Ugrás a tartalomhoz

Talaj- és talajvízvédelem

Dr. Horváth Erzsébet (2011)

3. fejezet - A környezeti elemek kármentesítése és a károk elhárítása: a károkozó szennyezés eltávolítása és az eredeti állapot visszaállítása

3. fejezet - A környezeti elemek kármentesítése és a károk elhárítása: a károkozó szennyezés eltávolítása és az eredeti állapot visszaállítása

Talajszennyezést minden antropogén, folyékony, oldott, vagy oldható talajidegen anyag okozhat, amely a talaj felszínére vagy közvetlenül a talajba kerül. Ezek a szennyezők a fizikai kémia törvényeinek megfelelően mozognak a talajban, továbbá az ökoszisztémára is hatással vannak. A mozgás sebességét több paraméter határozza meg. Ezek közül a legfontosabbak a szennyező kémiai tulajdonságai, perzisztenciája, oldhatósága, a gravitáció, a nyomásviszonyok, a fajsúly különbségek, a talaj porozitása/kapillarítása, a talaj szorpciós/retenciós képessége, a redox viszonyok és a talajoldat pH értéke. A transzportfolyamatot meghatározó paraméterek mellett a szennyezőknek talajra és vizekre gyakorolt hatásait is figyelembe véve a szennyezés megelőzés és a kárelhárítás igen változatos megoldásokat kínál a környezet technológia területén. Az alkalmazott technológiai megoldások lehetnek egyediek, de a technológia műveleti elemei hasonlóak.

A „Kárelhárítás műszaki módszerei” című, környezetmérnököknek ajánlott elektronikus jegyzet részletesen tárgyalja az egyes a kárelhárítási technológiai megoldásokat. Ezért ez az anyag a műveletek ismertetésére szorítkozik.

A kárelhárítási technológia kiválasztása

A talajt és a vizeket ért szennyezés esetén elsődleges feladat a környezeti kár azonnali felmérése, majd a szennyezés horizontális és vertikális lehatárolása. Ezt követően a szennyezés fizikai kémiai tulajdonságaitól és a károsodott környezeti elemtől függően meg kell határozni a mintavételi pontok számát és a mintavétel gyakoriságát. A mintavételezést, a fizikai, környezetanalitikai és a toxikológiai vizsgálatokat az akkreditációs protokollnak megfelelően kell elvégezni. Erre egyrészt az összehasonlíthatóság érdekében van szükség, másrészt a károkozásban és a kártérítésben érdekelt felek peres vagy peren kívüli egyezkedésének műszaki/szakmai alapját jelentik az akkreditált laboratóriumban, GLP (good laboratory practice) protokoll szerint kapott eredmények.

Az előzetes analízis eredmények alapján készíthető el a kockázatelemzés, amely megszabja a beavatkozás sürgősségét is. Az időtényező mérlegelésénél a szennyezés terjedése, a környezeti elemekben való károkozása és az alkalmazott technológia időigénye a meghatározó. A kockázat további fontos eleme az egészségügyi hatások, a különleges helyi adottságok, valamint az érintett terület jelenidejű és jövőbeni funkciója. Ez nemcsak a környezeti, vízügyi és egészségügyi határértékekre van hatással, hanem szűkíti a választható technológiák körét is. Más technológiai megoldás alkalmazható ugyanis egy lakóterület, egy ipari létesítmény, egy mezőgazdasági terület esetében, vagy egy vízmű-védőidom (pl. nyitott karszt) közelében. A technológia kiválasztásánál azt is figyelembe kell venni, hogy a mentesítendő területnek és az azokon lévő létesítményeknek a kárelhárítási tevékenységek ideje alatt is el kell-e látni eredeti funkciójukat (pl. közút, vasút, repülőtér, lakott területek, ipari és szolgáltatási létesítmények, raktárak).

Nagyon kritikus továbbá a szakhatóság és a lakosság/önkormányzat egyetértése, tájékoztatása, felvilágosítása, a döntéshozatali mechanizmusba való bevonása és a konfliktuskezelés. Előnyt élveznek azok a környezetkímélő kárelhárítási megoldások, amelyek legkisebb mértékben károsítják a természeti értékeket, a kármentesítendő terület használati értékét, a tájat és az épített környezetet, továbbá a keletkezett melléktermékeket az ökológiai és/vagy a ökonómiai körforgásba károkozás mentesen vezetik vissza (pl. biológiai lebontás és/vagy hasznosítás).

A szennyező specifikus tulajdonságok tehát egyrészt behatárolják, másrészt szélesítik az alkalmazható megoldások körét. Mivel egy adott kárelhárítási technológiai módszer kiválasztáskor a társadalmi-gazdasági tényezők is meghatározók lehetnek, a szennyezés társadalmi, gazdasági hatásait és az alkalmazható műszaki megoldásokat külön-külön, de egymással szoros kölcsönhatásban is célszerű megvizsgálni. A rendelkezésre álló anyagi források nagysága, ütemezése és forrása (költségvetési, hatósági kötelezés vagy magántőke) döntő hatással lehet a választandó technológiai megoldásra. Továbbá, a helyreállítás eredményeként kapott terhelési értékeket illeszteni kell az ideiglenes és a távlati célokhoz, valamint a környezetvédelmi előírásokhoz.

Ha a kárfelmérés és a kockázatbecslés megfelelően részletes és mérési adatokkal alátámasztott, akkor a műszaki és a gazdasági paraméterek ismeretében az alkalmazandó technológiát, a beavatkozás mértékét és célját is helyesen tudjuk megválasztani. A kárelhárítást eredményét nagy átfedéssel három célfüggvényben határozhatjuk meg: (1) a szennyezés továbbterjedésének megakadályozása, vagy az úgynevezett lokalizációja, (2) a részleges vagy teljes kármentesítés, (pl. az olajfázis/olajlencse kitermelése), (3) a környezetvédelmi szempontból legfontosabb cél, a terület teljes ártalmatlanítása, kármentesítése.