Ugrás a tartalomhoz

A nukleáris ipar hulladékkezelési kihívásai

Dr. Szűcs István (2013)

2.4. A hatályos hazai jogszabályok által rögzített előírások

2.4. A hatályos hazai jogszabályok által rögzített előírások

A radioaktív hulladékok kezelésével kapcsolatos hatályos hazai rendeletek, jogszabályok köre döntően az 1996. évi CXVI. törvény az atomenergiáról (a továbbiakban: Atomtörvény) végrehajtását szolgáló kormányzati és minisztériumi (miniszteri) rendeletek közül kerül ki.

2.4.1. Az 1996. évi CXVI. törvény az Atomenergiáról

Az Atomtörvény – jellegénél fogva – elsősorban természetesen a nukleáris energia békés célú alkalmazásának legáltalánosabb kérdéseit szabályozza. A radioaktív hulladékok végleges elhelyezése kapcsán is deklarál néhány olyan elvet, amit a kutatások tervezési, engedélyeztetési és kivitelezési időszakában nem lehet figyelmen kívül hagyni:

  • Ezek közül kiemelendő a 4. § (2) bekezdésében rögzített általános deklaráció, miszerint az atomenergia alkalmazása során a biztonságnak minden más szemponttal szemben elsőbbsége van.

  • A 2. § g) bekezdése szerint a „nukleáris létesítmény” fogalma a Magyarország és az IAEA között létrejött biztosítéki egyezmény 97. Cikkelyének I. pontjában rögzített meghatározáson alapul. Ennek megfelelően egy olyan speciális magyar sajátosság állt elő, ami szerint a radioaktív hulladékot kezelő létesítmények (pl. hulladéktárolók) jogilag nem minősülnek nukleáris létesítménynek [OAH 2003].

  • A 38. § (2) bekezdésének a) és b) pontja rögzíti, hogy milyen feltételek mellett tekinthető biztonságosnak a radioaktív hulladék és a kiégett üzemanyag átmeneti tárolása és végleges elhelyezése. Eszerint egyrészt biztosítani kell az emberi egészség és a környezet védelmét e tevékenységek teljes időtartamára, másrészt pedig igazolni kell, hogy az emberi egészségre és a környezetre gyakorolt hatás az országhatárokon túl sem nagyobb a belföldön elfogadottnál.

A hazai szabályozás egyik mindmáig feloldatlan ellentmondása a törvény 6.§ (2) bekezdésében került rögzítésre. A törvényszöveg szerint "... radioaktív hulladéktároló létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez ... az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulása szükséges." Komoly értelmezési problémát okoz azonban az, hogy a "radioaktív hulladéktároló létesítését előkészítő tevékenység" kifejezés nincs megfelelő, egyértelmű módon definiálva. Az idézett bekezdés jelenleg általánosan elfogadott értelmezése szerint már a telephelyen végzett első föld alatti üregnyitás (a nagy aktivitású hulladékok esetében a kutatások kötelező tartozékának tekintett föld alatti kutatólaboratórium kialakítása) is a hulladéktároló létesítését előkészítő tevékenységnek minősül. Az Országgyűlés elvi hozzájárulása viszont csak akkor szerezhető meg, miután a telephely alkalmassága már teljes körben bizonyítást nyert.

Ezen ellentmondás nehezen kezelhető, mivel mély geológiai formációban, bányászati módszerekkel megvalósítandó végleges elhelyezés esetében a nemzetközi ajánlások, illetve gyakorlat szerint a telephely alkalmasságát helyszíni, tehát föld alatti kutatások nélkül nem lehet végérvényesen eldönteni. Ennek oka az, hogy a felszíni kutatási módszerekkel csak az ún. primer viszonyokat lehet megismerni. Ezeket azonban a feltáró- és tárolóüregek kialakítása jelentősen megváltoztatja. Így tehát olyan telephelyek esetében, ahol korábban más célból nem létesült föld alatti feltárás, e konfliktus feloldása a törvény módosítása nélkül meglehetősen nehéznek látszik. Egy ilyen helyzet adott esetben akár teljes mértékben ellehetetlenítheti a föld alatti kutatásokat, illetve teljesen megalapozatlan, idő előtti alkalmassági döntést erőszakolhat ki.

