Ugrás a tartalomhoz

A sportmozgások biológiai alapjai I.

Csoknya Mária, Wilhelm Márta (2011)

Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Nyugat-Magyarországi Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola, Dialóg Campus Kiadó-Nordex Kft.

A mozgás aktív rendszere. Az izomzat

A mozgás aktív rendszere. Az izomzat

Az izomzat általános jellemzése

A mozgás aktív rendszerét a vázizomzat adja, ami önálló izmokból ( musculi; izom = musculus = m.) áll. Az izmok az akaratlagos mozgás szerkezeti és működési egységei. Az izmok nem egyedül, hanem csoportosan működnek. Ennek alapján beszélünk:

  1. Azonos működésű (agonista, vagy társizmok, amit sinergista izmoknak is neveznek) izmokról, amelyek egy ízület meghatározott irányú mozgásában vesznek részt. Pl. a kétfejű combizom és bármelyik más térdhajlító izom (pl. musculus sartorius).

  2. Azokat az izomcsoportokat, amelyek egymással ellentétes működést fejtenek ki antagonista izmoknak hívják (pl. a két- és a háromfejű felkarizom).

  3. Azokat az izmokat, amelyek egy másik izom nem kívánatos hatását mozgás komponensét ellensúlyozzák, közömbös izmoknak nevezzük (Pl. a csuklót tenyér irányba főleg az orsócsonti és singcsonti csukló hajlító izom mozgatja. Amennyiben egyikük működése kiesik, nem jön létre ún. tiszta tenyéri irányú hajlítás, mert érvényesül a társizom mellékműködése, vagyis hajlítás közben orsócsonti vagy singcsonti irányba húzza a kezet.

Az izmokat hatásuk és funkcióik iránya szerint csoportosítjuk, s így beszélhetünk:

  1. hajlító (flexor),

  2. feszítő (extenzor),

  3. közelítő (adduktor),

  4. távolító (abduktor),

  5. forgató (rotátor) izmokról.

Egy izom felépítése

Az izmok fő tömegét az ingerek hatására összehúzódásra képes izomhas (venter) adja. Az izomhasat felépítő izomrostok az izomműködés szempontjából nagyon fontos inakba folytatódnak. Az utóbbiak kevéssé nyújthatók és kontrakcióra sem képesek. Az izomhas elernyedt állapotban puha, összehúzódáskor fokozatosan megkeményszik.

Minden izmot kívülről egy kötőszövetes réteg a perimysium externum burkol (5.26. ábra). Ez a réteg válaszfalakat bocsát az izom állományába (perimysium internum = epimysium). Ezek a válaszfalak az izmot elsődleges, másodlagos és harmadlagos nyalábokra tagolják. Bennük futnak az izom vérerei és idegei. Végül is a kis válaszfalak (endomysium) az izomrostokat határolják (Izomrost felépítését ld. „Vázizomszövetnél”).

5.26. ábra - Egy izom keresztmetszete

Egy izom keresztmetszete

Az izmok felszínét a saját kötőszöveti hüvelyükön kívül, még egy kötőszövetes izompólya (fascia) is borít. Általában minden fascia csak egy izmot borít, de ismerünk speciális fasciákat is, amelyek több izmot, vagy izomcsoportot vesznek körül (pl. combpólya, lábszárpólya).

Az izomhas a két végén inakban ( tendo) végződik, ami tömöttrostos kötőszövetből álló selymesfényű szalag. Ezt lazarostos kötőszövetből álló hüvely borítja. A végződések közül az egyik az eredés, a másik a tapadás. Az izomnak az a vége adja az eredést (punctum fixum), amelyik az izom összehúzódásakor nem mozdul el. Tapadásnak pedig azt a véget nevezzük, amelyik összehúzódáskor mozgásban van (punctum mobile).

Az izmok járulékos berendezései

Ilyenek a fasciák (ld. korábban), az ínhüvelyek, a nyálkatömlők, sesamporcok és a zsírtestek.

Az ínhüvelyek (vaginae tendinum), az izom síkosságát biztosítják. Belső rétege a viscerális lemez befelé az ínnal nő össze, majd egy szűk rés után az ínhüvely fali lemeze következik. A két lemez közötti nedv biztosítja az izmok hüvelyen belüli csúszását. A fali lemezhez tapad a stratum fibrosum.

A nyálkatömlők (bursae synoviales) feladata közvetlenül a csonton elcsúszó izom védelme.

Sesamporcok, vagy csontok (ossa sesamoidea) az inak nyomásnak kitett helyein fordulnak elő. Ilyen csont pl. a patella.

Zsírtestek (corpora adiposa). Az egyes izmok között terülnek el és könnyítik elmozdulásukat.

Az izmok erekkel és idegekkel gazdagon ellátottak. Az idegek lehetnek érző, mozgató és vegetatív idegrostok (ld. „Izomszövet idegvégződései”).

Az izmok alaktani csoportosítása

Általában az izmoknak egy eredése és egy tapadása van. A kettő között található az izomhas. Az ilyen megjelenésű izom az orsó vagy egyhasú izom (5.27. ábra, A. kép). Ha az izomhasat egy kötőszövetes befűződés két részre osztja, akkor kéthasú izomról beszélünk (5.27. ábra, B. kép). Némely izomnak két vagy több eredése is lehet, amelyek közös izomhasba mennek át és egyetlen ínnal végződnek Ebben az esetben két-, három-, négyfejű izomról (m. biceps, -triceps, -quadriceps) beszélünk (5.27. ábra, C. és D. képek).

Az olyan izmot, amelynél az egységes izomhas különálló és külön-külön végződő inakra tagolódik, sokfarkú izomnak (m. multicaudatus; 5.27. ábra, E. kép) nevezik.

5.27. ábra - Az izmok típusai

Az izmok típusai

A: egyhasú -, B: kéthasú-, C: háromfejű-, D: többfejű-, E: többfarkú-, F: lapos-, G: egytollú-, H: kéttollú izom

Inas beírás (inscriptio tendinae) keletkezik abban az esetben, ha az ínszövet nem nyomul át az izom egész vastagságán. Gyakran az ín egy darabon benyomul az izomhas belsejébe, és az izomrostok a toll sugaraihoz hasonlóan kapcsolódnak az ínhoz, ezáltal tollszerű izmok (musculi pennati) keletkeznek Van egytollú izom (m. unipennatus, 5.27. ábra, G. kép), amelyen az ín az izom egyik szélét foglalja el és a hosszú harántcsíkolt izomrostok csak az egyik oldalról tapadnak. A kéttollú izom (m. bipennatus, 5.27. ábra, H. kép) esetében az ín az izomhas közepén fekszik, és az izomrostok két oldalról csatlakoznak hozzá.

Lapos izmok (5.27. ábra, F. kép) esetében az ín laposan, hosszan elnyúló, amit bőnyének ( aponeurosis) nevezünk.

Gyűrűs izmok: A testnyílások körül találhatók.

Az említett izomtípusok nem azonos mennyiségű és hosszúságú izomrostokat tartalmaznak. A párhuzamos rostú izmokban kevés, de hosszú-, a tollas izmokban sok, de rövid izomrost található. Ezek a tényezők szabják meg az izom megrövidülési képességét, s az általa kifejtett erő nagyságát. Az izom megrövidülése az izomrostok hosszúságától függ, az izom ereje pedig az izomrostok összkeresztmetszetével arányos. Az egyhasú izom viszonylag kis erőt fejt ki, de nagymértékben képes megrövidülni. A tollasizom pedig nagy erőkifejtésére képes, de kismértékben húzódik össze.

Az izmok működése

Az izomműködés biomechanikai alapjai

Az egyedi izomrostok nem olyan hosszúak, mint az egész izom, de megközelítik azt. Az izom inakkal kapcsolódik a csonthoz. Ha az izom-ín-csont kapcsolat megszűnik, az izom összehúzódásra nem lesz képes. Ezért az inak szerepe rendkívül fontos az izommozgások kivitelezésében és az izom rögzítésében.

Hosszú ideig úgy gondolták, hogy az inak nem nyújthatók. Szakítószilárdságuk valóban több fémével is vetekszik, mégis kiderült róluk, hogy nyújthatók, mintegy 2-4%-ban. Ha ennél jobban megnyújtjuk az inakat, akkor az eredeti állapotba nem képesek visszatérni. A normál mozgások kb. 0,5%-kal nyújtják meg az inakat, amikoris a fibrillumaikban lévő cikk-cakk szerkezet kiegyenesedik.

Az izomról képződő erő átvitele ma már nem értelmezhető mechanikusan. Az izom-összehúzódás nem egyenletes, a csont eltérő pontjain különböző erőhatások érvényesülnek. Így az ín szerkezetének ehhez alkalmazkodónak kell lennie, s az erőt mégis egyenletesen kell elosztania. Más esetekben viszont éppen összegeznie kell a különböző pontokról eredő erőt (pl. tollas = tollazott izmokban).

A sportmozgások különösen nagy erő kifejtésére késztetik az inakat, így szerkezetüknek olyannak kell lennie, hogy a rájuk nehezedő erő sokszorosát is elbírják. Az ín szerkezetéből adódóan következik, hogy mm2-ként ugyanakkora teherbírású. Szakítószilárdságuk 45-70 N/mm2. A csontok szakítószilárdsága pl. 35-50 N/mm2, az alumíniumé 25-40 N/mm2 körüli érték. A férfiak esetében ez az érték 25-30%-kal magasabb, mint az azonos életkorú nőké, mindkét esetben a maximumot 20-30 éves kor körül mérhetjük. Az inak szakítószilárdsága 50%-tól akár a többszörösével is nagyobb lehet a hozzájuk tartozó izom húzóerejének. Különbség mérhető a jobb és a bal testfél között is a domináns oldal javára.

Az inak nyújthatóságát a peritoneum externum akadályozza, amely rostszerű hálózatos alakú, s az ín nyújtása során ráfeszül az ínra. Physiológiás nyújtás során az ín visszatér eredeti állapotába, ennél nagyobb erejű nyújtás esetén ez nem következik be. Sportmozgásoknál nagyon fontos az ízületi szalagok, inak nyújtása, több sportágban azonban az inakat túlnyújtják, hogy fokozzák az ízületi mozgásterjedelmet. Ennek hátránya, hogy az ízületi szalagok nem tartják stabilan a csontokat, gyakoriak lesznek a húzódások, rándulások, stb. A subfibrillumokat és fibrillumokat összekötő proteoglikánok (ragasztóanyag) szerkezete deformálódik, sőt a kollagén-fehérje szerkezete is megváltozik. További nyújtás (az eredeti hossz 10-20%-a) esetén az ín elszakad. Ez a folyamat természetesen módosítható az erő nagyságával és az erőközlés sebességével. Ha az inakat physiológiásan nyújtjuk, majd ugyanezzel az erővel többször is megtesszük ugyanezt, az adott ín már csak az eredeti hossz 50%-ra húzódik össze. Ezt használják ki a különböző sportágakban is.

Mivel az ín alapvető feladata mégis az erő közvetítése az izomról a csontra, mindkét szövethez stabilan kell rögzülnie. Mind az izom-ín, mind az ín-csont átmenet speciális szerkezetű.

