Ugrás a tartalomhoz

Környezetstratégia

Dr. Fekete Jenő György (2011)

11. fejezet - Az etika és az emberi magatartásformák jelentősége a stratégiában

11. fejezet - Az etika és az emberi magatartásformák jelentősége a stratégiában

Az emberi magatartást, egyben a stratégiák végrehajtásához kapcsolódó magatartást, és a stratégiai feladatok tudományos megalapozását a 21. század elején két tényező befolyásolja:

Az egyik, hogy a helyzetet bonyolítja a századvég paradigma-váltása. Magyarországon a rendszerváltozás, és az azt előkészítő politikai folyamat gyakorlatilag egybeesett az információs kor beköszöntésével, a tudományos szemléletváltással, az új értelmiségi kihívással. Új szintetizáló gondolati rendszerek jelentek meg, és teljes mértékben átalakították, sőt ma is folyamatosan átalakítják a tudományok és stratégiák, a gazdaság és a társadalom rendszerét. Egyes tudományágak új értelmet kapnak, és a tudományos bizonyítás is más alapokra épül. Ennek a rendszernek a hibátlan és célszerű működése azonban feltételezi, hogy a mérnöki tevékenység is több, mint egy műszaki tudomány, vagy műszaki menedzsment. A környezetvédelem sem tekinthető kizárólag műszaki kategóriának, hanem sokkal szélesebb és átfogó értelemben politikai, társadalmi, gazdasági, sőt erkölcsi, etikai kategóriának is.

A másik tényező az emberek hitének elvesztése, egyben a gazdasági haszonlesés mellett az erkölcsi értékek degradálódása.

A Hannoveri EXPO Német Pavilonjában megragadott egy jelmondatnak is tekinthető felirat: „A múltban sokkal boldogabbnak láttuk a jelent, mint a jelenben a jövőt!” Félelmetesek, de egyben elgondolkodtatóak ezek a szavak. Vajon mi lehet az oka ennek, a környezetvédelemre is vonatkozó pesszimista érzelmi megnyilvánulásnak?

11.1. Mérnök-etikai kérdések

Az etika az emberi cselekedetekkel foglalkozó tudomány. A többi társadalomtudomány közül talán legközelebb hozzá a jogtudomány áll. Az etika az emberi cselekedetek belső, a jogtudomány a külső elveit vizsgálja. Sokszor előfordul, hogy bár jogszabályt nem sértettünk, belső késztetésre a lelkiismeretünk mégis tiltakozik tetteink ellen.

Az erkölcs az emberi cselekedetek belső törvényeit határozza meg, melyek betartását a lelkiismeret és a közvélemény szava szankcionálja (Legeza L. 2004). A jog a cselekedeteink külső törvényeit definiálja, betartását az állam, ezen belül az igazságszolgáltatás garantálja. A mérnök cselekedeteit tehát egyrészt a jogi környezet, másrészt a társadalom, a környezet iránt érzett erkölcsi elkötelezettség motiválja, melyben a szakmai szempontok is meghatározó szerepet játszanak.

Ahogy a joghoz hozzátartozik a kötelesség, úgy az etikához szervesen kapcsolódik a felelősség kérdése. Egy környezetmérnök munkaköri leírása jogi eszköz, melyben jogait és kötelességeit rögzítették. Általában rögzítik felelősségi körét is, de ez nem lehet biztosíték arra, hogy mindig és mindenhol az etikai elvárások szerint jár el. A mérnök felelőssége inkább etikai kérdés, legyen az a feladatmegoldásra, a munkatársakkal való viszonyra, a vezetői felelősségre, vagy az alkotó fantáziára vonatkoztatva.

Nézzük meg röviden, hogy miben fogható meg a környezetvédelem etikája!

A világszerte tapasztalható gazdasági növekedés jelentős mértékben megváltoztatja a környezetet, az erőforrások kimerüléséhez vezet és komolyan veszélyezteti a természeti rendszereket. A természet egyensúlyának biztosításában, értékeinek megóvásában óriási szerep jut a mérnököknek, közöttük a környezetmérnököknek is.