Igen kedvező körülmény viszont, hogy az 1999-ben lezárt kutatási fázis eredményei alapján Magyarországon jelenleg a BAF az egyetlen olyan formáció, ahol ez a probléma nem merül fel élesen. A telephely-minősítő kutatás különböző fázisai és a létesítés közötti határvonal nem egyértelmű definíciója azonban egyéb gyakorlati engedélyeztetési problémákat is eredményezhet (pl. a környezetvédelmi engedély megszerzésének bizonytalanságai). Ez a probléma a BAF esetében is fennállhat.

2.4.2. A 62/1997. (XI. 26.) IKIM rendelet

A már eddig is többször említett "Földtani és bányászati követelmények a nukleáris létesítmények és a radioaktív hulladék elhelyezésére szolgáló létesítmények telepítéséhez és tervezéséhez" című, 62/1997. (XI. 26.) IKIM rendeletet egyértelműen a leginkább figyelembe veendő jogszabálynak tekinthetjük, mivel:

  • az a telephely kiválasztási, minősítési, illetve létesítési fázisaira, valamint ellenőrzésére vonatkozóan is tartalmaz előírásokat;

  • annak egyaránt feladata a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésének, valamint nukleáris létesítmények telepítésének szabályozása is.

Az IKIM rendeletről összefoglalóan megállapítható, hogy egyes részkövetelményeit tekintve általában összhangban van a nemzetközi szabályozási rendszerrel. Magyarországon talán ez az első olyan jogszabály-alkotási próbálkozás, amely szakmai indokok alapján elkülönülten kezeli a nukleáris létesítmények, valamint a különböző besorolású (kis és közepes aktivitású/nagy aktivitású) radioaktív hulladékok végleges elhelyezésére szolgáló, illetve a különböző telepítési technológiával létesített objektumok (felszíni/mélységi típusú) földtani és bányászati követelményrendszerét. Nagy előrelépésnek tekinthető ez például a korábbi, generalizáló szemléletet tükröző, az egykori Központi Földtani Hivatal (KFH) által a '90-es évek elején kiadott, de hatályba soha nem is lépett rendelet-tervezetéhez képest. A rendelet komoly érdeme, hogy a téma korábbi, szinte teljes szabályozatlanságát megtörve, megfelelő jogszabályi alapot teremtett az egyes, hatályba lépése után indított hazai kutatási programok lefolytatásához, illetve megalapozta azok eljárásjogi hátterét is.

Részben a nemzetközi szabályozásnak a rendelet hatályba lépése óta eltelt időszakban megszületett új elemei, részben pedig a folyamatban lévő és tervezett kutatási programok kapcsán kialakuló gyakorlati problémák azonban világossá tették, hogy elengedhetetlenül szükséges lenne a jogszabály felülvizsgálata, további korszerűsítése. Ez tükröződik több, a témában illetékes hazai szervezet hivatalos állásfoglalásaiban is.

Miután azonban a hazai jogszabályi környezet a kutatási program végrehajtásának időszakában minden bizonnyal – várhatóan a nemzetközi szabályozás elemeinek mind teljesebb figyelembe vétele irányában – változni fog, az átmenet problémáinak enyhítése érdekében célszerű néhány pontban feltárni a jelentősebb eltéréseket, illetve meghatározni kezelésük lehetséges módjait.

2.4.3. A 213/1997. (XII.1.) Korm. rendelet

Egy további, a potenciális célterület lehatárolását, kijelölését célzó fázis tervezése során figyelembe veendő előírást a "Nukleáris létesítmény és a radioaktív hulladék tároló biztonsági övezetéről" rendelkező 213/1997. (XII.1.) Korm. rendeletben (a továbbiakban Kormány rendelet) is találunk:

3. § (3) A biztonsági övezet maximális méretei a legkülső technológiai védelmet jelentő fal síkjától számítottan:

c) Felszíni és felszín alatti radioaktív hulladék tároló esetében a felszínen ötszáz méter, a létesítmény felett kettőezer-háromszáz méter.