Az izom-ín átmenet nem folyamatos. Az izomsejtek ínközeli felszínén apró kidudorodások jelennek meg (1-5 cm hosszan), amelyek a bazális membránhoz hasonló szerkezetűek. Ezekre az apró „bolyhokra” az ínfibrillumok hosszirányban és spirál alakban is ráfonódnak (5.28. ábra). Így az izomsejtek közötti ínfibrillumok, valamint az izomsejtekre ráfonódó fibrillumok együtt egy speciális hálózatot hoznak létre (lemezek). Ezek a lemezek adják pl. a tollazott izmok „tollait”.

5.28. ábra - Az ín-izom szerkezet

Az ín-izom szerkezet

1: izomsejt, 2: tüskeszerű kitüremkedés, 3: ínfibrilla

Az ín-csont átmenet (5.29. ábra) folyamatos. Az inak tapadásfelőli oldalán felszaporodik a fibrillumok között az alapállomány, majd porcsejtek is megjelennek. Ezek a sejtek tolják szét a fibrillumokat, így az ín nagyobb felületen fog tapadni. A csontközeli felszínen rostos porclemez található. Ez a porclemez a csont felszínén elmeszesedik (meszes porc), a fibrillumokon is apatit (mészlerakódás) figyelhető meg. Végül a fibrillumok behatolnak a csontkéregbe. Ezek a speciális rétegek biztosítják, hogy az ín nagy erőbehatásra sem válik le sem az izomról, sem a csontról. Ha sérülés következik be, akkor gyakoribb az izom szakadása, esetleg az ín a csontból egy darabot kitépve válik le onnan.

5.29. ábra - Az ín-csont átmenet

Az ín-csont átmenet

a: ínfibrillum, b: a porcszövetben futó fibrillumok, c: meszes porcszövet, d: csontszövet

Az inak anyagcseréje meglehetősen lassú. Bár az oxidatív folyamatokhoz szükséges enzimek is megtalálhatók ebben a szövetben, az alapvető energianyerési folyamat a glikolízis (anaerob folyamat). Az inakra ható erők fokozzák az inak anyagcseréjét, míg a nyugvó inak anyagcseréje lassul. Ez azért fontos, mert az anyagcsere szorosan összefügg a kollagén képzésének folyamatával. Tehát a működő ínban fokozódik a kollagén képződése (erősödik az ín), míg a nyugvó ínban a kollagén képzés szinte elhanyagolható. Fontos ez mind a rehabilitáció, mind pedig a fizikai aktivitás tervezése során is.

A közepes és kisfokú ciklikus terhelés növeli az inak elaszticitását és hőálló képességét is. Ez gyermekkorban és fiatalkorban kifejezettebb. Ciklikus submaximális terhelés során az ín terhelhetősége és szakítószilárdsága csökken.

Rendszeres izommunka hatására nő az inak oxidatív anyagcseréje, és a kollagén rostok képzése is. Az inaktivitás (fizikai munka hiánya) során nem változik meg az inak összkeresztmetszete, megváltozik viszont összetétele. Csökken a fibrillumok mérete, nő az alapállomány, megváltozik a fonatok jellege. Jelentősen csökken az anaerob glikolitikus kapacitás, míg az oxidatív kapacitás nem változik. A glikolitikus kapacitás azért is fontos, mert az inak erekben nem gazdagok. Az erek többnyire a nem hosszirányú fascilulusokban futnak.

Az inak érzőfunkciót is ellátnak. Az ín izom felőli oldalán található az ínorsó. Ennek végtalpai ( Golgi-végfácska) mechanoreceptorokként funkcionálnak. Az inak mozgásszervező funkcióját látják el. Mivel az ínorsó eredetű reflex gyorsabban zajlik le, mint az ugyanabban a pillanatban keletkező izomorsó eredetű reflex, így nagyon fontos szerepe van az izom védelmében is. Az izom számára túl nagy és sérülésveszélyes munkát az izomorsó eredetű reflex megakadályozza.

Az orsó alakú izmok eredésénél és tapadásánál található nagyobb tömegben ín, az izomsejtek az ínfibrillumokkal párhuzamosan futnak. Ugyanígy ezekkel párhuzamosan fut az izomerő eredője is. A tollazott izmokban az ínlemezek hosszanti lefutásúak, s az izomsejtek erre a lemezre különböző szögben helyezkednek el. Az erő itt is az izomsejtekkel párhuzamos. Működés szempontjából ez egyrészt az izom-összehúzódás irányát mutatja meg, másrészt az összehúzódás mértékére is utal. Az orsó alakú izmok rostjai hosszabbak, így az összehúzódás mértéke is nagyobb, mint a tollazott izmok esetében.

Érdekes összefüggés tapasztalható a működés jellege és az izom szerkezete között is. Az orsó alakú izmokat főként a FG izomrostok alkotják (gyors rángású, glikolitikus, ld. „Izomszövet”), míg a tollazott izmokat főként SO (lassú rángású, oxidatív rostok). Mint azt említettük a legvastagabb rosttípus a FG, a legvékonyabb pedig, a SO. Így ugyanabban a keresztmetszetbe a lassú rángású rostokból több épülhet bele. Ráadásul a tollazott izmok aktív keresztmetszete nagyobb, mint az orsó alakú izmoké (5.30. ábra). Ez azt jelenti, hogy bár a tollazott izmok lassabban húzódnak össze, nagyobb erő kifejtésére tartósabban képesek, mint az orsó alakú izmok.

5.30. ábra - Az orsó alakú és tollazott izmok funkcionális összehasonlítása

Az orsó alakú és tollazott izmok funkcionális összehasonlítása

A: orsó alakú izom, B: tollazott izom; a: az izomrostok hossza, az izom megrövidülésének iránya, b: az izom funkcionális keresztmetszete, c: az izom teljes hossza

Az izomműködés élettani alapjai

Az izomműködés külső ingerek hatására vagy akaratlagos cselekvés során alakul ki. Kísérleti körülmények között az izom eredését és tapadását rögzítik, s az izom elmozdulását egy írókar jelzi. Az elmozdulás mértéke (amplitúdó) és időbeli viszonyai is tanulmányozhatók. Ha elektromos ingerlés hatására húzódik össze az izom, akkor indirekt ingerlésről beszélünk, ha hő vagy kémiai ingert alkalmazunk, akkor direkt módon ingereljük az izmot.

Bár az izom-összehúzódások egy-egy izomsejtre vonatkozóan a minden vagy semmi törvényének megfelelően zajlanak, a funkcionális izomé természetesen nem. Egyes esetekben az izom-összehúzódás kis mértékű, más esetekben pedig nagy erővel zajlik. Az izom-összehúzódás ereje az összehúzódásban részt vevő rostok számával arányosan nő. Az összehúzódás ereje azonban egy izomrost esetében is fokozható, mégpedig az izomsejt hosszának változtatásával. Minden izomsejtnek van optimális hossza, amikor a legnagyobb erő kifejtésére képes. Ez a csúszó-filamentum elmélet szerint jól értelmezhető, hiszen az összehúzódás ereje a sarcomerben kialakuló keresztkötések számával arányos. Ha túlnyújtjuk az izomrostot kevés keresztkötés alakul ki az aktin és myosin filamentumok között. Ha túlságosan összehúzzuk az izmot, két aktin filamentum egymásra csúszhat, a keresztkötések száma csökken, így az izomerő is. Az optimális tartomány tehát relatíve kicsi. Ez a kar esetében azt jelenti, hogy a maximális erő kifejtésére a m. biceps brachii úgy képes, ha az alkar és a felkar derékszöget zárnak be egymással. Nyújtott kar esetén a biceps túlnyújtott, a kézben lévő tárgy megemelése nehezebb. Egyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az izmot nyugalmi hosszához képest kb. 40%-kal lehet rövidíteni, és kb. 60%-kal nyújtani (5.31. ábra).

5.31. ábra - Az izom mozgásterjedelme nyugalmi hosszához képest

Az izom mozgásterjedelme nyugalmi hosszához képest

Funkcionális szempontból az izom soros és párhuzamos egységekre bontható. A párhuzamos egységeket könnyű belátni, hiszen az izomrostok lefutása valóban párhuzamos, és mint korábban említettük összehúzódásuk nem feltétlenül összehangolt. Az izom sorosan kapcsolt egységei egyrészt az ín-izom-ín szerkezet, másrészt az ín-kötőszövet-ín működési egység, amelyek elasztikusak.

Az izom működése során tehát a következő lehetőségek vannak:

  1. Az izom kis ellenerővel szemben működik. Az izom megrövidül (sarcomer rövidül az aktin és a myosin filamentumok egymásba csúszásának következményeként). Ebben az esetben az izom párhuzamosan kapcsolt egységei (kontraktilis rész) működnek a többi passzívan követi azokat. Ezt nevezzük izotóniás összehúzódásnak. Az izom tónusa nem változik, csak a hossza (ellenerő < izomerő). Physiológiás körülmények között tisztán izotóniás összehúzódás pl. egy vékony papírlap megemelése (5.32. ábra, A. kép).

  2. Az izom nagy ellenerővel szemben működik. Physiológiás körülmények között ez az ellenerő nagyobb, mint az izom saját ereje (izomerő < ellenerő). Bár az izomrostok itt is rövidülnek, az izom nem lesz rövidebb a soros (elasztikus) elemek miatt. Az inak és a kötőszövet megfeszül, emiatt rövidülés nem látszik. Ezt izometriás működésnek nevezzük, amely lehet pl. egy zongora megemelésének kísérlete (5.32. ábra, C. kép).

  3. Közepes ellenerővel szemben az izom auxotóniásan működik, ami azt jelenti, hogy a mozgás kivitelezése során az izmok soros és párhuzamos egységei is működnek. Kísérleti körülmények között ezt az állapotot úgy vizsgálják, hogy az izmot tapadásánál egy rugóhoz erősítik, így mind a rövidülés, mind a feszülés tanulmányozható (5.32. ábra, B. kép).

    5.32. ábra - Az izotóniás (A), auxotóniás (B) és izometriás (C) izomműködés sémája

    Az izotóniás (A), auxotóniás (B) és izometriás (C) izomműködés sémája

    Az élettani és edzéselméleti fogalmak nem teljesen egyeznek meg az izotóniás, ill. izometriás edzés esetében. Erőfejlesztésről csak akkor beszélhetünk, ha az izomerő a mozgás hatására nő. Így a saját alkar ellenállásával szembeni izommunkát, ami valódi izotóniás erőkifejtés, csak rehabilitációban használják. Más esetekben a kis ellenerővel szemben nagy ismétlésszámban végzett izommunkát tekinti az edzéselmélet izotóniásnak.

    Az izometriás erőfejlesztés során pedig az általunk nem mozgatható tárgyakkal (ellenerő nagyobb, mint az izomerő) végzett munkát nem tekintik erőfejlesztésnek.

    Izometriás izommunkáról akkor beszélünk, ha a nagy ellenerőt kis ismétlésszámmal mozgatjuk. Újabban az erőedzésekben izometriás edzésmódszer az is, ha az egyén kezébe olyan súlyokat adunk, melyek megemelésére nem volt képes, megtartására esetleg igen. Ebben az esetben az izom elasztikus rendszere extrém nagy munkának van kitéve. Gyakran előfordul azonban, hogy az egyén nem tudja megtartani az adott súlyt. Ebben nagy szerepe van az ínorsónak. Ilyen esetekben ugyanis az ínorsó feladata az izom védelme a sérüléstől.