Az erkölcs, etika emberi fogalmak, nem lehet azokat a természetre kiterjeszteni. A jog gyakorlását sem lehet a természettől elvárni. Tudatos cselekedetre csak az ember képes, így az embernek van felelőssége és kötelessége a természettel szemben. Csak az ember képes beavatkozni a természetbe, ezáltal ott károsodást okozva, és csak az ember képes ellenintézkedésekkel a károkat megszüntetni, vagy megelőzni. Jogi és erkölcsi értelemben is a mérnök társadalom felelős a környezet állapotának rendezéséért.

A környezet és az ember viszonylatában két alapvető nézet alakult ki:

-          az emberközpontú (antropocentrikus) és
-          a környezetközpontú (ökocentrikus) nézet.

Az emberközpontú nézet a környezetet alárendeli az ember érdekeinek. Bár megjegyzem, hogy az ember elsődleges érdeke a tiszta, szép és emberhez méltó környezet, az életminőség javulása. Így a környezetközpontú gondolkodás nem nélkülözheti az emberi érdekeket sem. A két értékrend összekapcsolása a fenntartható fejlődés alapeszméje is lehetne. Korunk embere elég erős ahhoz, hogy a természetre meghatározó hatással legyen, de ahhoz is, hogy az ember által okozott környezeti károsodásokat megszüntesse, vagy legalábbis csökkentse.

A szabad emberi cselekvés, így a természetet formáló tevékenység is együtt jár a felelősséggel. Mivel a természetet jelentősen csak a modern technikák és technológiák képeset megváltoztatni, és a környezet károsodása is csak ezen technikák környezetbarát fejlesztésével szüntethető meg, a környezetvédelem a mérnök számára rendkívül fontos etikai szempont és műszaki feladat. Figyelemmel kell lennie a jövő generációinak természetes életterére, a természet esztétikai értékeire. A mérnök feladatait lehetőleg a legkevesebb nyersanyag és energia felhasználásával oldja meg és olyan technológiát alkalmazzon, hol legkisebb az emisszió és legkevesebb a hulladék-képződés. Ne vállaljon el olyan feladatot, mely esetében jelentősen károsodik. A tudatlanság, a kapzsiság, az önzés a környezet romlásának legfőbb forrásai!

Nézzük meg, mennyire adottak a lehetőségek a műszaki értelmiség számára! Mennyire megbecsült ma hazánkban és világszerte a mérnöki alkotó munka?

Henry Petroski, C.P.Snow a Cambridge-i Egyetem professzorának előadásaira támaszkodva az „engineering „ tevékenység leépülésének és csökkenő méltányoltságának fő okaként a „két kultúra”, a műszaki és humán kultúra éles elkülönülését jelölte meg. A történtek fő érdekessége azonban az, hogy Snow cikkei, és előadásai az ötvenes évek végén, és a hatvanas évek elején jelentek meg, ill. hangzottak el, míg Petroski a jelenség felerősödését a 90-es évekre és az új évezred elejére helyezi (Petroski, H. 2005)

Magyarországon a humán és műszaki kultúra ilyen éles szétválása az ötvenes, hatvanas években kevésbé volt tapasztalható, bár – általam érthetetlen okok és érvek hangoztatásával – a kutatás, az egyetemi oktatás éléről folyamatosan eltávolították a magas szintű humán műveltséggel, széleskörű tudományos ismeretekkel, jó szakírói vénával bíró, és megalapozott műszaki szakmai tudással és gyakorlattal is rendelkező kiváló szakemberek nagy részét. A műszaki életben folyamatosan terjedt a specializálódás, a vertikális tudás-rendszer bázisán álló oktatás, és a tudományos megalapozottságot háttérbe szorító, magát gyakorlatias szemléletűnek nevező politika. A műszaki kultúra képviselőiben azonban létezett egy olyan összetartó erő, mely megakadályozta, hogy a „másik kultúra” képviselői döntsenek a műszaki, és sok esetben kizárólag műszaki kérdésekben.

