Rimet Kupáért ment a küzdelem, de mivel Brazília 1970-ben harmadjára is elhódította azt, így megtarthatta. 1974-ben a soron következő világbajnokságot már a FIFA Világkupáért játszották. Az Európa-bajnokságot 1960-tól rendezik meg. A legrangosabb klubtorna a korábban Bajnokcsapatok Európa Kupája, BEK, 1992-től Bajnokok Ligája, valamint az UEFA Kupa, mely szintén több néven volt ismert (Vásárvárosok Kupája, Európai Vásárvárosok Kupája, Kupagyőztesek Európa Kupája).

A labdarúgás legeredményesebb nemzetei: Olaszország, Anglia, Argentína, Brazília, Franciaország Németország, Spanyolország. A bajnokságok tekintetében az olasz, angol, német, spanyol csapatok szerepelnek a legjobban, az európai kupákban: Juventus, Milan, Inter, Chelsea, Manchester United, Arsenal, Bayern München, Dortmund, Barcelona, Real Madrid. Említésre érdemes a dél-amerikai futballélet is. Kiváló csapatok: a Boca Juniors, River Plate, São Paulo, Internacional, Flamengo, Vasco da Gama, melyek a Libertadores Kupáért, a nemzeti válogatottak pedig a Copa América serlegéért küzdenek.

Csak néhány név a „halhatatlan” és szinte megszámlálhatatlan külföldi labdarugó világhíresség közül: Pele, Jasin, Eusebio, Charton fivérek, Maradona, Beckenbauer, Zidane, Beckem, Ronaldino, Messi.

Női mérkőzést először Angliában játszottak 1895-ben, de az első hivatalos klub Franciaországban alakult 1916-ban. A XX. század elején több országban tiltották a női futballt, ugyanakkor egyre többen álltak a sportág női elindítása mellett.

Női klubok alakultak Dániában, Németországban, Spanyolországban. A szakág látványos fejlődést mutatott, azonban széles tömegbázis sokáig nem jellemezte a női labdarúgást.

Az első nem hivatalos világbajnokságot 1970-ben, Olaszországban rendezték meg. Az UEFA felkarolásának köszönhetően 1984-ben kiírták a hivatalos Európa-bajnokságot, míg a nemzetközi szövetség 1991-ben női világbajnokságot szervezett. A sportág női szakágának elismerése, hogy 1996-ban, Atlantában már az olimpia küzdelmeiben is bemutatkozott. 2001-ben az UEFA elindította a női csapatok részére a Bajnokok Tornáját.

Hazai múlt

Az első írást a labdarúgásról először Magyarországon az 1879-ben Molnár Lajos és gróf Esterházy Miksa által írt Athletikai gyakorlatok című könyv említi meg, mint „angol rúgósdit”: „A foot-ball” vagyis „rúgdaló”, a legrégibb angol játékok egyike és kizárólag az ifjúság, az iskola játéka. Ez az utóbbi körülmény, s az, hogy télen-nyáron s a felszerelés minimumával űzhető, nagyon is alkalmassá teszi e labdajátékot átültetésre idegen talajba, mit tisztelettel ajánlunk tanügyi köreink figyelmébe.”

Az első hazai futballmérkőzést 1897. május 9-én játszották le, ezen a BTC (Budapesti Torna Club) két csapata küzdött egymás ellen. Lényegében ekkor indult útjára a magyar futball. A sportág első időszaka a nemzetközi történések tükörképszerű leképezése volt. Az első nemzetközi mérkőzésünkön vereséget szenvedtünk a bécsi Criketter csapatától. Azonban ez sem vette kedvét a focizni vágyó fiatalságnak. Egyre több egyesület és klub jött létre. 1901. január 19-én megalakult a Magyar Labdarúgók Szövetsége.

Ugyanebben az évben megrendezték az első hazai bajnokságot, amelyben ekkor még csak fővárosi csapatok vettek részt. A főváros-vidék elhatároltság elsősorban technikai okok miatt egészen 1926-ig fennállt. A vidék legjobb csapata viszont rendelkezett azzal a jogával, hogy megmérkőzhetett a legjobb budapesti gárdával az országos bajnoki címért. A magyar labdarúgás először 1912-ben vett részt az olimpián, a világbajnokságon pedig 1934-ben debütált válogatottunk.