    Az edzéselmélet más módon is csoportosítja az erőedzéseket. Az izotóniás munkát dinamikus, az izometriást pedig statikus munkaként is emlegeti. A dinamikus edzést további két csoportra bontják.

    A koncentrikus edzés az izom megrövidülésekor (izom rövidülés közben az ín is megfeszül kissé) zajlik. Ilyen pl. egy kézi súlyzó megemelése.

    Az excentrikus erőedzés az izom megnyúlásakor történik. Ez történik pl. a kézi súlyzó lassú leengedésekor. Az ellenerő nagysága miatt nemcsak megnyúlik az izom, hanem az ín további feszülése tapasztalható. A koncentrikus és excentrikus erőedzés együttese sokkal hatékonyabb az izomerő fejlesztése szempontjából, mint az egyszerű koncentrikus edzésmódszerek.

    A robbanékonyerő fejlesztésére használatos az ún. pliometriás edzés. Azokban a sportágakban használják, ahol a hirtelen ugrások, megállások befolyásolják a teljesítményt. Edzésmódszerként az állóhelyből végrehajtott ugrások, „mélybeugrások” stb. használatosak.

    Fontos beszélni a gyerekek erőedzéséről. Számos érv szól amellett, hogy specifikus erőedzéseket gyermekkorban nem célszerű alkalmazni. A gyerekek csont- és izomrendszeri fejletlensége esetleg maradandó deformitások, egészségkárosodás kialakulásához vezethet. Nemcsak a vázrendszer, de még az ideg- és hormonális rendszer sem fejlett, így az izomtömeg növekedéséhez szükséges tesztoszteron-szint sem mérhető még. Ennek ellenére egyes kutatások szerint szigorúan ellenőrzött körülmények között, a pontos végrehajtásra figyelve, kis súlyokkal végeztethetünk gyerekekkel is erőedzéseket.

    A csontrendszer fejlődését figyelembe véve ez a 10-12 életév előtt nem javasolt. A kutatók szerint a gyerekkorban végzett erőedzések nem az izomerő növelésével, hanem az ideg-izom kapcsolatok fejlesztésével érnek el eredményt. Testnevelés órán általánosan elfogadott szabály, hogy az erőfejlesztés saját testsúllyal megoldható (talicskázás, pók- és fókamászás, stb.). Az izomtömeg növekedési ütemét azonban nemcsak az edzésmódszerek befolyásolják. Nagyon fontos szerepe van a génállománynak (nemiség, rostösszetétel stb.; 5.33. ábra), az idegrendszer aktuális állapotának, ill. az endocrin rendszernek (hormonszintek a szervezetben, egészségi állapot stb.). Ezen főbb tényezőket tovább befolyásolják a környezeti hatások és az egyén táplálkozása is.

    5.33. ábra - Az izomtömeg növelését befolyásoló tényezők

    Az izomtömeg növelését befolyásoló tényezők

  4. Az izom egy összehúzódását rángásnak nevezzük. Az inger megérkezésekor először bizonyos latencia-idő mérhető (2-3 ms). Ez idő alatt inger hatására Ca2+-ionok szabadulnak ki a sarcoplasmaticus reticulumból, eljutnak a troponin-tropomyosin komplexre, elindítva az összehúzódást. Ezután az izom-kontrakció (összehúzódás), majd az izom-relaxáció (elernyedés) következik (5.34. ábra, A. kép). A gyors és lassú rángású izmoknak más a kontrakciós és relaxációs ideje is. A gyors rángású izomrost kontrakciós ideje 15-20 ms, míg a lassú rángású izomé 50-60 ms. A relaxációs idő 30-40 ms, a lassú rángású izomrost esetében 150-200 ms. Ebben természetesen maga a sarcomer elrendezés is szerepet játszik, hiszen a gyors rángású izmokban a kontrakciós fehérjékben, a Z-lemezekben és a sarcoplasmaticus reticulumban is van különbség. Minél gazdagabb a sarcoplasmaticus reticulum cisterna-rendszere, annál gyorsabban jut el a Ca2+-ion az aktin filamentumhoz.

    Ha a következő inger az idegsejt refrakter periódusának végén érkezik, akkor ez az inger már az izomsejt elernyedésének fázisában éri el az izomsejtet. Így a kezdeti elernyedés után az izomsejt újra összehúzódik. Ilyenkor az összehúzódás mértéke nagyobb lesz, mint egy rángás esetén. Ezt nevezzük summationak (összeadódás; 5.34. ábra, B. kép). Ha meghatározott időközönként ismételjük az impulzusokat, akkor az izom folyamatosan összehúzódik és elernyed, de nagy előfeszítettségi állapotban kezdődik minden újabb összehúzódás, mert az elernyedés nem volt teljes. Ezt az állapotot inkomplett tetanusnak nevezzük (5.34. ábra, C. kép). Az összehúzódások között nagyon rövid idejű elernyedések figyelhetők meg. Ha az abszolút refrakter periódus végén sorozatban ingereljük az idegsejtet és így az izmot, maximális összehúzódás érhető el elernyedés nélkül. Ez a komplett tetanus állapota (5.34. ábra, B. kép).

    5.34. ábra - Az izomösszehúzódás típusai

    Az izomösszehúzódás típusai

    A: rángás, B: summatio (1), tetanus (2), C: inkomplett tetanusok summatioja, nyilak: ingerhatást mutatják

    A komplett tetanus kialakításához a lassú rángású izomrostokban kevesebb, mint 20 inger közlése szükséges másodpercenként. A gyors rángású izomrostokban több mint 30 inger közlésére van szükség ugyanennyi idő alatt. Komplett tetanusnak tűnő tartós izomösszehúzódás úgy is elérhető, hogy a működő izomcsoport motoros egységei inkomplett tetanusban egy fél sinushullám eltolással összehúzódnak és elernyednek (5.34. ábra, C. kép). Ilyen módon az izomcsoport összehúzódása folyamatosnak látszik. A lassú rángású rostokat általában lassabb vezetésű axonok idegzik be, míg a gyors rángásúakat gyorsabban vezető axonok. Így maga a reflexidő is különbözik a két izom esetén. Nagy erejű összehúzódások esetén nemcsak az izomrostok összehúzódásának mértéke változik, hanem a működő izom egyre több sejtje kapcsolódik be ebbe a folyamatba (rekruitálódik).

A mozgások jellegét az is befolyásolja, hogy egy idegsejt hány izomsejttel létesít kapcsolatot. Ezt hívjuk motoros egységnek. Mivel egy izomroston csak egy motoros véglemez található, nem mellékes, hogy hány collaterálist ad a mozgató idegsejt axonja. A finom mozgások esetében kis motoros egységekről beszélünk. Ebben az esetben egy idegsejt kevés izomrosttal létesít kapcsolatot. Ha tehát az idegsejtet ingereljük egyszerre kevés izomsejt húzódik össze, aminek eredményeként finom mozgások jönnek létre. A szemmozgató izmok esetében egy motoneuron 10 izomsejttel képez motoros egységet. A nagy, durva mozgásokat a nagy motoros egységek (több száz izomsejt) szabályozzák. A motoros egységeket az idegsejt által beidegzett izomrostok típusai alapján csoportosítjuk.

A motoros véglemez (ideg-izom kapcsolat, synapsis) is befolyásolható. Egyes vizsgálatok szerint a nagy intenzitású edzések a motoros véglemezek számát növelik, míg az alacsony intenzitású edzések a meglévő synapsis méretét. Az izom maximális munkavégzését nagymértékben befolyásolja az idegrendszer is. Maximális intenzitás, ill. erősportok esetén nagyon fontos a gátló (inhibitio) hatások megakadályozása. Mivel a motoros véglemezen csak serkentő hatás lehetséges (az ACh, mint serkentő transzmitter működik), így a gátlás csak a gerincvelői, vagy magasabb idegrendszeri szinten szabályozott. Ezen gátlások megszüntetése (disinhibitio) a serkentés fokozását jelenti. A disinhibitio hatása tehát a gyors, nagy intenzitású mozgások esetén a maximális serkentés lehet. Ugyanez az idegrendszeri hatás felelős a mozgások tanulásakor, ill. az erőedzések legelső fázisaiban, amikor az izomhypertrófia még nem figyelhető meg, mégis izomerő növekedés, ill. teljesítményjavulás mérhető. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy az izommunka javulását tehát időben először az idegrendszer, másodszor az izomerő fokozódása és harmadszor időben néhány hét vagy hónap múlva) az izomhypertrófia idézi elő.

A mozgások kivitelezésekor egy adott izomban csak néhány motoros egység aktiválódik. Ha azonban fokozzuk az erőt, a mozgásban résztvevő motoros egységek száma is nőni fog. Ha a mozgáshoz még nagyobb erőkifejtésre van szükség, akkor egyre több nagyméretű axonnal gyorsan vezető idegsejttel rendelkező motoros egységet kapcsolunk be a folyamatba. A motoros egységek számának növelése vagy csökkentése a mozgás jellegét is meghatározza. Egy könnyű tárgy felemeléséhez elegendő azon néhány motoros egység bekapcsolása, amelyek lassú rostokat idegeznek be (SO, vagy I-es típusú rostok). Ezek a rostok aktiválódnak joggolás, séta, hosszútávfutás során. Súlyemelésnél a nagy FG, FOG (II. A és B típusú rostok) bekapcsolása is fontos, hiszen egyszerre nagy erővel és intenzitással, de viszonylag rövid ideig működik az adott izomcsoport (szinkron működés). Így a nagy motoros egységek inkább a nagyerejű mozgásokat segítik, míg az SO rostokat tartalmazó motoros egységek biztosítják, hogy egyszerre viszonylag kevés rost működik, míg a többi pihen (aszinkron működés). Ilyen módon jelentősen kitolható a fáradás ideje is. Minél bonyolultabb a mozgás, annál többféle motoros egység kapcsolódik be a mozgás végrehajtásába.

Hasonló a helyzet a mozgások tanulása során is. A mozgástanulás kezdetén a magasabb idegrendszeri szabályozás nagy mértékű, s ezzel párhuzamosan több motoros egység kapcsolódik be a mozgás végrehajtásába. Ha a mozgást megtanultuk, kevesebb motoros egységgel „gazdaságosabb” a végrehajtás. Az izom maximális ereje kb. 15-30 N/cm2 között változik. Az erő nagyságát befolyásolja az anatómiai képlet maga (pl. milyen a csontos kapcsolat), és az izom keresztmetszete. Ha az erőt abszolút értelemben vizsgáljuk, a férfiak sokkal erősebbek, mint a nők. Felsőtestük kb. 50%-al, alsótestük pedig kb. 30%-al erősebb, mint a nőké. Ez alól csak azok a sportoló nők kivételek, akik bizonyos izmokat, izomcsoportokat specifikusan edzenek. Ilyenkor a különbség kisebb. Ha a súlyemelőket vizsgáljuk, akik a testtömegük alapján kerülnek versenykategóriákba, akkor azt tapasztalható, hogy az alacsonyabb súlycsoportban versenyző nők és férfiak között kisebb a különbség az erő szempontjából, mint a nehezebb súlycsoportokban versenyzőknél. Ha az izomerőt a sovány testtömegre, zsírmentes testtömegre vagy az izomkeresztmetszetre adjuk meg, a különbség a két nem között nagymértékben lecsökken. A két nem közötti különbség nagyobb, ha edzetlen embereket mérnek.