A nyolcvanas évek második felében, de különösen a rendszerváltozás után vált aggasztóvá, hogy a még részben működő intellektuális kapcsolatok szétválnak, és két jellegzetes csoportot hoznak létre hazai vonatkozásban is, az „engineering” intellektusát és a „szavak” intellektusát. A különválás eredményeként jelentősen romlott a műszaki szakemberek kommunikáció-készsége, a „szavak szakemberei” pedig elnevezésükhöz méltóan hazai és nemzetközi szinten is uralják a kommunikációt. Saját tapasztalataim is igazolják, hogy komoly műszaki tudományos felkészültséget igénylő kérdésekben nem a szakértő, hanem egy-egy média-sztár, vagy egy dilettáns sztár-politikus populista véleménye a mértékadó. Ennek eredményeként a még azonos szellemi színvonalon és azonos anyagi helyzetben lévő, azonos társadalmi gyökerekkel rendelkező emberek is szétválnak, és alig kommunikálnak egymással. A két kultúra megosztó szerepének fenntartása gyakorlatilag a társadalmat is félrevezeti, úgy állítja be, mintha a társadalmi-gazdasági folyamatoknak két különálló része lenne, egy anyagi, és egy szellemi, értelmi és érzelmi rész. Veszélyes lehet, ha a politikai elit magatartását is ez a megosztó taktika uralja.

Amikor az amerikai és brit egyetemeken a 80-as évek elején foglalkozni kezdtek Snow elméletének magyarázatával, addigra a „két kultúra” problémája már a fejlett nyugati országokban akuttá vált. Meghatározóvá lett a humán oldal, és a meglehetősen kis létszámú mérnöki fakultások kiszorultak a társadalmi vitákból. Az egyetemi campusokba elsősorban a humán tudományok költöztek be, és a globalizációt hívva segítségül átvállalták a műszaki oldal kritikáját és magyarázatát is. A folyamatosan mélyebbé váló szakadékot áthidalni egyre kilátástalanabb próbálkozásnak bizonyult. Magyarországon a szétválási folyamat ezekben az években gyorsult fel, s némi politikai felhanggal a mérnök társadalom diszkriminációjához vezetett.

Erre az időszakra jellemző leginkább, hogy a humán oldal képviselői a mérnököket folyamatosan védekező álláspontra kényszerítik mindazokban a kérdésekben, melyekről vajmi keveset tudnak: így a nukleáris balesetek, a légi balesetek, a levegőszennyezés, vízszennyezés, folyószabályozás, energetika kérdéseiben. Az adminisztráció és a kommunikáció csak az egyik oldalt hangsúlyozza, és leginkább a mérnök-társadalom felelősségét sulykolja bele a köztudatba. Szinte soha nem áll ki a mérnöki tudás és tapasztalat mellett. Sajnos a műszaki szakemberek így gyakran találkoztak a kudarc élményével, s ez komoly visszaesést jelentett az alkotó munkában. Nem véletlen, hogy ma alig születnek kimagasló és egyedi, maradandó mérnöki alkotások, a környezetvédelemben magas tudástartalmú technológiák és mérnöki monográfiák, tanulmányok és szakcikkek. Az értetlenség és a hiányos szaktudás nem véletlenül vezet pesszimista nyilatkozatokhoz.

Természetesen mindig is voltak és vannak olyan szakemberek, akik a „két kultúra” közötti szakadék áthidalására törekedtek. A fenntartható fejlődés feltételeinek kidolgozása, technikai és technológiai berendezéseinek és folyamatainak megtervezése és kivitelezése, a fenntarthatóság műszaki tudományos megalapozása nem képzelhető el a természettudományi, társadalmi, mérnöki etikai, sőt művészeti ismeretek nélkül. A fenntartható fejlődés helyes értelmezéséhez, a szemlélet biztosításához, a feltételek megteremtéséhez elengedhetetlen a „két kultúra” tudományos alapokon álló, egymást kiegészítő és támogató szimbiózisa.

A környezetünk védelme érdekében végzett mérnöki tevékenység több, mint egy műszaki tudomány, vagy műszaki menedzsment. A „két kultúra” közötti osztozkodás félrevezető, az alkotó tevékenységnek tartalmaznia kell a saját kultúrán kívül a másikhoz való kapcsolódást is. A mérnöki tevékenységnek, az „engineering”-nek nem csupán a műszaki számításokat és rajzokat, hanem a tudást, a tudományos kutatást, a műszaki fejlesztést, a művészi alkotást, az erkölcsi támadhatatlanságot, a műszaki jog, a környezetvédelem, az életminőség és az ágazati politika fejezeteit is tartalmaznia kell. Közülük az erkölcsi érték azért a legfontosabb, mert ha a többit nem járja át, akkor azok nem válnak az emberiség javára.