A sportág dicsőséges időszaka az 1950-es években kezdődött. 1952-ben a híres Aranycsapat (Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor) olimpiai bajnokságot nyert, majd ezt a teljesítményt még kétszer sikerült a magyar válogatottnak elérnie (1964, 1968). 1953. november 25-én az „évszázad mérkőzésén”, az addig hazai pályán veretlen angol válogatottat 6 : 3 arányban legyőztük. Egy évvel később a budapesti visszavágón sem okoztunk boldogabb perceket az ellenfélnek, hiszen válogatottunk 7 : 1-re nyerte a találkozót. Sajnos a bíztató előjelek ellenére 1954-ben a svájci világbajnoki döntőt elveszítettük az NSZK-val szemben. A vereség okát sokáig boncolgatták a játékosok és a szakemberek, de az a fiaskó akkor már egy eredményes korszak lassú végét jelentette. A csapat 1956-ban teljesen széthullott. A külföldre távozott labdarúgók (Puskás a Real Madridban, Kocsis és Czibor a Barcelonában folytatta) helyettesítése nehezen ment, az utánpótlás még nem volt annyira erős, hogy fiatalítva újra ütőképes csapattal álljunk ki a nemzetközi porondra. A munka gyümölcse a ’60-as évekre érett be. Válogatott szinten és klubszinten is eredményes volt a magyar futball. A világeseményeken rendre az elődöntőbe, döntőbe jutottunk, 1966-ban az akkor már kétszeres világbajnok Brazíliát is legyőztük.

A magyar klubok közül a Ferencváros elhódította a Vásárvárosok Kupáját (KEK), majd az MTK és a Győri ETO is szép sikereket ért el. 1967-ben Albert Flóriánt (FTC) a legjobb európai játékosnak választották és Aranylabdát kapott. Az 1970-es években a magyar futball elindult a lejtőn. Sikertelen világbajnoki selejtezők, nem várt vereségek labdarúgásunk gyengélkedését mutatták. Egyesületeink közül ugyan az Újpesti Dózsa (BEK elődöntő) és a Ferencváros (KEK döntő) újra eljutott az európai kupák utolsó köréig, de a hazai színvonal ekkor már jócskán visszaesett. 1978-ban, 1982-ben kijutottunk a világbajnokságra, de ott rendre csúnyán leszerepeltünk

A Videoton 1985-ben UEFA Kupa-döntős teljesítményével még erősített a hazai reményen, de az 1986-os mexikói világbajnokság óta a magyar futball nagyon rossz helyzetbe került.

Magyarországon már az I. világháború előtt megjelent a női foci. Az első csapat 1912-ben alakult, Szegeden. A példán felbuzdulva más vidéki városok is megpróbálkoztak a női labdarúgás népszerűsítésével, de a háborúk megakadályozták a szakág megerősödését. Az 1960-as években a Testnevelési Főiskolán a lányhallgatók rendszeresen kispályás focit játszottak. Valódi igény a ’70-es évektől alakult ki. 1971-ben kispályás tornát rendeztek nők számára, melyre 8 csapat nevezett. Egyre több vállalati, szakszervezeti, baráti társulás alakított női kispályás csapatot. A FIFA ekkor már világszerte támogatta a női labdarúgást, itthon az MLSZ mégsem akarta elfogadni. Csak kezdeti fellángolásnak értékelte a női szakág szerveződését. Mégis 1972-ben már 145 csapat mintegy 2500 női játékosa rúgta a labdát Magyarországon. A további fejlődéshez erőteljes támogatásra lett volna szükség, de az MLSZ továbbra is elhatárolta magát. A nők nem adták fel, és lelkesen futballoztak, majd 1983-ban kiírták az első hazai női labdarúgó bajnokságot. 1985-ben a női válogatott 1 : 0-ra megverte az NSZK női csapatát. 1993-ban Női Kupát és Szuperkupát is rendeztek, melynek döntőjében a Renova a Pécsi Fortunával játszott és 4 : 0-ra nyert. 1994-ben az I. osztály mellett kiírták az NB II. bajnokságát is.