A testösszetétel sem egyforma a nők és férfiak esetén. A férfiak nagyobb izomtömeggel, kissé nagyobb csonttömeggel, ugyanakkor lényegesen kevesebb zsírral rendelkeznek, mint a nők (5.35. ábra). Alacsony testtömeg esetén is jól látszik ez. A férfiak testének kb. 45%-t izom teszi ki, míg a nők testében csak 36%-ban találunk izmot. Gyermekekben születéskor kb. 23-24% izmot mértek. Kisiskolás korra ez mindössze néhány százalékot változik (kb. 27%). Az izomtömeg aránya a pubertáskorban nő jelentősebben, amikor a test kb. 32%-a izom. Mivel férfiakban nagyobb mennyiségben van jelen tesztoszteron mint a nőkben, az izomtömeg növekedése nagyobb mértékű lesz, emiatt a felnőtt férfiakban is nagyobb izomtömeggel számolhatunk.

5.35. ábra - A referencia férfi és nő (20-24 éves) testösszetételének összehasonlítása ugyanakkora testtömegre kivetítve

A referencia férfi és nő (20-24 éves) testösszetételének összehasonlítása ugyanakkora testtömegre kivetítve

Az izomtömeg növekedését és annak anyagcsere folyamatait számtalan hormon befolyásolja (6. táblázat). A növekedési hormon indirekt hatásai közé tartozik a porcképzés és a harántcsíkolt izomszövet növekedésének serkentése, mégpedig oly módon, hogy fokozza a fehérjeszintézist. A direkt hatásain keresztül egyrészt emeli, vagy szinten tartja a vércukorszintet (anti-inzulin hatás), ezzel nagyban befolyásolja a tartós munkavégzés lehetőségét és hatékonyságát. A növekedési hormon másrészt segíti az adipocytákból a trigliceridek felszabadulását, javítva ezzel az izom anyagcseréjét. Terhelés hatására fokozódik a növekedési hormon elválasztása. Ha a terhelés tartós, a növekedési hormon felszabadulás tovább fokozódik.

5.1. táblázat - Az izomsejt anyagcseréjét jelentősen befolyásoló hormonok

HormonokFehérjeszintézisSzénhidrát felvételZsíranyagcsere, zsírsav felvétel
STH+++
TSH, tiroxin+++
Cortizol++
Adrenalin, Noradrenalin ++
Inzulin+++
Tesztoszteron+ +


A fizikai aktivitás fokozza az endogén opiátok felszabadulását is. Ezek az anyagok viszont tovább serkentik a növekedési hormon felszabadulását. A megfelelő terhelés mellett végzett fizikai aktivitás hatására fokozódik a TSH és tiroxin termelés és felszabadulás is, melynek eredményeképpen a sejtek anyagcseréje fokozódik, a sejtek növekedésének mértéke gyorsul.

Hasonlóan anyagcsere fokozó hatású az adrenalin és a noradrenalin. Mindkettő serkenti a glikogén-lebontást (glükóz felszabadulás) segíti a triglicerid felszabadulást a zsírsejtekből. Adrenalin nagyobb mennyiségben különösen nagy terhelés hatására szabadul fel. A mellékvesekéregből szintén nagy terhelés hatására cortizol szabadul fel, melynek szintén serkentő hatása van a zsír és szénhidrát anyagcserére, ugyanakkor nagy terhelés mellett a fehérjelebontást (protein katabolizmus) is fokozza.

Az inzulin ugyan vércukorszint csökkentő hatású hormon, mégis nagy jelentősége van izommunkában. A vércukorszint csökkentése mellett fontos szerepet játszik a sejtek glükóz-, zsírsav- és aminosav-felvételében. A terhelés fokozásával felszabadulása csökken. Doppingszerként alkalmazva a sejtszintű anyagcserehatásait használják ki.

Mint említettük az izomtömeg növelésében nagyon fontos szerep jut a here hormonjának a tesztoszteronnak. Terhelés hatására elválasztása fokozódik, izomsejt növekedést alakítva ki (izomhypertrófia és sejtszám növekedés is). Fokozza a zsíranyagcserét, így csökkenti a test zsírtartalmát. Doppingvisszaélések során ezt a hatását használják ki.

Az androgén hormonok közül a legnagyobb népszerűségnek a tesztoszteron és származékai számítanak a doppinglistán. Izomépítő hatása miatt elsősorban a nagy izomtömeget igénylő sportágakban terjedt el (nehézatléták, súlyemelés, testépítés), de visszaélések egyéb sportágakban is tapasztalhatók. Miután a szteroid hormonok enzimindukciós hatással rendelkeznek, így a szervezet homeosztázisát alapvetően befolyásolják. Tartósan viszonylag nagy adagban adagolva tolerancia alakul ki, így ugyanazon hatás eléréséhez egyre nagyobb dózisra van szükség. A szteroid-receptor-komplex RNS-polimeráz serkentő, ennek hatására fokozódik a fehérjeszintézis. Ha a fehérje vagy aminosav bevitel megfelelő a nitrogén-egyensúly pozitívvá válik. A szteroidok kötődnek a glukocortikoidok receptoraihoz, melynek eredményeként anti-katabolikus hatásúak is. A tolerancia kialakulásával számos anyagcserezavar jelentkezik. Ezek közül a legfontosabbak a májműködés zavarai, ill. vesekárosodások, a belső elválasztású mirigyek rendszerének zavara. Az izomépítéssel párhuzamosan nem erősödik az ínrendszer, emiatt súlyos sérülések, izomkárosodások következhetnek be. A csontokban szintén anyagcserezavarok, illetve degeneratív folyamatok indulhatnak el. Nem jön létre a kapillarizáltság fokozódása az izomtömeg növekedésével párhuzamosan, így az izom vérellátásában zavarok keletkeznek.

Jelentősen megnő a szívizom tömege is. Ennek hatására a szívizomzat réteges, egymással párhuzamos rostokból álló rendszere megszűnik. A sejtek elhelyezkedése rendezetlenné válik, ami rontja az összehúzódás hatékonyságát is (5.36. ábra, A és B. képek). A nagyobb izomtömeghez rosszabb keringés tartozik, mivel a koszorúerek nem fejlődnek. Nőkben mindezekkel párhuzamosan elférfiasodás (virilizáció) alakul ki. Ebben az esetben a férfiakéhoz hasonlóan kopaszodás, hajhullás, a test egyéb részein a testszőrzet erősödése figyelhető meg. Ezzel párhuzamosan mélyül a hang is. A férfiaknál fájdalmas mellmegnagyobbodás, nőknél inkább zsugora figyelhető meg. A nők esetében menstruációs zavarok, terméketlenség, a clitoris megnagyobbodás jelentkezik. A férfiak esetében inkább heresorvadás, impotencia és sterilitás, valamint a prostata megnagyobbodása a jellemző. A szteroiddal való visszaélés a bőrön is látható elváltozásokat okoz. Tág bőrpórusok, fokozott faggyúelválasztás figyelhető meg. Ez a törzsön és időnként az arcon is acnék megjelenésével társul. Az acnék gyakran gennyes váladékot ürítenek meglehetősen nagy mennyiségben, s ez többnyire fájdalmas. A szem és a bőr elszíneződhet, sárgássá válhat, a nyelv megduzzadhat. A máj súlyos károsodása következik be, ami a nőknél kifejezettebb, mivel a szervezet rosszabbul tűri a magas androgén-szintet. Emellett megemelkedik a vér LDL-koleszterin tartalma, ami a keringés korai öregedéséhez és keringési zavarokhoz vezet. Az orálisan adagolt anabolikumok károsítják a májfunkciókat (hepatotoxikusak).

5.36. ábra - A szívizomzat rétegei normál körülmények között (A) és szteroidok hatására (B)

A szívizomzat rétegei normál körülmények között (A) és szteroidok hatására (B)

A szteroid-visszaélésnek idegrendszeri hatásai is vannak. Ezek közül a legfontosabbak a pszichés zavarok. A szteroid hatására depresszió, agresszió egyaránt kialakulhat. Az agresszió ingerlékenységben, dührohamokban és fizikai agresszió formájában is jelentkezhet. Mindemellett kialakul az ún. inverz anorexia. Ez a testképzavar a férfiakra jellemző elsősorban. A test izomzatának növelése érdekében az egyén a rengeteg edzés mellett is keveset eszik, hogy a test zsírtartalmát csökkentse. Bár az izomtömeg nő, az érintett személy mégis elégedetlen alakjával.

Világszerte egyre nagyobb problémát jelent a rekreációs sportokban is megjelenő doppingolás. Korábban ezt az élsport kizárólagos jellemezőjeként tartották számon. Ma már több rendszeresen sportoló egyén választja a különböző szerek segítségével történő „önbizalom növelést”, hiszen a nagyobb testmérettel rendelkezők jó része szebbnek és fontosabbnak is tartja magát, ha sikerül növelnie testméreteit. A dopping terjedése az ifjúság körében számtalan problémát vet fel. Az USA-ban egy felmérés során azt tapasztalták, hogy a megkérdezett középiskolások 3-7,6%-a használ szteroidokat. A megkérdezett tízezer iskolás közül Coloradoban 2,7% ismerte el az anabolikus szteroidok használatát. Az átlagos életkor a szteroidok szedésének elkezdésére 14 év volt! A többség – hasonlóan más felmérések adataihoz - nem ismerte ezen szerek mellékhatásait, vagy jelentéktelennek tartotta azokat. Nagy problémának tűnik a növekedési hormon fogyasztása is. A diákok társaik 30%-ról tudták, hogy szednek növekedési hormont. Az érintettek 5%-a el is ismerte a visszaélést. Európában is hasonló tapasztalatokhoz jutottak a kutatók. Svájcban egy önbevallásos vizsgálat során a válaszadók 64%-a elismerte, hogy megkereste háziorvosát annak érdekében, hogy segítse anabolikumokhoz. A teenagerek 10-20%-a és az amatőr sportolók 61%-a vallotta azt, hogy megkereste orvosát ezzel a problémával, s az orvos általában biztosította számukra a kért terméket. Egy franciaországi vizsgálatban a háziorvosok 30%-a ismerte el, hogy felkeresték hasonló kéréssel. Saját felméréseink szerint a rendszeresen de nem versenyszerűen sportolók 47,8%-a úgy nyilatkozott, hogy alkalmazta már a doppingszereket. Számtalan sportágban érintettek az emberek, de legnagyobb számban a testépítéssel és fittnessel foglalkozók körében terjedtek el a doppingszerek. A testépítésben visszaélést elismerők 10%-a volt versenyző, a 90%-uk hobbyszinten űzi ezt a sportágat. Életkor szerinti megoszlásban mindkét nemnél a 25-26 éves korosztály volt a leginkább érintett. Nyugat-európai szakirodalmak szerint a „konditermekbe” járók kb. 30%-a ismeri el a visszaélést.

