Ugrás a tartalomhoz

Környezetstratégia

Dr. Fekete Jenő György (2011)

11.2. Az emberi magatartásformák jelentősége a stratégiában

11.2. Az emberi magatartásformák jelentősége a stratégiában

A stratégiai tervezés folyamatában az emberi magatartásformák ismeretének és figyelembevételének több szempontból is jelentősége van.

A környezeti és társadalmi felelősség megállapításánál és elemzésénél emberek hozzáállását, támogató, vagy ellenző magatartását, az emberi felelősség szerepét és hatását kell megítélni. Az adottságok és környezeti lehetőségek vonatkozásában az emberi magatartásformák mint erős, vagy gyenge pontok támogató, vagy veszélyhelyzetet teremtő tényezők jelentkeznek. A stratégia végrehajtói emberek, tehát magatartásuk, mint humán tényező, mint vezetői hozzáállás, vagy akár szervezeti attitűd is meghatározó lehet.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a környezetstratégia a mikrokörnyezeten kívül a makrokörnyezet számára is meghatározó lehet. Így a társadalmi magatartásformák befolyásolják a stratégia végrehajtását, vagy végrehajthatóságát.

A konfliktushelyzetek többségében, talán az érdekeltségi viszonyok rendezettsége miatt is a magatartásorientáció tulajdonképpen az érdekelt által képviselt preferencia a konfliktushelyzet valamilyen lehetséges megoldása iránt. A preferenciák vonatkozásában öt alaptípussal számolhatunk (Barlai R. 1998)

Ezek:

  1. Kompetitív orientáció (önérdek érvényesítés), amikor az érdekelt törekvése, hogy céljait magvalósítsa az ellenérdekelt törekvéseinek figyelmen kívül hagyásával, esetleg letörésével.

  2. Kooperatív orientáció (együttműködés), érdekazonosság, vagy annak kialakítása alapján mindkét fél törekvéseinek kielégítése (pl. erőforrásaik egyesítésével mindkét fél törekvése elérhetővé válik, míg ez külön-külön nem valósítható meg).

  3. Kompromisszumos orientáció (kiegyezés), ha az érdekelt törekszik az ellenérdekelttel való megegyezésre, kölcsönös engedmények alapján az eltérő érdekek legalább részleges érvényesítésére.

  4. Defenzív orientáció (védekezés), amikor az érdekelt saját törekvései háttérbe szorításával hagyja érvényesülni az ellenérdekelt érveit esetleges vélt, vagy elérhető egyéb érdekei miatt (pl. a visszavonulás így jár a legkisebb veszteséggel, vagy más területen kapott kompenzáció miatt kifizetődő lemondani eddig hangoztatott érdekeiről).

  5. Elidegenedési orientáció (ellehetetlenülés), amikor a két fél „elbeszél” egymás mellett, az adott szituációban kialakul a teljes érdektelenség, mindkét fél mereven ragaszkodik saját álláspontjához, vagy gazdasági, politikai tényezők miatt a megoldás is kilátástalan (pl. a felek olyan megoldásról vitáznak, melyre nincs fedezet).

A konfliktusok kezelése során, az abban résztvevők magatartásformái az egyes orientációknak megfelelően a következők lehetnek:

  1. versengés (önérvényesítés),

  2. problémamegoldás (együttműködés),

  3. kompromisszumkezelés (osztozás a várható kimenetelben),

  4. alkalmazkodás (elsimítás),

  5. elkerülés (visszahúzódás).

Természetesen tiszta magatartásformák nagyon ritkán fordulnak elő, de ha a stratégiában szokásos, már többször alkalmazott koordinátarendszerben, az önérvényesítés és az együttműködés függvényében rögzítem a magatartásformákat, a 11.1. ábrán látható különböző jellemrajzokat, viselkedésformákat tudunk meghatározni.