Versenyszabályok

A nagypályás labdarúgást két 11 fős (1 kapus – 10 mezőnyjátékos) csapat játssza. A játéktér 90–120 m × 45–90 m területű, nemzetközi mérkőzéseken azonban 100–110 m × 64–75 m. A kapuk belső mérete 7,32 × 2,44 m. Az alapvonaltól 16,5 méterre van a büntetőterület, a gólvonaltól pedig 11 méterre a büntetőpont található. A pálya sarkait szögletzászló jelzi. A játékot általában bőrből készült, 68–71 cm kerületű és 396–453 grammos labdával játsszák. A mérkőzést egy játékvezető vezeti, akit két partjelző és egy tartalék játékvezető segít a helyes döntések meghozatalában. A játék két 45 perces félidőből áll, melyek között egy 15–20 perces szünet van. A csapatok célja, hogy minél több gólt (a labda teljes terjedelmével átjut a gólvonalon) érjenek el. A mérkőzés előtt a kezdőrúgás, illetve a térfélválasztás jogát pénzfeldobással döntik el. A meccs középkezdéssel kezdődik. A játék során a labdát kézzel csak a kapus érintheti, de ő is csak a büntetőterületen belül. A mezőnyjátékos csak az oldalvonalon túljutott labdát érintheti kézzel, a bedobás céljából. Az alapvonalon túljutott labdát szögletrúgással vagy kapuskirúgással hozzák újra játékba, attól függően, hogy utoljára egy védő- vagy egy támadójátékos érintette a labdát. A játék során, a büntetőterületen belül elkövetett szabálytalanságokért 11-est ítélnek. Az azon kívül előforduló szabálytalanságért szabadrúgást ítél a játékvezető. A szándékos vétségekért, súlyosságtól függően sárga lap vagy piros lap jár. Az egy mérkőzésen begyűjtött két sárga lap után a játékost piros lappal kiállítják a játékból.

A les az egyik legbonyolultabb szabály, amelynek betartása a legtöbb vitát generálja a mérkőzéseken. A leshelyzet önmagában nem szabálytalanság. Lesnek minősül, ha a játékvezető véleménye szerint a támadásban aktívan részt vevő játékos csapattársától úgy kapja meg a labdát, hogy az átadás pillanatában közelebb van az ellenfél alapvonalához, mint a labda és az utolsó előtti védőjátékos. Fontos tudni, hogy a kapus is védőjátékosnak számít. Az utolsó előtti védőjátékos pozíciója jelöli ki a les vonalát. Les csak akkor lehet, ha a támadó játékos az ellenfél térfelén tartózkodik.

A les nem a labdaátvételre, hanem az átadás pillanatára vonatkozik. Ha a csatár a védők előtt van a kiugratás pillanatában, és mélységből indulva csak a labda átvételekor kerül mögéjük, az nem számít lesnek.

Laikus megfogalmazás szerint lesnek minősül már az is, hogyha a csatár bármely olyan testrésze, amellyel szabályosan érintheti a labdát, túllóg a védőkön. Tehát akár csak a feje, vagy a lába is közelebb van az alapvonalhoz, mint az utolsó védő bármely testrésze, akkor az is lesnek számít. Ezen gondolatoknál érdemes elgondolkodni a látás, észlelés, döntés biológiai folyamatain.

A leshez nem kell feltétlenül labdához érnie az elöl helyezkedő támadónak, elég, ha zavarja az ellenfelet, például ha a csatár nem ér labdához, de gátolja a kapust a lövés védésében vagy előnyt szerez leshelyzetéből.

Lehet olyan helyzet, amikor a csatár bár a védők mögött tartózkodik, egyáltalán nem avatkozik játékba (nincs lehetősége), és a védekező csapat játékát sem zavarja. Ezt nevezzük tétlen lesnek, de ettől még szabályos a támadás. Ha egy játékos tétlen lesen van, és miután egyik társa rálövi a kapura a labdát, majd a kipattanóhoz hozzáér, azonnal érvényesül a lesszabály.

Ha a saját térfélről indul a csatár az átadás pillanatában, akkor a lesszabály nem érvényesül. Nincs les akkor sem, ha a támadó játékos egy vonalban van a labdával, ha egy vonalban van az utolsó előtti védőjátékossal vagy az utolsó két védőjátékossal.

Kirúgás, bedobás, szögletrúgás és játékvezetői labdaejtés esetében sincs les. Sőt az sem minősül lesnek, ha a támadó játékos az ellenféltől kapja a labdát.

Sarkalatos kérdés a játék közben a közvetlen és a közvetett szabadrúgás kérdésköre. Közvetlen szabadrúgás jár az ellenfél javára, ha egy játékos elköveti a következő hat szabálysértés valamelyikét, a játékvezető megítélése szerint vigyázatlanul, meggondolatlanul, vagy indokolatlan mértékű erőbevetéssel:

  • az ellenfelet megrúgja vagy megkísérli megrúgni;

  • az ellenfelet elgáncsolja, vagy ezt megkísérli;

  • nekiugrik az ellenfélnek;

  • az ellenfelet vállal támadja;

  • az ellenfelet megüti vagy megkísérli megütni;

  • az ellenfelet ellöki.

Közvetlen szabadrúgás jár az ellenfél javára akkor is, ha egy játékos elköveti a következő négy szabálytalanság valamelyikét:

  • a labdáért való küzdelemben történő szerelésnél előbb érinti az ellenfelet, mint a labdát;

  • az ellenfelet visszatartja;

  • az ellenfelet leköpi;

  • szándékosan kézzel érinti a labdát (kivéve a saját büntetőterületén belül tartózkodó kapust).