Az izom egyik jellemzője a fáradás. Ennek több oka is lehet, de tipikusan magának az izomsejtnek a fáradása alakul ki. Az izomsejt fáradása alapvetően az anyagcsere „kifáradását” jelenti. Ilyen pl. az energiaszolgáltató rendszer elfáradása (nincs elég glikogén, glükóz, nincs elegendő ATP), a sejt cytoplasmájának savasodása. A H+-ionok felhalmozódása gátolja a sejt energiaszolgáltató rendszerének működését. Az izomfáradás azonban bekövetkezhet az idegsejt szintjén is (a motoros véglemez nem szabadít fel elegendő ACh-t, vagy az idegrendszer fáradása miatt az idegsejt nem továbbít megfelelő impulzusokat).

Az izom nemcsak fáradhat, hanem sérülhet is. Ennek elkerülésére számos lehetőség adódik, de az egyik ezek közül az izom védelmében maga az ínorsó. Az ínorsó Golgi-végfácskái gazdagon elágazódva behálózzák az ín izomhoz közeli oldalát, és a feszülést érzékelik. Ha az izom mozgásakor a feszülés kicsi, nem befolyásolják az izommozgást. Ha azonban a feszülés nagy, a Golgi-végfácskák impulzusai erősebbek lesznek. Ezek az impulzusok a gerincvelőbe futnak, ahol a gátló közti neuronokhoz kapcsolódnak. A gátló interneuron pedig synapsisa révén megakadályozza a mozgató neuron működését. Ilyen módon az ínorsó legfőbb feladata az izom védelme abban az esetben, ha az túl nagy munkavégzésre kényszerülne. Ilyen eset pl., amikor a súlyemelő nem képes megemelni egy súlyt.

Elektromyographia

Az izom működésének vizsgálatára az elektromyographia szolgál. Ez a módszer az izom elektromos aktivitásának változásait méri. A mérések során készült regisztrátumot elektromyogramnak nevezzük (5.37. ábra). A vizsgálathoz kétféle elektród használatos. A felületi elektródok a bőrre helyezve mérik az elektromos változásokat. Ebben az esetben a működő izomcsoportról kapunk információkat. Ha az elektródot bejuttatjuk az izomba (mélyelektródok), akkor néhány izomrost működését tudjuk tanulmányozni. A nyugalomban lévő izom elektromos aktivitása nagyon kicsi, alvó ember esetén spontán aktivitás nem is mérhető. Mély elektródák esetén nyugalomban lévő izomban található elektromos aktivitást nem mutató izomrost. A felületi elektródok nem alkalmasak arra, hogy elektromos aktivitás nélküli izmot találjunk, mivel a nyugalmi izomtónus fenntartásához is szükség van némi alapaktivitásra. Enyhe izom összehúzódás esetén egy motoros egység aktív, ilyenkor különösen mélyelektródokkal motoros egység potenciálokat vezethetünk el. A regisztrátum jellege, amplitúdója azon is múlik, hogy mekkora motoros egységeket vizsgálunk. 50-500 µV amplitúdójú, 10-20 ms-ig tartó potenciálváltozás figyelhető meg. Az összehúzódásban részt vevő izomrostok számával arányosan nő az amplitúdó és a frekvencia (5.37. ábra), végül pedig nem különíthetők el az elektromos egységek potenciáljai egymástól. Ebben az esetben már interferencia-görbékről beszélünk. Ennek az interferencia-görbének az amplitúdója szintén egyenes arányban áll az izom összehúzódás mértékével, erejével. Tehát az izom összehúzódás ereje növelhető a mozgásban részt vevő izomrostok számával és az izomra érkező impulzusok számával.

5.37. ábra - Felületi elektródokkal készült elektromyogramok

Felületi elektródokkal készült elektromyogramok

A: mélytartásban relaxált kar nyugalmi elektromyogramja, B: fekvőtámasz során regisztrált görbék ugyanazokról az izmokról. C: m. triceps erősítő fekvőtámasz. A biceps fölötti elektród alig ad jelet, miközben a triceps fölötti nagy izomaktivitást mutat. D: guggolás-felállás közben mért combhajlító és combfeszítő izom elektromos aktivitása. CH1: a m. triceps brachii hajlítóizomról és a CH2: a m. biceps brachii feszítőizomról történő elvezetés

Nagy erejű izommozgások esetén mindkét paraméter nő. A mélyelektródokat elsősorban rehabilitációban, ill. a klinikai gyakorlatban érdemes használni. Utóbbi esetben az izom gyengülésének, ill. bénulásának mértéke állapítható meg elektromyographiával.

A test izomerejét, izomcsoportok erejét erőmérések segítségével becslik. Az erőmérők használatával konkrét izomcsoportokat vizsgálnak, de általában ezekben a mérésekben is bizonyos sportmozgások kivitelezése közben. Az izomerő becslésére a testnevelés órákon a különböző motoros pályateszteket alkalmazzák. Az erő nagyságát abszolút értelemben ugyan nem lehet meghatározni, de következtetni lehet az adott mozgás kivitelezéséhez szükséges izmok állapotára, erejére. Ezek a pályatesztek elsősorban az önkontrollos vizsgálatokra alkalmasak (az egyén önmagához viszonyított fejlődése), de a vizsgált populáció átlagához viszonyított tájékozódás is adekvát információkkal szolgál.

Számtalan sportágban fontos a gyors- és robbanékonyerő fejlesztése, mérése. A robbanékonyerővel azt az erőt jellemezzük, amely azt mutatja meg, hogy mennyi időre van szüksége az izomnak ahhoz, hogy feszülése elérje az ellenerő mértékét. Pl. mérésekor azt az időt mérjük, amelyre az izomnak szüksége van ahhoz, hogy egy 25 kg-os súlyt megemeljen. A robbanékonyerőt az erő-idő görbe merdekségével szokták jellemezni. A gyorserő ennél bonyolultabb, erő-idő-teljesítmény görbékkel jellemezhető. A súlyok mozgatásakor tehát figyelembe kell venni, hogy mekkora súlyt, milyen sebességgel képes valaki mozgatni. Minél nagyobb a súly, annál lassabban mozgatjuk. A sebesség csökkenése hiperbolikus. Ha a nehézségi erőt megszorozzuk a mozgatási sebességgel, egy teljesítménygörbét kapunk. A teljesítménygörbe és az erő-idő görbe összehasonlítása adja az aktuális gyorserő mértékét.

Az izomösszehúzódás sebessége nagymértékben függ az ellenerő nagyságától. Az ellenerő fokozódásával az összehúzódás sebessége hiperbolikus görbe mentén csökken. Ez a Hill által leírt összefüggés a következő:

ahol V: az összehúzódás sebessége, P: megterhelés (ellenerő), Pm: maximális izometriás erő, a: erőkonstans, b: sebességi konstans.

A gyorserő nem tévesztendő össze a gyorsasággal. A gyorsaság egy adott súly maximális sebességgel történő mozgatását jelenti. A robbanékonyerő, a gyorserő és a gyorsaság együttesen befolyásolják az erőt és a gyorsasági állóképességet is. Érdekes módon a tesztoszteron nemcsak az erő nagyságára van befolyással, hanem a gyorsaságot is befolyásolja. Valószínűleg a tesztoszteron szint növekedése az izomkontrakció idejét is csökkenti. Ha egy sportoló vérében a mért tesztoszteron mennyisége nő, teljesítménye is fokozódik. A teljesítményjavulás és a tesztoszteron-szint változása egyenes arányossággal jellemezhető.

A THG (tetrahidrogestrinone) egy mesterségesen előállított androgén. Mivel szövetspecifikus (pl. izomszövet építő) hatásai vannak és nagy hatékonysággal növeli az androgén-receptor aktivitását igen népszerű lett a doppingolók körében. Számos tekintetben azonban progeszteron hatással is bír, melynek következtében nagyon súlyos károsodásokat hoz létre a szervezetben. A THG-visszaélők agyvérzésre, infarktusra, trombózisok kialakulására számíthatnak. Ezen kívül csökkenti a csontok teherbíró-képességét, nőkben mellrákot is okozhat.

Az izombetegségek

Mivel az izomszövet az emberi test 38-44%-t teszi ki, ezért sérülései, betegségei jelentős életminőség romlással járnak. Az öröklött ártalmakon kívül az izombetegségeknek a következő okai lehetnek:

  • maga az izom károsodik (myogén kórképek),

  • az idegrendszer valamely része károsodik (neurogén betegségek),

  • anyagcserezavarok vagy hormonális rendellenességek.

Az izombetegségek következtében az izomban szerkezeti és funkcionális változások figyelhetők meg. Ezek többsége az izom leépülését jelenti. Elsősorban gyengeség, bénulás, sorvadás ( atrophia) következik be, másodsorban az izomsejtek leépülésével párhuzamosan zsírszövet, vagy kötőszövet rakódik le az elhalt izomsejtek helyére ( dystrophia). Szinte valamennyi izomműködési zavar electromyographiával kimutatható.

A sportolók számára a legismertebb izomfunkció zavar az izomláz. Ez a nagy fizikai terhelés után 24-36 órával jelentkezik. Elektronmikroszkópos vizsgálatok során mikroszakadásokat figyeltek meg az izomsejteken. A sarcolemma sérülései során valószínűleg kalcium-beáramlás jön létre, melynek hatására az adott izomsejtek hyperkontrakcióval válaszolnak. Ezzel párhuzamosan a fájdalomérző receptorok is ingerlékenyebbé válnak, részben a nagymennyiségű laktát (tejsav), részben a lokális immunfolyamatok miatt. Lokálisan ugyanis hisztamin, prosztaglandin felszabadulás figyelhető meg. Valószínűleg a mikrosérülések miatt az izomsejt javítómechanizmusok között a kontraktilis elemek szintézise is fokozódik, így bizonyos edzésszakaszokban egyes edzők előnyösnek tartják az izomláz megjelenését.

Az endocrin zavarok között a pajzsmirigy hyper- és hypofunkciója, valamint a növekedési hormon időskori túltermelése által előidézett acromegalia és a mellékvese hormonok zavarai is – különböző mechanizmusokon keresztül – izomgyengeséget okoznak.

Az izomanyagcsere zavarai szintén izomgyengeséghez vezetnek. A glikolitikus enzimek hiányos működése energiahiányt okoz, melynek következtében izomgörcsök léphetnek fel. Előfordul a béta-oxidációban részt vevő enzimek zavara is. Ebben az esetben az izom a zsírsavakból nem, vagy csak kis hatásfokkal képes energiát nyerni.

Az izomsejtek leépülésével járó folyamatot izomdystrophiának nevezzük. Ebben a betegségben az izom degenerálódik és elsorvad. Újszülött korban még csak néhány izomrost elhalása figyelhető meg, később azonban az elhalás üteme felgyorsul, az elhaló sejtek helyén kötő- és zsírszövet felhalmozódás látható. A rostok eredeti aránya hosszú ideig nem változik, a betegség előrehaladtával azonban egyre több C-típusú rost jelenik meg. Mivel a károsodott izomsejtekbe nagymennyiségű kalcium áramlik be, így ezek a sejtek hyperreaktívakká válnak. A sérült izomsejtekben számtalan biokémiai elváltozás tapasztalható. Proteáz enzimek lebontják a kontraktilis fehérjéket (aktin, myosin), és számos enzimet is. Mindeközben nőhet a fehérjék mennyisége az izomsejtekben. Károsodik a mitochondrium, a troponin-C kalciumkötő képessége fokozódik, s ennek hatására alakulnak ki a tartós kontrakciók.

Az idegrendszeri zavarok között előfordulhat:

a./ A neuromusculáris-junctio zavara, vagy a mozgató neuronok működésében bekövetkezett zavar is.