(4) A biztonsági övezet minimuma a (3) bekezdésben írt mérethatárokon belül az a terület, amelynek határán a folyamatosan ott tartózkodó személyt a létesítmény szabályszerű működése során a környezetbe kibocsátott vagy kikerülő radioaktív anyagok sugárzása révén még a legkedvezőtlenebb körülmények között sem érheti nagyobb sugárterhelés 100 μSv/év-nél.

2.4.4. A 47/2003. (VIII. 8.) ESzCsM rendelet

Az Atomtörvény végrehajtására kidolgozott jogszabályok sorában lépett hatályba az Egészségügyi, Szociális- és Családügyi Minisztérium (EszCsM) rendelete ("a radioaktív hulladékok átmeneti tárolásának és végleges elhelyezésének egyes kérdéseiről, valamint az ipari tevékenységek során bedúsuló, a természetben előforduló anyagok sugáregészségügyi kérdéseiről.").

Az új rendelet többek között meghatározza a végleges elhelyező objektum létesítési és üzemeltetési engedélyeztetésének módját és rendjét. Ezek szerint ezekben a kérdésekben első fokú engedélyező hatóságként az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala (ÁNTSz OTH), illetve területileg illetékes Sugárvédelmi Decentruma (SD) működik.

A hulladéktároló életciklusát telepítési, létesítési, üzemeltetési (esetleg átalakítás, lezárási és intézményes ellenőrzési fázisokra tagolja, és az egyes fázisokra vonatkoztatva eltérő, pontosított engedélyeztetési szabályokat állapít meg. Különösen fontosnak tekinthető, hogy a rendelet 4. és 5. sz. mellékletei rögzítik a végleges elhelyezés, az ahhoz szükséges biztonsági értékelés általános követelményeit, illetve a 6. melléklet megadja a végleges hulladéktároló telepítésének és tervezésének szempontjait is. Ezeket a szempontokat minden kutatási program tervezése és kivitelezése során maradéktalanul figyelembe kell venni.

Külön ki kell emelni, hogy az ESzCsM rendelet hatályba lépésével a hazai szabályozási rendszer számos tekintetben első ízben követi az IAEA-előírásokat (illetve a külföldi gyakorlatot). Ilyen változások például a következők:

  • a rendszerszemléletű megközelítés bevezetése (ld. a 2.§ i. pontjában közölt definíciót, valamint a 4. sz. melléklet 5 -7. pontjait),

  • az elhelyezés engedélyezési folyamatába szervesen integrálódó biztonsági elemzés követelményeinek meghatározása (a teljes 5. sz. melléklet),

  • a normál kibocsátási scenáriókra vonatkozó felső dózisegyenérték korlát, valamint a roncsolódásos scenáriókra vonatkozó felső kockázati korlát különválasztása és a határértékek meghatározása. (A 4. sz. melléklet 10 -11. pontjai szerint a felső effektív dóziskorlát 100 μSv, míg a felső kockázati korlát 10-5 eset/év.)

Az ESzCsM rendelet és az IKIM rendelet összevetése alapján azonban több probléma is említhető. Ezek közül a legfontosabbak:

  • Az Atomtörvény felhatalmazásai alapján a két rendelet szerint – elsősorban a telepítés időszakában – párhuzamos, egymással részben átfedésben lévő engedélyeztetési eljárások folytatandók le.

  • A két, számos ponton összefüggő rendelet szemlélete és tételes előírásai között sok tekintetben ellentmondások, illetve kisebb-nagyobb eltérések fedezhetők fel. A már említettek mellett egy további konkrét példa: Míg az IKIM rendelet 12 §-a szerint a földtani környezetnek önmagában biztosítania kell a sugárvédelmi követelmények teljesülését, az ESzCsM rendelet megengedhetőnek tartja a műszaki-építészeti intézkedésekkel történő "feljavítást" (6. sz. melléklet d. pontjában). Amint láttuk, az IAEA-előírások és – a nemzetközi gyakorlat is – általában ez utóbbi felfogáshoz áll közelebb.

Az említett problémákkal együtt is kijelenthető azonban, hogy az ESzCsM rendelet igen sok redundáns, illetve egymásnak ellentmondó előírást szüntetett meg az Atomtörvény végrehajtási rendeleteiben, ily módon lényegesen egyszerűbb és korszerűbb sugáregészségügyi engedélyezési környezetet teremtve.