A közvetlen szabadrúgást az ellenfél arról a helyről végzi el, ahol a szabálytalanság történt.

Büntetőrúgás az ítélet, ha a felsorolt tíz szabálysértés valamelyikét egy játékos a saját büntetőterületén követi el, tekintet nélkül a labda helyzetére, feltéve, hogy a labda játékban van.

Közvetett szabadrúgás jár az ellenfél javára, ha egy játékos a játékvezető véleménye szerint

  • veszélyesen játszik;

  • akadályozza az ellenfél mozgását;

  • gátolja a kapust abban, hogy a kezében tartott labdától megszabaduljon;

  • lesen volt;

  • bármilyen más, a szabályban előzőleg nem említett szabálytalanságot követ el, amelynél a játékot meg kell állítani figyelmeztetés vagy kiállítás céljából.

Közvetett szabadrúgás jár az ellenfél javára akkor is, ha a kapus a saját büntetőterületén elköveti a következő négy szabálytalanság valamelyikét:

  • hat másodpercnél tovább tartja kezében a labdát, mielőtt birtokából kiengedné;

  • a labda korábbi birtoklása után ismét kézzel érinti, mielőtt más játékos érintette volna (a labda pattogtatása nem számít);

  • kézzel érinti a labdát, amit csapattársa szándékosan hozzárúgott (hazaadás);

  • kézzel érinti a labdát, ami közvetlenül csapattársa bedobásából jutott hozzá.

A közvetett szabadrúgást az ellenfél arról a helyről végzi el, ahol a szabálytalanság történt.

Hivatalos olimpiai versenyszám (férfiak–nők)

16 csapat (22 fő/csapat).

Magyar Labdarúgó Szövetség

1112 Budapest, Kánai út 2/D.

Telefon: (+36 1) 577-9500

Fax: (+36 1) 577-9503, (+36 1) 577-9504

E-mail:

WEB: www.mlsz.hu

Strandfoci (Beach Football)

A standlabdarúgás eredetileg Dél-Amerikában, a homokos tengerparttal rendelkező országokban alakult ki. A labdarúgás alapjaira épülő strandfoci hamar meghódította a világot, a játékban nagy hangsúlyt kap az ügyesség, a gyorsaság és a jó állóképesség. A strandfocit évtizedekig kötetlenül játszották, szabályai a szájhagyományra, a megegyezésre épültek. A szervezetszerű játék megkövetelte, hogy a játékszabályok egységes szerkezetben, mindenki részére rendelkezésre álljanak. Ez 1992-ben történt a Beach Soccer Worldwide megalapításakor.

A Magyar Strandlabdarúgó Szövetség 1995. június 8-án alakult, Gyöngyös székhellyel, elnöke Juhász Péter újságíró, főtitkára Izsvák Zsolt vállalkozó lett. A pályák és a játékszabályok hiteles kialakításához Brazíliából kértek és kaptak segítséget. A magyar strandfoci-bajnokságot nyáron a futball holtszezonjában, hétvégenként bonyolítják le, a csoportmérkőzések után egyenes kieséses rendszerben. Az első bajnokságot 1995-ben írták ki, helye a Kisköre–Abádszalók–Tiszafüred körzetének homokos strandjai voltak. 1995-ben 32 csapat; 1999-ben 198 csapat; 2001-ben 232 csapat indult. 2001-ben a sok nevezés miatt elődöntőket tartottak, és a legjobb 24 együttes kvalifikálhatta magát az Egerben tartott döntőre.

A játéktér mérete 35–37 m hosszú, és 26–28 m széles. A vonalakat 10 cm széles kék színű szalagok helyettesítik, a négy sarkon homokba rögzítve. A büntető 9 m-re van. Adott mérkőzésre 10 játékos nevezhető, egyszerre 5–5 fő van a pályán csapatonként, melyből 1 kapus és 4 mezőnyjátékos. A kapus bármikor lecserélhető és bármelyik játékos lehet kapus. 3 × 12 perc tiszta játékidő, maximum 3 perces pihenőkkel. Csak közvetlen szabadrúgás van, és az végzi el, aki ellen a szabálytalanságot elkövették. Közvetlenül gól érhető el belőle. Sorfal nem állítható, kis homokdomb viszont építhető, hogy a labdát megemelje.

http://jatekvezetok.blsz.hu/szabalyzatok/strandlabdarugas_jatekszabalyai_%202008.pdf

http://strandfoci.hu