Az ingerületáttevődés zavarait okozhatják toxinok és gyógyszerek is. Ezen anyagok hatása egyrészt lehet az acetilcholin felszabadulásának gátlása a praesynapticus oldalon, másrészt a postsynapticus oldalon gátolhatják az acetilcholin kötődését. A kurare méreg (béka bőr méreg) pl. erősebben kötődik az acetilcholin receptorához, mint maga az acetilcholin, így meggátolva az izomkontrakciót. A mozgató idegsejt zavarai lehetnek örökletesek és különböző gyulladások következményei. A polyomyelitis pl. vírus eredetű megbetegedés, amely a mozgatóneuron-axonjának elhalásához vezet.

b./ Izomgörcs

Ha az izom vérellátása csökken, a káros anyagcseretermékek felhalmozódása az izomrostok görcsös összehúzódásához vezethet. Előfordulhat vízhiány, sóháztartási zavarok, rossz lábbelik vagy nagy terhelés következményeként. Ha melegben izzadással sok vizet veszítünk az így kialakult  dehidráltság szintén görcsökhöz vezet. Egyes esetekben a görcsök kialakulásáért a szervezet magnéziumhiánya a felelős. Bizonyos esetekben éjszakánként jelentkező lábikragörcsök is jelentkeznek (főleg idősebb emberekben). Ezek nagy része masszírozással kezelhető, általában nem szükséges a gyógyszeres kezelés. Az izom ellenirányú nyújtása általában hatékony az izomgörcsök ellen. Melegvizes borogatás (sosem hidegvizes) szintén enyhítheti a fájdalmat, csökkentheti a görcskészséget.

c./ Izomzúzódás

Ütközések, ütések hatására keletkező sportsérülés. A sérülés helyén néhány órával később vérömleny keletkezik ( haematoma). A kék folt általában csak akkor fájdalmas, ha az adott területre nyomást gyakorolnak. A haematoma kialakulási veszélye fokozódik véralvadásgátló gyógyszerek szedése esetén. Ha a vérömleny kialakult hidegvizes borogatással csökkenthető a duzzanat. A természetes gyógymódok közül az árnikapakolás, árnikás kenőcsök, valamint túró- vagy búzadara pakolások javasoltak. A sérült testrészt általában felpolcolják.

d./ Izomhúzódás, izomszakadás

Szintén tipikus sportsérülésnek tekinthető, amely gyakran a helyes bemelegítés hiánya miatt alakul ki. Gyakran előfordul, hogy sportolók a felszíni réteg felmelegítésével (sportkrémek) az izmot bemelegítettnek tekintik, holott az izom megfelelő keringés és anyagcsere fokozása nem történt meg. Ebben az esetben nagy terhelés hatására néhány izomrost szakadása (túlnyújtás) fordulhat elő (izomhúzódás). Ha az izom teljesen átszakad, akkor beszélünk izomszakadásról. Szerencsére ez ritkább sérülés. Az izomszakadást műtétileg gyógyítják (összevarrják), melynek gyógyulási ideje kb. 6 hét. A húzódások nem igényelnek műtéti beavatkozást, kb. 4 hét alatt gyógyulnak. Mindkét esetben az izom tehermentesítése szükséges. Ha a húzódás kezelése nem megfelelő, a sérülés helyén nagyobb hegek alakulatnak ki, amelyek a későbbiekben csökkentik az izom mozgásterjedelmét és erejét. Mindkét sérülés esetén a gyógyulást rehabilitációval segítik. Vízben végrehajtott tornák, zuhany-terápiák, ultrahangos kezelések a leggyakoribbak. Mivel a sérülés helyén vérömlenyek is kialakulnak, azok kezelésére a zúzódásnál tárgyalt természetes gyógymódok használhatók.

e./ Izomgyulladás (myositis)

Számtalan okra és kórokozóra vezethető vissza, a tünetek azonban nagyon hasonlóak. Ezek elsősorban izomlázszerű fájdalmakat, hőemelkedést vagy lázat, tartós fogyást jelentenek, gyakran rossz hangulattal társulva. Ez a betegség a nőket gyakrabban érinti, mint a férfiakat. A kórokozók hatására kialakuló myositis ritkább, mint az autoimmun eredetű gyulladás. Általában lassú izomsorvadással jár. Az elhaló izomsejtek által kibocsátott anyagcseretermékek veszélyesek a szervezetre, shockot is kialakíthatnak, ezért teljes ágynyugalom mellett gyógyszeres kezelés, illetve nagyon óvatos (szakszerű) gyógytorna a használatos.

f./ Sérvek

A hasfal kötőszövete meggyengül, nem tud ellenállni a belső részek nyomásának. Ennek következtében kötőszöveti rések keletkeznek, amelyen keresztül lágyrészek nyomulnak elő. Legtipikusabbak a köldöksérv, a lágyéksérv és a felső hasfali sérv. Megjelenhet lassan, nem múló duzzanat formájában, vagy hirtelen nagy terhelés hatására. A sérv általában nem fájdalmas. Ha a sérv kizáródik (a bélfodor vérellátása romlik vagy megszűnik, az adott szakasz elhal és nem továbbítja a béltartalmat) azonnal műtétre szorul. A hajlamosító tényezők között a kötőszövet gyengesége mellett szerepel a túlsúly, a hasizomzat állandó túlterhelése, a gyakori hasprés. Viszonylag gyakori a rekeszizom sérv, amely általában gyomorégést, gyomorfájdalmakat, a szív és a hát irányába kisugárzó fájdalmat produkál. A műtét szükségességéről az orvos dönt.

Az ember fontosabb izmai

Az ember izmait több szempont szerint is csoportosíthatjuk. Az egyik szempont szerint az izmok eredését és tapadását figyeljük. Azokat az izmokat, melynek az eredése és tapadása is csonton van, vázizmoknak nevezzük. Ezzel szemben azokat az izmokat, melyeknek vagy eredése, vagy tapadása, vagy esetleg mindkét vége bőrben van, bőrizmoknak nevezzük. Ilyen izmok pl. az arc mimikai izmai.

Izmainkat testtájak szerint is tárgyalhatjuk. Így beszélhetünk a fej, a nyak, a törzs és a végtagok izmairól. Fontosabb izmaink ezen csoportosítás alapján kerülnek ismertetésre.

A fej izmai

Két csoportba, a mimikai és a rágóizmokra oszthatók.

a./ Mimikai izmok. Ezek bőrizmok. A koponyán erednek és a fej vagy az arc bőrében tapadnak. A száj, a szem és az orrnyílás körüli izmok, ezek nyitását és zárását végzik, de az érzelmek kifejezésére is szolgálnak (5.38. ábra). Felosztásuk, elhelyezkedésük alapján történik. Így lehetnek:

5.38. ábra - A koponya izmai

A koponya izmai

1: m. frontalis, 2: galea aponeurotica, 3: m. orbicularis oculi, 4: orrnyilás körüli izmok, 5: m. orbicularis oris, 6: m. levator labii superioris, 7: m. levator anguli oris, 8: m. zygomaticus major, 9: m. depressor labii inferior, 10: m. rizorius, 11: m. buccinator, 12: m. temporalis, 13: m. masseter, 14: platysma 15: m. sternocleidomastoideus

a.a./Fejtetői izmok:

  • m. frontalis a homlok bőrét ráncolja.

  • galea aponeurotica (fejsisak; „skalp”), amit két páros izom mozgat. Az egyik a galeat felfelé húzza (csodálkozás) a másik hátrafelé mozgatja.

a.b./ Szemkörüli izmok: A szemhéjak pislogását, zárását, szemhunyorítást végzik. Fő részét a

  • m. orbicularis oculi, a szemrés gyűrűs izma adja.

a.c./ Orrnyílás körüli izmok: Emberben csökevényesek az orrnyílást szűkíteni,  tágítani és tágítani és emelni (felhúzza az orrát) képesek.

a.d./ Szájkörüli izmok: A szájrés körüli gyűrűs izom a

  • m. orbicularis oris, ami a szájrést szűkíti (csücsörítés, fütyülés), a többi izom a szájzugot és a felső ajkat emeli

  • m. levator labii superioris, az ajkat oldalra húzza (nevetés),

  • m. levator anguli oris. A szájzugtól oldalra húzódik a

  • m. zygomaticus major,

  • m. depressor labii inferior. Az ajak süllyesztő a szájzug oldalán a

  • m. rizorius (nevető izom) látható, ami a szájnyílást oldalra húzza.

  • m. buccinator (trombitaizom) a pofa vázát adja, a rágást segíti.

a.e./ Fülkagylóhoz tartozó izmok. Csökevényesek, jelentőségük alig van.

b./ Rágóizmok (5.39. ábra A. és B. képek). A koponya egyetlen mozgatható csontját, a mandibulát mozgatják. Ezek a

5.39. ábra - Rágóizmok

Rágóizmok

Halántékizom (m. temporalis; 5.39. ábra, A. kép). A fogsorok ill. a fogak zárását végzi. Eredése a halántékcsonton van, miután az izom átbújik a járomív alatt a madibula processus coronoideusán tapad.

Járomcsonti rágóizom (m. masseter; 5.39. ábra, A. kép). Ugyancsak zárja a fogsorokat. Eredése a járomcsonton és a járomíven van. Tapad a mandibula szögletének külső szélén.

Külső röpnyúlványi izom (m. pterygoideus externus; 5.39. ábra, B. kép). A mandubulát előrehúzza. Eredése az ékcsont egy részére és a röpcsontra esik. Tapadása nagyrészt a mandibula elkeskenyedő részén van.

Belső röpnyúlványi izom (m. perygoideus internus; 5.39. ábra, B. kép). A fogsor zárásában szerepel. Eredése hasonló az előzőéhez. Tapadása a mandibula szögletének belső felületén található.

A nyak izmai

A nyak és a fej mozgását végzik. Felületes-, nyelvcsonti- és mély nyakizmokra különíthetők.

a./ Felületes helyzetű nyakizmok

A felületes bőrizom vagy nyaki bőrizom (platysma; 5.38. ábra). A mandibula alsó éléről az arcizmokkal részben összenőve ered, s a kulcscsont alatt a mell bőrében sugárzik szét.

A fejbiccentő izom (m. sternocleidomastoideus), ami az arcot felfelé mozgatja, fekvő helyzetben emeli a fejet. Ha a kétoldali izom külön-külön húzódik össze, akkor az arc oldalra fordítását segíti (5.38. ábra).

b./ Nyelvcsonti izmok, melyek helyzetük szerint lehetnek nyelvcsont felettiek és alattiak. Sok apró izom tartozik ide, amelyek a száj nyitásában, a nyelésben, a gége rögzítésében és a szopásban működnek közre. A nyelvcsont alatti izmok a nyelvcsontot, és vele együtt a gégét lefelé húzzák. A nyelvcsont feletti izmok rögzített nyelvcsont mellett emelik a fejet.

c./ Mély nyakizmok. Főleg a nyak elülső és oldalsó részén helyezkednek el. A fej előrehajlításában vesznek részt, ezen túl légzési segédizmok is.

A törzs izmai

Három fő csoportra oszthatók, amelyek tovább kisebb izomcsoportokra bonthatók. A főbb izomcsoportok: mellizmok, hátizmok, hasizmok.

a./ Mellizmok: amelyekhez tartoznak a felső végtaghoz húzódó mellkas-karizmok,  és a mellkas saját izmai, vagy mély mellkasizmok, másnéven légzőizmok.

a.a./ A mellkas-karizmok izmai (thoraco-humerális izmok, 5.40. ábra), topográfiailag lehetnek felületes nagy izmok, melyek a mellkasról erednek és a felső végtag csontjain tapadnak, azokat mozgatják. Rögzített felső végtag mellett viszont a mellkast emelik, így fontos légzési segédizmok is. Ide sorolhatók:

5.40. ábra - Mellkas-karizmok

Mellkas-karizmok

A kép baloldalán a felületes, míg a jobboldalon a mélyebb fekvésű izmok láthatók.

Nagy mellizom ( m. pectoralis major; 5.40. ábra). Oldalfelé emeli, és előre húzza a kart. Légzést segítő izom. Több helyen is ered. Így a kulcscsont középső részén, a szegycsonton és a felső (2-6) bordaporcokon, valamint az egyenes hasizom hüvelyének első részén. Tapadása: a felkarcsont proximális végén. A távolított felkart előrehúzza és lefelé a törzshöz közelíti.

Kis mellizom (m. pectoralis minor; 5.40. ábra). A lapockát rögzíti, előre és lefelé húzza. Eredése: a 3-5 pordaporc elülső részén, míg tapadása a lapocka processus coracoideusán van.

Kulcscsont alatti izom (m. subclavius). A kulcscsont rögzítését végzi. Eredése az elülső bordák elülső részén, tapadása a kulcscsont oldalsó alsó részén található.

Nagy (vagy elülső) fűrészizom (m. serratus anterior; 5.40. ábra). Eredése az 1-9 bordán, tapadása a lapocka gerinc felőli oldalán van. A lapocka mozgatásával lehetővé teszi a kar fej fölé emelését, de egyúttal légzési segédizom is.

a.b./ A mellkas saját izmai (légzőizmok; 5.41. ábra, A.-C. képek).: Ide tartoznak:

5.41. ábra - A mellkas saját izmai a légzőizmok

A mellkas saját izmai a légzőizmok

A: A bordaközti izmok. A rekeszizom helyzete ki- (B) és belégzéskor (C).

A külső bordaközti izmok (m. intercostalis externus; 5.41. ábra, A. kép). Mindig a bordák alsó szélén erednek, felülről lefelé és előre haladó rostok a gerincnél kezdődnek, de elől a bordaporcok szélétől inas lemezben folytatódnak a szegycsontig. Tapadásuk az alsó bordák felső széle. Összehúzódásukkor az alsó bordákat emelik, így a mellkast tágítják. Belégző izmok.

A belső bordaközti izmok (m. intercostalis internus; 5.41. ábra, A. kép). A külső bordaközi izmokra merőlegesek rostjai, a mellcsonttól a gerincig ferdén futnak. Összehúzódásukkor a felső bordákat süllyesztik (mellkast szűkítik). Kilégző izmok.

Rekeszizom ( diaphragma; 5.41. ábra). Kupola alakban elhelyezkedő izmos-inas lemez, ami a mellüreget és a hasüreget választja el. Ered a 2. és 4. ágyékcsigolyáról, a hat alsó bordaporc belső, és a szegycsont kardnyúlványának ugyancsak belső felszínéről. Az izomrostok a középen levő inas részhez (centrum tendineum) sugároznak be. Ez az inas rész háromlevelű lóheréhez hasonlít, egy elülső és két hátsó résszel, melyekre elől a szív, hátul a két tüdő fekszik rá. A rekeszizom rostjai összehúzódva az eredetileg kupola formát ellaposítják (5.39. ábra, B. és C. képek). A rekeszizom belégzőizom.

b./ Hátizmok, melyek

  • felületes,

  • mélyfekvésű és

  • tarkóizmokra különíthetők.

Ide tartoznak:

b.a./ Felületes hátizmok. (5.42. ábra). Általában széles, lapos izmok. Nagy részük a felkaron tapad.

5.42. ábra - Hátizmok

Hátizmok

Csuklyásizom (m. trapezius; 5.42. ábra). Lapocka rögzítő és mozgató izom is. A nyakszirtcsonton, a nyak és hátcsigolyák tövisnyúlványain ered. Több helyen is tapad, így a lapocka tövisén, a vállcsúcson és a kulcscsonton.

Széles hátizom ( m. latissimus dorsi; 5.42. ábra). Több helyen is ered, így az alsó nyakcsigolyák tövisnyúlványán, a medence felső élén és az alsó bordákon, míg tapadása a felkarcsont kis gumóján (tuberculum minus) van. A felkart mozgatja, mégpedig a törzshöz közelíti, hátrahúzza és befelé forgatja.

Rombuszizom (m. rhomboideus; 5.42. ábra). Két a m. rhomboideus major és minor részre tagolható. Ered az alsó nyakcsigolyák és a felső hátcsigolyák tövisnyúlványain, míg a lapocka gerinc felőli szélén tapad. Működésekor a lapockát hátra és felfelé húzza.

Lapockaemelő izom (m. levator scapulae). Mint a neve is mutatja a lapocka emelését végzi. Ered a felső nyakcsigolyák harántnyúlványán, tapad a lapocka felső részén.

b.b./ Mélyfekvésű hátizmok. Különböző nagyságú izmokból áll. A csigolyák és a bordák közötti mélyedést töltik ki. A gerinc nyak-, hát- és ágyéki szakaszán végig megtalálhatók. Együttes működésükkel a gerinc merevítését végzik. Összefoglaló néven törzsmerevítő izmokként (m. erector trunci) említik.

b.c./ Tarkóizmok. Mélyfekvésű rövid izmok, amelyek közül a m. spenius capitis-t emeljük ki. A tarkóizmok a nyakszirtcsont és az első két nyakcsigolya között helyezkednek el. Működésükkor a fej hátra ill. oldalra hajlik.

c./ Hasizmok

Széles lapos izmok, melyek a hasüreg elülső és oldalsó részét határolják. Általában az alsó bordákon erednek, és a csípőlapáton tapadnak. Izomhasuk széles inas lemezbe (bőnye) megy át, és az ellenkező oldali rostokkal összeszövődnek. Bizonyos védelmet nyújtanak a hasüregben a zsigeri szerveknek (5.43. ábra, A.-C. képek ).

5.43. ábra - Hasizmok

Hasizmok

Ide tartozik:

Külső ferde hasizom (m. obliquus externus; 5.43. ábra, A. kép). Eredése az 5-12. borda külső felszínén, tapadása a csípőlapát szélén található. Az izom elülső rostjai a széles bőnyébe (aponeurosis) mennek át.

Belső ferde hasizom (m. obliquus internus; 5.43. ábra, B. kép) a külső ferde hasizom alatt helyezkedik el. A hasfal középső rétegét képezi.

Haránt hasizom (m. transverzus abdominis). A hasfal harmadik rétegét adja.

Egyenes hasizom ( m. rectus abdominis; 5.43. ábra, C. kép). A hasfal elülső részén, a középvonal mellett függőlegesen fut végig. Ered az 5.-7. borda külső felszínén. Tapad a szeméremcsont felső ágán. Lefutását az inas rész (intersectiones tendinae) szakítja meg.

A hasizmok együttes működésének eredménye a hasprés, ami a zsigerek összenyomásával az elernyedt rekeszizom kupoláját visszanyomja. Ezzel a kilégzésben játszik fontos szerepet. A vizeletürítés, a székelés, szülés, köhögés, hányás, továbbá a törzs szilárdítása pl. teher felemelésénél, a hasizmok együttes működésével jön létre. Ha a hasizmok összehúzódnak, a törzs előrehajlik. Azonos oldali hasizmok összehúzódásával a törzs oldalra hajlik, míg az ellentétes oldali külső és belső ferde hasizmok összehúzódása a törzs forgatását eredményezi. Működésük attól is függ, hogy a mellkas vagy a medence rögzített-e. A mellkas rögzítése esetén (fejállás, kézállás, függő és támasztóhelyzetek) a medence mozgásában vesznek részt.

A végtagok izmai

a./ A felső végtag izmai. Ide soroljuk a váll-, a felkar-, az alkar és a kéz izmait.

a.a./ Vállizmok. Köpenyszerűen burkolják a vállízületet, ezek erősítik az ízületi tok összetartó erejét. Működésileg ide tartoznak a mellkas-karizmok, melyek a vállízületben hoznak létre elmozdulást (5.40. és 5.44. ábrák).

5.44. ábra - Vállizmok

Vállizmok

Deltaizom (m. deltoideus; 5.40. ábra) eredése a kulcscsont oldalsó harmadán a vállcsúcson a lapockatövisen található. Tapadása a felkarcsont érdességén van. A felkart távolítja a törzstől ill. előre-hátra húzza és forgatja.

Lapockatövis feletti izom (m. supraspinatus; 5.44. ábra). Ered a lapockatövis feletti árokban, míg tapadása a felkarcsont nagy gumóján van. Működése a felkar távolítása.

Lapockatövis alatti izom (m. infraspinatus; 5.44. ábra). Ered a lapockatövis alatti árokban, tapad a felkarcsont nagy gumóján. Működése: a felkart kifelé forgatja.

A kis és nagy görgeteg izmok (m. teres minor és m. teres major; 5.44. ábra), az előző kifelé, az utóbbi izom befelé rotálja a kart. Ebben a mozgásban részt vesz még a

Lapocka alatti izom (m. subscapularis), és a hollócsőrkarizom (m. coracobrahialis ventralis) is. Eredésük általában a lapockán és tapadásuk a felkarcsonton van.

a.b./ A felkar izmai. Elsősorban a könyökízületben fejtik ki hatásukat, de van köztük olyan is, amelyik a vállízület mozgatásában is részt vesz. Funkcionálisan a felkaron elől elhelyezkedő hajlító (flexor) és a felkar hátsó részén található feszítő (extenzor) izmokra oszthatók. (5.43. ábra, A és B. képek).

a.b.a./ A felkar hajlító izmai:

A kétfejű karhajlítóizom (m. biceps brachii, 5.45. ábra, A és B. képek) az alkart hajlítja. Hosszú feje a lapocka ízületi felszíne felett ered, tapadása az orsócsonton van. Rövid feje a hollócsőrcsont nyúlványán van, tapadása a singcsont felső harmadán található.

5.45. ábra - A felkar izmai

A felkar izmai

Karizom (m. brachialis, 5.45. ábra, A. és B. képek) a felkarcsont középső részén ered és a singcsont felső harmadán tapad. Az alkart hajlítja.

Karorsóizom (m. brachio-radialis, 5.45. ábra, A. és B. képek). A felkarcsont alsó harmadán ered és az orsócsont végén tapad. Az alkart hajlítja (pronálja és supinálja).

a.b.b./ A felkar feszítő izmai:

Háromfejű karizom (m. triceps brachii, 5.45. ábra, B. kép). Mint a neve is mutatja három helyen ered. Hosszú feje a lapocka ízületi árka alatt, belső feje a felkarcsont felső részén, külső feje pedig a felkarcsont hátsó külső feszínén ered. Tapadása a singcsont olecranonján van.

Kampóizom (m. anconeus). Eredése a felkarcsont távolabbi végrészének külső bütyke, míg tapadása a singcsont könyökkampóján (olecranon) van.

a.c./ Az alkar izmai (5.46. ábra). A csukló és az ujjak hajlító, feszítő izmai. Az extensorok körülvéve az orsócsontot, ennek voláris oldalára is átnyúlnak, míg a flexorok az ulna körül csoportosulnak.

a.c.a./ Az alkar hajlító izmok felületes és mélyebb rétegű elhelyezkedést mutatnak. Leginkább a felkarcsont distális epiphysis belső bütykén, a singcsontot körülvéve erednek az alkar elülső felszínén húzódnak tapadási helyük felé.

Hengeres borítóizom (m. pronator teres; 5.46. ábra, B. kép). Két fejjel ered. Az erősebb fej a felkar mediális epicondylusán, a kisebb fej a singcsont coronanyúlványán ered. Az izom tapadása a radius testén van. Működése: az alkar pronalása és a könyök hajlítása.

5.46. ábra - Az alkar izmai

Az alkar izmai

A: extensor-, B: flexor izmok

Orsócsonti csuklóhajlító izom (m. flexor carpi radialis; 5.46. ábra, B. kép). A humerus belső könyökdudorán ered, és a II. metacarpus medialis oldalán tapad.

Singcsonti csuklóhajlító izom (m. flexor carpi ulnaris; 5.46. ábra, B. kép). A humerus belső könyökdudorán ered, míg tapadása erős ínnal a borsócsonton van. Működése az előző izommal együtt a rögzített könyök mellett a csuklót mozgatja, míg rögzített csukló mellett a könyök mozgásában vesz részt.

Hosszú tenyérizom (m. palmaris longus; 5.46. ábra, B. kép). Ugyancsak a felkarcsont belső könyökdudorán ered, tapadása a tenyéri bőnyében van. Működése lehetővé teszi a tárgyak biztos megfogását.

a.c.b./ Az alkar feszítő izmai szintén felületes és mélyfekvésűek lehetnek. Eredésük a felkarcsont távolabbi végén van, az orsócsont megkerülésével az alkar háti oldalán haladnak, majd a csuklón és a körömpercek háti felszínén tapadnak.

Hosszú orsócsonti csuklófeszítő izom (m. extensor carpi radialis longus; 5.46. ábra, A. kép). A felkarcsont külső könyökdudora felett ered, majd egy hosszú ínnal a II. kézközépcsont alapjának háti oldalán tapad.

Rövid orsócsonti csuklófeszítő izom (m. extensor carpi radialis brevis; 5.46. ábra, A. kép). Eredése az előző izoméval egyezik, tapadása a III. kéztőcsont háti oldalán van.

Mindkét orsócsonti csuklófeszítő izom rögzített csukló mellett a könyökízületet feszíti, ill. rögzített könyök mellett a csuklót kézháti irányba feszíti.

Az ujjakat feszítő izom (m. extensor digitorum; 5.46. ábra, A. kép). A külső könyökdudoron ered, míg az izom a végén négy ágra válva a II.-V. ujj dorsális oldalán tapad. Az ujjak extensora.

a.c.c./ Forgatóizmok. Az orsó és a singcsont között harántul futnak. A két alkarcsont egymáshoz viszonyított forgó mozgásában vesznek részt.

a.d./ Kézizmok. A hüvelykujjpárna a kisujjpárna és a tenyérközép izmaiként a tenyéri oldalon vannak. Az ujjak közelítő, távolító és hajlító izmai.

b./ Az alsó végtag izmai

Az ide tartozó izmok a csontok szerkezeti egységeinek megfelelően csoportosíthatók, melyek:

b.a./ Csípőizmok (5.47. ábra, A.-D. képek), melyek külső és belső csípőizmok lehetnek.

b.a.a./ Belső csípőizmok:

Csípő-horpaszizom (m. iliopsoas; 5.47. ábra, A. kép). Két részből, nevezetesen a nagy horpaszizomból és a csípőizomból áll. A nagy horpaszizom (m. psoas major; 5.47. ábra, A. kép) az utolsó háti és az 1.-4. ágyékcsigolyákon ered és a femur kis tomporon tapad. Működése során a combcsontot hajlítja, de a törzset is képes hajlítani, ha az alsó végtag rögzített. Csípőizom (m. iliacus, 5.47. ábra, A. kép). A csípőlapáton ered, tapadása hasonló az előzőéhez. Működése egyezik a nagy horpaszizoméval.

Körteképű izom ( m. piriformis; 5.47. ábra, C. és D. képek). Eredése a keresztcsont belső felszínén van, míg tapadása a combcsont nagy tomporán található. A combcsontot távolítja, ill. kifelé forgatja.

Belső fedettizom (m. obturator internus; 5.47. ábra, D. kép) a fedett lyuk belső peremén ered, tapadása a combcsont nagy tomporán van. A combot kifelé forgatja.

KEP129

5.47. ábra - Csípőizmok

Csípőizmok

b.a.b./ Külső csípőizmok:

Farizmok néven is ismertek. Három részüket különítjük el, úgymint:

A nagy farizmot ( m. gluteus maximus; 5.47. ábra, B. kép),

középső (m. gluteus medius; 5.47. ábra, C. kép) és

kis farizmot (m. gluteus minimus; 5.47. ábra, D. kép). A csípőlapátról erednek és a combcsonton tapadnak. A nagy farizom működése folyamán a combot távolítja, de képes kifelé forgatni. Ez az izom biztosítja az egyenes testtartást. A középső és a kis farizom a combot távolítja, forgatását is elvégzi, mégpedig a középső farizom kifelé, míg a kis farizom a combot befelé forgatja.

Combpólya feszítő izom (m. tensor fasciae latae). Ered a csípőtövisen és rögzül a sípcsont külső bütykén. Működésére jellemző, hogy rögzített medence mellett a csípőízületet hajlítja, a combot emeli.

Négyszögű combizom (m. quadratus femoris; 5.47. ábra, C. kép), ami az ülőgumón ered és a combcsont közepén tapad. A combot kifelé forgatja, ill. forgatás után emeli.

b.b./ Combizmok. Az ide tartozó izmok teljesen körülveszik a combcsontot. Működés szerint lehetnek a combot feszítő, hajlító és közelítő izmok. (5.48. ábra. A., B. és C. képek).

5.48. ábra - Combizmok

Combizmok

b.b.a./ Feszítő izmok:

Szabóizom (m. sartorius; 5.48. ábra, A. kép) Hosszú lapos izom. A felső csípőtövisen ered és a sípcsont érdességén tapad. Működése: a csípő és a térdízületet hajlítja, a csípőízület hajlítása után a combot kifelé forgatja

Négyfejű combizom (m. quadriceps femoris). Négy helyen ered, úgymint az elülső-alsó csípőtövisen, a combcsont belső, elülső és külső felszínén. Minden eredését külön névvel illetik. Így:

Egyenes combizom (m. rectus femoris, 5.48. ábra, A. kép),

Belső 5.48. ábra, A. és B. képek) és középső vaskosizom (m. vastus intermedius; 5.48. ábra, B. kép) különíthető el. Tapadásuk helye a térdkalács felső részén és a sípcsont érdességén van. Ez az izom a lábszár feszítését és a comb hajlítását végzi.

b.b.b./ Hajlító izmok:

Félig inas izom ( m. semitendinosus; 5.48. ábra, C. kép). Az ülőgumón ered, míg tapadása a sípcsont belső érdességén van. Működése: rögzített medence mellett a térdízületet hajlítja, majd a lábszárat befelé forgatja. Rögzített lábszár mellett a csípőt feszíti, a combot gyengén közelíti.

Félig hártyás izom (m. semimembranosus; 5.48. ábra, C. kép). A félig inas izommal részben fedett. A térdet hajlítja, a lábszárat befelé forgatja és védi a térdízület tokját a becsípődéstől.

Kétfejű combizom (m. biceps femoris; 5.48. ábra, C. kép). Az ülőgumón és a combcsont középső részén ered, és a szárkapocscsont felső részén tapad. Ez az izom lábszárhajlító.

b.b.c./ Közelítő izmok. A comb belső oldalán helyezkednek el. Nagyrészt a szeméremcsonton erednek és a combcsonton tapadnak. Közülük a legfontosabbak:

Fésűsizom (m. pectineus). A szeméremcsonton ered és a combcsonton tapad. Rögzített medence mellett a combot közelíti, a csípőízületet hajlítja. Rögzített comb esetén a medencét előredönti.

Hosszú és a rövid combközelítő izom (m. adductor longus; 5.48. ábra, B. kép, és brevis). A szeméremcsonton erednek és a combcsont felső harmadában tapad. Működésére jellemző, hogy a combcsontot közelíti és kifelé forgatja.

Nagy combközelítő izom (m. adductor magnus). Működése az előző izoméval egyezik meg. Az ülő és a szeméremcsonton ered, tapadása a combcsont érdes vonalán van.

Karcsúizom (m. gracilis; 5.48. ábra, A. és B. képek). A szeméremcsonton inasan ered, és a sípcsont érdességén tapad.

c./ Lábszárizmok. (5.49. ábra, A. és B. képek). Feszítő és hajlító izmokra oszthatók. A feszítő izmok más néven lábháti hajlítóizmok, a lábszár elülső felszínén vannak. A hajlító izmok a lábszár hátsó felszínén felületes és mély rétegben helyezkednek el. Közülük kiemeljük a

Háromfejű lábikraizmot (m. triceps surae), ami két részből épül fel, nevezetesen a felületesebb

Kétfejű lábikraizomból (m. gastrocnemius, 5.49. ábra, A kép) és egy mélyebb fekvésű

Gázlóizomból (m. soleus; 5.49. ábra, B. kép). A lábikraizom ina az Achilles-ín, az emberi szervezet legerősebb ina. Az izom működésére jellemző, hogy emeli a sarokgumót. Járás, futás eseteiben fontosak ezek az izmok.

Elülső sípcsonti izom (m. tibialis anterior; 5.49. ábra, B. kép). Ered a tibia condylus laterálisának oldalsó felszínén és tapad az első metatarsális csonton. Müködésére jellemző, hogy a lábat suppinálja és dorso-laterális irányba mozgatja.

Hosszanti szárkapcsi izom (m. peroneus longus; 5.49. ábra, B. kép). Ered a szárkapocs fején, míg tapadása a lábtőcsontok közül a belső ékcsonton van. Rögzített lábszár mellett a láb külső szélét emeli, kismértékben segíti a láb talpi hajlítását.

A rövid szárkapcsi izom (m. peroneus brevis; 5.49. ábra, B. kép). A szárkapocs laterális felszínén ered, és az V. lábközépcsont alapján tapad. Működése során lehetővé teszi a tiszta lábháti hajlítást.

5.49. ábra - Felszínes (A) és mélyfekvésű (B) lábizmok

Felszínes (A) és mélyfekvésű (B) lábizmok

A hosszú lábujjakat feszítő izom (m. extensor digitorum longus). A lábszárizmok laterális tagja. A sípcsont külső bütykén ered, majd tapadása előtt több (öt) ágra szakadva ujjfeszítést végez.

d./ Lábizmok. A lábháton és a talpon levő kisebb izmok, melyek a lábujjakat hajlítják, feszítik és szétterpesztik. Működésükre a statikai tartó szerep a jellemző.